Hanoi tornyai játék - Philos

Hanoi tornyai játék - Philos

Mit kell tudni a játékról?


A Hanoi tornyai játékban az egyik rúdról egy másikra kell átrakni a korongokat úgy, hogy minden lépésben egy korongot lehet csak áttenni, és nagyobb korong nem tehető kisebb korongra. Az átrakott korongoknak pedig nagyságrendileg sorrendben kell lenniük (a legnagyobb legalul, a legkisebb legfelül).

A korongok "rakosgatásához" mindössze három rúd áll rendelkezésre.
Szabály: bármelyik rúdról csak a legfelső korongot szabad levenni. Letenni viszont csak üres rúdra, vagy olyan rúdra szabad, amin nagyobb korong van, mint amit éppen ráhelyezünk.

Kisebb gyerekek kezdjék először csupán három koronggal, majd fokozatosan növeljék a korongok számát eggyel. Így nehezedik a feladvány.

Haladóknak pedig nem csupán át kell rakni a korongokat, hanem azt minél legkevesebb lépésből kell megvalósítani. Továbbá adva van, hogy a bal oldaliról a jobb oldalira kell áthelyezni a korongokat.

A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL.

Ajánlott: 5 éves kortól
Játékosok száma: 1 fő 

Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
fa logikai játékok
​Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
matematikai játékok
iskola előkészítő játékok
játékok 5-8 éveseknek
játékok 8-12 éveseknek
finom-motorika fejlesztő játékok
figyelem fejlesztő játékok
térlátást fejlesztő játékok

megvesz
Go játék - Philos Go Go Bang

Go játék - Philos Go Go Bang

Mit kell tudni a játékról? Philos Go játék Összecsukható táblás GO fa játékkészlet. A szett tartalma: go tábla + kövek hozzá. A tábla mérete 305 x 290 x 25mm, a (műanyag) kövek átmérője: 13 mm, a mezők mérete: 15 x 15 mm A kövek lencse alakúak, szabályosak, nem lapos az aljuk. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. A teljes go játék választékunkat itt találod: Go játékok Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 2 fő Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél has

megvesz
Nagy sakk készlet fából 40,5*40,5 cm táblával - Philos

Nagy sakk készlet fából 40,5*40,5 cm táblával - Philos

Mit kell tudni a játékról? Nagy sakk készlet fából 40,5*40,5 cm táblával - Philos 2607 Fából készült minőségi, igényes sakk készlet. Philos, német, jó minőségű fa sakk készlet. A sakktábla mérete 40,5 x 20,5 x 5 cm.  Praktikusan összecsukható zárral. Teljes sakk játék választékunkat itt találod, még több sakk játék itt: Sakk játékok A sakk bábuk vékony műanyag rendezőbe helyezhetőek vissza a helyükre a dobozon belül. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. Ajánlott: 6 év

megvesz
Philos sakk játék készlet fából 30x30cm

Philos sakk játék készlet fából 30x30cm

Mit kell tudni a játékról? Fából készült sakk készlet 33mm mezőmérettel. Philos, német, jó minőségű fa sakk,készlet.  Praktikusan összecsukható zárral. A sakktábla mérete kinyitva 30*x30cm. Király bábu magassága 64mm. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. Teljes sakk játék választékunkat itt találod, még több sakk játék itt: Sakk játékok Ajánlott: 6 éves kortól Játékosok száma: 2 fő Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra

megvesz
Go játék - Philos verseny készlet műanyag tárolókkal

Go játék - Philos verseny készlet műanyag tárolókkal

Mit kell tudni a játékról? Philos Go versenytábla Összecsukható táblás GO fa játékkészlet. A szett tartalma: go tábla + kövek hozzá. A tábla mérete 455 x  424 x 10 mm, mező mérete: 24 x 22 mm, A készletben üvegből készült, kissé szabálytalan formájú, lapos aljú kövek vannak, melyeket színenként praktikus dobozban tárolhatunk. A kövek mérete: 18 mm. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. A teljes go játék választékunkat itt találod: Go játékok Ajánlott: 8 éves kortól J

megvesz

Vászon sakktábla Philos

Mit kell tudni a játékról? Vászon sakktábla Műanyagból készült sakktábla, melyet feltekerve könnyen magunkkal tudunk vinni táskában, bőröndben. Jól tisztítható ezért kültéri használatra is tökéletes. A műanyag figurákat a készlet nem tartalmazza! A tábla mérete 44 x 44 cm A mező mérete: 5 x 5 cm Ajánlott: 6 éves kortól Teljes sakk játék választékunkat itt találod, még több sakk játék itt: Sakk játékok Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek kö

megvesz
Go szett, kínai stratégiai játék 48x45 cm - Philos

Go szett, kínai stratégiai játék 48x45 cm - Philos

Mit kell tudni a játékról? Go szett, kínai stratégiai játék 48*45 cm Philos Minőségi Go szett juharból. A tábla mérete 475 x 445 x 17 mm. Mezők mérete: 24 x 22 mm. A műanyag kövek mérete 21 mm. A köveket szép fa tárolókban lehet tárolni.  A go kínai eredetű, körülbelül négyezer éves táblás játék. A játék viszonylag egyszerű szabályrendszere ellenére stratégiai lehetőségekben gazdag. A két játékos felváltva helyezi a táblára fekete és fehér köveit egy 19×19 mezős táblán. A játék célja, h

megvesz
Ördöglakat szett, 12 db-os fém ördöglakat készlet -  Philos

Ördöglakat szett, 12 db-os fém ördöglakat készlet - Philos

Mit kell tudni a játékról? Philos Ördöglakat szett gyerekeknek Fém ördöglakat szett különböző nehézségű, kiváló minőségű alap ördöglakatokkal. A12 darabos lakat készlet 7 éves kortól 99 éves korig mindenkinek kihívást jelent. Egyes feljegyzések szerint már az 1200-as években készítettek Európa-szerte ördöglakatokat. Az ördöglakatok segítik a logikus gondolkodást, a térlátást, valamint hogy képesek legyünk más módon megközelíteni egy-egy problémát.  A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A

megvesz
Verseny sakk készlet - 48*48cm - Philos

Verseny sakk készlet - 48*48cm - Philos

Mit kell tudni a játékról? Philos professzionális verseny sakk készlet, fa sakktáblával (48cm), fa figurákkal + praktikus figuratartó dobozzal. A sakktábla mérete kb. 48cm kinyitva.  A mezők mérete 50mm, a király sakkbábu magassága 90mm. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. Teljes sakk játék választékunkat itt találod, még több sakk játék itt: Sakk játékok Ajánlott: 6 éves kortól Játékosok száma: 2 fő  Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek közö

megvesz
Brúnó Budapesten 1. - Buda tornyai foglalkoztató

Brúnó Budapesten 1. - Buda tornyai foglalkoztató

A fényképes foglalkoztató Bartos Erika Brúnó Budapesten című sorozatának Buda tornyai című kötetéhez készült. A könyv rajzain látható helyszínek most fotókon köszönnek vissza. A mese eseményeinek sorrendjében ismerhetjük meg a Várnegyedet, a Gellérthegyet és Óbudát, majd néhány Budapesttel kapcsolatos feladatot is megoldhatnak a gyerekek.

megvesz
Brúnó Budapesten 1. - Buda tornyai foglalkoztató

Brúnó Budapesten 1. - Buda tornyai foglalkoztató

A fényképes foglalkoztató Bartos Erika Brúnó Budapesten című sorozatának Buda tornyai című kötetéhez készült. A könyv rajzain látható helyszínek most fotókon köszönnek vissza. A mese eseményeinek sorrendjében ismerhetjük meg a Várnegyedet, a Gellérthegyet és Óbudát, majd néhány Budapesttel kapcsolatos feladatot is megoldhatnak a gyerekek.

megvesz
Négy a nyerő játék fából - Philos

Négy a nyerő játék fából - Philos

Mit kell tudni a játékról? Ezt a klasszikus stratégiai társasjátékot 2 játékos játszhatja. Az egyik játékos piros, a másik kék korongokkal.  Az nyer, aki leghamarabb tud kirakni négy azonos színű korongot függőlegesen, vízszintesen vagy átlósan. Kombinációs készséget és a stratégiai gondolkodást fejleszti. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. A tábla mérete 30x20cm Ajánlott: 4 éves kortól Játékosok száma: 2 fő  Játék jellege: négy a  nyerő, ötödölő, amőba Játékidő:

megvesz
Különleges oroszlános forma puzzle - 177 db-os - Philos

Különleges oroszlános forma puzzle - 177 db-os - Philos

Mit kell tudni a játékról? Különleges oroszlános forma puzzle - 177 db-os - Philos Ezzel a 177 darabos kétoldalú fából készült kirakóval egy gyönyörű élénk színű oroszlánfejet lehet kirakni. A puzzle darabjai egyedi kialakításúak, formájúak.  A kirakó különlegessége abban rejlik, hogy az oroszlánfejet nem csak színes puzzle darabokkal, hanem fekete-fehérben is ki lehet tenni. Az oroszlánfej kirakása igazi kihívás, de a végeredmény mindenképpen egy gyönyörű puzzle kép lesz.  Kiválóan

megvesz
Felnőtt fa puzzle 143 db-os, rókás - Philos

Felnőtt fa puzzle 143 db-os, rókás - Philos

Mit kell tudni a játékról? Felnőtt fa puzzle, rókás, 143 db-os - Philos Egy igazán különleges rókás fa puzzle. A művészien megtervezett 143 db-os puzzle mindkét oldalával kirakhatunk egy gyönyörű rókás képet.  A puzzle darabok egyedi formái még különlegesebbé teszik az elkészült képet. A kirakó egyik oldala színes motívumokkal díszített. A másik oldala viszont fekete-fehér, ami kicsit megnehezíti a kép kirakását. Kicsiknek és felnőtteknek is kiváló szórakozás ennek a rókás fa puzzle-nak a kir

megvesz
Csocsó - 50cm-es asztali verzió Philos

Csocsó - 50cm-es asztali verzió Philos

Mit kell tudni a játékról? Asztali csocsó gyerekeknek és nagyobbaknak Kisméretú csocsó játék fából, melyet az asztalra helyezve élvezhetnek a gyermekek és a felnőttek. A 2x2 karos csocsó élvezetes kikapcsolódás. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. Méretek: 50 x 31 x 10 cm. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 2 fő Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: Társasjátékok gyerekeknek Családi társas

megvesz
Go táblajáték - Philos 40x40cm

Go táblajáték - Philos 40x40cm

Mit kell tudni a játékról? Go szép, sötétbarna fa játékkészlet. A szett tartalma: go tábla + 128 db kő + 1 db fekete vászon zsák. A go tábla mérete 400 x 400 x 40 mm. Mezők mérete: 17 x 18 mm. A műanyag kövek átmérője: 13 mm. A TERMÉK KÜLSŐ DOBOZA ELTÉRHET A KÉPEN LÁTOTTAKTÓL. A teljes go játék választékunkat itt találod: Go játékok Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 2 fő  Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: l

megvesz