Abaddon kapuja (A Térség 3. kötet)

Abaddon kapuja (A Térség 3. kötet)

A legjobb sci-fi regénynek járó Locus-díj 2014TÖRJ ÁT A TÚLOLDALRANemzedékeken át a naprendszer a Mars, a Hold és a kisbolygó-övezet jelentette az emberiség terjeszkedésének határait. Egészen mostanáig. A programját a Vénusz felhőtakarója alatt végigfuttató földönkívüli vírus magasabb fokozatba kapcsolva hatalmas struktúraként  emelkedik a felszín fölé, majd rejtélyes Gyűrűvé formálódik az Uránusz pályájánál, amiről senki sem tudja, hogy mi célt szolgál.Szerte a naprendszerből kutató- és hadihajók flottái rajzanak elő, hogy megvizsgálják a különleges jelenséget. Jim Holden legszívesebben az űr legtávolabbi sarkába menekülne, ám ő és a Rocinante legénysége rákényszerülnek arra, hogy egy forgatócsoportot szállítsanak a Gyűrűhöz. Eközben valaki Holden tönkretételén munkálkodik, akár emberéletek ezreinek feláldozása árán is.Az Abaddon kapuja a nagy sikerű Térség-sorozat harmadik része, a Hugo-díjra jelölt Leviatán ébredése és a Kalibán háborúja című regények közvetlen folytatása. A SyFy csatorna megrendelésére már készül az első évad A Térség tévésorozatból, amelyet 2015-ben mutatnak be. cím Abaddon kapuja (A Térség 3. kötet)eredeti cím Abaddons gate (The Expanse 3.)Írta James S. A. Coreyműfaj  sci-fiméret 142198 mm560 oldalISBN 978-963-9861-85-5

megvesz
Cibola meghódítása (A Térség 4. kötet)

Cibola meghódítása (A Térség 4. kötet)

ÚJ VILÁGOK VÁRNAK RÁD Üres lakás, a családnak semmi nyoma, eléggé hátborzongató. De az egész olyan, mintha katonai támaszpontra lelnénk, amit senki se őriz. Pilóta nélküli vadászgépek és tankok tétlenkednek a felszállópályán. Rosszindulatú dzsudzsut érzek itt. Valami rettenetes történt. Az lenne a legokosabb, ha mindenkit figyelmeztetnél, hogy mielőbb húzzanak el innen.Miután a térkapuk ezernyi új világhoz nyitottak utat, megkezdődött a bolygók gyarmatosítása. Új életre vágyó telepesek ezrei özön

megvesz
Nemezis játékai (Térség 5.) UTOLSÓ DARABOK

Nemezis játékai (Térség 5.) UTOLSÓ DARABOK

Olvass bele ide kattintva Nemezis játékai beleolvasó LÁNGRA LOBBAN A VILÁGMiután ezernyi lakható új világ felé nyílt meg az út, megkezdődik a naprendszer hatalmi struktúráinak átrendeződése. A Mars lassan elnéptelenedik, míg a külső bolygók nagyobb befolyást próbálnak szerezni maguknak, és hajók tűnnek el sorra, megmagyarázhatatlan módon. Mindeközben a Rocinante hosszabb időre szárazdokkba kényszerül a lassú zónában és az Iloszon zajlott események miatt, ezért James Holden legénysége a javítások

megvesz
James S. A. Corey: Emlékek folyama - Történetek a Térségből (Térség-novelláskötet) puhatáblás kön...

James S. A. Corey: Emlékek folyama - Történetek a Térségből (Térség-novelláskötet) puhatáblás kön...

James S. A. Corey Emlékek folyama - Történetek a Térségből (Térség-novelláskötet) puhatáblás könyv Olvass bele ide kattintva Emlékek folyama - Történetek a Térségből beleolvasó Leviatán felébredt és végül elbukott, James S. A. Corey pedig mindörökre beírta magát a legnagyobb űropera szerzők sorába. Azonban maradt még pár történet a Térség világában, amely méltó az elmesélésre. Így az írópáros visszatért egy utolsó útra Holden és társai univerzumába egyebek mellett minden novellához rendkívül érdekes szer

megvesz
Kalibán háborúja (A Térség 2. kötet) UTOLSÓ DARABOK

Kalibán háborúja (A Térség 2. kötet) UTOLSÓ DARABOK

Olvass bele Kalibán háborúja beleolvasó Többé már nem vagyunk egyedül.Az idegen protomolekula felfedezése egyértelműen bizonyítja egy emberi ésszel felfoghatatlan intelligencia létezését. Miután a Vénuszra került, titokzatos módosításokat hajt végre az égitesten, és azzal fenyeget, hogy tovaterjed az egész naprendszerben.Bár a Föld és a Mars békét kötött, a külső bolygók és az Öv még nem lehetnek biztosak újonnan szerzett autonómiájukban.A külső bolygók éléskamrájaként emlegetett Ganymedesen egy marsi ten

megvesz
Tiamat dühe (A Térség 8.)

Tiamat dühe (A Térség 8.)

James S. A. Corey Tiamat dühe (A Térség 8.) Olvass bele ide kattintva Tiamat dühe beleolvasó Galaxis szerte ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak. A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelen

megvesz
Babilon hamvai (A Térség 6. kötet)

Babilon hamvai (A Térség 6. kötet)

Olvass bele ide kattintva Babilon hamvai beleolvasó A HAMVAKBÓL ÚJ ÉLET FAKADAz Öv nemzedékek óta érlelődő forradalma kitört. Milliók haltak meg, az őrült álom vérbe borította az egész naprendszert.A Szabad Hadiflotta az övbéliek erőszakos csoportja   miután bénító csapást mért a Földre, kalózkodásba és totális háborúba kezd a külső bolygók térségében.  Az idegenek gyűrűkapuján túli ezernyi új világ felé tartó gyarmatosító hajók könnyű prédának számítanak, és immár egyetlen szervezett h

megvesz
A Hogwarts Legacy világa keménytáblás album

A Hogwarts Legacy világa keménytáblás album

A Hogwarts Legacy világa keménytáblás album Nézz bele ide kattintva A Hogwarts Legacy világa album beleolvasó Éld át a még senki által le nem jegyzett történetet Derítsd fel a varázsvilágban játszódó lehengerlő videójáték, a Hogwarts Legacy titkait Hagyd, hogy beszippantson a nyílt világú akció-kalandjáték történetén keresztül az a mágikus univerzum, amelyet a Harry Potter-könyveken és -filmeken keresztül ismertél megTudj meg mindent a Hogwarts Legacy hátteréről az exkluzív interjúkból, lenyűgöző koncepci

megvesz
Leviatán ébredése (A Térség 1. kötet)

Leviatán ébredése (A Térség 1. kötet)

Olvass bele ide kattintva Leviatán ébredése beleolvasó Az emberiség már meghódította a naprendszert eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra -, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak méghozzá Jim és a

megvesz
M. R. Carey: A végtelenség kapuja (Pándomínium 1.) keménytáblás könyv

M. R. Carey: A végtelenség kapuja (Pándomínium 1.) keménytáblás könyv

M. R. Carey A végtelenség kapuja (Pándomínium 1.) keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva A végtelenség kapuja beleolvasó Lenyűgöző bepillantást enged egy veszedelmes és sokoldalú univerzumba. Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekeiszerzőjeA VÉGTELEN CSAK A KEZDETA tudós Hadiz Tambuwal az ökológiai katasztrófától sújtott Föld megmentésére keres megoldást, miközben véletlenül belebotlik a dimenziók közti utazás titkába.Végtelen számú világra bukkan, sok-sok Földre számtalan különböző párhuzamos valóságb

megvesz
Blade Runner 2019 első kötet keménytáblás képregény

Blade Runner 2019 első kötet keménytáblás képregény

Blade Runner 2019 első kötet keménytáblás képregény 104 oldal keménytáblás képregény

megvesz
Leviatán bukása (A Térség 9.) puhatáblás regény

Leviatán bukása (A Térség 9.) puhatáblás regény

A kilencedik kötettel lélegzetelállító lezárásához érkezik a The Expanse tévésorozatnak is alapot adó Térség-ciklus, ami a Hugo-díj legjobb sorozat kategóriáját is elnyerte  Leviatán bukása (A Térség 9.) puhatáblás regény előrendelés A laconiai birodalom válságban van az uralkodó, Winston Duarte eltűnése után. Ráadásul feléledt az ősi ellenség is, amely elpusztította a kapuépítőket, és a világmindenség így újra veszélybe kerül. Az Adro halott rendszerében Elvi Okoye egy tudományos küldetés élén b

megvesz
Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 4. kötet keménytáblás képregény

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 4. kötet keménytáblás képregény

Neil Gaiman Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 4. kötet keménytáblás képregény A sokszoros New York Times-bestsellerszerző Neil Gaiman irodalomtörténeti jelentőségű, minden idők egyik legjelentősebb és legtöbbre tartott képregénysorozata közelít a lehengerlő végkifejlet felé Morpheus nézett már farkasszemet boszorkányokkal, mágusokkal, saját családjával, a többi Végtelennel, sőt, magával Luciferrel is, de ezek megközelítőleg sem olyan rémisztőek, mint egy gyermekét vesztett édesanya bosszúja, aki a f

megvesz
Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples: Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény

Brian K. Vaughan, Fiona Staples Saga ötödik Kötet (puhatáblás) képregény 152 oldal

megvesz
Konc 1. kötet: Távozás Koncfalváról

Konc 1. kötet: Távozás Koncfalváról

Konc 1. kötet Távozás Koncfalváról A három Konc kuzin, miután elmenekül Koncfalváról, eltéved egy hatalmas, ismeretlen sivatagban. Külön utakon, de mindegyikük egy sűrű erdővel borított völgybe jut, amelyet csodálatos és rémisztő teremtmények népesítenek be. Az elképesztően humoros és kalandos képregényt Jeff Smith írta és rajzolta.A sorozat 11 Harvey-díj és 10 Eisner-díj nyertese, beleértve a Legjobb író-rajzoló és a Legjobb humoros kiadvány díját is. 164x228 mm puhatáblás, fekete-fehér képregény 144 old

megvesz
A Legendás Batman 56.: Földindulás 3. kötet UTOLSÓ DARAB

A Legendás Batman 56.: Földindulás 3. kötet UTOLSÓ DARAB

A Legendás Batman 56. Földindulás 3. kötet A Gothamet megrázó földrengés nyomán városszerte elszabadul a pokol. Méregcsók a fejébe veszi, hogy a romokból kiburjánztatja a növények korát, amiben csak Macskanő állhatja az útját. A blackgate-i szökött fegyencek valóságos ámokfutást rendeznek a városban, amíg bele nem futnak vezetőjük, Kulcsmester lányába, Spoilerbe, és a vele tartó könyörtelen Vadásznőbe. Joker szökése borzalmas következményeket tartogat az egyik arkhami őr számára. Batmannek ebben a káoszba

megvesz