Forge Outsider Carryall Bag Asztaltetős Hordtáska

Forge Outsider Carryall Bag Asztaltetős Hordtáska

Sok asztal táska van a piacon, de egy roppant bosszantó típushiba, hogy miközben a tetőn dolgozunk, nem férünk hozzá a táska belsejében lévő dolgainkhoz. Ilyenkor le kell pakolni mindent vagy a résre nyitott táskában vakon turkálni. Ez sok esetben nagyon bosszantó tud lenni. Megesik, hogy el is megy a horgász kedve, ezáltál nem teszi meg azt az apró lépést, ami a sikert eredményezheti, mondjuk egy másik típusú előke megkötésével. Ezt kiküszöbölve mi egy nagyon felhasználóbarát funkciót hoztunk létre ebben a táskában, mégpedig ha a tetejét éppen használjuk, akkor is hozzáférhetünk a fő rekeszhez oldalról, egy 10 mm-es nagy teherbírású cipzárnak és egy csúszó (és kivehető) fióknak köszönhetően.
Ennek köszönhetően minden a kezünk ügyébe kerülhet, különösebb erőfeszítés nélkül. Kompakt méreteinek köszönhetően elfér a legtöbb horgász ágy alatt, ez lehetővé teszi azt is, hogy helyet spóroljunk. A táska zsebei kompatibilisek a kisseb tárolóink méreteivel, a belső nagy tároló pedig igazodik a legtöbb forgalmazó szerelékes dobozaihoz, így még rendezettebben tárolhatjuk felszereléseinket.

Jellemzői:

•    Strapabíró, 600D poliészter anyagból készült
•    Kemény, öntött asztallap
•    Belső kivehető fiók oldalsó hozzáféréssel
•    Kettős hozzáférés a fő rekeszhez, felülről vagy oldalról, amikor az asztallapot használják
•    Levehető, rendkívül kényelmes vállpántok
•    3 külső zseb
•    Belső nagy hálós zseb
•    Fő rekesz kompatibilis a legtöbb márka legnépszerűbb dobozaival
•    Nagy teherbírású 10 mm-es cipzár
•    A fő rekesz méretei W44cm H30cm D30cm
•    Külső zsebek méretei: 1x W32cm H20cm D9cm, 2x W26cm H20cm D9cm 

megvesz
Forge Z2 Compact Rod Pod

Forge Z2 Compact Rod Pod

Jellemzők: 2 vagy 3 bothoz alkalmas Alumínium váz hornyolt csövekkel Állítható lábak, 22-27,5 cm hátul – 32,5-46,5 cm elöl Állítható főkeret 52cm-től 84cm-ig 3 botos buzzbar, 30cm hátul – 34cm elöl Szuper erős ABS alkatrészek és zárak Hordtáska mellékelve Teljes súly 2,6 kg (hordtáska nélkül)

megvesz
Forge Table Top Bag With Tray Eva Asztaltetős Táska Tálcával

Forge Table Top Bag With Tray Eva Asztaltetős Táska Tálcával

Jellemzői: •    Gyakorlatilag elpusztíthatatlan 1,5 mm-es EVA-ból, kétrétegű megerősített aljjal (3 mm vastag EVA) •    Az öntött kemény felső asztalként használható •    Úgy tervezték, hogy minden felszerelését biztonságos és rendben tárolja •    Nagy teherbírású gyorsbilincses fogantyú és állítható vállpánt •    Vízálló •    10 mm-es nagy teherbírású cipzár •    Kivehető belső tálca (méretei: W21cm H5cm D15cm) •    Levehető belső tartozék táska (méretei: W35cm H6cm D22,5cm) •    Méretek

megvesz
Forge Carryall Bag Hordtáska

Forge Carryall Bag Hordtáska

Remek választás lehet konyhai felszerelésünknek. Az elválasztó rekeszeknek és a több zsebnek köszönhetően, átláthatóan és szeparáltan tárolhatjuk benne a ruházatunkat is. A megerősített vízhatlan alj, megakadájozza a felázást, és megvédi dolgainkat az ütődésektől. A kényelmes, erős vállpánt biztosítja a könnyed szállítást. A nagy és strapabíró cipzárakat még sötétben is könnyen megtaláljuk.  Jellemzői: •    10mm-es nagy teherbírású fém cipzár •    Vízálló megerősített bevonatú alj csúszásgátlóval •    4

megvesz
Forge Tackle Class Bx1 Landing Net 42"Head 6"-180cm Merítőháló

Forge Tackle Class Bx1 Landing Net 42"Head 6"-180cm Merítőháló

Jellemzők: Full High Modulus 3K Carbon konstrukció 42" fej 6" (180 cm) 2 szekciós fogantyúval, szállítási méret 107,5 cm Karbon hálókarok integrált erősített sarkokkal Acél blokk fordított csatlakozásokkal A hálófej biztonságosabb és egyszerűbb összeállítása Halbarát háló olíva színben Rip stop megerősítés a háló feszültségi pontjain Zsinóros hordtáska mellékelve

megvesz
Forge Carryall Bag XL Hordtáska

Forge Carryall Bag XL Hordtáska

Nem kell összetúrni az egész táskát, ha például egy melegebb zoknit, vagy pulcsit keresünk. Nagy belső terének, és az oldalsó zsebeknek köszönhetően, könnyen rendszerezhetjük felszereléseinket. Remek választás lehet konyhai, higéniás felszereléseinknek is. Az elválasztó rekeszeknek és a több zsebnek köszönhetően, átláthatóan és szeparáltan tárolhatjuk benne a ruházatunkat is. A megerősített vízhatlan alj, megakadájozza a felázást, és megvédi dolgainkat az ütődésektől. A kényelmes, erős vállpánt biztosítja

megvesz
Forge Specimen Retention Weigh Sling Compact Össze csukható, úszó halmérlegelő zsák XL

Forge Specimen Retention Weigh Sling Compact Össze csukható, úszó halmérlegelő zsák XL

Jellemzői: •    Rögzített fém mérlegek szemek. •     Oldalsó cipzárak tépőzáras biztonsági zárral a ponty könnyű és gyors elengedéséhez. •    Ultra puha háló az optimális vízelvezetés érdekében. •    Kiváló minőségű alumínium felső rúd két szakaszban. •    Vízálló hordtáska mellékelve. •    Mérete: W115cm H70cm D27cm •    Szállítási méret W60cm H11cm D11cm •    Súly (hordtáskával együtt) 1150

megvesz
Forge Swivel With Double Ring Forgó

Forge Swivel With Double Ring Forgó

Forge forge dupla gyűrűvel - 8-as méret Maximális rugalmasság a Stiff, Chod és Combi szerelékekhez. Ideális helikopteren történő használatra. A mechanika jelentős fejlesztése, jobb csatlakozási arány.

megvesz
Forge Z3 Big Waters Rod Pod

Forge Z3 Big Waters Rod Pod

Nagy teherbírású alumínium váz hornyos csövekkel, nem lötyög, és szinte lehetetlen meghajlítani. A nagy keret hihetetlen stabilitást biztosít erős oldalszél mellett is. Mindezek ellenére a súlya nem több mint 4-kg. A 3 férőhelyes bot tartók a legnagyobb méretű orsók befogadására is alkalmasak. Praktikus táskában szállítjuk. Jellemzők: 2 vagy 3 bothoz alkalmas Alumínium váz hornyolt csövekkel Állítható lábak 45-70 cm között Állítható főkeret 95cm-től 123cm-ig 2 extra hosszú láb 80-141 cm között 3

megvesz
Forge System Pod Horgászbot Tartó Rendszer

Forge System Pod Horgászbot Tartó Rendszer

Az összes Forgos kiegészítővel kompatibilis!!! Így a variációk lehetősége számtalan lehet. Mindenki a saját arcára formálhatja. Mólókon vagy például stégen is használható, de az állítható hegyes lábainak köszönhetően a puhább egyenletlen talajon is stabilan áll. -Alumínium konstrukció  - Állítható fő rúd 30-52,5 cm  - 2 vagy 3 horgászbothoz használható  - Kompakt hordtáska (37 cm x 22 cm x 5 cm)  - 3db állítható leszúró 18,5 cm - 29 cm  - 3db állítható leszúró 25 cm - 41,5 cm  - 2db stabilizátor - 2db bu

megvesz
Forge Multi Clip Multifunkcionális Kapocs

Forge Multi Clip Multifunkcionális Kapocs

Forge Multiclip Gyors és egyszerű cserét biztosít. Erős és megbízható. Minden csomag 15 db-forgót tartalmaz. Tartós matt fekete, tükröződés mentes bevonat. Környezetbarát papír csomagolás.  

megvesz
Forge Micro Multi Clip Multifunkcionális Kapocs

Forge Micro Multi Clip Multifunkcionális Kapocs

Forge Micro Multiclip Gyors és egyszerű cserét biztosít. Erős és megbízható Minden csomag 15 db-forgót tartalmaz. Tartós matt fekete, tükröződés mentes bevonat. Környezetbarát papír csomagolás.  

megvesz
Forge Swivel Size 8 Forgó

Forge Swivel Size 8 Forgó

Forge forgó  8-as méret Carp rig forgó 8-as méretben, illeszkedik a legtöbb klippbe és gumiba.Minden csomag 15 db-forgót tartalmaz. Tartós matt fekete, tükröződés mentes bevonat. Környezetbarát papír csomagolás.

megvesz
Forge Hookbait Ring Swivel Size 14  Horogcsali Forgó

Forge Hookbait Ring Swivel Size 14 Horogcsali Forgó

Forge Hookbait Ring Forge - 14-es méret Nagy mozgásszabadságot és kiváló forgást biztosít a horogcsaliknak. A D-Rig nélkülözhetetlen összetevői, különösen nagy csalik használatakor. Használható kombi szerelékek csatlakozásaként. Minden csomag 15 db-forgót tartalmaz. Tartós matt fekete, tükröződés mentes bevonat. Környezetbarát papír csomagolás.  

megvesz
Forge Hookbait Ring Swivel Size 16  Horogcsali Forgó

Forge Hookbait Ring Swivel Size 16 Horogcsali Forgó

Forge Hookbait Ring Forge - 14-es méret Nagy mozgásszabadságot és kiváló forgást biztosít a horogcsaliknak. A D-Rig nélkülözhetetlen összetevői, különösen nagy csalik használatakor. Használható kombi szerelékek csatlakozásaként. Minden csomag 15 db-forgót tartalmaz. Tartós matt fekete, tükröződés mentes bevonat. Környezetbarát papír csomagolás.

megvesz
Forge Team T-shirt Póló M

Forge Team T-shirt Póló M

Jellemzők: S-es mérettől 2XL-es méretig kapható  100% pamut Mosógépben kifordítva mosható

megvesz