Az Annone forte összetétele és hatásai
A növény graviola néven is ismert
A perui Amazóniában, azon belül is Peru tropikus területein őshonos.
Alacsonyabb örökzöld fáról van szó, amelyet hosszúkás levelei és rendkívül finom, guanabana néven ismert termése tesz jellegzetessé. Termésének héja alatt édes-savanyú, krémes állagú gyümölcshús bújik meg, amelynek íze az eper és a banán kevert ízére hasonlít leginkább.
Míg eredeti előfordulási helyén kedvelt gyümölcsnek számít, Európában csak kevesen ismerik.
A növény termése nehezen viseli a szállítást, könnyen összenyomódik, és ha benyomódott, gyorsan megromlik.
Az annona áldásos hatásaival már a Kolumbusz előtti időkben is éltek az őslakosok. A fa valamennyi része felhasználható, beleértve a kérgét, a leveleit, a gyökerét, a gyümölcseit, sőt még a magvait is.
A fa leveleiből főzött teát nyálkahártya-gyulladás, míg őrölt magvait belső és külső paraziták ellen használják a perui Andokban. A növény kérgét, gyökerét és leveleit Brazíliában is alkalmazzák cukorbetegség gyógyítására, nyugtató szerként és görcsoldóként. Guyana őslakosai a fa leveleiből vagy kérgéből főznek teát, amelyet nyugtató szerként vagy a szívműködést serkentő tonikumként használnak. A brazíliai Amazóniában májbetegségek gyógyítására hívják segítségül a növény leveleiből főzött teát, és a fa leveleiből, valamint éretlen terméseiből sajtolt olajat olívaolajjal összekeverve neuralgiás fájdalom, reuma és ízületi gyulladás kezelésére hasznosítják. Jamaicában, Haitin és Nyugat-Indiákon paraziták ellen, lázcsillapításra, hasmenésre alkalmazzák a növény gyümölcseit vagy a belőlük készített gyümölcslét, míg a fa kérgét, esetleg leveleit görcsoldásra és nyugtató szerként használják, emellett sokszor hívják segítségül szívbetegségek, köhögés és influenza gyógyítására is. A múlt század hetvenes éveitől kezdve a világ szinte minden részén, egymástól függetlenül, folyamatosan zajlanak olyan vizsgálatok, amelyeknek köszönhetően a növényt mára sikerült alaposan feltérképezni, és mind analitikai, mind biokémiai oldalról megismerték valamennyi összetevőjét, illetve hatásmechanizmusait.
Ezek segítenek abban, hogy megértsük az annona rendkívüli figyelemre méltó hatásait.
Ám a szakemberek legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült még szintetizálni a hatóanyagokból álló keveréket, amelyből hatékony gyógyszer készülhetne. Ezért még mindig a természetes, standardizált kivonat számít a legelérhetőbb és leghatékonyabb formának. A növény minden részében megtalálható legfőbb hatóanyag az ún. annona acetogenin. A kutatók figyelmének középpontjában éppen az az anyag áll, mert úgy tapasztalták, hogy a daganatos sejtekkel szemben szelektív toxicitású hatásokat mutat. Három, egymástól független laboratóriumi vizsgálat megállapította, hogy az említett acetogeninek olyan enzimfolyamatok gátlói (inhibitorai), amelyek csakis a rákos sejtek membránjaiban mennek végbe. Ez magyarázza, miért toxikusak a rákos sejtekre nézve, illetve miért nem károsítják az egészséges sejteket. Az egyesült államokbeli Indianában működő Purdue Egyetemen bebizonyították, hogy egyes acetogeninek olyan daganatok elpusztításában is hatékonyak, amelyek ellenállóak voltak a citosztatikumokkal szemben. Ahhoz, hogy az annona valóban hatékony lehessen, olyan adagban kellene fogyasztani, amelyet teákkal vagy a kapszula formájában kapható száraz kivonatokkal elérni csak igen nehezen lehet.
Az Annona forte készítményben ezért (az Energy más koncentrátumaihoz hasonlóan) szuperkoncentrált kivonat található, amely kényelmes adagolás mellett biztosítja a hatóanyagok optimális bevitelét.
A graviolafa ( Annona muricata ), más néven soursop, a világ trópusi éghajlatú területein található. Leveleit régóta használják gyógyhatású tulajdonságai miatt. Újabb tudományos vizsgálatok azt sugallják, hogy az acetogeninek, a graviola aktív összetevői támogathatják az egészséges sejtnövekedést és -működést. A graviola leveleiben található egyéb aktív vegyületek szabadgyök-megkötő tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez a kettős erősségű termék kétszeres hatóanyagtartalommal rendelkezik(1000 mg tablettánként)
A graviolafa ( Annona muricata ), más néven soursop, a világ trópusi éghajlatú területein található. Leveleit régóta használják gyógyhatású tulajdonságai miatt. Újabb tudományos vizsgálatok azt sugallják, hogy az acetogeninek, a graviola aktív összetevői támogathatják az egészséges sejtnövekedést és -működést. A graviola leveleiben található egyéb aktív vegyületek szabadgyök-megkötő tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez a kettős erősségű termék kétszeres hatóanyagtartalommal rendelkezik(1000
A graviolafa ( Annona muricata ), más néven soursop, a világ trópusi éghajlatú területein található. Leveleit régóta használják gyógyhatású tulajdonságai miatt. Újabb tudományos vizsgálatok azt sugallják, hogy az acetogeninek, a graviola aktív összetevői támogathatják az egészséges sejtnövekedést és -működést. A graviola leveleiben található egyéb aktív vegyületek szabadgyök-megkötő tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez a kettős erősségű termék kétszeres hatóanyagtartalommal rendelkezik(1000
Reggel 10-ig leadott rendelése még aznap feladásra kerül! Egészséges sejt funkció 500 mg Gyökfogó Táplálék-kiegészítő Vegetáriánus / vegán A graviola fa (Annona muricata), más néven savanyú amóna, a világ a trópusi területein található meg. A leveleit régóta használják a hagyományos gyógynövényesek. Az újabb tudományos vizsgálatok arra utalnak, hogy acetogeninek, a graviola aktív összetevői támogatni tudják a sejtek egészséges növekedését és működését. * A graviola levelekben találhat
Milva Kinin Forte csomag Milva kinin FORTE sampon, kinin FORTE hajvíz és a kinin FORTE hajmaszk még hatékonyabb kozmetikai készítmények, melyek 40%-kal több kinintartalommal rendelkeznek. A kinin gyorsan behatol a fejbőrbe, gyorsítja a mikrocirkulációt, erősíti a hajhagymákat, serkenti a növekedést az egészséges és erős hajnak. Ezen termékek rendszeres használata csökkenti vagy jelentős mértékben megállítja a hajhullást és a hajtöredezést. Rugalmasabbá és ellenállóbbá teszi a hajat. A készítmények különös
Adagolás:Fogyassz 1 kapszula GOLD VIT B-FORTE-t étkezés után. A GOLD-VIT BTM FORTE egy teljes spektrumú B-vitamin komplex, mely tökéletes formában és arányban tartalmazza e szervezetünk működéséhez nélkülözhetetlen B vitamin-családot.
BCAA Forte Time termékleírás és összetevők BCAA FORTE TIME Miért ajánljuk? Tápérték, Összetevők, Kiszerelés Hogyan használd? Top vélemények
BCAA Forte Time termékleírás és összetevők BCAA FORTE TIME Miért ajánljuk? Tápérték, Összetevők, Kiszerelés Hogyan használd? Top vélemények
BCAA Forte Time termékleírás és összetevők BCAA FORTE TIME Miért ajánljuk? Tápérték, Összetevők, Kiszerelés Hogyan használd? Top vélemények
BCAA Forte Time Product description and ingridients BCAA FORTE TIME Why do we recommend it? Nutritional value, Ingridients, Packaging How to use it? Top opinions
Vírusok és paraziták okozta fertőzések (pl. herpesz) enyhítésére és betegségből való felépülés támogatására használják a graviola levél (tüskés annona (Annona Muricata) kivonatot. A pranagarden graviola cseppek önmagában is ideális fogyasztás azoknak, akik szeretnék támogatni szerveztük immunrendszerének erősítését. Hatóanyagai ellenállóbbá tehetik szervezeted a kórokozókkal, vírusokkal és az oxidatív stressz negatív hatásaival szemben. A hagyományos gyógynövény gyógyászatban a növény leveleit emésztési p
BCAA Forte Time termékleírás és összetevők BCAA FORTE TIME Miért ajánljuk? Tápérték, Összetevők, Kiszerelés Hogyan használd? Top vélemények
Milva FORTE DUO - kedvezményes csomag erős hajhullásra A csomag tartalma: 1 x Milva Kinin Forte sampon 200 ml 1 x Milva Kinin Forte hajápoló pakolás 250 ml
BCAA Forte Time termékleírás és összetevők BCAA FORTE TIME Miért ajánljuk? Tápérték, Összetevők, Kiszerelés Hogyan használd? Top vélemények
Adagolás:1 kapszula naponta 1-2 alkalommal. Használd 2-3 hónapig, és ha szükséges 1-2 hónap után újra. Hétszeres ízületvédelem az Arthroblock Forte-val. ARTHROBLOCK FORTE egy innovatív étrend-kiegészítő nem kevesebb, mint a 7 legfontosabb aktív összetevővel, beleértve az innovatív hialuronsavat, amely a védelem javítása érdekében, erőt és regeneráció az ízületek.