Húsos Som 2 lit kont

Húsos Som 2 lit kont

Egész Európában őshonos 3-5 méter magasra megnövő, nagyon igénytelen cserje. Idővel nagy bokorrá vagy fává fejlődik. A természetben napos területeken ligeteket alkot, ahol laza lombozatát jól át tudja járni a nap. Apró sárga virágai, tavasszal, még a lomb kifejlődése előtt nyílik, így a zord tél után üdítő látványt nyújt kerti dísznövényként és a természetben egyaránt. Kora tavasszal tömegesen nyíló sárga virágai, majd tűzpiros terméseivel a vegetációs idő nagy részében mutatós dísze a magánkerteknek. Termése díszítő értéke mellett kiemelkedően magas C vitamin tartalma miatt is érdemes tartani, nem csak az énekes madarak odavonzásáért, hanem fanyar, üde lekvárt vagy szörpöt készíthetünk belőle. A termés betakarítását ősszel végezzük, amikor a dér egy kicsit megcsípte. Fényszegény környezetben nem virágzik, így termés sem fejlődik rajta.

Receptek:

Sombefőtt

3 kg érett somot megtisztítunk, megmosunk és összekeverünk 1 kg cukorral. Üvegekbe töltjük, felöntjük vízzel, tetejére teszünk egy csipetnyi tartósítószert, majd lezárjuk.  A befőtteket belehelyezzük egy fazékba és felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. Forrástól számítva kis lángon, fél órán át főzzük, majd hagyjuk az edényben kihűlni.

Somlekvár

Az érett somot megmossuk, kimagozzuk és felöntjük vízzel. Miután puhára főztük, átpasszírozzuk. Ahány kg a gyümölcspép, annyi kg cukrot adunk hozzá. Kívánt sűrűségűre főzzük, üvegekbe rakjuk, a tetejére tartósítószert teszünk. Dunsztban hagyjuk kihűlni. Ízlés szerint tehető bele: narancs- illetve citromhéj, gyömbér vagy szerecsendió.

megvesz
Liliomfa Lennei 7,5 lit. kont. 100-150 cm

Liliomfa Lennei 7,5 lit. kont. 100-150 cm

Április-májusban nyíló nagy, húsos szirmú, a tulipánéhoz hasonló, virágai miatt kedvelik. Magas fává vagy bokorrá nevelhető, terebélyes lombhullató, ami néha többtörzses fácskává nő. Koronája laza, széles, többnyire már a talaj fölött sűrűn elágazik de törzses fának is könnyen nevelhető.  Április-májusban nyíló nagy, húsos szirmú, a tulipánéhoz hasonló, virágai miatt kedvelik. Virágzási ideje egybe esik a cseresznyéjével, így a japánkertek gyakori eleme. Enyhén savanyú, laza, kissé tőzeges talajban kifeje

megvesz
Liliomfa fehér 2 lit. kont.

Liliomfa soulangeana 5 lit. kont. 100-150 cm

Liliomfa lila 5 lit. kont. 100-120 cm

Tescoma 
 PRESTO hamburger készítő

Tescoma PRESTO hamburger készítő

Kiválóan alkalmas házi húsos hamburgerek könnyű elkészítésére. Töltse meg a hamburger készítőt az ízesített húsos keverékkel, egyengesse el, majd a fogantyú megnyomásával a megformázott hamburgert borítsa ki. Ellenálló műanyagból készült, mosogatógépben mosható. A recept a csomagoláson belül található. 3 év garancia.

megvesz
Örökzöld Bangita 2 literes kont.

Örökzöld Bangita 2 literes kont.

Viburnum a ráncos örökzöld bangita egy örökzöld cserje. Sötétzöld, csipkés szélű, érdes levelei kissé bókolnak, különösen a hideg beálltával tavaszig ernyedten csüngenek a bokron. Hófehér, illatos virágai nyáron, május - júniusban lapos bogernyőkben nyílnak. A kicsi krémszínű belső termővirágokat nagy, fehér sziromszerű meddő virágok veszik körül. Élénkpiros, majd feketére színeződő húsos termései mellett még viaszos bevonatú virágbimbók is díszítik, melyek már ősszel megjelennek a növényen. Talajban nem

megvesz
Nyári Liliomfa 2 lit. kont

Nyári Liliomfa 2 lit. kont

Egész nyáron nyíló nagy, húsos szirmú, a tulipánéhoz hasonló, hófehér virágai miatt kedvelik. Magas fává vagy bokorrá nevelhető, terebélyes lombhullató, ami néha többtörzses fácskává nő. Koronája laza, széles, többnyire már a talaj fölött sűrűn elágazik de törzses fának is könnyen nevelhető. Enyhén savanyú, laza, kissé tőzeges talajban kifejezetten gyorsan nő. A nyári liliomfa fényigényes növény de fiatal korában, egy-két évesen hajlamos a az erős napsütés hatására kissé megégni. Ezt a szerencsétlen tulaj

megvesz
Prágai Bangita 2 literes kont.

Prágai Bangita 2 literes kont.

Viburnum pragense, a ráncos levelű bangita egy örökzöld cserje. Sötétzöld, csipkés szélű, érdes levelei kissé bókolnak, különösen a hideg beálltával tavaszig ernyedten csüngenek a bokron. Hófehér, illatos virágai nyáron, május - júniusban lapos bogernyőkben nyílnak. A kicsi krémszínű belső termővirágokat nagy, fehér sziromszerű meddő virágok veszik körül. Élénkpiros, majd feketére színeződő húsos termései mellett még viaszos bevonatú virágbimbók is díszítik, melyek már ősszel megjelennek a növényen. Talaj

megvesz
Tescoma 
 PRESTO hamburger készítő

Tescoma PRESTO hamburger készítő

Kiválóan alkalmas házi húsos hamburgerek könnyű elkészítésére. Töltse meg a hamburger készítőt az ízesített húsos keverékkel, egyengesse el, majd a fogantyú megnyomásával a megformázott hamburgert borítsa ki. Ellenálló műanyagból készült, mosogatógépben mosható. A recept a csomagoláson belül található. 3 év garancia.

megvesz
Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, bal

Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, bal

Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, bal. Bal hátsó lámpabura Sprinter, Crafter kont neres kisteherautóhoz. Fontos, hogy csak a kont neres típushoz jó. Típusok, amihez megfelelő: TGL Man Mercedes Sprinter kontener VW Crafter kontener A 2006-tól gyártott modellekhez. 2E0945111 A lámpa az autó bal, vagyis a sofőr oldalán helyezkedik el. Minek cser ln ki a teljes hátsó lámpát, ha csak a teteje s rült? Rendelje meg a lámpaburát s olcsóbban megússza!

megvesz
Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, jobb. 2006-

Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, jobb. 2006-

Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, jobb oldali. Jobb hátsó lámpabura Sprinter, Crafter kont neres kisteherautóhoz. Fontos, hogy csak a kont neres típushoz jó a lámpatest. Típusok, amihez megfelelő: TGL Man Mercedes Sprinter kontener VW Crafter kontener A 2006-tól gyártott típusokhoz. A lámpa az autó jobb, vagyis utas oldalán helyezkedik el. Minek cser ln ki a teljes hátsó lámpát, ha csak a teteje s rült? Rendelje meg a lámpaburát s olcsóbban megússza!

megvesz
Aloe Vera 10 cm-s cserépben

Aloe Vera 10 cm-s cserépben

Az Aloé vera a liliomfélék családjába tartozó évelő növény. Húsos, zöld színű levelei tömött tőrózsából nőnek ki. Afrika és Nyugat-India meleg, száraz éghajlatú területeiről származó növény, száraz meleg levegőt és nyáron a bőséges öntözést igényli. A növény törzse nagy, vastag, húsos, tövises levelekből álló üstököt visel. Húsos, pozsgás, lándzsa alakú levelei 50 cm-re is megnőhetnek. Kizárólag leveleit használják ősidők óta gyógyászati célokra. Az a sűrűn folyó, kocsonyás nedv, amivel az Aloe verát legi

megvesz
Ökörszív Paradicsom - NAGYTERMÉSŰ, HÚSOS

Ökörszív Paradicsom - NAGYTERMÉSŰ, HÚSOS

Ökörszív Paradicsom - NAGYTERMÉSŰ, HÚSOS Középkésői érésű, kiterjedt, nagy bokrot nevelő paradicsom fajta. 300-400 g tömegű, nagy bogyói különleges szív alakúak, enyhén gerezdesek. Rendkívül jóízű, lédús fajta, friss fogyasztásra, salátákba, illetve befőzni is kiváló választás. Jól tárolható, minőségét hosszú ideig megőrzi. A növény magassága 90-120 cm, rövid tenyészidejű, bőtermő. Ajánlott sortávolság: 50 cm, tőtávolság: 40 cm

megvesz
Teherautó konténer szállító 26 cm

Teherautó konténer szállító 26 cm

26 cm hossz , 14 cm magas s 10,5 cm sz les, 3 tengelyes. 1 ves kort l aj nlott. Leemelhető kont nerrel.

megvesz
Henyeboróka 2 literes kont.

Henyeboróka 2 literes kont.

A növény magassága 10-20 cm, átmérőjük 1-1,5 m, növekedési üteme lassú. Ideális talajtakaró, napra és félárnyékba is ültethetjük és talaj tekintetében sem különösebben igényes. Gondozása nem okoz gondot, öntözésére az ültetés utáni időszakban és aszályok idején figyeljünk oda. Sziklakertekbe, rézsűkre és akár kőedényekbe is ültethetjük. Hidegtűrő képessége igen jó, még a -30 fokot is elviseli.  Juniperusok, másnéven a boróka félék a ciprusfélék családjának egyik nemzetsége. A juniperusok un. cirkumpolár

megvesz