Koós Ferenc harcsázó botja a Monster (220 cm-es hosszban, 500-700 g dobósúllyal), a harcsák réme lehet, mivel a tesztidőszak alatt a legkitettebb helyeken, bokros, behajló fák alatt, partról és csónakból is bizonyított. A bot gerince, visszafogottan lágyított spicce a kitett helyekre jellemző bokor alatti úszózás, a fák közötti csúszó úszózás során kialakult közelharcos fárasztás legkeményebb megpróbáltatásait is könnyedén viseli. A bot erőtartalékai a váratlan helyzetekben is elegendőek és a nagytestű tengeri halak horgászatára is alkalmassá teszik. Kuttyogatásra 400 g ólom használata ajánlott. A kivételesen erős SIC betétes gyűrűsor nincs olyan erőhatás, amelynek ne tudna ellenállni. A bothoz javasolt fonott zsinór méret 0,32-1,2 mm.
A C akciós botoknál mind a dobások, mind a fárasztás során a bot legalább 2/3-ad része dolgozik, ezáltal a használat során fellépő erőket hatékonyan osztja szét. A fellépő terhelés egyenletes elnyelésének köszönhetően a halak kirohanásait hatékonyan tompítja, úgymond kipumpálja a halat, így minimalizálja a horog kiszakadásának lehetőségét - tökéletes a nagytestű halak fárasztásához.
A botra a leggyakrabban alkalmazott csavaros orsótartó került. A több évtizede használt típus népszerűsége az egyszerűségben és a megbízható felépítésben rejlik. Az orsó rögzítésére két darab, az orsótalp befogadására képes, műanyagbetétes pofa szolgál, melyek közül az egyik egy nagyméretű anyával szorítható meg.
A nagytestű, agresszíven védekező halak fárasztása során fontos, hogy a horgászkészség minden egyes eleme megbízható minőségű legyen. A kopásálló felülettel ellátott, erősített gyűrűsor jól tűri a kemény, hosszantartó fárasztásokkal járó igénybevételt is.
Fárasztás hatékonysága
Ár-érték arány
Terhelhetősége
Koós Ferenc neve mára összeforrt a harcsahorgászattal. A nevével fémjelzett KOÓS CATFISH kiegészítők egytől-egyig tudatosan fejlesztett, kiváló minőségű alapanyagokból előállított, extrém módon terhelhető termékek.A viszonylag nagy alapterületű ?catfish stopper alakjának köszönhetően tökéletesen megtartja a hajszálelőkére felfűzött csalit és magakadályozza annak lecsúszását. A harcsahorgászatban nem a megszokott kisméretű, hanem a ?kapitális méretű csalik kerülnek felkínálásra a horgászat során. Akár 50

Koós Ferenc harcsázó botja a Monster (220 cm-es hosszban, 500-700 g dobósúllyal), a harcsák réme lehet, mivel a tesztidőszak alatt a legkitettebb helyeken, bokros, behajló fák alatt, partról és csónakból is bizonyított. A bot gerince, visszafogottan lágyított spicce a kitett helyekre jellemző bokor alatti úszózás, a fák közötti csúszó úszózás során kialakult közelharcos fárasztás legkeményebb megpróbáltatásait is könnyedén viseli. A bot erőtartalékai a váratlan helyzetekben is elegendőek és a nagytestű
A Koós névvel fémjelzett termékeinkre a minőség, megbízhatóság jellemző. A nagy szilárdságú acél forgókapcsok extra erősek, kiválóan bírják a tartós terhelést, ami ugyebár harcsahorgászatnál gyakran jelentkezik. A legtöbb átlagos nagyméretű forgó hibája az, hogy anyaguk idő előtt elgyengül, kihajlanak, vagy egyszerűen eltörnek, és a hal elvesztését okozzák. A Koós kapcsok viszont az extra teherbírásukról híresek! a forgós kapcsok a bójás , vagy kikötős módszer nélkülözhetetlen kelléke. Az előke hurkát aká

A Koós Banax 7000SI pótdob ami kompatibilis a régi Banax 7000 SI-re megnövelt zsinórkapacitása révén alkalmas a távolabbi helyek eléréséhez, meghorgászásához. A dobozon feltüntetett tárolókapacitás monofil zsinórra értendő, a 46-os Koós fonottból 265 m a tárolókapacitás. A dob tartalmazza a fékrendszert is. Emellett a csomagolás tartalmaz 2 db hézagoló alátétet is, ami a dob alá, a tengelyre helyezendő. Ajánljuk hozzá az új 300m-es kiszerelésű Koós zsinórokat.

CATFISH – MÁJ HALIBUT B 50x30mm dippelt bojli 500ml Dippelt harcsa bojlik 50x30 mm-es méretben , elsősorban harcsa horgászatra szánt óriáscsalik, amely kifejezetten nagytestű harcsák horgászatára lett kifejlesztve. Magas húsliszt és halliszt tartalommal , májak és tengeri állatok kivonatával ízesítve . A nagy méretű bojlik hosszú időn keresztül tartják az aromát illetve biztonságosan ellenállnak a kisebb halak támadásának. Azzal számolni kell, hogy néha az óriás pontyok sem tudnak ellenállni az
CATFISH – MÁJ HALIBUT B 30x25mm dippelt bojli 500ml Dippelt harcsa bojlik 50x30 mm-es méretben , elsősorban harcsa horgászatra szánt óriáscsalik, amely kifejezetten nagytestű harcsák horgászatára lett kifejlesztve. Magas húsliszt és halliszt tartalommal , májak és tengeri állatok kivonatával ízesítve . A nagy méretű bojlik hosszú időn keresztül tartják az aromát illetve biztonságosan ellenállnak a kisebb halak támadásának. Azzal számolni kell, hogy néha az óriás pontyok sem tudnak ellenálln
CATFISH – SEBZETT ANGOLNA 50x30mm dippelt bojli 500ml Dippelt harcsa bojlik 50x30 mm-es méretben , elsősorban harcsa horgászatra szánt óriáscsalik, amely kifejezetten nagytestű harcsák horgászatára lett kifejlesztve. Magas húsliszt és halliszt tartalommal , májak és tengeri állatok és angolna kivonatával ízesítve . Az angolna a tengerbe befolyó legnagyobb folyók ( mint pl a PÓ) harcsáinak kedvenc tápláláka . A nagy méretű bojlik hosszú időn keresztül tartják az aromát illetve biztonságosan e
CATFISH – SEBZETT ANGOLNA 30x25 mm dippelt bojli 500ml Dippelt harcsa bojlik 50x30 mm-es méretben , elsősorban harcsa horgászatra szánt óriáscsalik, amely kifejezetten nagytestű harcsák horgászatára lett kifejlesztve. Magas húsliszt és halliszt tartalommal , májak és tengeri állatok és angolna kivonatával ízesítve . Az angolna a tengerbe befolyó legnagyobb folyók ( mint pl a PÓ) harcsáinak kedvenc tápláláka . A nagy méretű bojlik hosszú időn keresztül tartják az aromát illetve biztonságosan
A PÓLÓFONAL pamut alapú, hasított, ezáltal különböző vastagságú fonalcsalád tagja. Szőnyegek, falvédők, virágtartók, táskák, függő ágyak....stb készítésére alkalmas. Összetétel: pamut Súly: 6-700 g Ajánlott horgolótűméret: 10-12mm