Fagus sylvatica 'Atropunicea' - Vérbükk

Fagus sylvatica 'Atropunicea' - Vérbükk

Származás: a bükk Európában mindenütt elterjedt, Magyarországon is őshonos 20-30 m magas, terebélyes, formás, dekoratív lombhullató fa. 

Az 'Atropunicea' fajta, mint a bükk természetes mutációja, eredeti élőhelyen - a feljegyzések szerint - Sondershausenben (Thüringia), Darneyban (Vogézek) és Buchsban (Zürich kanton) fordult elő. Utóbbi települést egy 1680-as mű említi meg, ahol abban az időben már csak 3 vérbükk állt, a korábbi 5-ből, melyek a legenda szerint olyan helyen sarjadtak, ahol öt testvér ontotta egymás vérét.

Habitus: kb. 20-25 m magas, terebélyes, boltozatos vagy gömbölyded koronájú. Törzse egyenes, hengeres, kérge sima, szürke. Dús lombozatát szórt állású, 5-10 cm hosszú, ovális vagy tojásdad alakú, enyhén hullámos szélű, fényes, kihajtás után sötétbordó, később feketésvörös-lilás, ősszel bronzos vörösesbarna levelek alkotják.

Virág: termős virágzatai zöldesfehérek, szőrös fejecskét alkotnak, a porzósok sárgásak, 5-6 cm hosszú kocsányon lógó barkavirágzatban helyezkednek el, április-májusban nyílnak.

Termés: háromélű, fényes, barna makk, melyet bozontos, puha töviskés, felnyíló kupacs vesz körül.

Talajigény: mélyrétegű, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott, meszes, üde talaj ideális a számára. 

Fényigény: nagy, napos helyre telepítsük, árnyékban nem lesz megfelelő a levélszíneződése.

Vízigény: közepes. Az idősebb növények jobban tűrik a szárazságot, de az öntözést meghálálják. A pangó víztől viszont óvjuk!

Gondozás: könnyen nevelhető, a metszést jól tűri.

Társítás és elhelyezés a kertben: a bükknek számos, különböző formájú és lombszínű kertészeti változata létezik, aminek köszönhetően megtalálhatjuk a kertünkbe leginkább megfelelőt.

Az ’Atropunicea’ terebélyes megjelenése, meleg és mély színei révén fenségesen mutat szoliterként, de örökzöldekkel vagy színes lombú fákkal, cserjékkel is, sőt társításban is elhelyezhetjük, mi több akár sövénynek is nevelhetjük.

Ha egy impozáns, színekben és textúrákban gazdag összeállítást szeretnénk, a vérbükk mellé ültessük a különleges levélformájú, ősszel látványos, élénksárga színű páfrányfenyőt és a kecses, légies habitusú, fehér kérgű, ősszel sárga levelű közönséges nyírfát.

Előttük kapjon helyet a kevésbé magas, viszont terebélyes koronája, laza ágrendszere, lombfakadástól őszig aranysárga lombja révén igen dekoratív ’Kelly’s Gold’ zöld juhar és a felfelé törő ágú cserjeként vagy többtörzsű faként növő, ősszel narancs, bordó, sárga árnyalatokban pompázó, ehető termésű rézvörös fanyarka.

A fák előterébe telepítsük a mélyen tagolt, csipkés, feketéslila leveleivel és halvány rózsaszín virágaival festői látványt nyújtó ’Black Lace’ szeldelt levelű bodzát, valamint az illatos fűszercserjét, aminek levelei és hajtásai szegfűszeg, sokszirmú, bordó, feltűnő szépségű virágai pedig eper illatúak.

Végül, az összeültetést teljessé tehetjük a lombjukat télen is megőrző, rózsaszín virágú 'Pink Beauty' és a hófehér ’Eskimo’ bangitákkal, melyek terméseikkel is látványosak, akárcsak a vörösesbordó levelű ’Atropurpurea’ japán vérborbolya.

Társításra javasolt növényfajták:

Ginkgo biloba – Páfrányfenyő
Betula pendula - Közönséges nyírfa
Acer negundo 'Kelly's Gold' - Aranysárga levelű zöld juhar
Amelanchier lamarckii - Rézvörös fanyarka (Mézalmácska)
Sambucus nigra 'Black Lace' - Bordó, szeldelt levelű bodza
Calycanthus floridus - Illatos fűszercserje
Viburnum nudum 'Pink Beauty' – Bangita
Viburnum 'Eskimo' - Hólabda bangita
Berberis thunbergii 'Atropurpurea' - Japán vérborbolya

Fontos tudni!

Kifejlett magasság: 20-25 m
Kifejlett szélesség: 10-15 m
Ültetési tőtáv: 10-12 m
Virágzási idő: április - május
Méhlegelő: igen
Fényigény: nagy 
Vízigény: közepes 
Lombhullató: igen

Felhasználási terület: évelő- és cserjeágyak háttérnövénye, szoliter, cserjecsoportok, erdei kert, madárbarát kert, rovarbarát kert, termésével díszítő, sor- és parkfa, sövény

 Védett tartalom

megvesz
Sarcococca hookeriana var. humilis – Törpe bogyóspuszpáng

Sarcococca hookeriana var. humilis – Törpe bogyóspuszpáng

A Sarcococca hookeriana var. humilis – Törpe bogyóspuszpáng főbb jellemző   Habitus: Dekoratív megjelenésű, erősen terjedő tövű, örökzöld díszcserje. Levelei fényes felületűek, bőrszerűek. Virág: Fehér, enyhén illatos virágait kora tavasszal bontja. Termés: A virágzást követően, apró, gömb alakú fekete bogyókat nevel. Emberi fogyasztásra nem alkalmasak Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű

megvesz
Fagus sylvatica 'Felderbach' – Bükk

Fagus sylvatica 'Felderbach' – Bükk

(ejtsd: fágusz szilvatika) Szállítási méret: 100-120 cm magas Kiszerelés: 5 literes faiskolai konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Fagus sylvatica 'Aspleniifolia Compacta' – Bükk

Fagus sylvatica 'Aspleniifolia Compacta' – Bükk

A Fagus sylvatica 'Aspleniifolia Compacta' – Bükk főbb jellemző   Habitus: 5-8 méter magas, terebélyes fajta. Lombozata sűrű, merev, sötétzöld, fényes levelei lándzsások, karéjosak. A hajtások felfelé törők, a sudár egyenes. Őszi lombszíne sárga. Kérge sima, szürke. Virág: Zöldes árnyalatú, jelentéktelen virágai április-májusban nyílnak. Termés: Termése makk, melyet felnyíló kupacs vesz körül. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, kiegyensúlyozott vízháztartású, tápanyagba

megvesz
Nefelejcs Alacsony Kék (Myosotis sylvatica)

Nefelejcs Alacsony Kék (Myosotis sylvatica)

Nefelejcs Alacsony Kék (Myosotis sylvatica) 0,25g Kora tavasszal virágzó, talajtakaró, félárnyékos sziklakertek beültetésére alkalmas növény. Laza, tápdús talajt kedveli, a szárazságot nem jól tűri. Virágágyások, függőedények, kaspók kora tavaszi kedvelt virágja. Apró kék virágaival igazán kedves dísze a kertnek. A növény magassága kb 30cm. Ajánlott sortávolság: 20cm Ajánlott tőtávolság: 15cm.   

megvesz
Fagus sylvatica - Közönséges bükk

Fagus sylvatica - Közönséges bükk

A Fagus sylvatica - Közönséges bükk főbb jellemző   Habitus: Az európai bükk egy nagytermetű, 30-35 méter végleges magasságú fafaj. Koronája kerekded, sűrű így mélyárnyékot hoz létre. Kérge sima felületű, szürke. Levelei sötétzöldek, 4-10 cm-esek. Ősszel sárgára színeződnek. Virág: Zöldes árnyalatú, jelentéktelen virágai április-májusban nyílnak. Termés: Termése makk, melyet felnyíló kupacs vesz körül. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, kiegyensúlyozott vízháztartású, t

megvesz
Fagus sylvatica 'Purpurea Nana' – Bükk

Fagus sylvatica 'Purpurea Nana' – Bükk

A Fagus sylvatica 'Purpurea Nana' – Bükk főbb jellemző   Habitus: Kompakt növekedésű, 3-4 méteres kifejlett magasságú és 2-2,5 méter szélességű díszfa. Koronája kezdetben felfelé törekvő később kiszélesedő, inkább kerek habitusúvá válik. Levelei oválisak, sötét bordó színűek, ősszel bronzos árnyalatúra színeződnek. Virág: Zöldes árnyalatú, jelentéktelen virágai április-májusban nyílnak. Termés: Termése makk, melyet felnyíló kupacs vesz körül. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő kép

megvesz
Fagus sylvatica 'Dawyck Gold' - Oszlopos, sárga levelű bükk

Fagus sylvatica 'Dawyck Gold' - Oszlopos, sárga levelű bükk

A Fagus sylvatica 'Dawyck Gold' - Oszlopos, sárga levelű bükk főbb jellemző   Habitus: 15-25 méteres magasságot elérő, oszlopos növekedésű, egyenes sudárral rendelkező fajta. Kérge sima, szürke. Levelei 4-9 cm hosszúak, alakjuk ovális, színük kihajtáskor sárgászöld, majd élénkzöld színű lesz, majd az ősszel aranysárga színűvé válik. Virág: Zöldes árnyalatú, jelentéktelen virágai április-májusban nyílnak. Termés: Termése makk, melyet felnyíló kupacs vesz körül. Talajigény: Laza szerkezetű, j

megvesz
Alnus incana 'Pendula' – Csüngő hamvas éger

Alnus incana 'Pendula' – Csüngő hamvas éger

Származás: a hamvas éger Eurázsiában hegy- és dombvidéki ligeterdőkben, patakok, kis folyók mentén, ártéri erdőkben őshonos, 10-15 m magas, lombhullató fa. A ’Pendula’ fajtát 1890 előtt Oudenboschban (Hollandia) a Van der Bom faiskolában nemesítették. Habitus: kb. 6-8 m magas, egyenes törzsű, laza, szélesen - a nyírfáéhoz hasonlóan - csüngő ágrendszerű, félig nyitott, kúpos koronájú, elegáns megjelenésű. Kérge sima, hamuszürke, a gallyak szürkésbarnák. Lombozatát váltakozó állású, tojásdad, 5-10 cm

megvesz
Stephanandra incisa 'Crispa' - Koreai koszorúvirág-cserje

Stephanandra incisa 'Crispa' - Koreai koszorúvirág-cserje

A Stephanandra incisa 'Crispa' - Koreai koszorúvirág-cserje főbb jellemző   Habitus: Alacsony termetű, apró, dekoratív, osztott levélzetű, lombhullató díszcserje. Talajtakaró habitusú cserje. Virág: Apró fehér virágai csomókban nyílnak június elejétől. Termés: A virágzást követően, apró, gömb alakú fekete bogyókat nevel. Emberi fogyasztásra nem alkalmasak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde, savanyú talaj ideális a számára. Fényigény: Közep

megvesz
ESTHEDERM LIFTREP.ABS.RANCT.BALZS. 50ML

ESTHEDERM LIFTREP.ABS.RANCT.BALZS. 50ML

A termékről:Azonnal feltölti, megemeli az arc vonalát, visszaadja a komfortérzetét. Újradefiniálja az arc vonalait a Repair technológiának köszönhetően. A Lift technológia hatására napról napra simábbá válnak az arcvonások. Finom, balzsamos textúra, amely bársonyos hatást kelt olajos érzet nélkül.Hatás:Feltölti a ráncokat, újjáéleszti az arc volumenét. Azonnal feltölti, megemeli az arc vonalát, visszaadja a komfortérzetét. Újradefiniálja az arc vonalait a Repair technológiának köszönhetően. A LIFT technol

megvesz
Luzula sylvatica - Erdei perjeszittyó

Luzula sylvatica - Erdei perjeszittyó

A Luzula sylvatica - Erdei perjeszittyó főbb jellemzői   Habitus: Leomló levelű, alacsony növésű évelő, mely levélzetét enyhe tél folyamán is megtartja. Virág: Fehér-barna ecsetvirágzata van, mely hosszú virágzati száron a levelek fölé emelkedik. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, kiszáradásra nem hajlamos talaj ideális a számára. Fényigény: Kis fényigényű növény, árnyékos vagy félárnyékos kertrészekre telepítse. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját tartsuk nedvesen. Gondozás

megvesz
Fagus sylvatica 'Purpurea Pendula' - Csüngő vörös bükk

Fagus sylvatica 'Purpurea Pendula' - Csüngő vörös bükk

Származás: a bükk Európában mindenütt elterjedt, Magyarországon is őshonos 20-30 m magas, terebélyes, formás, dekoratív lombhullató fa. A fiatalabb fák koronája karcsú, az idősebbeké viszont széles, kúp alakú, felfelé ívelő. A ’Purpurea Pendula’ fajtát 1865-ben Németországban nemesítették és merőben eltér méretében és megjelenésében is az alapfajtól. Habitus: kb. 3-5 m magas, lassú növekedésű, ágai, hajtásai ívben lefelé hajlanak, emiatt koronája szélesen csüngő. Lombozatát 5-10 cm-es, tojásdad és e

megvesz