GAL, Halkollagén Peptidek

GAL, Halkollagén Peptidek

Termékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek).


A sertés és marhakollagénekhez képest több glicint tartalmaz.






Új kollagén termékünk megjelenésének célja, hogy egy ún Neu5gc mentes kollagénnel jelenjünk meg.


Mi is ez a Neu5gc? Miben van? Miért és kinek fontos tudnia róla?



A Neu5gc egy sziálsav származék, mely nagy mennyiségben található meg minden emlős állat húsában, zsírjában, bőrében, szerveiben, vérében, egyszóval mindenében. Tehát minden emlős állattól származó élelmiszerben jelen van ez a Neu5gc. Tejben is és vajban is nagy mennyiségben van, hiszen azok is emlős állattól vannak. Az emlős állatokon felül a kaviárban (ikrában) van még jelen nagy mennyiségben (és feltehetően a haltejben is.
Egyes rákos megbetegedések (főleg mellrák) kialakulásában a Neu5gc-nek szerepe van több vizsgálat szerint és a gyakori vörös hús fogyasztás esetén megfigyelt fokozottabb rákkockázatot is ennek tulajdonítják ezek a vizsgálatok.


Fontos megjegyezni, hogy vannak nagy mennyiségű emlőst, azaz Neu5gc-t fogyasztó népcsoportok, akik rendkívül egészségesek és a rák is ismeretlen a körükben, így egyértelműen kontextus függvénye is, hogy mikor válik károssá a Neu5gc. Fontos emellett kihangsúlyozni, hogy az emlős állatoktól eredő élelmiszerek fogyasztása és a Neu5gc nem eredendően káros, sőt sok szempontból az emlős állati élelmiszerek egészségesebbek is, mint pl. a szárnyasok (pl o6/3-arány, K1+K2, CLA). Ahhoz, hogy a Neu5gc kárt okozhasson mindenekelőtt a véráramba kell jutnia , de még akkor sem feltétlen okoz problémát. A véráramba pedig nem jut az elfogyasztott élelmiszerből Neu5gc, ha a béláteresztés nem fokozott. Azaz ha az emésztésünk, bélflóránk jó és nem fogyasztunk a belek áteresztését fokozó anyagokat és korábbról sincs károsodva a bélrendszerünk vagy már regenerálódott, akkor aligha okozhat bármi problémát az emlős állatoktól származó élelmiszer és élvezhetjük azok előnyeit! Feltehetően tehát a rossz bélflóra, a nem megfelelő bélrendszeri integritás, az emésztetlenség és a különböző növényi lektinek (prolaminok, glutén) gyakori fogyasztása az előfeltétel, ami esetén a Neu5gc potenciálisan károssá tud válni. Érdekes adat, hogy az emberek nagy %-a termel antitesteket a Neu5gc ellen, ami gyulladást okoz a szervezetben és könnyen ennek autoimmun betegségek kialakulása lehet a velejárója. (Az emberek legalább 85%-ára jellemző a gyakori növényi lektin/prolamin/glutén fogyasztás, a rossz bélflóra és károsodott bélrendszer). Mindezek jellemzően káros étkezési- és életmódbeli szokásokat tükröznek, így juthat a véráramba Neu5gc, ami nélkül antitestek sem termelődhetnének.


Megfigyelték, hogy a pajzsmirigy alulműködéses emberekben 3x-os mennyiségű antitestet lehet kimutatni a Neu5gc ellen, míg Hashimoto-ban szenvedő embereknél 7x-es mennyiséget! Mind a kettő autoimmun betegségek közé sorolható. A Neu5gc feltehetően egy lényeges oka e betegségek kialakulásának, de legalábbis a javulást erősen segítheti a Neu5gc jelentős csökkentése vagy száműzése a táplálkozásból, hiszen így az antitest termelés minimalizálható, ami által a gyulladás- és a pajzsmirigy szupressziója csökken, míg az immunfunkciók javulnak.


Összefoglalva tehát bárki profitálhat a Neu5gc-t tartalmazó élelmiszerek (főleg emlősök, tejtermékek, vaj, de ikra/kaviár is) elkerüléséből/csökkentéséből, de különösen fontos ez pajzsmirigy problémával küszködőknek! Más autoimmun betegségek esetén is érdemes lehet mérsékelni, de mindenesetre amíg Autoimmun Protokollt (AIP) tartunk, tanácsos.


Érdekes, hogy a Rheumatoid arthritis (RA) is autoimmun betegség, de annak feltehetően nincs köze a Neu5gc-hez. Egyes autoimmun pro

megvesz
TITOK Halkollagén peptidek + MSM

TITOK Halkollagén peptidek + MSM

Neu5Gc-mentes, 2000Dalton alatti peptidméretű, közel 100%-ban hasznosuló, extra minőségű halkollagén.GAL Halkollagén peptidek 150gTermékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább ...

megvesz
TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM

TITOK Multivitamin és Halkollagén peptidek + MSM

TITOK MULTIVITAMIN ÉS HALKOLLAGÉN PEPTIDEK + MSM (30 adag)A két termékünk alkotta, teljesértékű megoldás, amellyel erősítheti a szervezetét, óvhatja az egészségét, ...

megvesz
GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

A GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag) 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM-tartalmú étrend-kiegészítő az egészséges, szép bőrért, s a gondtalan mozgás öröméért. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A halkollagén különösen nagy segítség a természetes szépségápolásban, a belülről táplálkozó szépség megőrzésében. Az idő múlásával szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik é

megvesz
TITOK Halkollagén Peptidek + MSM 30 adag

TITOK Halkollagén Peptidek + MSM 30 adag

Ahogy öregszünk, szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik és ráncosodni kezd. A termékünk alapanyagául szolgáló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén 100%-ban hasznosul, így a bőr képes visszanyerni feszességét, rugalmasságát. Rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a nagyobb ráncok mélységét, s a kisebbeket akár egészen el is tüntethetjük. Felhasználási javaslat: A TITOK Halkollagén peptidek + MSM napi ajánlott adagja 5,75 gram

megvesz
GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)

A GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)A TITOK Multivitamint és Halkollagén peptideket + MSM-et együtt fogyasztva az egymáséit kiegészítő, erősítő hatást tapasztalhat, velük együtt tehet az örömadó szépségért és az éltető egészségért. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag) 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM-tartalmú étrend-kiegészítő az egészséges, szép bőrért, s a gondtalan mo

megvesz
GAL Halkollagén peptidek 150 g

GAL Halkollagén peptidek 150 g

A GAL Halkollagén peptidek összetevőjeként a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek).  A

megvesz
TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 173 g

TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 173 g

Kiszállítás 1 munkanap alatt, 20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás Arcunk életünk tükre, meglátszik rajta, ha tudatosan élünk, odafigyelünk arra, mit eszünk és iszunk. Éppen ezért a szépség valóban belülről fakadó, általunk is kontrollálható, kortalanul fenntartható. A halkollagén különösen nagy segítség a természetes szépségápolásban, a belülről táplálkozó szépség megőrzésében. Ahogy öregszünk, szervezetünkben a természetes kollagénszint csökkenni kezd. Emiatt bőrünk elveszíti rugalmasságát, meger

megvesz
GAL Halkollagén peptidek (150 g)

GAL Halkollagén peptidek (150 g)

A GAL Halkollagén peptidek a Naticol® francia halkollagénjét tartalmazza, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is alkalmas, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek). A sertés és marhakollagénekhez képest több glicint

megvesz
TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 127 g + 173 g

TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (GAL termék) 127 g + 173 g

Kiszállítás 1 munkanap alatt, 20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás A termék, amelyet a kezében tart, minden részletében azt a bizalmat törekszik megszolgálni, amit mindannyian kifejezünk, amikor táplálékot választunk a magunk vagy a szeretteink számára. A TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredményeinek állhatatos, értő felhasználása biztosítja. Összetételének harmóniáját csakis azáltal teremthettük meg, hogy a természetességből és életszerűségből nem engedtü

megvesz
GAL MARHAKOLLAGÉN PEPTIDEK 300 G 300 g

GAL MARHAKOLLAGÉN PEPTIDEK 300 G 300 g

GAL Marhakollagén peptidek – 300gA kollagén egy óriásfehérje, ami nagy mennyiségben található meg bőrünkben, csontunkban és porcainkban. Az állati bőr, csont ...

megvesz
Freyagena SzuperKollagén+Rost-X-360 g

Freyagena SzuperKollagén+Rost-X-360 g

MARHA- ÉS HALKOLLAGÉN Multikollagén komplexünkben francia halkollagént használunk, előemésztett, 2000 Dalton alatti peptidek formájában a hatékonyabb hasznosulás végett. A halkollagén a marhakollagénekhez képest több glicint tartalmaz. Marhakollagénünk is hidrolizált, azaz előemésztett, már peptid formában van jelen. Fontos megjegyezni, hogy a kollagének pótlása nem váltja ki az alaplevek (pl. csontleves) fogyasztását, hiszen ezen ételekben található fehérjék és mátrixanyagok nagyon fontosak többek köz

megvesz
CSOMAGAJÁNLAT! - 1kg hidrolizált halkollagén + GAL C-vitamin

CSOMAGAJÁNLAT! - 1kg hidrolizált halkollagén + GAL C-vitamin

Prémium hidrolizált halkollagén termékünk méltán népszerű vásárlóink körében. A kiváló minőségű, francia halkollagénben minimalizáltuk a kellemetlen halas ízt, viszont maximalizáltuk a hatásfokot! Köztudott, hogy a kollagén felszívódását nagyban elősegíti a C-vitamin fogyasztása. Ráadásul a szintetikus C-vitaminnál a bioflavonoidos változat nagyságrendekkel jobban hasznosul. Ebben a termékben nagyszerűen ötvöztük a két terméket, amivel Ön kedvezményesen juthat hozzá bőrének és ízületeinek védelméhez.

megvesz
Hidrolizált halkollagén (2x1kg) - ajándék C-vitamin bioflavonoiddal

Hidrolizált halkollagén (2x1kg) - ajándék C-vitamin bioflavonoiddal

Prémium hidrolizált halkollagén termékünk méltán népszerű vásárlóink körében. A kiváló minőségű, francia halkollagénben minimalizáltuk a kellemetlen halas ízt, viszont maximalizáltuk a hatásfokot! Köztudott, hogy a kollagén felszívódását nagyban elősegíti a C-vitamin fogyasztása. Ráadásul a szintetikus C-vitaminnál a bioflavonoidos változat nagyságrendekkel jobban hasznosul. Ebben a termékben nagyszerűen ötvöztük a két terméket, amivel Ön kedvezményesen juthat hozzá bőrének és ízületeinek védelméhez.

megvesz
Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos kúracsomag  3x500ml

Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos kúracsomag 3x500ml

Natur Tanya® FACELIFT® kollagén 60 napos szépség kúracsomag - halkollagén peptidek, tengeri elasztin, csipkebogyó és Aloe folyékony ital koncentrátum 3 X 500ml FACELIFT® KOLLAGÉN – 60 NAPOS SZÉPSÉG KÚRACSOMAG HALKOLLAGÉN MÁTRIX, ELASZTINNAL, CSIPKEBOGYÓVAL ÉS ALOÉVAL A 60 napos szépség kúracsomag, 3 palack szabadalommal védett, folyékony halkollagén koncentrátumot tartalmaz, tengeri elasztinnal, csipkebogyóval és Aloéval. A Natur Tanya® FACELIFT® KOLLAGÉN előemésztett halkollagén peptidjei, az al

megvesz
GAL Halkollagén Peptidek 3x150 g

GAL Halkollagén Peptidek 3x150 g

Termékünkhöz a Naticol® francia halkollagénjét választottuk, méghozzá annak leginkább előemésztett változatát, ahol a peptidek átlag mérete már 2000 Dalton alatti, így gyorsan és maradéktalanul hasznosul. Lényeges különbség még, hogy ez a kollagén Neu5Gc-mentes, ezért azon szigorú autoimmun diétát követők számára is javasoljuk, akik a Neu5Gc tartalmuk miatt kerülik az emlős állatoktól származó élelmiszereket (a kollagének többnyire sertés vagy marhabőrből készülnek). A sertés és marhakollagénekhez képest

megvesz