Berberis thunbergii 'Atropurpurea' - Japán vérborbolya

Berberis thunbergii 'Atropurpurea' - Japán vérborbolya

A Berberis thunbergii 'Atropurpurea' - Japán vérborbolya főbb jellemzői:

A Japán vérborbolya 'Atropurpurea' fajtája feltűnő dísze lehet kertjének, mivel vöröses-bordós leveleit minden szomszéd, vagy arra járó meg fogja csodálni.

Tavasszal a 1,5-2 méter magasra növő díszcserjén az ágzugban lehet látni apró, sárga virágokat, melyek erőteljes illatúak.

Az év folyamán bordós leveleivel lesz éke kertjének, télen pedig a sárga virágokból fejlődő piros termései miatt lesz mutatós cserje. Fontos, hogy olyan helyet kapjon a kertben, amelyet mindig érnek a napsugarak, hiszen a levelei csak így maradnak élénk színűek. Környezetére nem igényes, nincs speciális talajigénye, ezért minden kertbarát megpróbálkozhat a Japán vérborbolya nevelésével.

Amennyiben szeretnénk madarakat csalogatni kertünkbe, mindenképpen jó választás ez a bokor, hiszen a madarak téli eleségének számít az apró, piros termés. Ezen kívül Ön és családja is megkóstolhatja a termését, azonban legyünk óvatosak az ültetésével, mivel barnás ágain tüskéket növeszt.
Többet szeretne tudni erről a növényről? Olvassa el cikkemet.

megvesz
Berberis thunbergii 'Kobold' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Kobold' – Japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Kobold' – Japán borbolya főbb jellemző   Habitus: Alacsony termetű (40-50 cm) lombhullató, szúrós cserje, amely rendkívül sűrű hajtásrendszerrel és bokros termettel, gömbszerű formával rendelkezik. Levelei fiatalon sárgák, később élénk, világoszöld színt vesznek fel. Virág: Kisméretűek, sárgák. Magánosan vagy kevés virágból álló fürtben nyílnak áprilisban vagy májusban, amelyeket piros színű, kissé megnyúlt bogyótermések követnek. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízátere

megvesz
Berberis thunbergii 'Atropurpurea Nana' - Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Atropurpurea Nana' - Japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Atropurpurea Nana' - Japán borbolya főbb jellemzői   Habitus: Kistermetű (50 cm), gömbölyded, sűrű hajtásrendszert nevelő lombhullató, szúrós cserje. Levelei lekerekítettek, széles lándzsa alakúak, zöldes bordó színűek, melyek ősszel élénk vörös színűre változnak. Virág: Kisméretűek, sárgák. Magánosan vagy kevés virágból álló fürtben nyílnak áprilisban vagy májusban, amelyeket piros színű, kissé megnyúlt bogyótermések követnek. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízátereszt

megvesz
Berberis thunbergii 'Dart's Red Lady' – Japán vérborbolya

Berberis thunbergii 'Dart's Red Lady' – Japán vérborbolya

A Berberis thunbergii 'Dart's Red Lady' – Japán vérborbolya főbb jellemzői:   Közepes méretű, lombhullató borbolya fajta, amely elsősorban feltűnő, élénk piros leveleiről ismert. Kifejlett magassága és szélessége körülbelül 1-1,5 méter, lombja sűrű ami egy szép, bokros megjelenést kölcsönöz a növénynek. A 'Dart's Red Lady' jól alkalmazkodik a legtöbb talajtípushoz, de preferálja a pangó víz mentes, közepesen kötött talajt. Napos helyet kedvel, ahol a leveleinek színe a legélénkebb, de elviseli a

megvesz
Berberis thunbergii 'Green Ornament' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Green Ornament' – Japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Green Ornament' – Japán borbolya főbb jellemzői:   Lombhullató borbolya fajta, a hosszú, ívesen lehajló vesszőkön sűrűn helyezkednek el zöld levelei. Kifejlett magassága 1,2-1,5 méter, szélessége általában 1,2 métert ér el. Jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz, de a legszebben középkötött, termékeny talajon fejlődik. Kerülni kell a pangóvizes területeket. A napos kertrészeket kedveli elsősorban, de részleges árnyékolást is elvisel. Ez a fajta viszonylag szárazságtű

megvesz
Japán Borbolya 2 lit.

Japán Borbolya 2 lit.

Nagy színválasztékban kapható lombhullató cserje. Magassága 1-1,5 m lehet. Színei aranysárgától az élénk piroson keresztűl a bordóig lehetséges. Napos helyen adja ki a fajtára jellemző színét. Talajra nem érzékeny. Elérhető fajták: Green Carpet, Media-Red-Jewel, thunbergii atropurpurea.

megvesz
Japán Borbolya red pillar 2 lit.

Japán Borbolya red pillar 2 lit.

Nagy színválasztékban kapható lombhullató cserje. Magassága 1-1,5 m lehet. Színei aranysárgától az élénk piroson keresztűl a bordóig lehetséges. Napos helyen adja ki a fajtára jellemző színét. Talajra nem érzékeny. Elérhető fajták: Green Carpet, Media-Red-Jewel, thunbergii atropurpurea.

megvesz
Berberis thunbergii 'Kelleriis' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Kelleriis' – Japán borbolya

(ejtsd: berberisz tunbergí) Szállítási méret: 20-30 cm magas Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Berberis thunbergii 'Chiquita Darkap2' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Chiquita Darkap2' – Japán borbolya

(ejtsd: berberisz tunbergí) Szállítási méret: 20-40 cm magas Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Berberis thunbergii 'Golden Zwerg' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Golden Zwerg' – Japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Golden Zwerg' – Japán borbolya főbb jellemzői:   Kis méretű, lombhullató borbolya fajta, amelyet aranysárga levelei tesznek különlegessé. A 'Golden Zwerg' kifejlett szélessége és magassága általában 30-50 cm között, ami egy kompakt, gömb alakú növényt eredményez. Jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz, de a legszebben középkötött, termékeny talajon fejlődik. Kerülni kell a pangóvizes területeket. A legintenzívebb levélszín napos helyen érhető el, de tűri a részleges

megvesz
Ligustrum x vicaryi – Fagyal

Ligustrum x vicaryi – Fagyal

A Ligustrum x vicaryi – Fagyal főbb jellemző   Habitus: 2-3 méter kifejlett magasságú, sűrű ágrendszerű, felfelé törekvő, télizöld cserje. Levelei kihajtáskor élénksárgák később mustársárga színt öltenek. Virág: Fehér, illatos virágait június-júliusban hozza. Termés: Fekete színű bogyó, mely egész télen át a bokron marad. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos és félárnyékos fekvésbe

megvesz
Berberis thunbergii 'Ruby Star' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Ruby Star' – Japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Ruby Star' – Japán borbolya főbb jellemzői:   Ez a fajta a kertészek és tájépítészek körében kedvelt a feltűnő, rubinvörös levelei miatt, amelyek tavasztól őszig tartó intenzív színfoltot biztosítanak a kertben. Lombhullás előtt a levelek színe tovább mélyül, még vonzóbbá téve a növényt. Törpe növekedésű, 30-40 cm magas és 40-50 cm széles lesz.  Jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz, de legszebben középkötött, tápanyagban dús talajon fejlődik. Kerülni kell a pangóvi

megvesz
Berberis thunbergii 'Bagatelle' - Törpe gömb japán borbolya

Berberis thunbergii 'Bagatelle' - Törpe gömb japán borbolya

A Berberis thunbergii 'Bagatelle' - Törpe gömb japán borbolya főbb jellemzői:   Kisméretű, lombhullató, gömb alakú borbolya fajta, amely kiválóan alkalmas kisebb kertekbe vagy sziklakertekbe való ültetésre. méretei nem haladja meg a 30-50 cm-t, rendkívül kompakt növénynek számít. Évente csak néhány centimétert növekszik. Talajban nem válógatós, legszebben középkötött talajon fejlődik. Napos helyen a legszebb, itt lesz élénk piros vagy bordó leveleinek színe a legintenzívebb Szárazságtűrő képesség

megvesz
Berberis thunbergii 'Silver Rocket' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Silver Rocket' – Japán borbolya

(ejtsd: berberisz tunbergí) Szállítási méret: 30-40 cm magas Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tápanyagban gazdag kertészeti földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Berberis thunbergii 'Pink Attraction' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Pink Attraction' – Japán borbolya

(ejtsd: berberisz tunbergí) Szállítási méret: 20-40 cm magas Kiszerelés: 4 literes kertészeti konténerben Közeg: tápanyagban gazdag kertészeti földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Berberis thunbergii 'Summer Sunset' – Japán borbolya

Berberis thunbergii 'Summer Sunset' – Japán borbolya

(ejtsd: berberisz tunbergí) Szállítási méret: 20-30 cm magas Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tápanyagban gazdag kertészeti földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz