AmazoN 0,1kg

AmazoN 0,1kg

AmazoN 0,1kg  Ökológiai gazdálkodásban (BIOtermesztésben) engedélyezett szer. Növeli a növény tömegét, erősíti immunrendszerét, javítja általános erőnlétét. A virágzást intenzívebbé teszi, a terméskötést javítja. Gyéríti a kórokozókat, beindítja a növény saját védekezését.


Hatóanyaga: Endofita bacillus mojavensis


Milyen növényekre használható? Minden növényen megfigyelhető a hatása. Növeli a zöldtömeget, ezért a levélzöldségek hozamát, mint például a spenótfélék, káposzták, saláták, jelentősen emeli. Megfelelő körülmények esetén akár duplázhatja is műtrágya használata nélkül!
A virágzást képes felerősíteni. Több, szebb és erősebb virág képződik. Ez minden terméshozó és virágzó dísznövénynél megfi gyelhető. Az  uborka- és tökfélék, valamint a paradicsom és paprikafélék esetében a termések kötődése javul. A termések darabszáma és mérete is növekszik.
A gyümölcsfák esetében javítja a terméskötést és a növényi betegségek előfordulása sokkal ritkább. A gombás és bakteriális növénybetegségek megelőzésére és kezelésére minden kertészeti kultúrában használható, mert gátolja a kórokozók szaporodását és segíti a növények saját védekezőképességét. 


Használata, adagolása:
Az endofita bacillus mojavensis baktériumok 7–10 napig kimutathatók a növények szöveteiből, ezért addig bizonyított a hatása.



Levélzöldségeknél és palántanevelésnél kiemelten, a zöldtömeg növelésére a növények korai fejlődési szakaszában érdemes használni 2–3 alkalommal 7–10 naponta. (10 g/10 liter). 
Paradicsomnál, paprikánál, tökféléknél, hüvelyeseknél, bogyós gyümölcsöknél, gyümölcsfáknál és más termés hozó haszonnövénynél, a terméskötés fokozásához a virágzás előtt 7–14 nappal, melyet a virágzás folyamán ismételni lehet, az adott faj virágzási időszakán belül elosztva. 10–20g 10 liter vízhez.
Gombás és bakteriális növénybetegségek megelőzésére külön, csak hajlamosító tényezők esetén van szükség, amely szükség szerint 7–10 naponta ismételhető. 20g 10 liter vízhez.
A fertőzések megállítására, azok megjelenése (észlelése) után azonnal használandó, 20g 10 liter vízhez.
Hajtatásban, fűtött , fagymentes termesztésben időkorlát nélkül használható.
Évelő növényeknél, gyümölcsfáknál, bogyósoknál és virágzó díszfáknál, cserjéknél a téli nyugalmi szakaszt megelőző 3 hónapban (szeptembertől) nem használható!       


Hogyan használjam?  
A készítményből felhasználáskor vizes szuszpenziót kell készíteni. (Vízzel össze kell keverni.) Permetezéssel érdemes kijuttatni. A permetlé elkészítésekor langyos vízben hagyjuk állni az AmazoN-t 20–60 percig, hogy a spórák beinduljanak. Rendkívül érzékeny a gomba- és baktériumölő anyagokra, azok jelenlétét nyomokban sem tolerálja, ezért mind a permetlé készítéséhez, mind a kijuttatáshoz használt eszközöknek teljesen tisztának kell lenniük. Ne használjuk gomba- és baktériumölő anyagok után, azok kiürülési ideje előtt és azokkal együtt .


Keverhetem-e más szerekkel? Alapvetően nem javasolt a keverése más anyagokkal. Élő szervezeteket nem tartalmazó, természetes (nem olajos) növényi kivonatokat tartalmazó, pH semleges lombtrágyákkal keverhető. Nem keverhető: olajos termékekkel, ként és rezet tartalmazó készítményekkel, más mikrobiális készítményekkel, lúgos és savas termékekkel, gomba- és baktériumölő anyagokkal.



Hogyan fejt ki hatását: Rezisztencia indukálás és nitrogénmegkötés endofita baktériummal, a növények egészségéért és a termés növeléséért. Lényegében megköi a levegő nitrogénjét, elsősorban ennek köszönhető a biomassza általános növelése. Kolonizálódik, ezáltal megakadályozza a káros mikroorganizmusok tevékenységét, az immunrendszer erősödéséhez vezet. A rendelkezésre álló cukor extrudátumot felhasználva más, kórokozó mikroorganizmusok elől, jelentősen csökkenti azok megbetegítő képességét a növényen belül. Beépülésével (endofita) bizonyos fokú rezisztencia indukálás is végbemehet. 


Fontos tudnivalók: 
A por alakú termék stabil, spórás formában tartalmazza a baktériumokat. A termék külön előnye a hosszú eltarthatóság és, hogy nem kell hűtőben tárolni. A termék

megvesz
Carex comans 'Amazon Mist' - Sás

Carex comans 'Amazon Mist' - Sás

A Carex comans 'Amazon Mist' - Sás főbb jellemzői: A Carex comans 'Amazon Mist', egy dísznövényként kedvelt sásfajta, ami a Cyperaceae (sásfélék) családjába tartozik. Alacsony növekedésű, dús, csomóképző, örökzöld évelő sás, körülbelül 35 cm magas, íves, finom, szálkás, ezüstös zsályazöld, visszahajló levelekkel, melyek lágy textúrát kölcsönöznek a növénynek. Virágzási ideje: június-augusztus, virágzata kevésbé feltűnő. Jól alkalmazkodik a napos és részlegesen árnyékos helyekhez egyaránt. Tal

megvesz
WIFI OKOSALJZAT TUYA - ALEXA

WIFI OKOSALJZAT TUYA - ALEXA

WiFi-n keresztül vezérelhető okos aljzat, önállóan is működik, kompatibilis a Google Assistant, az Amazon Alexa és a Tuya rendszerekkel, cseh nyelvű alkalmazás Android és iOS rendszerekre,

megvesz
IKO Superglass Biber hódfarkú zsindely Amazon zöld (03)

IKO Superglass Biber hódfarkú zsindely Amazon zöld (03)

Az Ön előnyei a Superglass Biber bitumenes zsindellyel: Csúcsminőségű üvegfátyolra épített, magas minőségű bitumennel gyártott 3 tagozatú zsindely. A legszélesebb körben, legrégebben használt zsindely. Magas fakulási ellenállás. Kiváló ár/érték arány.

megvesz
Delight Smart Wifi okos konnektor fogyasztásmérővel

Delight Smart Wifi okos konnektor fogyasztásmérővel

Delight Smart Wifi okos konnektor fogyasztásmérő funkcióval Kényelmesen vezérelheti akár az összes elektromos eszközét vezetékek és plusz eszköz telepítése nélkül Akár napokra, hetekre, hónapokra, előre időzíthető, mikor kapcsoljon be, illetve ki az adott készülék Beállíthatja, hogy bizonyos idő eltelte után kapcsoljon ki a készülék. Az applikáción belül akár 250 eszközt is vezérelhet, minden eszköznek külön nevet tud adni Lehetőség van az eszközök összekapcsolására, ha például bekapcsolja az íróasztalán

megvesz

Smart Wi-Fi-s univerzális infravörös vezérlő - USB - 55377

Vezéreljen minden távirányítós eszközt okostelefonja segítségével. Ennek az IR eszköznek a segítségével az összes infravörös távirányítót kiválthatja. Az applikácós vezérlés segítségével akár egyszerre be és kikapcsolhatja eszközeit, előnyös ez például egy tv, házimozirendszer, beltéri egység esetén, de alkalmas lehet klímák, LED szalagok, ventilátorok és még számos eszköz irányítására. Emelje otthona kényelmét magasabb szintre, kapcsolja be a klímát, ha elindul otthona felé, így nyáron már hűvös ház foga

  • Webáruház: 4HOMES
  • Az ár: 3 331 Ft
megvesz
IKO Superglass téglány 3 tagozatú zsindely erdő zöld Vert Amazon (03)

IKO Superglass téglány 3 tagozatú zsindely erdő zöld Vert Amazon (03)

Az 1863-ban feltalált bitumenes zsindely az egyik legszélesebb körben használt tetőfedő anyag a világon. Rendkívül vonzó külső megjelenésén kívül a tetőzsindely az előnyök széles választékát kínálja a magánépíttetőknek, építész-tervezőknek, beruházóknak. Superglass zsindely előnyei: Csúcsminőségű üvegfátyolra épített, magas minőségű bitumennel gyártott 3 tagozatú zsindely. A legszélesebb körben, legrégebben használt zsindely. Kiváló ár/érték arány. Magas fakulási ellenállás.

megvesz
Homee Brain Cube

Homee Brain Cube

Az adatokat a BrainCube tárolja, amely lehetőv teszi az adatok el r s t útközben a biztonságos felhőkapcsolaton keresztül Redőnyök s napv delem, világítás, fűt s, háztartási g pek s sok más k szül k vez rl s hez Hangvez rl s lehetős ge Amazon Alexa, Google Assistant vagy Siri segíts g vel Működtet s ingyenes iOS alkalmazáson, Android alkalmazáson vagy webböng szőn keresztül A homee moduláris alapon bővíthető más rádiós vez rlőrendszerekkel, mint p ldául a Z-Wave, a Zigbee vagy az EnOcean, s úgy tervez

megvesz

Smart Wi-Fi-s nyitásérzékelő - 2 x AAA - öntapadós - 55376

Tudja biztonságban családját és értéktárgyait! Kapjon azonnali értesítést okostelefonjára, tabletjére ha valaki kinyitja ablakát, ajtaját. Automatizálja otthona világítását: pl. ha benyit a kamrába, illemhelyiségbe automatikusan kapcsolódjon fel a villany és késleltetve le! Az öntapadós hátoldalnak köszönhetően egyszerűen telepíthető bármilyen nyílászáróra. A termék WiFi technológiával működik, így nem szükséges hozzá úgynevezett Gateway hálózati eszközt telepíteni, elégséges ha van otthon internet kapcso

  • Webáruház: 4HOMES
  • Az ár: 2 996 Ft
megvesz
CC-41

CC-41

B-Tronic s Centronic s CentronicPLUS motorok működtethetőek vele Külső Centronic s B-Tronic rádiós vevők szül kek működtethetőek vele Kompatibilis a CentronicPLUS term kcsaláddal Egy ni, csoportos s központi vez rl s Egyenk nt programozható idővez rl s, bele rtve a nyaralás funkciókat minden vevő számára Vevők szül kek, csoportok s jelenetek szervez se a szobákban A szobákat egy nileg lehet l trehozni s elnevezni Jelenetek l trehozása Távműködtet s okos telefonon, táblag pen, PC-n vagy notebookon ke

megvesz
HUSQVARNA AUTOMOWER® 435X AWD robotfűnyíró

HUSQVARNA AUTOMOWER® 435X AWD robotfűnyíró

2019-es újdonság. Husqvarna Automower® 435 X AWD 3500 m²-es (+/- 20%) nagyságú gyepre alkalmas. A tulajdonsága hasonlóak a Husqvarna Automower® robotfűnyíróéhoz, de ez a modell nagyon összetett és kifejezetten az egyenetlen felületekre van tervezve. Ezen túlmenően a vágási idő is lerövidül az erősebb vágási teljesítmény mellett. A Husqvarna Automower® 435 X AWD az ALLRAD DRIVE-vel akár 70% -os meredek lejtéssel is képes megbirkózni. Teljesen automatikus és könnyen munkába állítható, működés közben halk. S

megvesz
Biztonsági kamera smart, WiFi - 1080p - 360° forgatható - beltéri -BW2030

Biztonsági kamera smart, WiFi - 1080p - 360° forgatható - beltéri -BW2030

A készülék kizárólag beltéren használható! Tudja biztonságban szeretteit és értéktárgyait! A kamera távolról, 360°-ban forgatható fejjel rendelkezik, így a teljes teret megfigyelés alatt tarthatja. Idális lehet idegen behatolók megfigyelésére, de használhatja bébiőrként vagy háziállatok megfigyelésére szolgáló kameraként is. A készülék kapcsolódik az otthoni WiFi hálózathoz és az ingyenesen letölthető applikáció (TuyaSmart) segítségével okostelefonjára továbbítja az élőképet. Lehetőség van a készülékbe he

  • Webáruház: 4HOMES
  • Az ár: 13 375 Ft
megvesz
Okosrelé garázskapuhoz és kapunyitó motorhoz

Okosrelé garázskapuhoz és kapunyitó motorhoz

Miért nélkülözhetetlen otthonunkban a Sonoff okos kapcsoló relé? A Sonoff okos kapcsoló relé ideális megoldás kertkapu, garázskapu, kapunyitók vezérlésére. Más elektromos eszközbe vagy áramkörökhöz építve lehetővé teszi a távoli, interneten keresztüli irányítást is. Ma már az internet és az okos telefon szinte mindenki számára elérhető. A kulcscsomót, a kapu távirányítót helyettesíthetjük ezzel a technikával. Előnyös, hogy olcsóbb, mint a távirányító, ráadásul a távirányítót könnyű elhagyni. (A gyerek a

megvesz
Amazonia design díszpárna

Amazonia design díszpárna

Rendelés leadásakor a teljes vételár 50%-a előre fizetendő. A szállítás külső raktárról történik és 2 hetet vesz igénybe! A gyönyörű Amazon dzsungel világát megjelenítő és a trópusi hangulatot idéző színek igazán vidám és stílusos megjelenést kölcsönöznek ennek a design párnának. A prémium vászonból készült párnahuzat, a 100% kacsatoll töltelék és a gyönyörű színek garantálja a prémium minőséget és az eleganciát. A minőségi kacsatoll biztosítja a párna tömött formáját és azt hosszú ideig megőrzi. Pá

megvesz
Smart-Kinetic kapcsoló vezérlőegység 100-240 V AC, max 15A - Amazon, Google

Smart-Kinetic kapcsoló vezérlőegység 100-240 V AC, max 15A - Amazon, Google

Megérkezett a kompromisszumok nélküli okosotthon! Önnel is előfordult már, hogy nem emlékezett vajon lekapcsolta-e a lámpát vagy kikapcsolt-e valamilyen eszközt és vissza kellett fordulni munkába menet, hogy ellenőrizhesse? Energiát szeretne spórolni és nem szeretné a lakás összes elektromos eszközét készenléti módban tartani, ha például nincs otthon? Távolról szeretné elindítani szivattyúját öntözéshez, a LED szalagot szeretné okostelefonjával kapcsolni? Elutazott, de fenn szeretné tartani az illúzióját,

  • Webáruház: 4HOMES
  • Az ár: 6 679 Ft
megvesz
Amazonia design díszpárna hosszúkás

Amazonia design díszpárna hosszúkás

Rendelés leadásakor a teljes vételár 50%-a előre fizetendő. A szállítás külső raktárról történik és 2 hetet vesz igénybe! A gyönyörű Amazon dzsungel világát megjelenítő és a trópusi hangulatot idéző színek igazán vidám és stílusos megjelenést kölcsönöznek ennek a hosszúkás formájú design párnának. A prémium vászonból készült párnahuzat, a 100% kacsatoll töltelék és a gyönyörű színek garantálja a prémium minőséget és az eleganciát. A minőségi kacsatoll biztosítja a párna tömött formáját és azt hosszú id

megvesz