A Nagy Jü legendája társasjáték

A Nagy Jü legendája társasjáték

Jao császár uralkodása alatt Kína népét a Sárga-folyó mentén folyamatosan halálos áradások sújtották. Habár a császár megbízta hivatalnokát, Kunt, az nem járt túlzott sikerrel. Mondhatni a megbízatása rejtélyes módon véget ért. A férfi halála után Jü örökölte apja munkáját, aki bölcsen, de tanult Kun kudarcaiból és egy csatornarendszert kezdett el kiépíteni, hogy a háborgó folyót elvezesse.

Írd meg a saját legendádat Nagy Jü cipőjében járva! A munkáslehelyezős társasjáték bármennyiszer újrajátszható, szerteágazó történetszálú kampányjáték kizárólag egy fő részére. Itt egyedül írod a legendát! Játékosként a Te feladatod lesz a fenyegető áradást kordában tartó csatornarendszer kiépítése, és a folyamatosan fejlődő, terjeszkedő település megvédése a barbárok fenyegetésétől és portyázásától. Játszmáról játszmára újabb történetszál bontakozik ki és új elemekre teszel szert.

Semmi bevezető csak a játék! Vesd bele magadat egyből a kampány sűrűjébe - a vereségtől sem kell félni, ezek is előre visznek a történetben.
Csak akkor nyisd ki a krónikát, amikor arra konkrét utasítást kapsz! Minden alkalommal, amikor a játék során egy számmal ellátott teknős hatását kell érvényesítened, lapozd fel a krónika megfelelő bekezdését és kövesd az utasításokat. Ugyan ez érvényes a történetpaklira is - akkor lapozd fel ha utasítást kapsz.

A játék célja:

A játék elemek változhatnak játékról játékra, de neked a végső cél lebegjen a szemed előtt: az idővel versenyezve fejezd be a csatornarendszer építését. A győzelemhez 6 csatornaszakaszra lesz szükséged és hogy azt a fordulót is túléld, mikor a cél teljesül.

Egy forduló menete:
 

Aratás - munkásokhoz és erőforrásokhoz jutsz, húzol városlakó kártyát, így felkészülve a fordulóra.
Akciók végrehajtása - használd az összes kézben tartott városlakókártyádat, az akciókat pedig hajtsd végre a munkásaid által. Többféle akciót is végrehajthatsz: csatorna építése; barbárok megtámadása; új városlakókártyák felfogadása vagy elbocsátása; farmok, előőrsök és kunyhók építése; kunyhók használata; kereskedés. Mindegyik akcióhoz különböző erőforrásra és munkásra lesz szükséged és mindegyik más-más területet fejleszt.
Az uszály visszahelyezése (ha használtad)
Támadás elszenvedése - ilyenkor a barbárok támadnak és te két irányt is választhatsz. Vagy megvesztegeted őket vagy pedig a várost védelmezve sérüléseket szenvedsz el.
Kártyasor frissítése - Töltsd fel a játéktábla fölötti mezőket barbárokkal és városlakókkal.

Játék vége:


A játékot úgy tudod megnyerni, hogy megépíted mind a 6 csatornaszakaszt és túléled az aktuális fordulót. Bár a győzelem egyszerű, de veszíteni mégis háromféleképpen veszíthetsz - az áradás miatt, barbárok miatt, sérülés miatt. Az áradás miatt: mikor a víz eléri a csatornarendszer még meg nem épített szakaszát. Barbárok miatt: mikor 7 barbár van a játéktábla fölött. Ha pedig már nincs városlakókártyád, vagy bármi, amit elpusztíthatnál, akkor a sérülés miatt veszíted el a játékot.

Bár elsőre rémisztő lehet a szabályzat hosszúsága és a játékelemek mennyisége, de ez ne tántorítson el a történettől és a legendává válástól!


Fontos! Ne nézegesd a krónikát és a történetpaklit - és ne is keverd meg a történetpaklit. Erre majd a játék során kapsz utasítást.


Doboz tartalma:

30 db városlakókártya, 16 db barbárkártya, 7 db győzelemkártya, 7 db vereségkártya, 6 db kunyhókártya, 10 db csatornakártya, 1 történetpakli (71 db kártya), 34 db munkás (10 db fehér, 6-6 db a többi színből), 3 db farm, 4 db előőrs, 4 db kunyhó, 12 db kauri kagyló, 9 db agyag, 9 db fa, 9 db ellátmány, 1 db uszály, 1 db áradás,1 db krónika, 1 db játéktábla.

megvesz
A Nagy Jü legendája társasjáték

A Nagy Jü legendája társasjáték

Játékos szám: 1 fő Játékidő: 60 perc Kor: 12+ Nyelv: magyar Típus: munkáslehelyezős, pakliépítős szoliter játék, kampánymóddal Mechanizmusok: pakliépítés, munkáslehelyezés, kézmenedzsment, láncolatok, történetvezérlés Ha bevédőznéd: 147 db 54x86-os védő Kinek tetszene? Aki szerette a Nyugati Királyság szériát, de érezte, hogy ott a szóló mód nem a játék legerősebb eleme vagy a Hadriánuszt kipróbálná mindenféle adminisztráció nélkül. Kinek nem tetszene?  Aki világrengető sztorira vá

megvesz
Eldorádó legendája: Veszély a láthatáron

Eldorádó legendája: Veszély a láthatáron

Eldorádó legendája: Veszély a láthatáron    Vásárold meg most, 7990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Eldorádó legendája: Hõsök és átkok kiegészítõ

Eldorádó legendája: Hõsök és átkok kiegészítõ

Eldorádó legendája: Hõsök és átkok kiegészítõ    Vásárold meg most, 7890-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Szabadulópakli: Eldorádó legendája

Szabadulópakli: Eldorádó legendája

A Szabadulópakli: Eldorádó legendája egy logikai társasjáték, amelyben lezuhanva az Amazonas mélyén, minimális felszereléssel kell túlélnetek és megtalálni a régóta elveszett arany várost. Nektek vajon sikerül?

megvesz
Eldorádó legendája társasjáték

Eldorádó legendája társasjáték

Az Eldorádó legendája egy könnyen tanulható és szórakoztató családi társasjáték, mely ideális kezdő lépés lehet a modern társasjátékok világába. A játék moduláris táblái garantálják a rendkívüli változatosságot és megújulást a játék során. A játékosoknak stratégiát kell kialakítaniuk a pakliükkel, hogy egyszerre tudjanak haladni és fejleszteni a kalandjuk során. Az ajánlott kártyavédők megtalálhatók a Reflexshopon. Fedezd fel az őserdő mélyét az Eldorádó legendájának nyomában!

megvesz
Eldorádó legendája: Hősök és Átkok kiegészítő

Eldorádó legendája: Hősök és Átkok kiegészítő

Fedezd fel az Eldorádó legendája: Hősök és Átkok kiegészítőjét, amely új területlapkákkal és expedíciókártyákkal teszi még izgalmasabbá a játékot! Utazz a démonokkal teli dzsungelbe, ahol az átkok próbára teszik bátorságodat és ügyességedet. Készülj fel a kalandra, hogy megszerezd a kincset, de vigyázz, mert a veszély mindenhol leselkedik! Rendeld meg most és élvezd a kihívásokkal teli játékot barátaiddal együtt!

megvesz
Dokmus 2nd ed. társasjáték, angol nyelvű

Dokmus 2nd ed. társasjáték, angol nyelvű

Vezesd a népedet a győzelem felé a Dokmus szigetén. Szerezd meg az őrzőket, akik segítenek az ügyedben, és haladj a győzelem felé. Győzd le a többieket, szerezz minél több pontot a játék végén, és légy te a sziget legendája!

megvesz
Iki társasjáték

Iki társasjáték

Iki társasjáték    Vásárold meg most, 18790-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Nagy természetes torony (32 cm) - társasjáték

Nagy természetes torony (32 cm) - társasjáték

A Nagy torony egy klasszikus társasjáték, amely sok mókás és vicces pillanatot kínál.

megvesz
Sakk nagy figurákkal

Sakk nagy figurákkal

Sakk nagy figurákkal    Vásárold meg most, 9490-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Get on Board társasjáték

Get on Board társasjáték

Get on Board társasjáték    Vásárold meg most, 8990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Bitoku társasjáték

Bitoku társasjáték

Bitoku társasjáték    Vásárold meg most, 21490-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Álomkert társasjáték

Álomkert társasjáték

Egy olyan társasjáték, amely könnyen tanulható, kompetitív és kooperatív játékmódot kínál 1-7 fő számára. Nagy hangsúlyt fektet az újrajátszhatóságra.

megvesz
A nagy western utazás társasjáték 2. kiadás

A nagy western utazás társasjáték 2. kiadás

A nagy western utazás társasjáték második kiadása lenyűgöző és szórakoztató játékélményt nyújt a játékosoknak, akiknak a feladata, hogy saját szarvasmarha-csordájukat irányítsák a közép-nyugati prérin, és eljussanak Kansas City-be.

megvesz
Szeszélyes Vizeken társasjáték

Szeszélyes Vizeken társasjáték

Szeszélyes Vizeken társasjáték    Vásárold meg most, 3990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Tortuga 2199 társasjáték

Tortuga 2199 társasjáték

Tortuga 2199 társasjáték    Vásárold meg most, 21690-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz