Balogh Sándor Markó Fruzsina Kiskertemben szedik a virágot

Balogh Sándor Markó Fruzsina Kiskertemben szedik a virágot

Kiskertemben szedik a virágot
Kötetünk Bozsik Margit emőd-istvánmajori hagyományőrző citerás dallamanyagának egy jelentős
szeletét mutatja be, egyszerűen és tudományos részletességgel lejegyzett kottás változatban, hangzó
melléklettel kiegészítve. A kitűnő citerás hangfelvételein kirajzolódik magabiztos citerajátéka, a
számos díszítőelem rögtönzésszerű alkalmazása és szép dallamformálása. A most 76 éves Bozsik
Margit így ír önéletrajzában a hangszeréről: „ A citerám volt egész életemben a legjobb barátom, ő
volt a lelkem doktora. Bánatomban és jókedvemben ő szólt hozzám nagyon szépen, és neki mindent
elmondhattam, ő simogatta a lelkemet, segített sok mindent kibírni.”
Citerás előadói munkássága mellett alkotói életművét is bemutatjuk versein keresztül.
A kötet paraméterei: méret: álló B/5-ös, keménytáblás borítóval. Terjedelem: 176 oldal, színes
képekkel.
A kötethez tartozik egy közel egy órányi, 40 dallam helyszíni felvételét bemutató CD- melléklet,
valamint egy QR-kód.
A kötet megjelentetésével célunk, hogy könyvünket mind a művészeti iskolákban, mind a
zeneművészeti szakközépiskolákban, valamint az egyetemi népzenei képzésben is tankönyvként
használják majd a citerások, és mindazok, akik Bozsik Margitot, mint népi versírót is szeretnék minél
jobban megismerni.

megvesz
Balogh Sándor Megvirágzott a diófa (könyv) + CD

Balogh Sándor Megvirágzott a diófa (könyv) + CD

Balogh Sándor: Megvirágzott a diófa Ezen új népzenei kötettel az énekes és a hangszeres kamarazenélés lehetőségeit kívánjuk bővíteni a moldvai csángók énekes dallamainak segítségével. Az álló, A/4-es formátumú, színes képekkel illusztrált, 136 oldalas kottás kiadványban a 72 énekes dallam mellett megjelenik a furulya -, a citera - és a kobozkíséret partitúraszerű elrendezésben. A hangzómellékleten megszólal a könyv 34 dallama 65 perces időtartamban az eredeti elképzelések illusztrálására.

megvesz
Balogh Sándor Tim, tom, talláré (könyv) + CD

Balogh Sándor Tim, tom, talláré (könyv) + CD

Balogh Sándor: Tim, tom, talláré A Tim, tom, talláré című új kottás kötet bőséges dallamanyagot kínál a kezdő népi és klasszikus hangszeresek részére. A sokszínű magyar gyermekdalanyag dallamfordulatainak elsajátításával megalapozható a továbblépés az összetettebb dallamok megszólaltatására. A kötet három nagy fejezetében összesen 435 dallampélda található, kezdők számára leírt hangnemekben. Az I. rész 170 dallama nehézségi sorrendben követi egymást, C= dó, C= lá hangnemekben. A II. rész négy f

megvesz
Balogh Sándor A magyar népi furulyajáték alapjai

Balogh Sándor A magyar népi furulyajáték alapjai

Balogh Sándor: A magyar népi furulyajáték alapjai Az Óbudai Népzenei Iskola kiadványa. A gyermekdaloktól a furulyás táncdallamokig. Napjainkra számos művészeti iskolában tanulható a népi furulya, amelynek népszerűsége egyre nő. A „Magyar népi furulyajáték alapjai” című tankönyv kifejezetten azok részére készült, akik most szeretnék elkezdeni a népi furulya tanulását és több éven keresztül folytatni is kívánják. Kitartó gyakorlással a gyermekdalok tanulásán keresztül vezethet az út az egyszerűbb nép

megvesz
Kiss Sándor Hátamon a zsákom + CD

Kiss Sándor Hátamon a zsákom + CD

Hátamon a zsákom Mondókák és rigmusok Kiss Sándor gyűjtéséből Kürthy Anna illusztrációival, a CD-n Huzella Péter dallamaival és zenéjével.

megvesz
Kerényi Sándor 55 előadási darab oboára

Kerényi Sándor 55 előadási darab oboára

55 előadási darab oboára vagy más dallamhangszerre zongorakísérettel Szerző: Kerényi Sándor Hangszer/letét: Oboa és zongora Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Terjedelem: 160 oldal Kiadó: Eötvös József Könyv- és Lapkiadó Bt Katalógusszám: EJK020 ISMN: 9789637338342 Az alapfokú művészetoktatás tantervi programjában szereplő kiadvány.

megvesz
Bihari Béla, Ludvig József, Papp Sándor Magyar szerzők gitárművei

Bihari Béla, Ludvig József, Papp Sándor Magyar szerzők gitárművei

Magyar szerzők gitárművei Kilenc kortárs klasszikus gitár előadási mű szerepel a kiadványban. Szerzők: Bihari Béla, Ludvig József, Papp Sándor.

megvesz
Járdányi Pál  Terefere Tercsi

Járdányi Pál Terefere Tercsi

Járdányi Pál  Terefere Tercsi Gyermekdalok Szerkesztette Forrai Katalin Hangszer/letét: Ének Műfaj: Szolfézs, zeneelmélet Nyelv: magyar Terjedelem: 40 oldal Formátum: A/5 quer Első megjelenés: 1973. június Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Katalógusszám: 6882 ISMN: 9790080068823 Járdányi Pál (1920-1966) a 20. századi magyar zeneélet kiemelkedő zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa volt: Kurtág Györgyöt és Devich Sándort is tanította. Éle

megvesz
Balassa Sándor Dalok a Sümegvár utcából

Balassa Sándor Dalok a Sümegvár utcából

Balassa Sándor (Budapest, 1935. január 20. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész. A Bartók Béla Konzervatóriumban karvezetést tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szervánszky Endre tanítványaként zeneszerzést. 1964-től a Magyar Rádió munkatársa lett, ahol 1980-ig a zenei főosztályon dolgozott zenei rendezőként. 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszékén hangszerelést tanított adjun

megvesz
Szokolay Sándor Magyar gyermekdalok két és három furulyára

Szokolay Sándor Magyar gyermekdalok két és három furulyára

Szokolay Sándor: Magyar gyermekdalok két és három furulyára Átírta Bántai Vilmos Hangszer/letét: Furulya (két vagy több) Sorozat: Magyar gyermekdalok Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 32 oldal Formátum: K/4 (23,5x31) Első megjelenés: 1976. március Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Katalógusszám: 7768 ISMN: 9790080077689 A magyar népzenekutatás úttörőinek, elsősorban Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak köszönhető, hogy a "Magyar gy

megvesz
Vigdorovits Sándor Ütőhangszerek iskolája

Vigdorovits Sándor Ütőhangszerek iskolája

Vigdorovits Sándor: Ütőhangszerek iskolája kezdők és haladók részére - javított kiadás Hangszer/letét: Ütőhangszerek, Kisdob (pergődob), Marimba, Xilofon Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar Terjedelem: 132 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Első megjelenés: 1955 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 1824 ISMN: 9790080018248 Az 1955-ben megjelent hangszeriskola a hazai klasszikus ütőhangszer oktatás egyik alappillére. A 2018. ja

megvesz
Bartók Béla, Reschofsky Sándor: Zongoraiskola

Bartók Béla, Reschofsky Sándor: Zongoraiskola

Bartók Béla, Reschofsky Sándor: Zongoraiskola Hangszer/letét: Zongora Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, német Terjedelem: 80 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,255 kg Első megjelenés: 1964 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 4636 ISMN: 9790080046364 Bartók Béla és Reschofsky Sándor a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó felkérésére állították össze kezdőknek szánt Zongoraiskolájukat, amely 1913-ban jelent meg először. A Szendy- és Koessler-tanítvány zongorista-zenesz

megvesz
Balassa Sándor Három dal Wass Albert verseire

Balassa Sándor Három dal Wass Albert verseire

Balassa Sándor (Budapest, 1935. január 20. –) Kossuth-díjas magyar zeneszerző. A Bartók Béla Konzervatóriumban karvezetést tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szervánszky Endre tanítványaként zeneszerzést. 1964-től a Magyar Rádió munkatársa lett, ahol 1980-ig a zenei főosztályon dolgozott zenei rendezőként. 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszékén hangszerelést tanított adjunktusként, majd docensként, 1993-tól egyetemi tanárként. 1996-ban ment nyugdíjba. A Li

megvesz
Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor  111 NÉPI TÁNCDAL

Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor 111 NÉPI TÁNCDAL

Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor  111 NÉPI TÁNCDAL Összeállította Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor Hangszer/letét: Ének Sorozat: Virágos sorozat Műfaj: Népzene Nyelv: magyar Terjedelem: 136 oldal Formátum: A/6 (10,2 x 14 cm) Első megjelenés: 1954 Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Katalógusszám: 668 ISMN: 9790080006689 A Virágos sorozat tíz kötete együtt egy összesen több mint 1000 énekből álló nagyszabású népdalgyűjteményt alkot. Az 1920-as években vált egyre fontosabbá a m

megvesz
Béres János  Furulyázzunk együtt! Kiegészítő anyag a Furulyaiskola I-II. kötetéhez

Béres János Furulyázzunk együtt! Kiegészítő anyag a Furulyaiskola I-II. kötetéhez

Béres János  Furulyázzunk együtt! Kiegészítő anyag a Furulyaiskola I-II. kötetéhez kotta és letöltőkód Hangszer/letét: Furulya, Furulya (szoprán) Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar Nehézségi fok: 1-2 Terjedelem: 44 oldal Formátum: 23,8 x 16,3 cm Első megjelenés: 2021. május Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Katalógusszám: 20078 ISMN: 9790080200780 A ''Furulyázzunk együtt!'' egyaránt szól a hangszert oktató tanároknak és a tanulóknak, azoknak a fiataloknak, a

megvesz
Vas Gábor In vino veritas – Borban az igazság

Vas Gábor In vino veritas – Borban az igazság

In vino veritas - Borban az igazság Magyar mulatós dalok ének- és hegedűszólam zongorakísérettel, harmóniajelzéssel Összeállította és közreadja Vas Gábor Hegedűszólam: Mészáros Tivadar Hangszer/letét: Ének (hegedű) és zongora Műfaj: Magyar nóta Nyelv: magyar Terjedelem: 56 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,225 kg Első megjelenés: 2001. június Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 50279 ISMN: 9790080502792 Borban az igazság!' - A kottaalbum ennek a

megvesz