A türelem és a stratégia áll ennek a színes fa ügyességi játéknak a középpontjában 3 éves kortól! A játék célja egyszerű: gyermekének először fel kell építeniai a tornyot úgy, hogy a tömböket 3-as sorokba helyezi és a színeket összekeveri, a szórakozás érdekében! Minden sornak merőlegesnek kell lennie az előzőre. Ezután kétféle játék lehetséges: a színek megtanulása vagy az egyensúly játék. Azoknak a gyerekeknek, akik meg akarják tanulni a színeket, el kell dobni a kockát, majd eltávolítani a toronyból a kocka által meghatározott színű darabot. Ezután merőlegesen és egy kézzel kell elhelyezni ezt a darabot a torony tetején. Ezután továbblépünk a következő játékoshoz. Azok az idősebb gyermekek, akik szeretnék fejleszteni türelmüket felváltva kell eltávolítaniuk a tömböt az egyik kezükkel, és a tetején cserélni a kocka használata nélkül.
A Canadian Toy Testing Council egy olyan elismerés, mely családok által tesztelt magasan kiemelkedő, új, jó minőségű, fejlesztő, kreatív játékokat díjazza.
Egyensúlyozó játék, mely fejleszti a gyermek szemkoordinációját, forma-, és színfelismerését, finommotorikáját, koncentrációját. Dobni kell a kockával, és amilyen szín van felül, olyan színű állatot kell felrakni a hajóra a csipesz segítségével, úgy hogy a többi állat és a hajó ne boruljon fel. Az nyer akinél egyensúlyban marad a hajó és a legtöbb állatot fel tudta helyezni. A készlet tartalmaz 6 pár állatot, 1 hajót, 1 csipeszt és 1 dobókockát. Ideális-1-4 játékosnak. Mit fejleszt: koncentr
A PlanToys Egyensúlyozó fa játék menete: tedd a törzsére az ágakat és a madarakat, de vigyázz , hogy ne boruljon fel! Többféleképpen felépíthető és összerakható, szabadon lehet vele kísérletezni. Ketten is lehet játszani, akinél nem dől le a torony, az nyer! Miért fejlesztő játék? Mi fejleszt? Koncentráció, szem-kéz koordináció, finommotoros és szociális készségek Más építőkocka szetteket is szépen kiegészít. A fahasábok különleges hossza miatt a törtek és arányok megtapasztalására és megism
A QMED Egyensúlyozó süni egy félkemény, tartós anyagból készült, tüskés felületű, levegővel telített félgömb. Otthon és munkahelyen egyaránt használható talptorna- és talpmasszírozó eszköz. Használatakor ülve és már zokniban is serkenti az agyműködést, keringést, viszont a legjobb eredmény elérése érdekében érdemes mezítláb is használni. Javítja az egyensúlyérzéket, mozgáskoordinációt, ingerli a talpon található idegvégződéseket, javítja a láb vérkeringését illetve erőteljes izommunkát eredményez, ami seg
A Pedalo termékei nem csak örömteli szórakozást nyújtanak, hanem kiválóan fejlesztik az egyensúlyt, a koordinációt, a motoros készségeket, és a mobilitást. Az 50 éves múlttal rendelkező, eredeti Pedalo® rendszer a változatok sokaságával, klasszikus finommotoros edzőeszköznek számít a legkülönbözőbb nehézségi szinteken. A Pedalo Rodeosell egy nagyon szórakoztató döntött egyensúlyozó korong, melyen a gyerekek imádnak forogni. Ideális játékhoz, valamint terápiához. Használatával kiválóan fejlesztik a fi
A Pedalo termékei nem csak örömteli szórakozást nyújtanak, hanem kiválóan fejlesztik az egyensúlyt, a koordinációt, a motoros készségeket, és a mobilitást. Az 50 éves múlttal rendelkező, eredeti Pedalo® rendszer a változatok sokaságával, klasszikus finommotoros edzőeszköznek számít a legkülönbözőbb nehézségi szinteken. A 32 cm átmérőjű egyensúlyozó henger a láb reflex zónáit stimulálja, erősíti az egészséges lábszerkezetet mezítlábas használat során. Ez a masszív kivitelű, tölgy és nyírfából készült
Stílusos matrica, színes perkó virágokkal és madarakkal, mellyel színes stílust varázsol otthonába.
A Sky blue "A-808'' 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Lila "A-116" 5g színes zselé használata: Két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Levendula "A-115" 5g színes zselé használata: Két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A November sky 'E-106' 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Vanilla 'E-012' "A-114" 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Sugar 'E-002' 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Truffle "A-111" 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Candy 'E-008' 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.
A Creamy 'E-011' 5g színes zselé használata: két vékony rétegben vidd fel. A színes zseléréteg alatt és fölött átlátszó építőzselét használj. Javasoljuk a Classic Nails Premium Fényzselé használatát, hogy ragyogó fényt adj a kész körmöknek.