Karafiáth Orsolya

Szirén (CD-hangoskönyv) – Petrik Andrea előadásában

Szirén (CD-hangoskönyv) – Petrik Andrea előadásában

Karafiáth Orsolya a függés lélektanát járja körül családregényében. Az első pillantásra lazán összefűzött emléktöredékek sorának ható, ám valójában szinte mániákus tudatossággal megszerkesztett történet három generáció nőtagjainak életén keresztül mutatja be, miképpen cipeljük tovább a korábbi nemzedékek, anyáink terheit, szorongásait és függőségeit egy olyan világban, ahol a gyerekek éppúgy nem számítanak, mint a férfiak. Az új kötet megjelenését a regény anyagából készült hangoskönyv megjelenése egészít

megvesz
A házikedvenc

A házikedvenc

Egy varázslatos villában él Bori néni, az önző, csak a külsőségekkel foglalkozó öregasszony, aki pénzének számolgatásával és állandó udvarlóival szórakoztatja magát. A tetőtéri tündéri kis manzárd már egy ideje üresen áll, senki nem akarja kivenni: a pletykák szerint ugyanis, aki ide beköltözik, arra csúfos vég vár. Most mégis jelentkezik egy harminc körüli, gyámoltalan, kedves lány, Orsi, hogy cicájával, Rigóval együtt kivenné a lakást. Le is csap rá Bori néni, könnyen meggyőzi, hogy ezt a kis fészket n

megvesz
Él (Scolar Versek)

Él (Scolar Versek)

Itt vagyunk, ahol a part szakad. Itt, ahol egy másfél évtizedes történet véget ér, és hirtelen valami új kezdődik el. Nem minden előzmény nélkül, nyilván, mégis váratlan erővel, az eddigi ügymenethez képest brutálisan. Behajózni, kikötni és horgonyt vetni esélytelen: a megérkezés hajótörés az éles sziklaszirteken. Szárazföld a talpunk alatt, lépteink iránya mégis bizonytalan. A szellős ligetből beérünk a sűrűjébe. Ez itt a szembenézés erdeje. Farkasok órája, sejtelmes félhomály a lángoló fehér hold alatt.

megvesz
Szirén

Szirén

Karafiáth Orsolya a függés lélektanát járja körül novellafüzérként is olvasható családregényében. Vajon milyen eséllyel lesz ép önértékelésű felnőtt egy kislányból, aki alkoholista családban nő fel? És kihez fordulhat segítségért az, akinek az ital maradt az egyetlen barátja? Az első pillantásra lazán összefűzött emléktöredékek sorának ható, ám valójában szinte mániákus tudatossággal megszerkesztett történet három generáció nőtagjainak életén keresztül mutatja be, miképpen cipeljük tovább a korábbi nemzed

megvesz
Egymás könyve - Amikor összegyűrtük az eget

Egymás könyve - Amikor összegyűrtük az eget

Ha valaki megtudja, hogy halálos beteg, sokszor azzal a váratlan és kínzó tapasztalattal is meg kell küzdenie, hogy a barátok hirtelen elmaradoznak. Bármilyen kegyetlen és lehangoló is ez, éppenséggel emberi: nagy bátorság kell ahhoz, hogy a másik elmúlását végigkísérve szembenézzünk saját elmúlásunkkal. A Szirén szerzőjének legújabb regénye bátor könyv egy ilyen bátor kapcsolatról a halál árnyékában, valamint madarakról, szerelmekről, Tomról és Jerryről és Bowie-ról és Jackóról és a tengerről; felkavar

megvesz
Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – Avagy így tanultuk a szerelmet

Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – Avagy így tanultuk a szerelmet

„Évek óta kitartóan gyakorlom a tudatos álmodást. Amikor az alvó pontosan tudja, hogy épp álmodik. Meg kell próbálni körbefordulni, gondolatban. Aki így forog, mozgásával kimetszi a valóságot, egy kört, egy buborékot vág a levegőből. Léggömbben lebeg, aminek a széle fény. Amikor álmomban szép lassan körbeforgok, egy másik nő leszek, akit a betűző nap épp felébreszt. Elvégzek egy valóságtesztet, de a valóság becsap, visszaalszom, majd belül ébredek fel, egy másik tükör belsejében.”Karafiáth Orsolya legújab

megvesz
Amikor a mama lelegelte a papa haját

Amikor a mama lelegelte a papa haját

Hol csúszott félre az anyák napi ünnepség? Milyen szaga van egy bácsinak? Felnőtt az, aki annak látszik? Vonszolódás a piacra, vándortábor, karácsonyi ponty a kádban. Anya és apa, nagyszülők, balhék – függő életek. Bolyongás régi házakban, harc az alkohollal, lemerülés a klóros medence aljára. Mit viszünk tovább? Mi nő fel bennünk? És hogyan nőjön fel az, aki sosem lehetett gyerek? Karafiáth Orsolya úgy mesél egy sosem volt gyerekkorról, mintha családi fényképalbumot lapozgatna. A valósággal való minde

megvesz