A szerelem 100 szabálya

A szerelem 100 szabálya

Minden ember vágyik a szeretetre, de valójában sokan nem tudják, hogyan kell szeretetet adni. Richard Templar nemzetközi sikert aratott bestsellersorozata mostani kötetében olyan hasznos tanácsokat ad, melyek segítségével megtanulunk jobban szeretni másokat, és magunk is még szeretetreméltóbakká válhatunk. A szerző egyik legfontosabb eszköze ismét a humor, amely nemcsak a bestselleríráshoz, hanem a tartós emberi kapcsolatok kialakításához is nélkülözhetetlen. Templar tanácsai egyszerre szellemesek, közérthetőek és gyakorlatiasak. A közmondás szerint a világot a szeretet mozgatja, és ebből a kötetből megtudhatjuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a mozgás soha ne érjen véget.

„A legmámorosabb és a legborúsabb pillanataink általában a szerelemhez köthetők. A szerelem szinte mindig összekapcsolódik a megelégedettség érzésével, amelynek elérése – legyünk őszinték – sokunk számára életünk legfontosabb célja. Nagyon helyes, hiszen ebbe a célba igen sok minden belefér. Képzeljük el magunkat idősebb korban. Verőfényes napsütésben üldögélünk életünk párja mellett (aki egyben a legjobb barátunk, bizalmasunk és szerelmünk), és körbevesznek minket családtagjaink és barátaink. A fűben gyerkőcök játszanak, és a levegőt nevetés hangja tölti be. Tudom, hogy mindez úgy hangzik, mintha egy szinte nézhetetlenül szirupos film utolsó képkockáit néznénk. De legbelül nem arra vágyunk, hogy ilyen pillanatokban legyen részünk?

Mindennek az alapja, hogy erős és szeretetteljes kapcsolatokat alakítsunk ki, melyek egész életünkben – vagy legalábbis mostantól fogva – fennmaradnak, és olyan embereket gyűjtsünk magunk köré, akik boldoggá tesznek minket, és élvezik a társaságunkat.

Ehhez szükséges a szeretet (és persze a szerelem). Erről a hétbetűs szóról több vers, történet és prédikáció született, mint bármilyen más témáról. Ezt az alapvetőnek és egyértelműnek tartott érzést sokan bonyolultabbnak találjuk, mint hinnénk. Mindig azt halljuk, hogy szeresd a szomszédod és a felebarátod, a világot a szeretet mozgatja, a szerelem mindent legyőz, és csupán szerelemre van szükségünk.

Összegyűjtöttem a legfontosabb szabályokat, melyeket mások kapcsolataiban, vagyis a gyakorlatban figyeltem meg. Ezekhez hozzátettem azokat, amelyeknek igazságát életem során én magam tapasztaltam meg. Azoknak az embereknek van a legnagyobb esélyük arra, hogy megtalálják életük párját – akivel mindig boldoggá teszik egymást, és akivel egy mindig megújulni képes, kiegyensúlyozott kapcsolatot építenek ki –, akik a lehető legkomolyabban megfogadják ezeket a szabályokat. Ők azok, akiknek a családjában is erős kötelékek alakulnak ki, és akikkel a gyerekeik szívesen töltik együtt az idejüket. Ők azok, akik szoros és értékes baráti kapcsolatokkal rendelkeznek, és akik mindig számíthatnak a barátaikra. […]

Elsőre talán furcsának tűnhet egy használati utasítás a szerelemhez. Nem szexuális útmutatóról van szó. Amennyiben ilyesmire lenne szükségünk, akkor menjünk, és vásároljunk egyet, mert ilyen jellegű tanácsokért hiába lapozgatjuk ezt a kötetet. Olyan viselkedésminták gyűjteményét állítottam össze, amelyeket elsajátítva jobban fogunk szeretni másokat, és minket is jobban fognak majd szeretni. Találunk gyakorlati és érzelmi szabályokat, továbbá könnyen megvalósítható és bonyolult szabályokat is: minden olyan tanácsot összegyűjtöttem, amelyek szerintem segíthetnek a szeretet megértésében és alkalmazásában.

A tanácsok többségét mindannyian ismerjük, de sajnos nem alkalmazzuk. A szabályok nagy része a józan észen alapul. Akárcsak a „100 szabály”-sorozat többi kötete, az itt olvasható szabályok is inkább emlékeztetők, mintsem világraszóló felfedezések. és ez így helyes. A szeretet nem olyan bonyolult dolog, hogy mindenféle titkokba avathassam be az olvasókat. Csupán arról van szó, hogy néha egy kicsit letérünk a helyes útról, és emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mik is az igazán fontos dolgok, és milyen célokat kell kitűznünk magunk elé, ha mély és tartós kapcsolatokra vágyunk.”

(részlet a szerző előszavából)

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!

A sorozat

megvesz
Fight Club - Bögre

Fight Club - Bögre

A Harcosok Klubjának első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A második szabálya: senkinek egy rohadt szót se a klubról. Csak néhány a zseniális film híres idézeteiből, ami ezt a 320 ml-es bögrét is ihlette.

megvesz
Fekete történetek -  Végzetes szerelem

Fekete történetek - Végzetes szerelem

Fekete történetek - Végzetes szerelem    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Szerelem, öröm, bátorság - A szexuális nevelés kézikönyve

Szerelem, öröm, bátorság - A szexuális nevelés kézikönyve

„Jó okunk van rá, hogy ezt a könyvet a figyelmedbe ajánljuk: a szeretet.” Szeretnéd, hogy gyermeked kizárólagos joggal bírjon saját teste és szexualitása felett? Szeretnéd, hogy szexualitását az egyenlőség és a jó önkép határozza meg? Szeretnéd támogatni és óvni a fejlődés útján? Szeretnéd tudni, hogyan beszélhetsz vele a szerelemről? Akkor ez a könyv neked szól. Ez az interaktív kötet bemutatja a szexuális fejlődés tizenegy lépcsőfokát, és segítséget nyújt abban, hogy szülő és gyermek egyaránt valódi

megvesz
Level 8 junior német nyelvű kártyajáték

Level 8 junior német nyelvű kártyajáték

A játék szabálya itt érhető el. A játék nem azonos a Piatnik által kiadott Level 8 játékkal.

megvesz
Fesztáv - Európai madarak kiegészítő

Fesztáv - Európai madarak kiegészítő

A nagy sikerű Fesztáv társasjáték legújabb kiegészítője Európa kivételes jogokkal felruházott és jól ismert lakóival ajándékoz meg bennünket. Számukra az Unió határain keresztül is várakozás és vízum nélkül szabad az utazás, nem vonatkozik rájuk a csendháborítás szabálya, és előzetes bejelentés nélkül nassolhatnak bárki kertjéből! Gyerekkorodtól kezdve őket hallgatod, ismerd meg hát végre kicsit jobban az európai madarakat!

megvesz
Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Zeusz

Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Zeusz

Stílusos, kb. 10,6 cm magas vinil gyűjtőfigura Zeusz a Funko POP! Marvel.

megvesz
Mézesmadzag (új kiadás)

Mézesmadzag (új kiadás)

A Man Booker-díjas Ian McEwan a kortárs brit irodalom méltán kultikus szerzője – talán nem túlzás azt mondani: a legnagyobbja. Művei nem pusztán regények, hanem szellemi kihívásoktól burjánzó műalkotások. McEwan nevét ismerik a magyar olvasók is: az Amszterdam, az Őrült szerelem, a Vágy és vezeklés, a Szombat csak néhány példa a brit mester hatalmas életművéből.  A szép Serena, zsebében friss cambridge-i matematika diplomával, szívében egy felfoghatatlanul kegyetlen szakítás fájdalmával, majdnem vél

megvesz
Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Thor

Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Thor

Stílusos, kb. 11,6 cm magas Thorgyűjtőfigura a Thor: Love Like Thunder című film ihlette Funko POP! Marvel sorozatból.

megvesz
Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Gorr

Thor: Szerelem és mennydörgés - Funko POP! figura - Gorr

Stílusos, kb. 9 cm magas, vinilből készült Gorrgyűjtőfigura, melyet a Thor: Love Like Thunder című film ihletett a Funko POP! Marvel sorozatból.

megvesz
Warhammer 40k - Only War Snapback sapka

Warhammer 40k - Only War Snapback sapka

Egy egyszerű sapka a Warhammer-rajongóknak egyértelmű üzenettel: nincs szerelem, villás reggeli, vagy túlóra a munkában CSAK HÁBORÚ, amíg el nem bánunk a külső fenyegetéssel!

megvesz
Love Hurts – A szerelem fáj

Love Hurts – A szerelem fáj

Beleolvasok A szerelem fáj A szerelmi bánat mindenkinek alaposan feladja a leckét. Úgy érzed, mintha működésképtelenné válnál. Fikarcnyi energiád sincs semmire. Nem tudsz enni, nem tudsz aludni, sőt úgy érzed, hogy még felkelni sem vagy képes. Ez a könyv azért íródott, hogy segítséget nyújtson az ilyen helyzetekben. Elkísér a fájdalom, a szomorúság és a harag útvesztőibe, és közben, egy pillanatig sem hagy magadra. Annak érdekében, hogy mélyebben is megértsd, hogy milyen folyamatok zajlódnak le a t

megvesz
Apám darabokban (CD-hangoskönyv) – Csőre Gábor előadásában

Apám darabokban (CD-hangoskönyv) – Csőre Gábor előadásában

A regény középpontjában egy kibontakozó szerelem és egy életen át tartó szövetség áll. A színhely Közép-Európa, Magyarország, 1956 októbere és novembere. Két ember, egy szegedi medika, egy orvostanhallgató lány, és egy börtönből csak hetekkel korábban szabadult, fiatal férfi, akit fegyveres, kommunista és államellenes szervezkedésért csuktak le évekkel azelőtt. Két ember, két családi és társadalmi, történelmi háttér. A nagy kérdés, el lehet-e bújni a lassan megszilárduló kádári diktatúra mindent látó és f

megvesz
A hét tenger kalózai társasjáték

A hét tenger kalózai társasjáték

A távoli tengerek varázslatos hullámain haramiák kutatják a valaha volt legnagyobb kincset - mindannyian tudjuk, hogy az a szerelem. Fogd meg az evezőt, és csatlakozz a külsőségek ellenére valójában nem is annyira rémes, inkább édes bajkeverőkhöz! A legkeményebb kalózok szíve - vagy aranyfoga - is meglágyul az édesanyjuk vagy egy cuki kiscica láttán. A játékmenet könnyen elsajátítható. A cél a szivárvány színeit összegyűjteni, vagy megállítani a másik játékost.

megvesz
Macskaköröm

Macskaköröm

Egy szerelem története bontakozik ki előttünk a háború dúlta Balkánon. Egy szerelemé, amely talán nem több vágyott menedéknél a halál mindennapi, lelket felemésztő valóságában, és amely éppoly emésztőnek bizonyul, mint maga a háború. A Semmi világsikerű szerzőjének regénye éles színekkel festi le a háborút, magával ragadó líraisággal az elsöprő szerelmet, miközben a nagybetűs Történelmet is megragadhatóvá teszi a kisemberek történetei által.

megvesz
Fekete történetek: Végzetes szerelem logisztori rejtvények

Fekete történetek: Végzetes szerelem logisztori rejtvények

Egy különleges kártyajáték segítségével morbid és vicces szerelmi történeteket fedezhetsz fel, és te lehetsz a nyomozó! A játék során a mesélő csak apró részleteket árul el a történetből, amit a többi játékosnak kell kikövetkeztetnie. Ha sikerül rájönni a rejtélyre, akkor a mesélő jutalmul elolvassa a teljes történetet. A doboz 50 történetet rejt, így izgalmas és kihívást jelentő játék vár rád! Fedezd fel a szerelmi szálakat és teszteld az elméd!

megvesz