„Eljött egy esztendő, eljött egy tavaszi nap. Az idejét nem tudni pontosan. De aznap Jakominusz azt gondolta magában: »Nem voltam hős, és egyszerű életet éltem. Kicsi, bátor, teljes életet. A munkáját szépen elvégző, jó kis életet. Nagyon szerettelek, kis életem. Kaptam tőled egy apró lebucskázást, egy suta lábat, meg sok-sok gondot, de nagyon szerettelek. És tudod, mit mondok, édes öregem? Érdemes volt végigélni téged, módfelett érdemes!« És ezen a napon történt az is, hogy Jakominusz szép csendben