Régi tárgyaink megrepedezett lakkrétegét imitálhatjuk, ha a vízállóra száradó klasszikus repesztőlakkot alkalmazzuk felületi repedés kialakítására. A már díszített tárgy felületére kenjük fel az első komponenst, majd annak száradása után kenjük fel a második komponenst. A lakkréteg száradás közben megrepedezik, a repedéseket a felületre dörzsölt színezőanyaggal (pl. PENTART antikoló paszta) emelhetjük ki. A kialakuló repedések rajzolata függ az ecsetvonások irányától, a komponens rétegek vastagságától.
Kétfázisú vizesbázisú repesztőlakk szett. Az 1. fázist érdemes két rétegben felvinni a nagyobb repedések érdekében. A két réteg felhordása között várjuk meg a teljes száradást (ezt nem szabad hajszárítóval siettetni, száradás után átlátszó lesz). Ha a második réteg is megszáradt, akkor vigyük fel a 2. fázisú lakkéseketot, ezt a réteget már száríthatjuk hajszárítóval is, de akkor is megreped, ha önmagától szárad meg.
Ódon tárgyak pergő festékének hangulatát adja a PENTART egy-komponensű repesztőlakk. Fessük le a díszítendő felületet akrilfestékkel, majd annak száradása után kenjük rá a repesztőlakkot! Amikor a repesztőlakk megszáradt, az alapszíntől eltérő színű akrilfestékkel fessük le ismét a tárgyat! A második festékréteg a repesztő hatásá- ra száradás közben megrepedezik, a kialakult repedésekben az alapszín fog előbukkanni. A repedések rajzolata függ a rétegek vastagságától és a felhordás módjától.
Régi tárgyaink megrepedezett lakkrétegét imitálhatjuk, ha a vízállóra száradó klasszikus repesztőlakkot alkalmazzuk felületi repedés kialakítására. A már díszített tárgy felületére kenjük fel az első komponenst, majd annak száradása után kenjük fel a második komponenst. A lakkréteg száradás közben megrepedezik, a repedéseket a felületre dörzsölt színezőanyaggal (pl. PENTART antikoló paszta) emelhetjük ki. A kialakuló repedések rajzolata függ az ecsetvonások irányától, a komponens rétegek vastagságától.
Vízbázisú, kétkomponensű repesztőlakk, amelynek opálos az alapja és hajszálrepedéseket eredményez. Kenjük fel egyenletesen az 1. komponenst a felületre és hagyjuk teljesen megszáradni. Ezután vigyük fel a 2. komponenst. Üvegen alkalmazva homokfúvott hatást imitálhatunk. A repedések mélysége és hálózata a rétegek vastagságától és a felvitel technikájától függ. A felület vízhatlanra szárad. A repedéseket antikoló pasztával vagy folyékony patinával emelhetjük ki.
Régi porcelán kagylós hajszálrepedéseit imitálhatjuk, ha a finomvonalas repesztőlakkot alkalmazzuk felületi repedés kialakítására. A már díszített tárgy felületére kenjük fel az első komponenst, majd annak teljes száradása után alaposan oszlassuk szét a második komponenst az ujjunkkal végzett körkörös mozgással. A második fázis lakkréteg száradás közben megrepedezik, a repedéseket a felületre dörzsölve nem vizes színező anyaggal (pl. PENTART folyékony patina, vagy PENTART antikoló paszta) emelhetjük ki. A
Neoprénnel bélelt, műanyag külső borítású lábvédő szett, nagyló méretben. 4db/szett
Elegáns Nano akvárium szett teljes felszereléssel. Alkalmas garnélás, vagy növényes akváriumnak. Az akvárium szett tartalmazza: Akvárium, üvegtető LED világítással, belső szűrő szűrőtöltettel, fűtő.
Elegáns Nano akvárium szett teljes felszereléssel. Alkalmas garnélás, vagy növényes akváriumnak. Az akvárium szett tartalmazza: Akvárium, üvegtető LED világítással, belső szűrő szűrőtöltettel, fűtő.
Univerzális fenekező szett mely minden fontos kelléket tartalmaz ami a horgászathoz elengedhetetlen. Az előre megkötött, precízen összeállított szerelék, ami bármelyik pillanatban bevethető így nem kell bajlódni a vízparton a felszerelés összeállításával. Tökéletes választás kezdő illetve hobby horgászok számára, akik egy megbízható, előre elkészített, használtra kész felszerelést keresnek. -3,5m (100-150g) dobósúlyú bot, -50-es méretű orsó (1 csapágy),-30-as főzsinór, 2-es méretű horog (2db),-40g-ostáv

Prémium minőségű 54 literes akvárium szett technikai felszereléssel. A felnyitható műanyag tetőben cserélhető, vízhatlan foglalatba épített LED világítás helyezkedik el. A Mini Biobox 2 szűrőrendszer hatékony, teljes értékű szűrést biztosít és magába foglalja az automata fűtést is. Szépen kivitelezett, prémium minőségű kezdő akvárium szett. Az akvárium szett tartalmazza: Akvárium, tető LED világítással, belső szűrő szűrőtöltettel, fűtő.

A szett tartalma:- ceruza - hegyező- radír- notesz- vonalzó A noteszek színe szettenként különbözhet, de minden szett kislányos lovacskás mintájú.
Klasszikus, prémium minőségű nyeregalátét csillogó szegéllyel. A funkcionális bélés biztosítja a lélegzést, a 8 mm-es szivacs és a 250 g / m-es töltet biztosítja az ideális nyomáselosztást. Külső rétege: 75% poliészter, 25% pamut.normál nagyló méret.
A valódi gyapjúra megszólalásig hasonlító műszőrme szett tépőzárral. tarkóra, orra, pofarészre. A szett 4db tépőzárral záródó szőrmét tartalmaz.