A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót

A nap, amikor a nagypapa tönkretette a vízforralót


„Amikor a Nagypapa kicsi volt, még nem léteztek vízforralók. Legalábbis semmiképpen sem olyanok, mint amilyeneket ma ismerünk. Akkoriban az embereknek fütyülős kannájuk volt. Miután vizet töltöttek bele, feltették egy főzőplatnira, amit aztán bekapcsoltak. Majd a víz, láss csodát, felmelegedett. Egyszerű, mint az egyszeregy.”

A Nagymama és a Nagypapa látogatóba érkezik, hogy vigyázzon az unokákra. De Tifani, Max és Lujza tudják, hogy valójában nekik kell szemmel tartaniuk a nagyszüleiket. Ennek ellenére óriási hibát követnek el: egy pillanatra egyedül hagyják a Nagypapát a konyhában. És a Nagypapa ráteszi a vízforralót a rezsóra, amitől fullasztó szag és irdatlan füst keletkezik…

A katasztrófába torkolló nap mégis csodás véget ér. Kiderül, hogy mindenki csinált már valami csacsiságot. Még Anya és Apa is.

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!

megvesz
Az egyszarvú, aki találkozott az unatkozó kígyóval

Az egyszarvú, aki találkozott az unatkozó kígyóval

Az akaratos kis egyszarvú, Önfejenci, és barátja, Hiszterika megint vitatkoznak… de arra már egyikük sem emlékszik, hogy min vesztek össze. Amikor aztán a nagykutya és a mosómedve is beszáll a vitába, Önfejencinek elege lesz, és ott hagyja Meseszép Szíverdőt. Megy, mendegél, míg a Sűrű Sötét Dzsungelhez nem ér, ahol az egyik fán egy kígyó pihen, akinek minden borzassssssztóan unalmasssssssz. Bármit javasol is Önfejenci, Kígyó Uncsillának semmihez sincs kedve. Vajon a kis egyszarvú hagyja, hogy a kígy

megvesz
A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet

Ez képtelenség, ugye? A nagymama tönkretette az internetet. Méghozzá totálisan. Az egész világon. „Csak EGYETLEN EGYSZER kellett Tiffaninak a nagymamára vigyáznia. És pont MA kellett a nagymamának az internetet TÖNKRETENNI. A teljes internetet. Az egész világon. Pompás!” Internet nélkül semmi nem olyan, mint korábban: Max nem tud a mobilján pötyögni, Lujza nem tud zenét hallgatni és a Nagypapa nem tud többé tévét nézni. Sőt Anya és Apa is nagyon korán hazajönnek, mert nem tudnak dolgozni. Senki ne

megvesz
Sálmese

Sálmese

„De megígérte, hogy télire köt nekem egy hosszú és meleg sálat.” A Sálmese úgy kígyózik, mint egy hosszú, tiri-tarka fonalakból kötött sál – az időn át. A gyerekek számára hihetetlen, hogy nagypapa és nagymama is volt egyszer gyerek. Hogy volt, amikor rakoncátlankodtak, és volt, amikor szerelmesek lettek. Nagymama haja ezüstgombolyag, nagypapa zsebe tele van térképekkel. Nagymama sálat köt, nagypapa megmutatja, hol nő a leánykökörcsin. A nagyszülők és unokák közti szeretet talán a legbékésebb –

megvesz
Ravensburger 19790 - Nagypapa fészere - 1000 db-os puzzle

Ravensburger 19790 - Nagypapa fészere - 1000 db-os puzzle

Ravensburger 19790 - Nagypapa fészere - 1000 db-os puzzle Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Puzzle-ok 1000 db-os puzzle-ok Művészet témájú puzzle-ok Szabadulós játékok Családi társasjátékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok    Vásárold meg most, 4490-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Team Story angol nyelvű társasjáték

Team Story angol nyelvű társasjáték

Egy varázstornádó tönkretette a könyvtárat, és a varázskönyv lapjai mind elrepültek! Gyakornok varázslóként, ez rajtatok múlik, hogy helyrehozzátok a dolgokat! Vajon sikerül? Találj ki meséket és repítsd vissza az elveszett könyvlapokat a megfelelő sorrendben.

megvesz
Overwatch - Funko figura - Torbjörn (S4) - Enyhén sérült csomagolásban

Overwatch - Funko figura - Torbjörn (S4) - Enyhén sérült csomagolásban

Build 'em up, Break 'em down. Torbjörn svéd mérnöknek végre van FunkoPop figurája! Bár már nagypapa, még mindig képes felvenni a harcot még a legerősebb gonosztevőkkel is, akik az Overwatch útjába kerülnek. A figura vinilből készült, és 9 cm magas.

megvesz
A babád útja hozzád – 30 élettörténet a nehezített gyermekáldásról

A babád útja hozzád – 30 élettörténet a nehezített gyermekáldásról

Noha mind gyakoribb, hogy egy pár életébe nem érkezik meg egykönnyen a baba, mégis titkolózás övezi a nehézségeket, a szülők testi-lelki fájdalmát. Könyvünk azoknak a nőknek és férfiaknak, családoknak hivatott reményt adni, akiknek a szülővé válás rögösebb útja jutott. Akiknek nehezített a gyermekvárás, akik mindent megtennének vagy már meg is tettek azért, hogy végre megfoganjon és meg is szülessen a babájuk. A könyv lapjain szívszorító és felemelő emberi történetek tárulnak fel, hiszen olyan bátor asszo

megvesz
Erebos 2. – Feltámad a játék

Erebos 2. – Feltámad a játék

Erebos visszatért… és még többet tud, mint régen Amikor Nick a mobilja alkalmazásai közt felfedezi a vérvörös E betűvel jelzett, számára régről ismerős ikont, először merő véletlennek tartja az egészet. De aztán rádöbben: Erebos ismét megtalálta őt. Ezzel szemben a tizenhat éves Derek csak kissé bizalmatlan, amikor a vörös E feltűnik a telefonja kijelzőjén. Amikor végre megérti, hogy ő maga is csupán egy zsinóron rángatott játékfigura Erebos kezében, már késő. És hogy ez a játék messze meghalad

megvesz
A tetoválás 100 éve

A tetoválás 100 éve

Az elmúlt száz év során a tetoválás művészete felküzdötte magát az undergroundból a mainstreambe. Fotókkal gazdagon illusztrált könyvünk ennek a folyamatnak a történetét meséli el a kezdetektől, amikor a tetoválás még csak a tengerészek, a rabok és a társadalom peremén élő emberek önkifejezésének eszköze volt, a hetvenes évek tetoválóreneszánszán át egészen napjainkig, amikor a testművészet már a hétköznapi kultúrának, sőt a sztárkultúrának is szerves része.

megvesz
DC Collector Megafig - akciófigura - Clayface

DC Collector Megafig - akciófigura - Clayface

Basil Karlo híres színész volt, leginkább horrorfilmekben játszott szerepeiről ismert. De amikor lecserélték egy filmben, megőrült a dühtől. Az élete különös fordulatot vett, amikor beadott magának egy fecskendőt, amely teljesen megváltoztatta a testét, és egy veszélyes, agyagból készült alakváltóvá változtatta, aki tetszés szerint képes volt megváltoztatni a fizikai formáját.

megvesz
Game of Thrones Funko figura - Night King with Dagger in Chest

Game of Thrones Funko figura - Night King with Dagger in Chest

Funko POP! figura a Trónok harca sorozat alapján. Egy pillanat, amikor minden rajongó szíve (hacsak nem a Fehér Sétálók rajongója) megdobban az örömtől. Arya Stark tőre vetett véget az élőholt lényekkel vívott csatának, amikor Arya a télféli csatában mellkason szúrta az Éjkirályt. Emlékezz meg erről az epikus pillanatról egy 10 cm magas Night King akciófigurával.

megvesz
A nap, amikor Apa egy kényes témáról akart beszélgetni

A nap, amikor Apa egy kényes témáról akart beszélgetni

Beleolvasok – Lujza – sandított rá a lányára. – Dzsásztin – pillantott rá Lujza barátjára. Majd ezután meglehetősen hosszan nem mondott egy szót se. Ez a beszélgetés ugyanis kissé cikis volt a számára. Anya és Apa el akarnak utazni. Apa azt mondja, szükségük lenne kettesben egy romantikus hétvégére. Tifani ezt elég furinak találja, igaz, ő még csak hatéves. De hát Max már tizenkettő, és még neki sem volt soha szüksége romantikus hétvégére! A legnagyobb tesójuk, Lujza viszont kicsit sem találja furinak.

megvesz
Májusfamese

Májusfamese

Egy napfényes tavaszi délután Emma különös dolgot fedez fel nővére íróasztalán: Juli füzete tele van rajzolva szívekkel. Csak nem szerelmes? Ez megmagyarázná a nagylány különös viselkedését. Emma szeretné kideríteni az igazságot, ezért faggatni kezdi nagyszüleit szerelmük kezdetéről, akik boldogan idéznek fel egy régi májust. Történetükből kiderül, hogy nagypapa egy gyönyörű Jakab-fával hódította meg nagymama szívét, és azt is megtudjuk, mi az a májuskosár, az éjjeli muzsika, vagy hogy mit jelent a máju

megvesz
Nilo társasjáték, angol nyelvű

Nilo társasjáték, angol nyelvű

Építsünk obeliszkeket és faragjunk sphinxeket a Nílus legsűrűbben lakott területein. De figyeljünk a duzzanatra! A legalacsonyabb területek eláraszthatnak. Nilo egy csempé elhelyezős játék, amelyben a játékosoknak irányítaniuk kell a Nílus folyását, és épületeket kell építeniük körülötte, próbálva elsüllyeszteni a rivális épületeket és feltűrni a hajóikat. Minden körben a játékosoknak le kell helyezniük egyik csempéjüket az asztalon, és húzniuk kell egy másikat, amikor az utolsó elárasztott folyócsempe

megvesz
Oroszlánszívű Richárd

Oroszlánszívű Richárd

Mit talál Angliában a király, amikor visszatér a keresztes hadjáratból: barátságos követőket vagy ellenséges trónfosztókat? A játékosok dönthetnek, melyik csapathoz állnak: Nottingham bírája mellett gyengítik Richárd király befolyását vagy Robin Hood oldalán döntik romba Földnélküli János terveit? Mindegyik játékosnak a XII. századi Anglia útjait kell rónia presztízspontokat gyűjtve, s közben döntenie kell, melyik csapathoz csatlakozik, amikor az Oroszlánszívű hazatér. Bár a csapattal közösen egy malomra

megvesz