A légi társaság társasjáték

A légi társaság társasjáték

Mit kell tudni a játékról?


A Légi társaság - A felemelő landolások játéka

Elképesztően izgalmas, ketten játszható együttműködős társasjáték, melyben a pilóta és a másodpilóta közösen dolgozik a sikeres landolás elérése érdekében.


A 2-en játszható kooperatív játék tulajdonképpen egy repülőgép szimulátor, több, mint 20 küldetéssel, váltogatható szereposztással. A pilótának és a másodpilótának is megvan a saját feladata, és csak addig beszélhetünk egymással, amíg el nem dobtuk a kockáinkat, ugyanis ezután már csak a felváltva letett kockáink adnak információt a játékostársunknak.
Az első játékok alkalmával még csak az irány-, és a helyes sebesség tartását, a futómű és a fékszárnyak kiengedését kell jól összehoznunk, de a későbbi küldetésekben már több kell a sikeres landoláshoz.


Döntenünk kell majd az üzemanyag szintjéről, figyelnünk kell a jeges kifutóra, a szélre, és kiképezhetünk gyakornokokat is. 


A Légi társaság egy kiváló tematikus társasjáték, melyben a játékelemek, és a játékmenet tökéletesen illik a témához.
A promo játék után még 21 forgatókönyv vár rátok ebben a zseniálisan megalkotott kis repcsis játékban.


A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 2/5
A Boardgamegeek listán a családi és a tematikus listán is az első 50 játék között szerepel.


Tartalma:


- Fő játékelemek:



1 Leszállási eljárás füzet
1 háromrétegű vezérlőpult
1 fordulásjelző-korong
4 kék dobókocka
4 narancssárga dobókocka
2 paraván/játékossegédlet
1 magasságsáv
1 megközelítéssáv (Montréal-YUL)
12 repülőgép-jelölő
2 aerodinamika-jelölő (kék és narancssárga)
1 fékjelölő (piros)
3 kávéjelölő
2 újradobás-jelölő
10 kapcsoló


- További játékelemek



1 repülési napló füzet
10 megközelítéssáv
1 kerozinsáv
1 kerozinjelölő
1 gyakornoktábla
6 gyakornokjelölő
1 újradobás-jelölő
1 szélgyűrű (két elemből)
1 jeges fékek tábla
6 különleges képesség-kártya 
1 fekete dobókocka


Ajánlott: 12 éves kortól 
Játékosok száma: 2 fő
Játékidő: 20 perc


Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Logikai játékok
2 személyes, páros társasjátékok
Kooperatív játékok
Repülős játékok

megvesz
Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Mit kell tudni a játékról? Dixit 5: Az Álmodozások kiegészítővel még változatosabb a Dixit társasjáték! Repülj el az álomvilágba ezzel az elbűvölő és fantáziát megmozgató játékkal! A Dixit társasjáték a családdal és a barátokkal egyaránt élvezetes! Ezzel a kiegészítővel pedig elég változatos, hogy gyakran újra és újra játszhasson vele a társaság! Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.18/5

megvesz
Légi rendőrségi drónos üldözés

Légi rendőrségi drónos üldözés

Légi rendőrségi drónos üldözés! Csatlakozz a LEGO City Légi rendőrség erőihez és légy a magasan szárnyaló akció részese! Hé, mi folyik a város főterén? Honnan jött az a drón és miért legyeskedik a szobor körül? Egy pillanat, az a gazfickó el akarja lopni! Hívd segítségül a rendőrségi helikoptert és lődd ki a hálóvetőt, hogy elkapd a bűnözőt és drónját, mielőtt elmenekül a zsákmánnyal! Egy újabb izgalmas nap LEGO City-ben!

megvesz
Adventure Game 3: Grand Hotel Abaddon szabadulószobás társasjáték

Adventure Game 3: Grand Hotel Abaddon szabadulószobás társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Adventure Game 3: Grand Hotel Abaddon szabadulószobás társasjáték A 12 éves kortól ajánlott izgalmas, szoros együttműködésre épülő kalandjátékban az 1-4 főnyi résztvevő a titokzatos Grand Hotel Abaddon szálloda vendége. Mindenki más és más okból érkezik a hotelbe, de a cél közös: a patinás szálloda rejtélyének megfejtése. A szállóvendégek a három, egyenként 90 percen át tartó fejezet történeteit a társaság közös élményeként élik meg és alakítják. A misztikus törté

megvesz
Rendőrségi letartóztatás az országúton

Rendőrségi letartóztatás az országúton

Légi rendőrségi drónos üldözés! Csatlakozz a LEGO City Légi rendőrség erőihez és légy a magasan szárnyaló akció részese! Hé, mi folyik a város főterén? Honnan jött az a drón és miért legyeskedik a szobor körül? Egy pillanat, az a gazfickó el akarja lopni! Hívd segítségül a rendőrségi helikoptert és lődd ki a hálóvetőt, hogy elkapd a bűnözőt és drónját, mielőtt elmenekül a zsákmánnyal! Egy újabb izgalmas nap LEGO City-ben!

megvesz
Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 12 játékkal

Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 12 játékkal

12 klasszikus társasjáték vidám színekkel egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, Amőba, kockajátékok, memóriajáték, stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm

megvesz
Schrödinger macskája kártyajáték

Schrödinger macskája kártyajáték

Mit kell tudni a játékról? Schrödinger macskája kártyajáték Igazi családi társasjáték olyan család vagy baráti társaság számára akik nem riadnak meg attól, hogy előre kell tervezni, figyelni a kijátszott lapokra és közben a játéktáblára is. A játékosoknak meg kell tippelniük, hogy hány ütést fognak elvinni és igyekezni kell, hogy teljesítsék az előzetes vállalásukat, valamint  jelölőikből minél nagyobb alakzatot hozzanak létre a játéktáblán. A játékszabály egyszerű, de ha nyerni szere

megvesz
Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 20 játékkal

Djeco Klasszikus Társasjáték készlet 20 játékkal

20 klasszikus társasjáték vidám színekkel és figurákkal díszítve egy dobozban. Sosem unjuk meg a társasozást, hiszen lehet válogatni. Jó szórakozás a családban vagy akár a barátokkal, a kicsiktől a nagyokig mindenki élvezi a játékot. Lehet választani: Ludo, Kígyók és létrák, sakk, malom, lépegetős táblajátékok, kártyajáték stb. Doboz méret: 30 x 30 x 4,5 cm

megvesz

Homályrév - Az oroszlánfalka társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Homályrév -  Az oroszlánfalka  társasjáték Az oroszlánfalka egy történetvezérelt társasjáték, ahol a játékosoknak együttműködve kell a kalandokat végigjárni, a szörnyeket legyőzni. Légy az egyik leghírhedtebb kalandozócsapat, az Oroszlánfalka tagja, és élj át felejthetetlen kalandokat ebben az isten háta mögötti városban. Amikor egy sötét erőkkel paktáló titkos társaság egyesével rabolja el a város szegényeit, rátok hárul a feladat, hogy utánajárjatok a dolognak… má

megvesz
Légi rendőrségi járőröző repülőgép

Légi rendőrségi járőröző repülőgép

Légi rendőrségi járőröző repülőgép! Segíts gyermekednek megvédeni LEGO City-t a nagyszerű 60206 Légi rendőrségi járőröző repülőgéppel! A LEGO 4+ készletet kifejezetten úgy tervezték, hogy szórakoztató és könnyen megépíthető legyen az óvodások és fiatal gyermekek számára. A csomag tartalmaz egy klassz, sugárhajtású játék repülőgépet, melyben találsz egy nyitható, minifigurának kialakított pilótafülkét és keresőfényt is. Emellett a szett különleges kezdő kockákból áll, így a kezdő építők is átélhetik az épü

megvesz
Djeco kooperatív  társasjáték - Egy kis akció - Little action - 8557

Djeco kooperatív társasjáték - Egy kis akció - Little action - 8557

A Djeco "Little" társasjáték sorozatának egy újdonsága ez az aranyos játék. Buli van a dzsungelben! Építs piramist, dobd a labdát, kapd el … és még sok egyéb kihívás hogy megnyerd az érmeket. A doboz tartalma: 6 aranyos, színes állatfigura 20 darab kártya színes figurákkal, 12 darab érem Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz
Little circuit társasjáték két éves kortól - Djeco

Little circuit társasjáték két éves kortól - Djeco

Mit kell tudni a játékról? Djeco Little Circuit társasjáték Színdobókockás, kedves kis állatos társasjáték... Dobj a dobókockával. Lépj a dobókocka által mutatott következő színre. Vigyázz a méhecskével, mert egy kicsit visszakergethet a táblán! Társasjáték a legkisebbeknek, két éves kortól. Ajánlott: 2 éves kortól Játékosok száma: 2-4 fő  Játékidő: 10-15 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.14/5 ( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit keresel? Vagy

megvesz
Alhambra nagy 2015 társasjáték

Alhambra nagy 2015 társasjáték

Az Alhambra társasjáték a 2003-as Év játéka! E társasjáték egy varázslatos stratégiai játék, melynek célja Alhambra megépítése. A játékos minden fordulóban dönthet: hogy pénzt vesz fel, vagy vásárol egyet a piacon kínált épületekből. A játékosok pontokat kapnak az Alhambrájukba beépített épületekért és városfalakért! Ki építi a legnagyobb, legértékesebb, vagy a legbiztonságosabb Alhambrát? Aki a legtöbb pontot gyűjti, megnyeri ezt a mesteri taktikai társasjátékot.

megvesz
Alhambra nagy 2015 társasjáték

Alhambra nagy 2015 társasjáték

Az Alhambra társasjáték a 2003-as Év játéka! E társasjáték egy varázslatos stratégiai játék, melynek célja Alhambra megépítése. A játékos minden fordulóban dönthet: hogy pénzt vesz fel, vagy vásárol egyet a piacon kínált épületekből. A játékosok pontokat kapnak az Alhambrájukba beépített épületekért és városfalakért! Ki építi a legnagyobb, legértékesebb, vagy a legbiztonságosabb Alhambrát? Aki a legtöbb pontot gyűjti, megnyeri ezt a mesteri taktikai társasjátékot.

megvesz
Hasbro Találd ki társasjáték

Hasbro Találd ki társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Táblás barkóba játék: melyik titkos személyre gondolhatott a párod, hát találd ki!... Találd ki társasjáték játékszabálya röviden: Válassz ki egy karaktert, akire gondolsz. A játékostársad kérdésekkel kell, hogy kitalálja, hogy kire gondoltál. Szőke hajú? Nem? Akkor érdemes az összes szőke hajú ajtaját becsukni. És így tovább. A Találd ki társasjáték az örök kedvenc barkohba játék társasjáték változata. Hosszabb útra is magaddal viheted, kíváló szórakozás! Jó játék

megvesz
Djeco kooperatív társasjáték - Nyuszi ül a fűben - DJ8558

Djeco kooperatív társasjáték - Nyuszi ül a fűben - DJ8558

A Djeco "Little" társasjáték sorozatának egy újdonsága ez az aranyos játék. Ez egy gyűjtögetős játék, aranyos nyuszi figurákkal. A gyerekek kártyalapok kihúzása után teszik a megfelelő helyre a répát, borsót, vagy a nyuszit. De vigyázat róka is van a kártyák, aki elviszi a nyuszit! A győzelemhez mindenből 3 darabot kell összegyűjteni. A doboz tartalma: 2 játék mező 3-3 db nyuszi figura 6 borsó kép, 6 répa kép, 22 kártya Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz