Forsythia intermedia - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

Forsythia intermedia - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

A Forsythia intermedia - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző) főbb jellemzői:
 

A dúsan virágzó lombhullató cserje, nevét egy brit királyi kertészről, William Forsythról kapta, aki 1833-ban hozta Európába, Kelet-Ázsiából.
Még lombfakadás előtt örvendeztet meg minket apró, aranysárga virágaival. Az elvirágzás után világoszöld levelei lesznek a bokor uralkodói, így belesimul a környezetébe, de őszre ismételten feltűnő látvány lesz, mivel a zöld levelek napsárga színűvé változnak.

A talaj összetételére nem igényes, valamint a városi levegőt is elviseli, ezért a legtöbb kert dísze lehet. Napos és félárnyékos helyen is jól fejlődik, de a legtöbb virágra napos területre ültetve lehet számítani.

Ültethető sövényként is, de lehet szoliterként, egyedül is elhelyezni, vagy egy cserjecsoport aranysárga színfoltjaként. Kártevőkre és kórokozókra nem igazán fogékony, valamint nem igényel sok törődést, így a legelfoglaltabb kertbarátoknak is kitűnő választás.

Fontos tudni:

Kifejlett magasság: 2-3 méter
Kifejlett szélessége: 1,5-3 méter
Fényigénye: Magas
Vízigénye: Közepes



Hasznos olvasnivalók

 















Aranyeső,
aranycserje,
vagy aranyfa?


Az aranycserje
ültetése


Az aranycserje
metszése

megvesz
Forsythia x intermedia 'Spectabilis' – Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

Forsythia x intermedia 'Spectabilis' – Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

A Forsythia x intermedia 'Spectabilis' – Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző) főbb jellemzői: A 'Spectabilis' fajta is a Forsythia suspensa és a Forsythia viridissima keresztezéséből származik, hasonlóan a 'Golden Times' és a 'Lynwood Gold' változatokhoz. A név a latin "spectabilis" szóból származik, ami "lenyűgöző" vagy "csodálatos" jelentést hordoz, ami a virágok látványára utal. Erőteljes, lombhullató cserje legfeljebb 2-3 m magas és 2-2,5 m széles. Levelei lándzsa alakúak, fogazo

megvesz
Forsythia 'Courtalyn (Week End)' - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

Forsythia 'Courtalyn (Week End)' - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

A Forsythia 'Courtalyn (Week End)' - Aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző) főbb jellemzői:   A Forsythia 'Week End' - aranycserje, közepes méretű lombhullató cserje, általában 1,5-2 méter magasra és szélesre nő. Levelei lándzsa alakúak, középzöldek. Álló, kompakt habitusú, nagyon gazdagon virágzó fajta. A virágok a lombozat előtt jelennek meg, és látványosan ragyognak a kora tavaszi napsütésben, beborítják az ágakat. Átmérőjük 3 cm. Figyelemre méltó tulajdonságaiért  "Award of Garden

megvesz
Forsythia  x intermedia 'Flojor (Minigold)' – Törpe aranycserje

Forsythia x intermedia 'Flojor (Minigold)' – Törpe aranycserje

A Forsythia x intermedia 'Flojor (Minigold)' – Törpe aranycserje főbb jellemzői: A Forsythia x intermedia 'Flojor' (Minigold) egy kis méretű törpe aranycserje fajta. Kompakt, lombhullató cserje legfeljebb 1,5 m magas és 1,2 m széles.  A levelek oválisak, szemben állóak, zöldek, ősszel sárgára váltanak. Virágai a lombozat kihajtása előtt jelennek meg, és látványosan ragyognak a kora tavaszi napsütésben. Bőségesen virágzik, kis élénksárga virága beborítják az ágakat. Napos, félárnyékos fekvé

megvesz
Forsythia x intermedia 'Era' – Aranycserje

Forsythia x intermedia 'Era' – Aranycserje

(ejtsd: fórzícia intermédia) Szállítási méret: 40-60 cm magas Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tápanyagban gazdag kertészeti földkeverék Egész évben ültethető!

megvesz
Forsythia  x intermedia 'Goldrausch' – Aranycserje

Forsythia x intermedia 'Goldrausch' – Aranycserje

A Forsythia x intermedia 'Goldrausch' – Aranycserje főbb jellemzői: A Forsythia x intermedia 'Goldrausch' egy népszerű aranycserje fajta. Legfeljebb 2,5 m magas lombhullató cserje, középzöld, lándzsa alakú levelekkel. A lombozat ősszel gyönyörű sárgától világossárgáig terjed.  Élénksárga virágai lombfakadás előtt nyílnak, a tavaszi időszakban. Virágai az átlagosnál nagyobbak. Az éghajlati viszonyoktól függően márciusban vagy áprilisban jelennek meg nagy számban, nem csak az éves vesszőin nyílnak. 

megvesz
Forsythia x intermedia 'Weber's Bronx' - Törpe aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

Forsythia x intermedia 'Weber's Bronx' - Törpe aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző)

A Forsythia x intermedia 'Weber's Bronx' - Törpe aranycserje (helytelenül: aranyeső, aranyvessző) főbb jellemző   Habitus: Alacsony lombhullató cserje, amely fiatalon felfelé törő, majd idősebb korában bókoló hajtásrendszerrel rendelkezik. Levelei oválisok, szélük fogazott, színük középzöld, felületük kissé fényes. Virág: Virágait márciusban vagy áprilisban hozza lombfakadás előtt vagy azzal egyidőben. Virágai 1-1,5 cm hosszúak, 4 cimpával rendelkeznek, tölcsérszerűek, magányosan vagy kisebb csop

megvesz
Forsythia intermedia 'Nimbus'® – Aranycserje

Forsythia intermedia 'Nimbus'® – Aranycserje

A Forsythia intermedia 'Nimbus'® – Aranycserje főbb jellemző   Habitus: Alacsony termetű (0,8 m) lombhullató cserje, amely fiatalon felfelé törő, majd idősebb korában bókoló hajtásrendszerrel rendelkezik. Levelei oválisok, szélük fogazott, színük középzöld, a levéllemezt krémfehér, mozaikszerű sávok díszítik. Virág: Virágait márciusban vagy áprilisban hozza lombfakadás előtt vagy azzal egy időben. Virágai 1-1,5 cm hosszúak, 4 cimpával rendelkeznek, tölcsérszerűek, magányosan vagy kisebb csoportok

megvesz
Forsythia x intermedia 'Kumson' – Aranycserje (fehér mozaikos levélzetű)

Forsythia x intermedia 'Kumson' – Aranycserje (fehér mozaikos levélzetű)

A Forsythia x intermedia 'Kumson' – Aranycserje (fehér mozaikos levélzetű) főbb jellemző   Habitus: 1,5-2 méteres kifejlett magasságot elérő, lombhullató, a tőtől bokrosodó cserje. Felálló hajtásrendszerrel rendelkezik. A ’Kumson’ fajta egyik fő különlegessége a viszonylag nagy méretű, ovális, fényes levelei, melyeknek erezete fehéren vagy halványsárgán színezett. Virág: Sárga, négy cimpájú virágjai március-áprilisban nyílnak magánosan vagy kisebb csomókba tömörülve a hajtások teljes hosszán.

megvesz
Aranyvessző

Aranyvessző

Az aranyfa (Forsythia), az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozó nemzetség. Felálló vagy lehajló ágú cserjék. Leveleik keresztben átellenesek, a négycimpájú virágaik magányosan vagy csoportosan a nóduszokból lombfakadás előtt vagy azzal egy időben nyílnak a vesszők hosszában. Az aranyfák közepes igényű cserjék, csaknem minden, nem túl száraz talajon szépen díszlenek, napos vagy félárnyékban

megvesz
Kanadai aranyvessző 10 DB MAG

Kanadai aranyvessző 10 DB MAG

A kanadai aranyvessző erőteljes növekedésű, magas évelő, élénksárga virágokkal. Igénytelen növény, mely még a tápanyagban szegény talajokon is jól fejlődik. Napos helyet válasszunk számára.

megvesz
Prunus pumila var. depressa – Homok cseresznye

Prunus pumila var. depressa – Homok cseresznye

A Prunus pumila var. depressa – Homok cseresznye főbb jellemző   Habitus: A homok cseresznye egy 0,4 méter végleges magasságot elérő lombhullató díszcseresznye, talajon kúszó, elfekvő hajtásrendszerrel rendelkezik. A levelei fényesek, mélyzöldek, széles-lándzsa alakúak. A lomb ősszel narancssárgára színeződik. Virág: Áprilisban és májusban bontja fehér, szimpla, 5 szirmú virágait, melyet gazdagon hoz a fekvő hajtásokon. Termés: Kisméretű, fekete, gömb alakú gyümölcsöt érlel a nyár folyamán. Ma

megvesz
Forsythia x intermedia 'Beatrix Farrand' – Aranycserje

Forsythia x intermedia 'Beatrix Farrand' – Aranycserje

Származás: az aranycserje Kínában őshonos, lombhullató cserje. A ’Beatrix Farrand’ tetraploid fajtát 1944-ben Karl Sax és tanítványai hozták létre a bostoni (USA) Arnold Arborétumban, hogy pontosan, mely fajták, ill. fajok keresztezésével arra nézve többféle teória létezik. Nevét az arborétum tájépítésze után kapta. Habitus: kb. 2,5-3 m magas, erőteljes növekedésű, fiatalon felfelé törő, idősebb korában bókoló, vastag hajtásrendszerű. Lombozatát nagy, ovális, durván fűrészes szélű, középzöld, enyhén

megvesz
Potentilla fruticosa 'Pink Paradise' (syn.: 'Kupinpa')– Cserjés pimpó

Potentilla fruticosa 'Pink Paradise' (syn.: 'Kupinpa')– Cserjés pimpó

A Potentilla fruticosa 'Pink Paradise' (syn.: 'Kupinpa')– Cserjés pimpó főbb jellemző   Habitus: Közepes termetű, 120 centiméter kifejlett magasságú, kissé elterülő habitusú, sűrű ágrendszerű lombhullató cserje. Levelei aprók, ujjasan szeldeltek és élénkzöldek. Virág: Apró, féltelt, rózsaszínű, ötszirmú, kerek virágai kb. 2 cm átmérőjűek, májustól júliusig nyílnak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, humuszban és szervesanyagban gazdag, enyhén savanyú talaj ideális a számára. Meszes talajon n

megvesz
JUTAVIT TOZEGAFONYA KOMPLEX SZIRUP 150ML

JUTAVIT TOZEGAFONYA KOMPLEX SZIRUP 150ML

Tartósítószer-mentes. Vegetáriánusok és vegánok számára is. JutaVit Tőzegáfonya Szirup komplex + Aranyvessző kivonat + C-vitamin. Tőzegáfonyát, aranyvessző kivonatot és C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény. A maximális napi adagban (15 ml) lévő kivonat legalább 75 mg PAC (proantocianidinnek) felel meg. A termék antibiotikumokkal együtt is szedhető. Az aranyvessző hozzájárul a húgyutak egészségéhez. A C-vitamin támogatja az immunrendszer normál működését.Adagolás: 3-12 éves Gyermekeknek: 10 m

megvesz
WALMARK WALURINAL ARANYVESSZOVEL KAPSZ. 60X

WALMARK WALURINAL ARANYVESSZOVEL KAPSZ. 60X

Az új, továbbfejlesztett Walurinal az amerikai tőzegáfonya mellett aranyvessző-kivonatot (Solidago virgaurea) és D-vitamint tartalmaz a húgyutak egészségéért, a szervezet védekezőképességéért. A magas tőzegáfonya tartalmat a NutriCran és a CystiCran tőzegáfonya-kivonatok kombinációjával érik el: 57 300 mg amerikai tőzegáfonyának felel meg 3 kapszula Walurinal. Az aranyvessző hozzájárul a húgyutak egészségéhez, a D-vitamin a szervezet megfelelő védekezőképességéhez.A napi adag (1-3 kapszula) tartalmaz: töm

megvesz