Betwixt puhatáblás horror manga

Betwixt puhatáblás horror manga

Betwixt puhatáblás horror manga
Olvass bele ide kattintva Betwixt manga beleolvasó
Sokan úgy hiszik, a felfedezett, feltérképezett világ és az ismeretlen között éles határvonal húzódik. Pedig az sokkal inkább egy mezsgye, egy külön világ és mindaz, ami ezen a határon terül el, zsigeri rettegést kelt az emberben, amikor találkozik vele.
Márpedig pontosan erre a bizarr, tudatalattink határán fel-felsejtő helyre kalauzol el ez a manga-antológia, amiben japán és nyugati alkotók tesznek kísérletet arra, hogy a felszínre hozzák ezeket a borzalmakat. Mert végső soron az ember attól fél a leginkább, amit nem ismer
Ryo Hanada, Aki Shimizu, Shima Shinya vérbeli japán kísértetekről és szörnyekről mesélnek, míg Becky Cloonan, Michael Conrad, Leslie Hung, Sloane Leong és Hua Hua Zhu történetei után kétszer meggondolja az ember, hogy szóba álljon-e idegenekkel és azt is megkérdőjelezi, hogy kik (vagy mik) lehetnek azok az idegenek egyáltalán.
A kötetet a horror manga zsáner nagymestere, Junji Ito borítófestménye és előszava teszi igazi ínyencséggé a mangák és a horror rajongói számára egyaránt.
fordította Tót Barbara
224 oldal
148x210 mm
puhatáblás manga
ISBN 978-963-470-368-6

megvesz
Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat

Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat

Yusuke Osawa Pókember Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat Olvass bele ide kattintva Pókember Hamis pók beleolvasó Egy esetlen tinédzser magára ölti Pókember jelmezét, de hamar megtanulja, hogy a szuperhősök élete nem csak menő fotókból és lájkokból áll. Ju új középiskolája rémes. Rosszul teljesít az óráin, és kilóg a társaságból. De minden megváltozik, amikor egy sikátorban megtalálja Pókember levetett jelmezét. Eleinte szórakoztató felvenni a kosztümöt, és játszani a hőst, de amikor sorra felbukk

megvesz
Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga Olvass bele ide kattintva REINCARNATED AS A SWORD - PENGE AZ ÚJ ÉLETEM 1. beleolvasó Kard által élj Egy nevesincs rabszolgalány, a feketemacskák népének elárvult kölyke. És egy legendás beszélő kard, benne egy földi férfi lelkével, aki nagyon szeretné tudni, mit keres itt. Nem elég, hogy a sanyarú sorsú macskalánynak semmi esélye megszökni a mágikus béklyók szorításából, egy napon társai szörnyű vérengzés áldoz

megvesz
Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 2. puhatáblás manga elő...

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 2. puhatáblás manga elő...

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 2. puhatáblás manga előrendelés Fran, a Feketemacskák népének igencsak csökönyös leánya Mester, a beszélő varázskard segítségével elnyerte a szabadságát. Most pedig együtt harcba szállnak, hogy a lány visszanyerje az irányítást a sorsa fölött. Miután Fran teljes jogú kalandozó lett, ideje harci tapasztalatot szereznie, hogy megerősödjön. Egy goblin horda és annak veszedelmes királya tökéletes lehetőséget is kínál erre. Csakhogy a ka

megvesz
Alig Használt Képregények Antológia 6. puhatáblás képregény

Alig Használt Képregények Antológia 6. puhatáblás képregény

Alig Használt Képregények Antológia 6. puhatáblás képregény A mostani, horror tematikájú válogatásban Yumeno Masaru, Csörnyei Márk és B.Blanch egy-egy képregénye kapott helyet. A kiadvány fazonigazításon esett át, nagyobb méretben, műnyomó papíron, olcsóbban, de kevesebb oldalszámon jelenik meg, viszont terveink szerint sűrűbben, évi 4-5 megjelenéssel. 40 oldal

megvesz
Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet Olvass bele ide kattintva Deadpool Szamuráj manga 1. beleolvasó Mindenki kedvenc szájmenéses zsoldosának kedve szottyant felfedezni a mangákat is Deadpool tehát Tokióba költözik, ahol azon nyomban meg is gyűlik a baja néhány kőkemény arccal. Amúgy minden a szokásos mederben folydogál ismert és új szuperhősökkel áll össze, istenekkel hadakozik, koncertre megy, és néha-néha ott hagyja a helyszínen valamelyik végtagját. Szóval semmi extra.Hol is tartottunk Ja, ige

megvesz
Rainbow Rowell: Fangirl 1. manga

Rainbow Rowell: Fangirl 1. manga

Rainbow Rowell Fangirl 1. manga Olvass bele ide kattintva Fangirl 1. manga beleolvasó A Rainbow Rowell idehaza is nagy sikert aratott regényéből készült szemet gyönyörködtető mangaadaptáció nemcsak friss ízt ad a jól ismert és szeretett történetnek, de még új jelenetekkel is színesíti azt. Cath Simon Snow-rajongó. Oké, mindenki Simon Snow-rajongó, de Cath számára ez maga az élet. Sokan állítják, hogy már kinőttek ebből a közegből, ő mégis képtelen maga mögött hagyni Eddig nem volt szüksége valóságos barát

megvesz
Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet Miután briliáns első kötetünkben Deadpool Tokióba költözött, és csatlakozott a Bosszúállókkal szövetséges japán Szamurájosztaghoz, azonmód neki is látott, hogy rendet vágjon a részben saját maga által keltett káoszban. A maga durva módján finom lelkű hősünk, mindenki kedvenc szájmenéses zsoldosa, Deadpool visszatér ebben a nem kevésbé briliáns kötetben. A kedves olvasók pedig végre választ lelnek arra, hogyan jön a képbe Loki, aki az árnyékban ármánykodva áhítj

megvesz
Darker Than Black 2. manga: A Fekete Kaszás

Darker Than Black 2. manga: A Fekete Kaszás

Darker Than Black 2. manga A Fekete Kaszás November 11, az MI6 ügynöke, kapcsolatba lép Klanggal azzal a céllal, hogy ismét elindítsák a Wiegenlied projektet. Hei végre nyomára lel Musiknak, aki tudja, hol van jelenleg a húga. Megkezdődik a nagyszabású küzdelem Hei, Klang és November 11 között Ki marad életben A népszerű tévésorozat alapján készült manga második, befejező kötete

megvesz
Baranya Tamás: Egy férfi és a felesége puhatáblás képregény

Baranya Tamás: Egy férfi és a felesége puhatáblás képregény

Baranya Tamás Egy férfi és a felesége puhatáblás képregény szerző Baranya Tamás puhatáblás, fekete-fehér képregény 167 x 237 mm 32 oldal kiadó Comicsmania

megvesz
Manga sketch book - A5, 20 lap

Manga sketch book - A5, 20 lap

Manga sketch book - A5, 20 lap A Manga sketch book a Sakura vállalattól egy 20 lapos tömb kiváló minőségű sima papírral (sima szemcsék), 250 g/m² grammsúllyal.  Méretek: formát A4 (14,8 x 21 cm)

megvesz
Manga sketch book - A3, 20 lap

Manga sketch book - A3, 20 lap

Manga sketch book - A3, 20 lap A Manga sketch book a Sakura vállalattól egy 20 lapos tömb kiváló minőségű sima papírral (sima szemcsék), 250 g/m² grammsúllyal.  Méretek: A3 (42 x 29,7 cm)

megvesz
Assassin's Creed: Sao Jün pengéje 1. manga

Assassin's Creed: Sao Jün pengéje 1. manga

Assassin's Creed Sao Jün pengéje 1. manga Olvass bele ide kattintva (és jobbról balra olvasd a japán olvasási irány miatt) Assassin's Creed Sao Jün pengéje 1. manga beleolvasó Lebilincselő történet az Assassins Creed videojátékok világában, főszerepben a hírhedt orgyilkossal, Sao Jünnel 1526 Kínát a Ming dinasztia uralja. Bár a birodalom egészen eddig virágzott, az új császár politikai tisztogatásainak nyomán az országon végigsöpör a káosz szele. Miután minden bajtársa elesett a templomos renddel vívott

megvesz
Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 2. (Szívdobbanás 2.) puhatáblás képregény ...

Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam 2. (Szívdobbanás 2.) puhatáblás képregény ...

Alice Oseman Heartstopper Fülig beléd zúgtam 2. (Szívdobbanás 2.) puhatáblás képregény Teljességgel elragadó. Aranyos, romantikus, kedves. A történet csodás tempóban halad. Imádom ezt a könyvet. -RAINBOW ROWELL, A Carry On szerzőjeNickAzért átjösszholnap DMert lenne egyötletemMit szólnál egyigazi randihozOmg... hát PERSZEMit csináljunk )Lehet meglepetésOmg oké Nagyonizgulok alkjdfldsg14 éves kortól ajánljuk 320 oldalas, fekete-fehér, puhatáblás képregény

megvesz
Mordály és Groot: Hantabanda 2. puhatáblás képregény

Mordály és Groot: Hantabanda 2. puhatáblás képregény

Mordály és Groot Hantabanda 2. puhatáblás képregény Ördögi veszélyek, őrült rejtélyek és elképesztő poénok várnak, ha útra kelsz kedvenc kozmikus párosoddal, a Galaxis Őrzőiből jól ismert Mordállyal és GroottalMiután megmérkőztek az összes létező kocsmasportban, és elugrottak pár temetésre, Gwenpool csatlakozik hozzájuk egy őrületes ámokfutás erejéig a szuperhősök II. polgárháborújának árnyékában. kiadó Vad Virágok Könyvműhely puhatáblás, színes képregény szerzők Skottie Young, Nick Kocher; Brett Bean; M

megvesz
DC Univerzum 3 - Legsötétebb éjszaka puhatáblás képregény

DC Univerzum 3 - Legsötétebb éjszaka puhatáblás képregény

DC Univerzum 3 - Legsötétebb éjszaka puhatáblás képregény 144 oldal

megvesz