Demeter Anett - Ruby Red sorozat 1. - Az Alvilág őre

Demeter Anett - Ruby Red sorozat 1. - Az Alvilág őre

Minden ​alvilági ismeri a nevét.
Ruby Red viszont nem ismeri a múltját, a családját és nem tudja honnan jött. Amit tud, az, hogy kik nevelték fel és milyen hosszú és fájdalmas kiképzés vezetett az áhított szintjéhez. Eljön az idő, hogy kiszabadulhat az alvilági kiképzővárosból, Goldenland-ből.
Mikor Ruby megkapja az első igazi megbízását, hamar rá kell jönnie, nem olyan egyszerű elboldogulni egy olyan lánynak, akinek eddig az edzés és a tanulás volt a mindene. A gond ott kezdődik, hogy kap maga mellé egy társat, Juniort. Ők ketten már az elején olyan veszélyes rejtélybe botlanak, ami nehezebbnek bizonyul, mint gondolnák.
Kezdetét veszi a megpróbáltatásokkal teli közös életük. Ruby küzd a rengeteg új érzéssel és tapasztalattal, amire ideje se volt felkészülni, Junior pedig küzd Ruby Red jelenségével.
Vajon sikerül végül összedolgozniuk és jó csapatot alkotniuk? Sikerül megoldani a rejtélyt?
Mindez kiderül a Ruby Red sorozat első részéből.

megvesz
Kiss Virág - Erdő mező lakói - Kalandos mesék - ebook

Kiss Virág - Erdő mező lakói - Kalandos mesék - ebook

Megismerhetitek Kacor cicát, a szemfüles kis cicát és a kis csivavát, aki kalandos utazást tesz a sűrű erdőben. És végül Maszatkát, az örökké kíváncsi medvebocsot.  Izgalmas és kalandos mesekönyv gyerekeknek.

megvesz
Toplak Mónika - A király álma

Toplak Mónika - A király álma

Vannak történetek melyek évekig, olykor akár egy egész életen át zajlanak. Olyan jelentéktelennek tűnő dolgokból lehetnek igazán nagy, sorsfordító események, mint két idegen ember hétköznapi, véletlen találkozása. Elég hozzá egyetlen pillanat, hogy többé már semmi se legyen olyan, mint azelőtt. Toplak Mónika A királyné című regényével megkezdett története, mely később folytatást is kapott A királynővel, immár a végéhez közeledik. A trilógia záródarabja választ ad azokra a kérdésekre, amelyek sok olvasó

megvesz
Toplak Mónika - A királyné

Toplak Mónika - A királyné

Lenyűgöznek és rabul ejtenek elmúlt korok szerelmes levelezései. Az illem, a modor, az etikett, a szerelem tapintható jelenléte emelkedett, nemes érzelmeket varázsolnak olvasás közben. Méltó helyre kerükapcsolatok, szellemi tusák, pikáns szófordulatok, humorral átitatott gondolatok kendőzetlenül ábrázolják az érzéseket. Mert jó udvarolni és udvaroltatni, szeretni, hiányozni, ragaszkodni. Ahogy várni, türelemmel napokat számlálni és vágyakozni a másik iránt: magasztos. Tisztelni szóval, cselekedettel, gond

megvesz
Toplak Mónika - Tabula rasa

Toplak Mónika - Tabula rasa

Toplak Mónika első verseskötete. Szemelvények gondolataiból, érzéseiből.

megvesz
Zachary Reed  -  Phoenix - A bandavezér

Zachary Reed - Phoenix - A bandavezér

Phoenix A semmiből lettem az, aki most vagyok. Las Vegas hercege. Megvan mindenem, amit valaha akartam. Kaszinó, pénz, luxusautó. Csak egy dolog hiányzik az életemből, amit pénzért nem lehet megvenni. A szerelem. Éppen emiatt, amikor Nova megjelent, mindent vitt, akár egy forgószél. Viszont a hazugság mindig kiderül, előbb vagy utóbb! Nova A létező összes szabályt megszegtem. Anyám nem akarta, hogy rendőr legyek. Az vagyok. Beleszerettem valakibe, akibe nem kellett volna. Az elveimet feladva köve

megvesz
Emma ZR - Megszállottak

Emma ZR - Megszállottak

Victoria A maffia világát még mindig kizárólag csak a férfiak irányítják. A nőket pusztán szórakozásra használják. Ja, hát… azt hiszik, ők diktálnak, és ők uralkodnak mindenen… ostobák. Axe nem is számít arra, hogy majd pont egy nő fogja átverni. Röhejes, mennyire könnyen belesétált a csapdámba. Axe Új állam, új név, új élet. Egy új személyiség, aminek semmi köze a múltamhoz. A nő, akit egy éjszaka megmentettem egy baromtól, sikítva menekülne előlem, ha tudná, ki voltam. De meg kell szer

megvesz
Emma ZR - Hurrikán után

Emma ZR - Hurrikán után

Carolyn El kellett menekülnöm Londonból, feladnom mindent, amit szerettem és felépítettem. Másik kontinensre költöztem, hátha a múlt rémeit is magam mögött hagyhatom. Új munkát kerestem, és esélyt kaptam, hogy bizonyítsak: hamarosan producerként megvalósíthatom az első filmemet. Minden remekül halad, ameddig William Malto a képbe nem kerül. Az elmúlt hónapokban rengeteget gondoltam rá, és arra, hogy mi lehetett volna, ha... Ő viszont biztosan gyűlöl, és megvan rá az oka. Pedig a filmem tőle függ. Mi

megvesz
Alyona Crower - Árnyak és csillagok - A sötét erdő őre

Alyona Crower - Árnyak és csillagok - A sötét erdő őre

Snezana többre vágyik az egyszerű mindennapoknál. Azonban nem is sejti, mennyire meg fog változni az élete. Mindaz a rémséges mendemonda, amit gyermekként hallott a faluja határában húzódó Sötét erdőről és a benne élő árnyakról, egycsapásra valósággá válik. Megelevenednek legszörnyűbb félelmei: kénytelen szembenézni megszállott udvarlója bosszújával, egy barát árulásával és a veszteség fájdalmával. Viszont van valami, ami még ezeknél is borzalmasabb: az őrparancsnok hatalomvágya, aki mindent elkövet, hogy

megvesz
Vidó Kinga - És...ennyi!

Vidó Kinga - És...ennyi!

Vidó Kinga Where's the Love? sorozatának a II. részeA jótékonysági bál estéjén a vendégsereg előtt széles mosollyal jelenti be Amanda, hogy Aiden eljegyezte. Lili az általános ováció közepette próbálja felfogni a felfoghatatlant. Egyetlen dologban biztos, ettől a perctől kezdve nem tud és nem is akar Aidennel forgatni. Elhatározza, hogy maga mögött hagy mindent, Aident és a barátait is. Menekülni és felejteni akar. Vito, a rosszhírű producer mindent megígér Lilinek, de vajon megtartja-e a szavát? Véghez l

megvesz
Heniko Sakka - SübTurner

Heniko Sakka - SübTurner

Tarthat-e örökké egy kamaszszerelem? Ria és Devon a Sir Walton Gimnázium végzős évfolyamának álompárja volt. Igaz, kezdetben inkább egymás rémálmaiban voltak sűrűn felbukkanó szereplők, viszont kisvártatva rájöttek, hogy az állandóan közöttük vibráló feszültséget valójában nem az egymás iránti ellenszenv táplálta. A fiatal szerelmesek közösen fogtak bele álmaik tervezgetésébe, aminek az első pontjára egy spanyolországi költözés került. Már mindketten izgatottan várták, hogy egy új környezetben folytath

megvesz
Demeter Anett - Ruby Red sorozat 2. - Az Alvilág igazsága

Demeter Anett - Ruby Red sorozat 2. - Az Alvilág igazsága

Ruby ​végre elérte, amit akart. Elit tag lett, és mindemellett végre a saját útját járhatja. Ám sajnos mindent beárnyékolnak a múlt eseményei és megoldatlan ügyei, melyekre egyedül szeretne fényt deríteni. Feltűnik még egy alak a múltból, aki további fejtörést okoz Rubynak és csak tovább bonyolítja a már amúgy is zavaros gondolatait. Junior nem élvezi annyira az egyedüllétet. Nem csak ezért, mert apja minden unalmas, hivatalos ügyét a nyakába varrja, hanem azért is, mert nem tudja kiverni Rubyt a fe

megvesz
Ruby Saw - Falling in Love with - Beleszeretni ( ebook )

Ruby Saw - Falling in Love with - Beleszeretni ( ebook )

Tizenkét novella szerelemről, kapcsolatokról, lehetetlen helyzetekről. Őrült vonzódás, mesés egymásra találás, véletlen találkozás földön, mennyben és pokolban. Ruby Saw novelláskötete tizenkét novellát tartalmaz, melyekben leginkább a szerelemé a főszerep.

megvesz
Ruby Saw - Walk the line ( ebook novella )

Ruby Saw - Walk the line ( ebook novella )

A Vadakból ismert Leah és Ransom története a regényben történtek után. „Elengedtük a múltat, de a szeretteink emlékét sosem. Új életet kezdtünk Havannában, csak ő és én, meg a régmúlt egy darabja…”

megvesz
Demeter Anett - A démonvadász és a herceg 2.

Demeter Anett - A démonvadász és a herceg 2.

A démonok karmaiból épphogy csak megmenekültek – Thomas herceg mágikusan fellángoló démonölő kardja mentette meg őket, de a veszély korántsem múlt el. A Sötét Komédiás kilétének leleplezése még nagyobb fenyegetést hoz rájuk, és a király hirtelen halálával Thomasból koronázatlan, menekülésre kényszerülő király válik. A birodalom sorsa most az ő kezében van. Thomas és Ana útra kelnek – nemcsak azért, hogy sereget toborozzanak, hanem hogy megfejtsék a lángoló kard titkát és különleges kapcsolatuk rejtélyét

megvesz
Demeter Anett - A démonvadász és a herceg

Demeter Anett - A démonvadász és a herceg

A Moonshineland birodalomban veszélyes és ismeretlen lények megjelenéséről számoltak be. Ana, apja segítségére érkezik a királyságba, hogy megküzdjenek a démonokkal, ám nem csak a gonosszal való küzdelem nehezíti meg a napjait, hanem apjának új családja is. Ana ugyan közelebb kerül legjobb barátjához Roberthez, aki immár a lány mostohatestvére, de a fiú húga és anyja igyekszik minél jobban megnehezíteni az életét. Thomas küzd Callum király akarata ellen, miszerint ideje példát mutatnia, és megházasodni

megvesz
Ruby Saw - Ransom - Sorsok 10. ( ebook novellasorozat )

Ruby Saw - Ransom - Sorsok 10. ( ebook novellasorozat )

A Vadakban szereplő Ransom története. „A nagymamám mindig azt mondta, mutassam erősnek magam, akkor is, ha annyira fáj, hogy legszívesebben ordítani tudnék a kíntól. Azt hiszem, sikerrel jártam a kérését illetően.”

megvesz
Ruby Saw - Démonom ( ebook novella )

Ruby Saw - Démonom ( ebook novella )

“Azt mondják, az ördög közöttünk jár, vagy ha nem ő, akkor a csatlósai. Sosem hittem a mennyben és a pokolban, de eljött az az idő, amikor világossá vált előttem, hogy nem én mozgatom az életem fonalát. De nem is a Párkák, hanem az az oldal, amelyiknek engedek, hogy irányítson. Mi lenne, ha hagynám, hogy megigézzen egy démon csókja?”

megvesz
Ruby Saw - Angyalom ( ebook novella )

Ruby Saw - Angyalom ( ebook novella )

Nem vagyok vallásos, de tudom, hogy van valami a halál után. Sosem gondolkodtam rajta, hogy folytatódik-e az élet, vagy esetleg egy új kezdődik. Amikor Tristan belépett az életembe, azt gondoltam, jól kiszúrt velem a sors. Haldoklom a fenébe is! Isten, hahó?! Ez így eléggé félresiklott, nem gondolod? Nos, talán mégis jól átgondolta…

megvesz
Ruby Saw - Gázt neki, Család! ( új kiadás, ebook )

Ruby Saw - Gázt neki, Család! ( új kiadás, ebook )

A Gázt neki, Chiara! főhősnőjének és családjának élete két évvel a regényben történtek után.

megvesz
XY száraz vörösbor - Demeter pincészet

XY száraz vörösbor - Demeter pincészet

XY 2014 - Nagyon testes száraz vörösbor, három fajta szőlő találkozásából, tölgyfahordóban érlelve az Egri borvidékről. 2014-es évjárat. Felső-Magyarországi oltalom alatt álló földrajzi ...

megvesz
Ruby Saw - Snake - Sorsok 6. ( novellasorozat )

Ruby Saw - Snake - Sorsok 6. ( novellasorozat )

Az Inferno-ból megismert Snake története. "Voltam én jó is, de az nem volt kifizetődő, ezért rossz lettem.„

megvesz
Ruby Saw - Savages - Vadak  (  Második, bővített kiadás, ebook )

Ruby Saw - Savages - Vadak ( Második, bővített kiadás, ebook )

Alkohol, drogok, pénz, szórakozás, ez a szlogenünk. Úgy tűnt, semmi sem fontosabb számunkra a bulinál, és ez komolyan így is volt egy bizonyos napig. Vergilius szemet vet a Savage-re, ami miatt háború kezdődik az Inferno-val. Fenyegetések, tettlegesség, rémület váltja fel a szórakozást. Az Inferno személyzete kemény, de mi sem vagyunk cukorból. Megmutatjuk, hogy edzette meg az öt árvát az élet! Nem hódolunk be! Harcolunk egymásért és a Savage-ért! Mind a pokolban vagyunk, és olykor itt is van háború…

megvesz
Ruby Saw - Mathys - Sorsok 8.  ( novellasorozat )

Ruby Saw - Mathys - Sorsok 8. ( novellasorozat )

A Vadakban szereplő Mathys története. "Nem voltam én mindig ilyen vicces fiú, de rá kellett jönnöm, hogy a szomorúságnak egyetlen ellenszere van: a nevetés.„

megvesz
Ruby Saw - Vacsora kilenc főre  - Álomfogó 4. ( Novella )

Ruby Saw - Vacsora kilenc főre - Álomfogó 4. ( Novella )

“Nem kötött össze minket a vér, de mégis egybefonódtak a gyökereink, és erősen kapaszkodtak egymásba.” Az Inferno-ból és A rezervátum titkából megismert szereplők története A rezervátum titka után három évvel.

megvesz
Ruby Saw - Heaven - Sorsok 4. ( novellasorozat )

Ruby Saw - Heaven - Sorsok 4. ( novellasorozat )

A Fordulj a Nap felé! című könyvben szereplő Heaven története. "Mindig is azt hittem, semmi sem képes felforgatni az életemet. Láttam már mindent, ugyan mi a fene történhetne még? Bármi…„

megvesz