Mit kell tudni a játékról?
Chocolates társajáték
Szép grafikájú, csokis témájú társasjáték 10 éves kortól, melyben a cél minél több pont gyűjtése ügyes tippeléssel és kellő kockázatvállalással.
A játék során a csokis kártyákat képpel lefelé egy 4x4-es rácsba kell lehelyezni, valamint mellettük is lesznek maradék kártyák. A játékosok egymás után következnek majd, a körükben pedig felfordíthatnak egy kártyát, valamint állítás kártyákat szerezhetnek.
Az állításkártyáknak 2 oldala van, a játékosok maguk döntik el, hogy szerintük az adott állítás igaz lesz, vagy nem, és eszerint fogják lehelyezni maguk elé a kártyát.
Érdemes óvatosnak lenni, hiszen a játék elején még kevés információ áll rendelkezésre és ha rosszul tippelünk, akkor az állításkártyák, amik nem teljesülnek mínusz pontot fognak érni.
Különleges, egyedi játékélményt adó társasjáték, melyet hamar le lehet játszani és a szabályai is gyorsan elsajátíthatók.
A játék akkor ér véget, ha mind a 16 lapkát felfordították a játékosok, vagy valaki előtt 4 állításkártya gyűlt össze. Ezek után a játékosok ellenőrzik hogy jól tippelték-e meg az eredményt és ezek alapján kapnak pontokat, vagy mínusz pontokat. A legtöbb pontot gyűjtő játékos fog nyerni.
15 perc alatt lejátszható, szerencsepróbálós, tippelős-nyomozós könnyedebb társasjáték családoknak, vagy akár lányoknak születésnapra, névnapra, ballagásra.
Tartalma:
21 pralinélapka
24 nugátlapka
30 kártya
Szabályfüzet
Ajánlott: 10 éves kortól
Játékosok száma: 2-4 fő
Játékidő: 15 perc
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
Játékok 8-12 éveseknek
Az összes Piatnik játékot itt találod
Szín és formaválogató játék leírása: Egy vidám fa társajáték a Djeco-tól, amivel a gyerkőcök nagyon jól tudnak szórakozni és a játék közben észrevétlenül is fejlesztik a különböző készségeiket, képességeiket. A gyerkőcöknek meg kell pörgetni a kereket és azt a formát ahol megállt a nyíl tapintással ki kell keresni a zsákból. A színes játék kedves formáival gyorsan a gyerkőcök kedvencévé válik. Szín és formaválogató játék főbb adatai: anyag: fa darabszám: 9 nem: unisex kor:
Ez a mini társasjáték szett nagyszerű szórakozást nyújt a gyerkőcöknek, a különböző játékok hosszú időre le tudják kötni a kicsik figyelmét. A dobozban 5 különböző játékot találunk. Ha megunjuk az egyik játékot, jöhet a következő. Építhetünk Jenga tornyot a kis fa hasábokból, játszhatunk amőbát a kis fa táblácskán. Ki lesz az ügyesebb az ördöglakatos játékokban? Levezetésnek pedig ott lesz a mini golyóvezető játék. Van benne: 1 mini golyóvezető 1 mini jenga torony 1 fém mini ördöglakat 1 fa
Egyensúlyozó játék leírása: Egy vidám fa társajáték, amivel a gyerkőcök nagyon jól tudnak szórakozni és a játék közben észrevétlenül is fejlesztik a különböző készségeiket, képességeiket. A gömbölyű alapon levő virág formára kell felhelyezniük a különböző formákat, úgy hogy azok ne boruljanak le. A dobókocka megmutatja, hogy milyen színű formácskát kell feltenni és csak a kicsik ügyességén múlik, hogy a felhelyezett darabok egyensúlyba legyenek és ne boruljon fel a virág forma. A színes já
Mit kell tudni a játékról? Fogadófoglaló társasjáték Taktikai társasjáték 2-4 játékosnak, melyben a játékosok feladata, hogy szállást biztosítsanak a vendégeknek, hiszen a királyi lakomáról senki sem szeretne lemaradni. A játék négy fordulóból, és három fázisból áll. Minden játékos a saját színének megfelelő 24 lapos paklival kezdi a játékot. Minden pakli hat típusú vendégből áll (szerzetes, kereskedő, szobalány, nemes, katona és munkás), és mindegyik kártyán jellemzően a szükséges ágy