Annabé – Mesés történetek egy óvodás kislány életéből

Annabé – Mesés történetek egy óvodás kislány életéből

Annabé éppen olyan, mint te. Vagy mint a szomszéd kislány. Vagy mint a barátod az óvodában. Hároméves. Szereti a plüssmajmokat, a biciklizést, a barátnőit, és persze Gábort, aki végre szóba áll vele. Annabének van apukája és anyukája, szép szobája, és a szobája falán egy csodálatos festmény, melyen keresztül egy víz alatti világba jut, ahol tátogva kell beszélni és úszva közlekedni. Annabé egyszer tizenhárom katicát mentett ki a szobájából, mind az ablaküvegen jöttek-mentek. Annabé néha egészen olyan, mint bármelyik másik gyerek. De olykor csodák esnek meg vele. Lehet, hogy veled is történtek már csodák?

A 2021-ben az Év Gyerekkönyve díjjal elismert Kiss Ottó új kötete szorosabban-lazábban kapcsolódó fejezetekből áll, melyek egy óvodás kislány életének mindennapjait és kitüntetett eseményeit mutatják be: első nap az oviban, születésnapi zsúr, utazás a nagymamához, karácsonyi készülődés. A hétköznapi események mögött azonban mindig feltárul a mágikus dimenzió: kiderül, hogy az élet tele van varázslattal…
A kiadvány a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.



megvesz
Fekete történetek 13.

Fekete történetek 13.

Fekete humor... morbid történetek. De vajon kitalálod, hogy mi történhetett pár mondat alapján? Derítsd fel a rejtélyes mondatok mögött rejtőző történetet a Fekete történetek csavaros fejtörőiben! Kérdezz jól, figyelj a részletekre... és legyél te az első, aki kitalálja mi történt!

megvesz
Fekete Történetek: Haláli Halálok társasjáték

Fekete Történetek: Haláli Halálok társasjáték

A Fekete történetek mindegyik doboza 50 morbid és néha vicces sztorit rejt. Csak egy ember, a mesélő olvashatja el a teljes történetet - a többi játékos csak egyetlen talányos mondatot tud, nekik ebből kiindulva kell, eldöntendő kérdések segítségével felgöngyölíteni az esetet. A Haláli halálok kiadásban szereplő történetek mindegyike megtörtént eset, bizonyítják, hogy a legfurcsább történetek kitalálója maga az élet.

megvesz
Fekete történetek: Gyilkos spinék logisztori rejtvények

Fekete történetek: Gyilkos spinék logisztori rejtvények

Ismerd meg a Fekete történetek legfrissebb, vérrel teli darabját! 50 kegyetlen nőszemély története vár rád, akik között ott vannak a történelem nagyágyúi és az irodalom leghíresebb spinéi is! Csak egyetlen mondat áll rendelkezésedre, hogy elindulj a helyes megoldás felé. Ha további izgalmas történetekre vágysz, merülj el a klasszikus Fekete történetek sorozat vadonatúj sztorijaiban!

megvesz
Fekete történetek: Gyilkos spinék társasjáték

Fekete történetek: Gyilkos spinék társasjáték

A Fekete történetek mindegyik doboza 50 morbid és néha vicces sztorit rejt. Csak egy ember, a mesélő olvashatja el a teljes történetet - a többi játékos csak egyetlen talányos mondatot tud, nekik ebből kiindulva kell, eldöntendő kérdések segítségével felgöngyölíteni az esetet. A Gyilkos spinék kiadásban szereplő történetek nőkről szólnak, a megfejtéshez “Cherchez la femme”!

megvesz
Fekete történetek - Szex és vér

Fekete történetek - Szex és vér

Fekete történetek - Szex és vér    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Szendergő hercegnők társasjáték

Szendergő hercegnők társasjáték

Egy hatéves kislány mesés játékát kipróbálhatod a Szendergő hercegnőben, ahol hercegek ébredtésével kell megtörni egy rettenetes átkot. A játékban logikai és matematikai kihívásokkal találkozhatsz, miközben a hercegnőket ébresztgeted. A csomagban 79 kártya található, beleértve hercegnőket, hercegeket, udvari bolondokat és sárkányokat. Kalandra fel a szörnyű átok ellenére!

megvesz
Szivárvány történetek logisztori rejtvények

Szivárvány történetek logisztori rejtvények

A Szivárvány történetek társasjáték varázslatos rejtvényeket kínál gyermekeknek, melyeket kérdésekkel, találgatásokkal és puhatolózással kell megfejteni. Ne hagyd ki ezt a különleges élményt! Éld át gyermekeddel együtt a gondtalan szórakozást, és merüljetek el a titkok izgalmas világában!

megvesz
Fekete történetek: Horror és rettegés logisztori rejtvények

Fekete történetek: Horror és rettegés logisztori rejtvények

A morbid és rejtélyes Fekete Történetek kártyajáték a világ legismertebb logikai játéka, melynek történetei halálesetekről és balesetekről szólnak, amik nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek. A kártyacsomag 50 koromsötét rejtvénykártyát tartalmaz, melyek megoldása a mesélő és a nyomozók interakcióira épül. Tökéletes partyjáték tiniknek és felnőtteknek egyaránt, amely garantáltan fűszerezni fogja az összejöveteleket egy kis fekete humorral. Készen állsz a kihívásra? A Fekete Történetek várják

megvesz
Unmatched Kalandok: Titokzatos történetek társasjáték + Ajándék promótokenek

Unmatched Kalandok: Titokzatos történetek társasjáték + Ajándék promótokenek

nyelv: magyar Ajándék Unmatched Kalandok: Titokzatos történetek promótokenekkel! A doboz tartalmazza a promókártyákat is!

megvesz
Fekete történetek - Haláli halálok

Fekete történetek - Haláli halálok

Fekete történetek - Haláli halálok    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Fekete történetek: orbitális bukták

Fekete történetek: orbitális bukták

Fekete történetek: orbitális bukták    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Fekete történetek -  Végzetes szerelem

Fekete történetek - Végzetes szerelem

Fekete történetek - Végzetes szerelem    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Fekete történetek: horror  rettegés

Fekete történetek: horror rettegés

Fekete történetek: horror rettegés    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Fekete történetek 4. társasjáték

Fekete történetek 4. társasjáték

A társasjáték 50 kártyát tartalmaz, mindegyiken egy-egy rejtéllyel, melyeket furfangos kérdésekkel fejthettek meg. A Fekete történetek 4. társasjáték akkor az igazi, ha barátokkal együtt ültök le játszani. Jelöljetek ki egy játékost, ő lesz a "mester", neki kell majd felolvasni a történeteket, amiknek a megoldását egyedül a "mester" ismeri. Persze, ő ezt a játék során titokban tartja. A többi játékosnak olyan kérdéseket kell feltenni, melyekre a válasz "igen" vagy "nem" lesz. A Fekete történetek 4. egy há

megvesz
Piros történetek logisztori rejtvények

Piros történetek logisztori rejtvények

A Piros Történetek egy izgalmas társasjáték, mely kifejezetten gyerekek számára készült! A gyerkőcök nyomozóként vesznek részt a játékban, hogy felderítsék a rejtélyeket. Kérdésekkel, találgatásokkal és puhatolózásokkal próbálják megfejteni a titkokat. Ne hagyd ki te sem a nyomozást, csatlakozz a játékhoz, és élvezd a kalandot!

megvesz