BENZAR BAIT STEAM GLM 250ML

BENZAR BAIT STEAM GLM 250ML

Az új Benzar aromák méltán legkülönlegesebb tagja a Bait Steam! Már a neve is arra utal, hogy egy nem hétköznapi aromáról van szó. A Bait Steam egy hihetetlenül sűrű, szirupszerű folyadék, amely nem csak ütős aromával, hanem rendkívül élénk színnel is rendelkezik! Elsősorban az etetésre szánt takarmány és más csalogatóanyagok ízesítésére érdemes használni. Először nyomjuk rá a kívánt mennyiséget a magvakra, bojlikra vagy pelletekre, majd jó alaposan rázzuk össze a vödör tartalmát, hogy az aroma valósággal ?körbefogja? az összes szemet. Így fog a víz alatt megfelelően működni! Az aroma a vízoszlop teljes magasságában nyomot hagy a fenékre érkezés során, majd lassan oldódva fejti ki csalogatóhatását. Mivel nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan is remekül dolgozik ez a PVA-barát locsoló, ezért egy hatalmas aromafelhőt hozhatunk létre segítségével az etetésünkön.  
6 különböző ízben kapható a termék, melyek között van kettő igazán édes, az emberi orr számára is kifejezetten kellemes típus, a csoki-narancs, illetve az ananász. A másik négy variáns közül kettő, a fokhagyma-robin red és a chili-krill, a fűszeres-halas vonalat képviseli, míg a májolaj és a zöldajkú kagyló ízesítésű a klasszikus, ?büdös? aromák közé sorolható.
TIPP: A nyári, vízközti horgászatok során csodákra képes ez az aroma! A vízközt tartózkodó halakat az etetésünkre csalja a nagy köd, ezt követően pedig már rajtunk a sor, hogy megfogjuk őket!

megvesz
BENZAR BAIT STEAM GLM 250ML

BENZAR BAIT STEAM GLM 250ML

Az új Benzar aromák méltán legkülönlegesebb tagja a Bait Steam! Már a neve is arra utal, hogy egy nem hétköznapi aromáról van szó. A Bait Steam egy hihetetlenül sűrű, szirupszerű folyadék, amely nem csak ütős aromával, hanem rendkívül élénk színnel is rendelkezik! Elsősorban az etetésre szánt takarmány és más csalogatóanyagok ízesítésére érdemes használni. Először nyomjuk rá a kívánt mennyiséget a magvakra, bojlikra vagy pelletekre, majd jó alaposan rázzuk össze a vödör tartalmát, hogy az aroma valósággal

megvesz
Benzar Method Pellet Mix 2 mm 800 gr

Benzar Method Pellet Mix 2 mm 800 gr

A Seria Method etetőanyagok mellett egy teljesen új, nagyon magas minőségű pelletcsaláddal is piacra léptünk, ami nem más, mint a Benzár Method Pellet. Ezek, a 2 mm-es mikropelletek kimondottan a töltögetős kosarakhoz lettek kifejlesztve, hiszen méretük és 800 grammos, simítózáras kiszerelésük is a méltán népszerű method technikához lett igazítva. Összesen 11 különböző, igazán változatos ízben kapható a termék, melyek között a halas és az édes ízek kedvelői is megtalálhatják a nekik legszimpatikusabb típu

megvesz
Benzar Method Pellet Méz 2 mm 800 gr

Benzar Method Pellet Méz 2 mm 800 gr

A Seria Method etetőanyagok mellett egy teljesen új, nagyon magas minőségű pelletcsaláddal is piacra léptünk, ami nem más, mint a Benzár Method Pellet. Ezek, a 2 mm-es mikropelletek kimondottan a töltögetős kosarakhoz lettek kifejlesztve, hiszen méretük és 800 grammos, simítózáras kiszerelésük is a méltán népszerű method technikához lett igazítva. Összesen 11 különböző, igazán változatos ízben kapható a termék, melyek között a halas és az édes ízek kedvelői is megtalálhatják a nekik legszimpatikusabb típ

Benzar Method Pellet Krill 2 mm 800 gr

Benzar Method Pellet Red Halibut 2 mm 800gr

Benzar Method Pellet Ananász 2 mm 800gr

Benzar Method Pellet Eper-Fish 2 mm 800 gr

Benzar Method Pellet Fokhagyma 2 mm 800gr

Benzar Method Pellet Csoki-Narancs 2 mm 800 gr