Hartay Csaba új kötetében a gyerekkor ikonikus helyszínei, történetei, csínytevései elevenednek meg egy felnőtt férfi emlékein keresztül. A 80-as, 90-es évek világa, a trabantos vidéki kirándulások, a diszkó, a Depeche Mode és a boroskóla egy generáció közös életérzésének lenyomatai. Lírai, néhol melankóliába hajló, finom erezetű írásai a gyerekkor szabadságának elvesztését dokumentálják; pillanatképek a régi balatoni nyaralásokról, játszótéri bandázásokról. Ugyanakkor nem az életközepi leltár keserű hiát
Két, gyilkosságért elítélt rab a tököli fiatalkorúak börtönéből, 1983-ból indul különös utazásra. A két srác egyik reggel a börtön falain kívül találja magát: nem csak térben, időben is máshová kerülnek. Minden elalvás és ébredés új helyre röpíti őket, és mindig várja őket valaki… „Anya írt a múltkor, de csak képeslapot. Szeretnek. Én meg szeretnék kiszabadulni.” Hartay Csaba regénye időutazás, mágikus realista börtönfless, nyomasztó látomás, groteszk rémálom, epikus road movie. A „magyar valóság”
– Nem hülye, fel van véve! Shado megtorpan, felnéz a férfira, de nem mond semmit. – Ugye, hogy nem vagy hülye? – kérdi tőle az igazgató. – Nem vagyok hülye – válaszolja Shado meglepetten. – Akkor rossz vagy. Majd megjavítunk. Idő: kilencvenes évek. Helyszín: magyar kisváros. Szereplők: néhány kamasz. És látszólag nem történik semmi. Télen körbekorcsolyázzák a befagyott holtágat, nyáron csónakkal indulnak halrajok után. A szülők elérhetetlen távolságban. A nagy kilátástalanságban a fiúknak fo
Hartay Csaba térképet rajzol a belső évszakokhoz. Az emlékekhez. A versek beszélője az idő fogságában vergődik: egyik évszakból a másikba vetődik, a megnyugvás csupán pillanatokra jön el. Zaklatott és szép körforgás. Az ismétlődés idegensége. Mint ugyanabban a tájban találkozni másik önmagunkkal – a fiatalabbal, az idősebbel. Aki beszél, az identitását keresi, a folytonosságot: „Testem avar, ereim alkonyi égre meredő ágak.” Negyvenévesen hol visszanéz, hol előrenéz, menekül a megérkezés elől. A kötetben,