Fahéj illatú bazsalikom 30 DB MAG

Fahéj illatú bazsalikom 30 DB MAG

A bazsalikom (Ocimum basilicum) a Földközi -tenger vidékéről származik, egy bokros növekedésű mediterrán fűszernövény, amelyet itthon, mint egynyári fűszernövényt ültetünk a fűszerkertekbe. A virágok júniustól, egészen július végéig nyílnak, de a növény leveleit és hajtásait áprilistól, egészen szeptember végéig lehet gyűjteni. Magról vethető növény, elegendő a kert melegebb pontjain egy centi mélyen a földbe dolgozni magvait, miután az utolsó reggeli fagy veszélye is elmúlt. A lakásban, apró cserépben elő is nevelhetjük, s így tavasszal már egy fejlett palántát ültethetünk ki a szabadba. A bazsalikom fűszeres illata leginkább a szegfűszeghez hasonlít, édeskés, de egyben tartalmazza az ajakos-rokonságnál megszokott gyantás frissességet. A szárított levelek íze a majoránnára emlékeztet, azonban friss lombja sokkal zamatosabb annál; új életet lehel a paradicsomsalátába, kitárulkozik tőle az olasz tésztaszószok ízvilága is. Legyünk ínyencek, és frissen használjuk a bazsalikomot. A főzéskor csak az utolsó percekben keverjük az ételbe. A bazsalikomot sütőben vagy a napon száríthatjuk és eltehetjük télire. Azonban nem ért tudni, hogy ebben az esetben veszít az aromájából. Ha egyszerűen túl sok van, akkor inkább fagyasszuk le. Görcsoldó, emésztést elősegítő.Állítólag enyhébb fogfájásra, ínygyulladásra is kiváló a bazsalikom főzete. Az öblögetésre használatos teához nyolc közepes méretű és korú levelet használjunk, amelyeket aztán egy pohárnyi lobogó vízzel forrázzunk le. A szájban lévő tályogot a nyersen szétrágott bazsalikomlevél gyorsan elmulasztja. Fürdővízbe téve frissítő hatást érhetünk el, természetes módon. A levelei és virágai potpourrinak is megfelelők. Kerti sütögetésnél a tűzbe dobva szárát, füstje elűzi a szúnyogokat, a konyhaajtó közelébe szárítás céljából akasztva pedig távol tartja a legyeket.

megvesz
Bazsalikom Fahéj illatú

Bazsalikom Fahéj illatú

Bazsalikom Fahéj illatú Hidegre érzékeny egynyári növény. A növény világos leveles hajtásait használjuk. Hús- és halételek, valamit saláták alapvető ízesítője. Mélyhűtve, szárítva is eltartható. Vetőmagigény 0,7g/m2 Ültetési mélység: 0,5cm  Sortávolság: 20cm  Tőtávolság: 10cm  Vetőmagigény: 0,7g/m2 ​Magvetés ideje: március-április-május Kiültetés: április-június Érési ideje: május-szeptember

megvesz
Citrom illatú BAZSALIKOM

Citrom illatú BAZSALIKOM

Citrom illatú BAZSALIKOM Hidegre érzékeny egynyári növény. A növény világos leveles hajtásait használjuk. Hús- és halételek, valamit saláták alapvető ízesítője. Mélyhűtve, szárítva is eltartható. Vetőmagigény 0,7g/m2 Ültetési mélység: 0,5cm, Sortávolság: 20cm, Tőtávolság: 10cm, Vetőmagigény: 0,7g/m2 ​Magvetés ideje: március-április-május Kiültetés: április-június Érési ideje: május-szeptember

megvesz
FŰSZERNÖVÉNY BAZSALIKOM RÉDEI KERTIMAG fahéjillatú 1g

FŰSZERNÖVÉNY BAZSALIKOM RÉDEI KERTIMAG fahéjillatú 1g

Egyéves, 40-50 cm magas, meleg- és fénykedvelő növény. Levelei olivzöld színűek, lila erezettel. Virága rózsaszínű. Dekoratív növény, díszkertbe is ültethető. Kiváló aromájú, az egész növény fahéj illatú.

megvesz
FŰSZERNÖVÉNY BAZSALIKOM RÉDEI KERTIMAG CITROM ILLATÚ 1g

FŰSZERNÖVÉNY BAZSALIKOM RÉDEI KERTIMAG CITROM ILLATÚ 1g

Egyéves, 40-50 cm magas, meleg- és fénykedvelő növény. Levelei közepes méretűek, virágai rózsaszínek. Kiváló aromájú, az egész növény citrom illatú.

megvesz
CNI BIOETANOL WA 1,0 L - FAHÉJ

CNI BIOETANOL WA 1,0 L - FAHÉJ

Ünnepi illatkollekciónk egyik darabja a fahéj illatú bioetanol. Varázsoljon ünnepi hangulatot a tűz látványával és a mennyei fahéj illatával. Limitált darabszámban kapható termék, csak az ünnepi időszak alatt lesz elérhető! Általunk forgalmazott bioetanol kifejezetten bio kandallókban való használatra lett kifejlesztve. 100% tisztaságú ethanol, amely égetése során csupán minimális CO2 és egy kis vízpára keletkezik. Használata biztonságos és környezetbarát. Használat: Öntsön a kandalló tartályába m

megvesz
CNI BIOETANOL 1,9 L - FAHÉJ

CNI BIOETANOL WA 1,0 L - FAHÉJ-NARANCS

CNI BIOETANOL 1,9 L - FAHÉJ-NARANCS

Ahimsa aromaterápiás szappan citrom-fahéj 90g

Ahimsa aromaterápiás szappan citrom-fahéj 90g

Ahimsa aromaterápiás szappan citrom-fahéj 90gCitrom-fahéj illatú, növényi szappan, kellemes, frissítő illattal, baktériumölő hatással. Enyhén lúgos. Minden bőrtípusra. Az Ahimsa aromaterápiás szappan citrom-fahéj előnyei A citrom-fahéj szappan kizárólag növényi alapanyagokból áll, melyek egyben hatóanyagok is. Az illóolajok kellemes illatot biztosítanak a tisztálkodás során, de természetes baktériumölő hatásuk is jelentős. Az alapanyag (kókuszvaj és pálmamagolaj) magas laurilsav tartalmánál fogva kivá

megvesz
Vászonkép - Bazsalikom (10039S17)

Vászonkép - Bazsalikom (10039S17)

Bazsalikom vászonkép - részletes leírás Részek száma: 5Részek méretei: 2 db 20 x 40 cm / 2 db 20 x 50 cm / 1 db 20 x 60 cmElkészítési idõ: 5-10 munkanap

megvesz
Porszívó alkatrész, GRA002 PORSZÍVÓ ILLATOSÍTÓ GRANULÁTUM, EUKALIPTUSZ ILLATÚ ew01836

Porszívó alkatrész, GRA002 PORSZÍVÓ ILLATOSÍTÓ GRANULÁTUM, EUKALIPTUSZ ILLATÚ ew01836

GRA002 PORSZÍVÓ ILLATOSÍTÓ GRANULÁTUM, virág ILLATÚ. A kép illusztráció! (lehet citrus illatú is!) 3 csomag, Eltávolítja a baktériumokat, és atkákat. Kellemes illatú lesz a szoba. heti akció!

megvesz
Sonnentor bio mézeskalács fűszeres gyümölcstea - 18filter 32g

Sonnentor bio mézeskalács fűszeres gyümölcstea - 18filter 32g

Összetevők: pirított hajdina*, édes szederlevél*, Cassia fahéj*, vérnarancs*, jamaikai szegfűbors*, hajdina*, tulsi bazsalikom*, gyömbér*, szegfűszeg*, csillagánizs*, ánizs*, kardamon*, feketebors* *ellenőrzött bio gazdálkodásból Származási hely: Ausztria

megvesz
Max Sport paleo szelet alma fahéj 50g

Max Sport paleo szelet alma fahéj 50g

Max Sport paleo szelet alma fahéj 50gNyers paleo szelet alma fahéj. Gluténmentes és vegán. 100% természetes összetevőkkel. A Max Sport paleo szelet alma fahéj előnyei Finom almás és fahéjas ízvilágú, nyers szelet. Gluténmentes étrendet követőknek is ajánlott. Vegánok és vegetáriánusok is fogyaszthatják. 100% természetes összetevőket tartalmaz. Hozzáadott cukor nélkül. A MAX SPORT PALEO SZELET ALMA FAHÉJ ELŐNYEI • Nyers szelet • Alma, fahéj ízesítéssel • 100% természetes összet

megvesz
Yogi Tea Heartwarming - szívmelengető bio tea - 17 filter 30,6g

Yogi Tea Heartwarming - szívmelengető bio tea - 17 filter 30,6g

Összetevők: bazsalikom* (50%), édesgyökér*, szárított citromlé*, narancshéj* (5%), fahéj*, gyömbér*, chili paprika*(0,5%), kardamom*, szegfűszeg*, fekete bors* * ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból Édesgyökér tartalma miatt a magas vérnyomásban szenvedők kerüljék túlzott fogyasztását!

megvesz
Dr. Chen Fahéj egész – 30 g

Dr. Chen Fahéj egész – 30 g

Fahéj egész, szárított Felhasználás: ajánljuk desszertekhez, édességek, gyümölcsök (alma, körte, barack) likőrök ízesítéséhez. Már az ókorban is rendkívül keresett volt; Indiából és Srí Lankáról több mint 2000 éve exportálják. A fahéj segít megőrizni az egészséges vércukor szintet, támogatja az emésztőrendszer és a felső légutak egészségét Összetevők: 100% egész fahéj (Cinnamomum cassia)

megvesz