Hogyan hallgassunk kortárs zenét

Hogyan hallgassunk kortárs zenét

Miért nem játszik már senki szép klasszikus zenét? Valóban zene-e a kortárs zene?

Miért kellene egyáltalán kortárs műzenét hallgatnunk? Főleg, ha olyan nehezen befogadható, idegen, utált és „csúnya”? Egyáltalán, hogyan tehetünk bármit magunkévá korunk zenéjéből? Hogyan kellene hallgatni a kortárs zenét? Mire figyeljen az ember, ha nem egészen érti, mi történik a műben?

Száz éve komponáltak utoljára klasszikus zenét, és az ebből kinőtt modern zene a hagyományos szabályokat a szemétdombra dobta. A klasszikus zenéhez szokott koncertlátogató számára a kortárs zene enyhén szólva is furcsán hangozhat.

Osmo Tapio Räihälä zeneszerző könyvében elmagyarázza, hogy mik vezettek a paradigmaváltáshoz, és miért volt szükség a friss perspektívákra. Emellett meggyőzően érvel amellett is, hogy miért van szüksége minden kornak a maga zeneszerzőire.

A mű a zeneszerző munkájáról, a művészet természetéről, valamint a kortárs zene történetéről és legfőbb alkotóiról szól; segít megérteni és ezáltal befogadni a kortárs műzenét. Megmutatja, hogy a mai "komolyzene" mégsem olyan komoly – és talán nem is olyan nehéz. Nem kell zeneelméleti előképzettség ahhoz, hogy elolvassuk ezt a könyvet, a szerző könnyed stílusa és zenei ajánlói pedig közelebb visznek a könyvben érintett stílusirányzatokhoz.

megvesz
A mangaművészet titkai – Hogyan rajzolj lenyűgöző műalkotásokat manga stílusban

A mangaművészet titkai – Hogyan rajzolj lenyűgöző műalkotásokat manga stílusban

Ebben a színes könyvben mindent megtalálsz, amit tudnod kell, ha mangaművész szeretnél lenni! Semmilyen különleges eszközre nincs szükséged – Elég egy ceruza és egy papír, és Dalia vezetésével te is rajzolhatsz manga stílusban. Vizuális tanulóknak – Képek segítségével lépésről lépésre megtanulhatod, hogyan rajzolj arcot, testet, ruhákat, illetve különböző életkorú és személyiségű karaktereket. Készíts portfóliót – Minden fejezet végén gyakorlófeladatokat találsz, amelyek a korábban tárgyalt témák

megvesz
Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a dinoszauruszokkal ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat. Mikor éltek a dinoszauruszok? Hogyan terjedtek el az egész Földön? Miért haltak ki a dinók? Kik a leszármazottaik? Hogyan éltek a dinók? Hogyan védekeztek? Melyek a csúcstartó dinók? Mi az az őskövület? Miről mesélnek a dinónyomok? Hogyan állítják össze a dinocsontvázakat? A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért?

megvesz
A foci (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

A foci (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Mit hordanak a focisták? Hogyan néz ki a futballpálya? Hogyan zajlik egy focimeccs? Milyen szabályok vannak a fociban? Milyen focival kapcsolatos foglalkozások vannak? Mi az edző feladata? Hogyan lehetsz bajnok? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és több mint 300 visszaszedhető matricát tart

megvesz
Hogyan legyél TikTok-sztár

Hogyan legyél TikTok-sztár

Elkezdtél posztolni a TikTokra, de a videóid nem kapnak annyi lájkot, mint vártad? Ez a zsebkönyv tele van olyanok tanácsaival, akiknek már sikerült milliós követőtábort építeni. Vágj bele te is! TikTok-sztárok és a téma szakértői mondják el a tapasztalataikat: hogyan érj el több száz ezres vagy milliós megtekintést, hogyan tedd a videóidat könnyen fogyaszthatóvá, hogyan alakítsd a legfrissebb trendeket a saját stílusodnak megfelelően, hogyan vágd meg a videókat, és – mind közül a legfontosabb – hogyan

megvesz
Segítsünk, osztozzunk, béküljünk ki! – Mit? Miért? Hogyan? Mini (40.)

Segítsünk, osztozzunk, béküljünk ki! – Mit? Miért? Hogyan? Mini (40.)

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötetéből az apróságok megtudhatják többek között, hogyan lehet jól kijönni másokkal, mire jók a szabályok, hogyan kell egyezséget kötni, hogyan lehetünk figyelmesek egymással. Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak

megvesz
Lovak (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Lovak (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Mi az a lovarda? Hogyan kell ápolni a lovak szőrét és patáját? Milyen felszerelésre van szükség a lovagláshoz? Miért kell a lovakat patkolni? Hogyan lehet megtanulni lovagolni? Hogyan lehet lovon tornázni? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és több mint 300 visszaszedhető matricát tartalmazna

megvesz
Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Melyek voltak az első dinoszauruszok? Milyen volt a Föld a jura időszakban? Mikor élt a legtöbb dinoszaurusz? Milyen állatok éltek a tengerekben? Hogyan kapták el zsákmányukat a ragadozók? Hogyan védekeztek a dinoszauruszok? Hogyan kutatnak a dinók után? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és

megvesz
Hogyan mondj igent vagy nemet – Könyv a szabadságról, a választási lehetőségekről és a beleegyezésről

Hogyan mondj igent vagy nemet – Könyv a szabadságról, a választási lehetőségekről és a beleegyezésről

Miért olyan fontos a beleegyezés? Hogyan tarthatod tiszteletben mások határait, és hogyan kérheted őket ugyanerre? A kamaszoknak szóló kötet egészen az alapoktól mutatja be, hogyan adjuk beleegyezésünket, illetve hogyan kérhetjük mások beleegyezését az élet bármely területén. A dizájnos útmutató érthetően és humorral magyarázza el a beleegyezés, a választás lehetősége és az asszertív viselkedés fogalmait, és azt is, hogy mindez miért olyan fontos számunkra a hétköznapokban.

megvesz
Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv Robotok

Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv Robotok

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a jelen és a jövő robotjaival ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat. Hogyan működik egy robot? Milyen egy humanoid robot? Mi mindent tudnak a robotok? Milyen munkát végeznek a robotok a gyárakban? Mi az a mesterséges intelligencia? Hogyan tanulnak a robotok? A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve a 7–9 éves gyerekeket érdeklő témákat

megvesz
A tűzoltók (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

A tűzoltók (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Hogyan oltják el a tüzet a tűzoltók? Mik a tűzoltók feladatai? Hogyan néz ki a tűzoltóság? Milyen felszerelésre van szükségük a tűzoltóknak? Milyen tűzoltójárművek vannak? Mi történik árvíz esetén? Mi a repülőtéri tűzoltóság feladata? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és több mint 300 vissz

megvesz
Érzelmi intelligencia – Hogyan aknázzuk ki az érzelmekben rejlő erőt a siker érdekében?

Érzelmi intelligencia – Hogyan aknázzuk ki az érzelmekben rejlő erőt a siker érdekében?

Irányítsuk mi az érzelmeinket, és ne hagyjuk, hogy azok irányítsanak minket! Mindannyian ismerünk olyanokat, akik hihetetlen tehetséggel kezelik az érzelmeiket: nem hagyják, hogy a nehéz helyzetekben átvegyék felettük az irányítást; remekül tudnak döntéseket hozni; tisztában vannak azzal, hogy mikor bízhatnak a megérzéseikben; és nem félnek kimutatni az elismerésüket, az empátiájukat és az együttérzésüket mások felé. És ami még fontosabb: kiválóan kommunikálnak. Szeretnénk olyanok lenni, mint ők? Az É

megvesz
Vulkánok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

Vulkánok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a vulkánokkal ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat. Miért vannak vulkánok? Mennyire veszélyesek? Hogyan keletkeznek? Milyen egy szunnyadó vulkán? Hogy keletkeznek a vulkáni szigetek? Milyen Földön kívüli vulkánok vannak? Miről híres a Vezúv? Mire használhatók a vulkánok? Ki tudja előrejelezni a vulkánkitöréseket? Melyek a csúcstartó vulkánok? A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készül

megvesz
Ki a legjobb barátod? Te vagy az!

Ki a legjobb barátod? Te vagy az!

Beleolvasok Mi az, ami tényleg fontos? Hogyan békülhetsz ki magaddal? Hogyan engedheted ki a gőzt? Ez a könyv tele van hasznos gondolatokkal, információkkal és ötletekkel, amelyek megkönnyíthetik az életedet. Kipipálható listák várnak rád, tesztek, gondolatkísérletek és rengeteg egyéb együttműködésre sarkalló elem. Ezek révén megtanulhatod, mik az erősségeid és a gyengéid, de jobban kiismerheted magad a vágyaid és a szükségleteid terén is. Így megtanulod, hogyan legyél figyelmes önmagaddal szemben,

megvesz
Nézd csak, itt egy japán! – Az Altató borítójának története

Nézd csak, itt egy japán! – Az Altató borítójának története

A közelmúlt egyik legnagyobb irodalmi és közönségsikere volt Gerlóczy Márton Altató című regénye. Az irodalomból és történelemből ismert Jékely-Áprily család nőtagjainak sorsát elmesélő mű gyönyörű borítója önmagában is számos titkot rejt: miként került a magyar író kapcsolatba egy csodabogár japán fotóssal, hogyan jutott el a szerző Japánba, miként jött a japán fotóművész Magyarországra, s milyen furcsa helyzetekbe keveredett az író-fotós páros Budapesten és Erdélyben. S emellett természetesen a Jékely

megvesz
A kalózok (Mit? Miért? Hogyan? Foglalkoztató)

A kalózok (Mit? Miért? Hogyan? Foglalkoztató)

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Foglalkoztató sorozatának e kötete a kalózokkal ismerteti meg az apróságokat. Kik voltak a kalózok, milyen volt az élet a kalózhajón, hogyan öltözködtek a kalózok és mit csináltak a zsákmánnyal? A foglakoztató játékos feladatait megoldva a gyerekek e kérdésekre is megkapják a választ. A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Foglalkoztató sorozata a kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve a 4–7 éves gyerekek körében legnépszerűbb té

megvesz