A gipszöntés a legalapvetőbb kreatív technika, melyet akár a legkisebb korosztály is könnyedén elvégezhet.
Műanyag öntőformáink a hagyományos gipszöntés technikához ideálisak, megszokott fehér színben, erős 500 micron vastagságú PP anyagból, hogy több alkalommal is használható legyen.
Új technológia újítás!
A formákon apró lyukak találhatók a gyorsabb száradás érdekében.
Gipszformák készítése:
Egyharmadnyi vízhez kétharmadnyi modellgipszet öntsünk és gondosan, gyorsan keverjük össze (1-2 percen belül).
Hosszas kevergetés nem megfelelő kötést, repedéseket eredményezhet. Akkor jó a habarcs, ha híg tejfölsűrűségű.
Ha ezt a sűrűséget elértük, öntsük a formába, majd enyhén rázogassuk meg, hogy a gipsz jól kitöltse a formát és az esetleg keletkezett buborékok eltávolodjanak.
Hőmérséklettől függően 20 perc elteltével ki lehet venni a formából és teljes keménységig kiszárítani (1-2 óra) maximum 60°C-on, huzatmentes helyen.
Függő dísz készítéséhez a gisz formába öntése után néhány perccel, amikor a habarcs még elég híg, de már kötni kezdett, nyomjuk a masszába a megfelelő helyre az akasztót, vagy szúrjuk át teljes felületén a gipszet, vigyázva, hogy az öntőformát ne sértsük meg.
Teljes száradás után akrilfestékekkel, temperával, vízfestékkel, csillámos ragasztóval, decoupage technikával, stb dekorálhatóak a kész formák.
A gipszöntés a legalapvetőbb kreatív technika, melyet akár a legkisebb korosztály is könnyedén elvégezhet. Műanyag öntőformáink a hagyományos gipszöntés technikához ideálisak, megszokott fehér színben, erős 500 micron vastagságú PP anyagból, hogy több alkalommal is használható legyen. Új technológia újítás! A formákon apró lyukak találhatók a gyorsabb száradás érdekében. Gipszformák készítése: Egyharmadnyi vízhez kétharmadnyi modellgipszet öntsünk és gondosan, gyorsan keverjük össze (1-2 pe
A gipszöntés a legalapvetőbb kreatív technika, melyet akár a legkisebb korosztály is könnyedén elvégezhet. Műanyag öntőformáink a hagyományos gipszöntés technikához ideálisak, megszokott fehér színben, erős 500 micron vastagságú PP anyagból, hogy több alkalommal is használható legyen. Új technológia újítás! A formákon apró lyukak találhatók a gyorsabb száradás érdekében. Gipszformák készítése: Egyharmadnyi vízhez kétharmadnyi modellgipszet öntsünk és gondosan, gyorsan keverjük össze (1-2 pe
CreArt szivacsecset szett, sárga, kör alakú, 1,5-5 mm-esek.
Vervaco műanyag aranyszínű keret - ovális forma Készíts egy kis hímzést, a legszebb talán akkor lesz, ha sűrű szövésű hímzővásznat választasz alapnak, és tedd be az ovális alakú keretbe, az egyedi hímzés dísze lesz a karácsonyfádnak. Az elkészült hímzést karácsonyi ajándékba is adhatod, biztosan örülni fognak neki. A keret alapanyaga: műanyag Mérete: 6 cm x 8 cm
Vervaco műanyag aranyszínű keret - fenyőfa forma Készíts egy kis hímzést, a legszebb talán akkor lesz, ha sűrű szövésű hímzővásznat választasz alapnak, és tedd be a fenyőfa alakú keretbe, az egyedi hímzés dísze lesz a karácsonyfádnak. Az elkészült hímzést karácsonyi ajándékba is adhatod, biztosan örülni fognak neki. A keret alapanyaga: műanyag Mérete: 9 cm x 8 cm
Vervaco műanyag aranyszínű keret - madár forma Készíts egy kis hímzést, a legszebb talán akkor lesz, ha sűrű szövésű hímzővásznat választasz alapnak, és tedd be a madár alakú keretbe, az egyedi hímzés dísze lesz a karácsonyfádnak. Az elkészült hímzést karácsonyi ajándékba is adhatod, biztosan örülni fognak neki. A keret alapanyaga: műanyag Mérete: 9 cm x 6 cm
Vervaco műanyag aranyszínű keret - szív forma Készíts egy kis hímzést, a legszebb talán akkor lesz, ha sűrű szövésű hímzővásznat választasz alapnak, és tedd be a szív alakú keretbe, az egyedi hímzés dísze lesz a karácsonyfádnak. Az elkészült hímzést karácsonyi ajándékba is adhatod, biztosan örülni fognak neki. A keret alapanyaga: műanyag Mérete: 8 cm x 5 cm
LED-jelzőlámpa (L1945), a jármű, pótkocsi vagy vontató jármű bal oldalára szerelhető.Alkalmas: személygépkocsikhoz, furgonokhoz, teherautókhoz, lakóautókhoz, buszokhoz.
LED-jelzőlámpa (L1946), a jármű, pótkocsi vagy vontató jármű jobb oldalára szerelhető.Alkalmas: személygépkocsikhoz, furgonokhoz, teherautókhoz, lakóautókhoz, buszokhoz.
LED-jelzőlámpa (L1946), a jármű, pótkocsi vagy vontató jármű jobb oldalára szerelhető.Alkalmas: személygépkocsikhoz, furgonokhoz, teherautókhoz, lakóautókhoz, buszokhoz. Az ár a jobb + bal lámpára együtt értendő!
Festhető, akasztható műanyag fenyőfa forma, amely üvegfestékkel vagy matricafestékkel szabadon díszíthető
Festhető, akasztható műanyag szív forma, amely üvegfestékkel vagy matricafestékkel szabadon díszíthető
Festhető, akasztható műanyag csillag forma, amely üvegfestékkel vagy matricafestékkel szabadon díszíthető
Átlátszó, szétszedhető akril csepp forma. Karácsonyfadísznek, ajándéktartónak tökéletes választás. Dekupázstechnikával, festéssel, ragasztással díszítheted, de igy natúron is nagyon szép.
A kívánt nagyságot a megjegyzésbe legyenek szívesek beírni. Raktáron lévö mennyiség: XS - 1 db, S - 4 db Fehér alapon, fekete minta - zebrák Kör alakú, vékony szegélyű a nyakrész, hossza pedig a csípőig érő. Összetét: 100% pamut, Single Jersey útmutatás: max.40C-on mosni, vasalni pedig kifordítva, ruhaszárítóba nem tenni A minta kézi nyomtatással készül.