A nagy felhajtóerejű csalik sokoldalú felhasználhatósága már nem újdonság a horgászok körében. Mindamellett, hogy önmagában is bevethető, az általunk elkészített „lapos” kivitel tökéletesen alkalmas más csalik, csali kombinációk kikönnyítésére úgy, hogy közben nem növeli jelentősen a csali méretét, és a halakat előbb kapásra bírja. Feltűnő színei, változatos ízesítései mindenki számára tartogat megfelelőt, és hamar kiemelt helyet kaphat a horgász táskánkban. Anyagszerkezetének köszönhetően szinte bármilyen eszközzel, fúrhatjuk, faraghatjuk, semmilyen módon nem reped, vagy törik, így gyakorlatilag tényleg csak a horgász fantáziája, valamint kreativitása szab határt a csali alkalmazásánál. Felhasználás előtt érdemes egy kis vízben ellenőrizni, hogy a kikönnyítésre szánt csalit, csalikat milyen módon emeli, adott esetben könnyíti ki a Flat Up. Ha túlságosan sok lebegő csalit alkalmazunk, úgy túl magasra is emelheti, amit a fenék közelében kapó halak, nem fognak észre venni. A kikönnyítésre szánt csali éppúgy lehet egy nagyobb bojli, mint kettő-három szem kukorica, csupán azzal kell tisztában lennünk, hogy milyen mennyiségű Flat Up-ot használunk a csali kombináció kikönnyítésére a gyors kapások érdekében. A színek kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy a feltűnőtől a visszafogottig mindenki találhasson a számára megfelelőt. Kiszerelés 30g/doboz
A nagy felhajtóerejű csalik sokoldalú felhasználhatósága már nem újdonság a horgászok körében. Mindamellett, hogy önmagában is bevethető, az általunk elkészített „lapos” kivitel tökéletesen alkalmas más csalik, csali kombinációk kikönnyítésére úgy, hogy közben nem növeli jelentősen a csali méretét, és a halakat előbb kapásra bírja. Feltűnő színei, változatos ízesítései mindenki számára tartogat megfelelőt, és hamar kiemelt helyet kaphat a horgász táskánkban. Anyagszerkezetének köszönhetően szinte bármilye
Csillagos nyakörv barack anyaga: műbőr,fém szín: barack hossza: 38 cm szélessége 1,5 cm Kérjük válasszon színt!
Barack szatén szalag 10 mm x 91 m. Ez az elegáns barack színű szatén szalag remek kiegészítő esküvői ajándékokhoz, virágcsokrokhoz, alkalmi meglepetésekhez.
Rooibos tea, barack aromával ízesítve. A jellegzetes afrikai Rooibos tea ízén túl meghatározza a jellegzetes ízét a barack aroma. A Rooibos teák között szokatlan, hogy ennyire kitűnően gyümölcsös zamatú legyen egy tea. Mennyei íze gyorsan elvarázsol, rabul ejt. Az egész család kedvence lesz! Gyermekek is örömmel fogyasztják. (Koffeint nem tartalmaz) Összetevők: Rooibos, citromsav, barack aroma, barack Főzet színe : narancsszínű Doboz tartalmaz: 20 db filtert, filterenként külön csomagolva 1 fi
922.00 ZUHANYSZETT - R3 FLAT M ZUHANYSZETT - 60 Klasszikus összeállítás, amely magába foglalja a zuhanytartó rudat, Flat M kézi zuhanyfejet és az optimális hosszúságú gégecsőt.
Barack tanga bugyi a GoldBee-től. 100% -os kényelmet garantálnak, és a Varrat nélküli kialakításnak köszönhetően nagyon kényelmes
Barack tanga bugyi a GoldBee-től. 100% -os kényelmet garantálnak, és a Varrat nélküli kialakításnak köszönhetően nagyon kényelmes
Plüss kutyaágy barack Egy igazán kényelmes ágyikó kutyusodnak, melyben kényelmesen, stresszmentesen tud pihenni. Kifejezetten ajánlott szorongó kutyusnak is anyaga: műszőrme méret: 50,60 cm, 70 cm Kérjük válasszon méretet!
30 cm-es Boldog születésnapot feliratos barack színű gumi léggömb - 100 db / csomagDobd fel a születésnapi dekorációt ezzel a vidám, "Boldog születsénapot!" feliratú gumi lufival. Kiegészítésként válassz mellé alkalomhoz illő zászlókat vagy feliratokat! Héliummal és levegővel is tölthető.Csomag tartalma: 100 db 30 cm-es gumi lufiSzín: Barack
Raintech Rozsdamentes etetőtál, barack műanyag bevonattal, gumi talppal - 21,0cm, 1,85l
Barack színű, pasztell lufi. Környezetbarát, biológiailag lebomló latex anyagból.
A maracuja és a barack remek párosítása fantasztikusan édes, felejthetetlen gyümölcsös ízt ad. A gyümölcsteák rajongói számára tökéletes választás. A téli napokon forrón, nyáron hideg frissítőként is tökéletes választás. (Koffeint nem tartalmaz)
Classic Nails barack illatú bőrápoló olaj, 14 ml-es kiszerelésben. Használd manikűrözés, vagy gél lakkozás, műköröm építés után, hogy a köröm körüli bőrfelületet ápold, tápláld.
Nagy barack-arany csillámos ágasbog műnövény dekor: otthoni vagy kirakati díszítéshez. Önmagában vagy kiegészítő díszítéshez, készítményekhez egyaránt használható. Méret: hossz: 42cm, szél: 18cm
FRAME BASIC MOUNTING BOX 8,5x12,3x6,7cm-es frame sorozathoz való beépítő doboz angol nyelvű gyátrói leírása: Mounting box for FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE und FRAME CURVE recessed spot. A gyártói leírás automatikus* fordítása: Szerelődoboz a FLAT FRAME BASIC, FRAME BASIC, FLAT FRAME CURVE és FRAME modellekhezCURVE süllyesztett hely. *Figyelem: Az automatikus fordítást robot végzi. Pontatlanságok és helytelen kifejezések előfordulhatnak. Részletes műszaki információért és segítségért ke