Obádovics J. Gyula

Matematika (21. kiadás)

Matematika (21. kiadás)

Az olvasó a világ egyik legnépszerűbb matematikakönyvét tartja a kezében. A klasszikussá vált kötet az általános iskolai tananyagtól indulva tartalmazza a középiskolai ismereteket, és bevezetést nyújt a felsőbb matematikába is. Használhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a 21. kiadása. A szerző az alapoktól kezdve a legmodernebb ismeretekig valamennyi témát érthető magyarázatokkal és szemléletes példákkal közvetít a matematika iránt érdeklődőknek. A 21., jubileumi kiadás kiadói előszava:

megvesz
Életem – Hiszek a végtelenben (Új, bővített kiadás)

Beleolvasok Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikatudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár, professor emeritus. Harminchárom könyv, harminc egyetemi jegyzet és közel hatvan tudományos publikáció szerzője. Számos kiadást megért Matematika című tankönyve – „az Obádovics” – mára fogalommá vált, nemzedékek nőttek fel rajta. Neki köszönhetjük a számítástechnika oktatásának megszervezését Magyarországon, és a matematika állításainak, elveinek érthető, sokak számára befo

megvesz
Felsőbb matematikai feladatgyűjtemény (3. kiadás)

A Felsőbb matematikai feladatgyűjteményt a szerző az egyetemi matematikaoktatásban eltöltött negyvenévnyi tapasztalata alapján állította össze. Az olvasó a kötetet tanulmányozva segítséget kap a vizsgára való felkészüléshez, mivel a feladatok megoldása mellett az egyes fejezeteket elméleti összefoglaló és képletgyűjtemény is kiegészíti. Dr. Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikai tudományok kandidátusa, professor emeritus. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt tanszékvezet

megvesz
Életem – Hiszek a végtelenben

Életem – Hiszek a végtelenben

Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikatudományok kandidátusa, tanszékvezető egyetemi tanár, professor emeritus. Harminchárom könyv, harminc egyetemi jegyzet és közel hatvan tudományos publikáció szerzője. Számos kiadást megért Matematika című tankönyve – „az Obádovics” – mára fogalommá vált, nemzedékek nőttek fel rajta. Neki köszönhetjük a számítástechnika oktatásának megszervezését Magyarországon, és a matematika állításainak, elveinek érthető, sokak számára befogadható meg

megvesz
Vektoralgebra; mátrixok, determinánsok; többváltozós függvények  – Matematikai olvasókönyv 3.

Obádovics J. Gyula háromrészes Matematikai olvasókönyve több évtizedes oktatási tapasztalata alapján született meg. A kötetek célja, hogy részletesen kidolgozott példákkal megkönnyítsék a főiskolák, egyetemek matematika-előadásain megismert anyagrészek elsajátítását. A témakörök definícióinak, tételeinek lényegét szemléltető számos példa e könyvekben olvasható először, s ezek átgondolása nagyban elősegítheti a zárthelyi, kollokviumi és szigorlati feladatok eredményes megoldását. A sorozat első kötete, a

megvesz
Integrálszámítás és alkalmazása – Matematikai olvasókönyv 2.

Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (6. kiadás)

A valószínűségszámítás és matematikai statisztika módszereinek alapos ismerete ma már nélkülözhetetlen a gazdasági, műszaki, természet- és társadalomtudományi területeken dolgozó szakemberek munkája során. épp ezért szükséges, hogy az iskolás évek során, a középiskolás kortól megismerjék a diákok, egyetemi hallgatók e tudományterületek alapjait, azt a gondolkodásmódot, amely világunk működésének megértéséhez, a mindennapi tájékozódáshoz egyre elengedhetetlenebbé válik. Előszó az ötödik kiadáshoz:

megvesz
Lineáris algebra példákkal (2. kiadás)

Lineáris algebra példákkal (2. kiadás)

Századunkban a lineáris algebra közvetlenül vagy a számítástechnika-informatika közvetítésével a tudományok szinte minden területén felhasználásra kerül. A fizikai, mérnöki alkalmazások mellett jelentős szerepe volt és van a modern társadalomtudomány, közgazdaság-tudomány létrejöttében és folyamatainak vizsgálatában is. Az iskolai matematikaoktatás keretében megismert számos fogalom a lineáris algebra tárgyalása során kerül olyan összefüggésbe, amely a korábbi tudásunkat kiegészítve egy kiegyensúlyozott,

megvesz
Valószínűségszámítás és matematikai statisztika (7. kiadás)

A valószínűségszámítás és matematikai statisztika módszereinek alapos ismerete ma már nélkülözhetetlen a gazdasági, műszaki, természet- és társadalomtudományi területeken dolgozó szakemberek munkája során. épp ezért szükséges, hogy az iskolás évek során, a középiskolás kortól megismerjék a diákok, egyetemi hallgatók e tudományterületek alapjait, azt a gondolkodásmódot, amely világunk működésének megértéséhez, a mindennapi tájékozódáshoz egyre elengedhetetlenebbé válik. Előszó az ötödik kiadáshoz: Ob

megvesz
Felsőbb matematikai feladatgyűjtemény (4. kiadás)

Felsőbb matematikai feladatgyűjtemény (4. kiadás)

A Felsőbb matematikai feladatgyűjteményt a szerző az egyetemi matematikaoktatásban eltöltött negyvenévnyi tapasztalata alapján állította össze. Az olvasó a kötetet tanulmányozva segítséget kap a vizsgára való felkészüléshez, mivel a feladatok megoldása mellett az egyes fejezeteket elméleti összefoglaló és képletgyűjtemény is kiegészíti. Dr. Obádovics J. Gyula természettudományi, műszaki doktor, a matematikai tudományok kandidátusa, professor emeritus. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt tanszékvezet

megvesz
Differenciálegyenletek (2. kiadás) – Matematikai olvasókönyv 4.

Az ötrészes Matematikai olvasókönyv köteteinek – Differenciálszámítás és alkalmazása; Integrálszámítás és alkalmazása; Vektoralgebra, mátrixok, determinánsok, többváltozós függvények; Differenciálegyenletek; Vektoranalízis és alkalmazása – célja, hogy részletesen kidolgozott példákkal, megértést elősegítő ábrákkal megkönnyítse az egyetemek matematika-előadásain megismert anyagrészek elsajátítását. A témakörök definícióinak, tételeinek lényegét szemléltető számos példa e könyvekben olvasható először, s eze

megvesz
Vektoralgebra; mátrixok, determinánsok;  többváltozós függvények (2. kiadás) – Matematikai olvasókönyv 3.

Integrálszámítás és alkalmazása (2. kiadás) – Matematikai olvasókönyv 2.

Integrálszámítás és alkalmazása (2. kiadás) – Matematikai olvasókönyv 2.

Obádovics J. Gyula háromrészes Matematikai olvasókönyve több évtizedes oktatási tapasztalata alapján született meg. A kötetek célja, hogy részletesen kidolgozott példákkal megkönnyítsék a főiskolák, egyetemek matematika-előadásain megismert anyagrészek elsajátítását. A témakörök definícióinak, tételeinek lényegét szemléltető számos példa e könyvekben olvasható először, s ezek átgondolása nagyban elősegítheti a zárthelyi, kollokviumi és szigorlati feladatok eredményes megoldását. A sorozat első kötete, a

megvesz
Differenciálszámítás és alkalmazása (2. kiadás) – Matematikai olvasókönyv 1.

Vektoranalízis és alkalmazása – Matematikai olvasókönyv 5.

Az ötrészes Matematikai olvasókönyv köteteinek – Differenciálszámítás és alkalmazása; Integrálszámítás és alkalmazása; Vektoralgebra, mátrixok, determinánsok, többváltozós függvények; Differenciálegyenletek; Vektoranalízis és alkalmazása – célja, hogy részletesen kidolgozott példákkal, megértést elősegítő ábrákkal megkönnyítse az egyetemek matematika-előadásain megismert anyagrészek elsajátítását. A témakörök definícióinak, tételeinek lényegét szemléltető számos példa a könyvekben olvasható először, s eze

megvesz