Little Dutch Karika dobáló játék

Little Dutch Karika dobáló játék

Mit kell tudni a játékról?


Little Dutch Karika dobáló játék

Kétféleképpen összeszerelhető karikadobáló játék, mely nemcsak beltéri, hanem kültéri használatra is egyaránt alkalmas. A nagyon szép pasztell színekből álló karikadobó a kisebbek egyik kedvenc ügyességi játéka lehet.


A fából készült 5 db különböző színű elemet össze kell illeszteniük a gyerekeknek. A más és más számokkal ellátott elemekbe kell beleszúrni a saját színének megfelelő rudat. Ám, hogy ne legyen unalmas a játék, és ne csak a megszokott formában lehessen vele játszani, a világoskék színű kör alakú elembe egyesével beilleszthetők a célkeretek. Így már egy kicsivel nehezebb dolga lesz a játékosoknak.


A játék lényege, hogy a különböző színekkel jelölt pamutkötélgyűrűt a saját színének megfelelő helyre kell dobniuk a gyerekeknek. Abban az esetben ha sikerül, írjuk fel a megszerzett pontot, majd a játék végén adjuk össze.


Ezzel a játékkal a szem-kéz koordinációja mellett a számolási készsége is fejlődhet a gyerekeknek, emellett pedig gyakorolhatják a távolság felmérését is. 


Kültéri használat esetén a karikadobálót ne hagyjuk kint, esőzésnek ne tegyük ki!


Tartalma:



5 fa célkeret különböző színekben és különböző pontokkal.
5 különböző színű pamutkötélgyűrű.


Ajánlott: 3 éves kortól


Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Fa készségfejlesztő játékok
Fejlesztő játékok óvodásoknak
​Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Kerti játékok
Mozgásfejlesztő, sport játékok
Játékok 3-5 éves gyerekeknek
Játékok 5-8 éveseknek
Little Dutch játékok teljes választéka

megvesz
Dobáló játék

Dobáló játék

Ügyességi játék. A játék célja, hogy minél több karikát dobjunk az állványra.

  • Webáruház: Molding
  • Az ár: 1 490 Ft
megvesz
Kétfunkciós Dobáló játék

Kétfunkciós Dobáló játék

Ügyességi játék. A játék célja, hogy minél több karikát dobjunk az állványra vagy minél több golyót a kosárba. Mérete: 49*12*6 cm

  • Webáruház: Molding
  • Az ár: 2 590 Ft
megvesz
Little Dutch fűzős játék - Little Farm

Little Dutch fűzős játék - Little Farm

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch fűzős játék - Little Farm  Kellemes pasztell színű, fából készült fűzős játék a Little Dutch játékgyártótól 3 éves kortól, mellyel a gyerekek játék közben ismerkedhetnek meg a háztáji állatokkal. A játékhoz két különböző színű, cípőfűzőhöz hasonló zsinór van, melyekre könnyen felfűzhetők a nagyobb méretű fából készült elemek. A felfűzhető 11 darab között megtalálhatók háziállatok, de traktor, pajta, alma, virág és méhecske is.  A játékkal fejleszth

megvesz
Little Dutch - Foglalkoztató asztal fiús színben

Little Dutch - Foglalkoztató asztal fiús színben

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch - Foglalkoztató asztal fiús színekben A Little Dutch activity asztalon a kicsik 5 különböző izgalmas játékot találnak. Ezek: formaillesztő puzzle hajó figurákkal, golyóvezető labirintus, világítótorony alakú montessori torony, vonalvezető és forgatható fogaskerekes játék. A játék fejleszti a szem-kéz koordinációt, finom-motoros készséget. Ösztönzi, hogy a baba felálljon, hogy felfedezze a sok izgalmas játékot. A pasztell színű játékok kedvelőinek aj

megvesz
Pelota

Pelota

Színes műanyag dobáló játék. A játék célja, hogy a fogó segítségével elkapd a labdát, amit a társad feléd dob? Na kibírja legtovább a levegőben tartani a labdát, anélkül, hogy leesne?

  • Webáruház: Molding
  • Az ár: 2 490 Ft
megvesz
Little Dutch fűzős játék - virágok és pillangók

Little Dutch fűzős játék - virágok és pillangók

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch fűzős játék - virágok és pillangók Virágok, pillangók, madarak, katicabogár várja, hogy zsinórra fűzve akár egy szép történet részesei lehessenek. A nagyon kedves ábrákkal illusztrált fűzhető fagyöngyök elég nagy méretűek ahhoz, hogy könnyen kézbe foghatóak és felfűzhetőek legyenek. Fejleszti a kézügyességet, finom-motorikát, szem-kéz koordinációt és ha történetet is kitalál a gyermek hozzá, akkor a szókincset is és beszédkészséget. A Little D

megvesz
Little Dutch toronyépítő - virágok és pillangók

Little Dutch toronyépítő - virágok és pillangók

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch toronyépítő játék lányoknak Gyönyörű grafikájú, 10 db-os toronyépítő játék a Little Dutch márkától 1,5 éves kortól kimondottan kislányoknak, melynek darabjai egymásba és egymásra rakhatók. Kellemes mintázatú és színárnyalatú vastag kartonból készült készségfejlesztő játék a híres holland márkától. A kíváncsiskodó gyerekek játék közben megismerkedhetnek a kockán szereplő aranyos állatokkal és virágokkal, a számokkal 1-10-ig, a mennyiségekkel és a kise

megvesz
Babzsák dobáló játék, állatos - Legler

Babzsák dobáló játék, állatos - Legler

Mit kell tudni a játékról? Babzsák dobáló játék Beltéren és kültéren egyaránt használható. Remek szórakozást nyújt a gyerekeknek zsúrokon, születésnapi bulikon is. Akár egyedül is játszható, a gyerekek megdönthetik saját rekordjukat. Remekül fejleszti a gyermekek ügyességét, a szem-kéz koordinációját és a motoros készségét, a nagymozgásokat, az egyensúlyérzéket. Mérete kinyitva: 42 x 17 x 36 cm Már 3 éves kortól is használható. Számtalan játéklehetőséget nyújt! Ajánlott 3 éves

megvesz

Little Dutch fa szeletelhető zöldségek

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch fa szeletelhető zöldségek Egészséges minden nap zöldséget enni, és ezt jó, ha a kisgyerekek minél előbb megtanulják. A tépőzáras gyümölcs szeletelős játék abben segíthet nekünk, szülőknek, hogy kedvet csináljunk a játékkal a rendszeres zöldség fogyasztáshoz. Amíg mi a konyhában előkészítjük a vitaminbombákat az ételekhez, addig a gyermek játszhat a Little Dutch fajátékkal, utánozhat bennünket. A fából készült zöldségkészlet szórakoztató, és egyben n

megvesz
Színes ceruza készlet hegyezővel Little Dutch

Színes ceruza készlet hegyezővel Little Dutch

Mit kell tudni a játékról? Színes ceruza készlet hegyezővel A Little Dutch holland játékgyártó színes ceruza készlete kimondottan a kisgyerekeknek készült. A ceruzák rövidek, vastagok, és mosható. Élénk, szép telt színeivel rengeteg gyönyörű alkotás készülhet. A Little Dutch színesceruza készlethez tartozik egy hegyező is, ezt javasoljuk, hogy a szülők használják kisebb gyerekek esetében. A vastag ceruzabél erős, tartós, nem törik könnyen.  A ceruzák hatszögletűek, könnyen kezelh

megvesz
Fiú baba mózeskosárban - Little Dutch Jim baba

Fiú baba mózeskosárban - Little Dutch Jim baba

Mit kell tudni a játékról? Fiú baba mózeskosárban Ez az aranyos fiú baba mózeskosárban, a kisebb gyermekek számára is kitűnő játék lehet. A kisgyermekek gondoskodhatnak a babáról, át tudják pelenkázni, fel tudják öltöztetni. A baba cumija, cumisüvege szájához illeszthető. Ruhácskája kifordítható: egyik oldalán csíkos, a másik oldalon tenger állatai mintás. Finom puha anyaga miatt hozzábújni is kellemes érzés. Méreteiből adódóan utazás során, akár autóban, remekül leköti a gyermekek figy

megvesz
Ringli karika 5 mm  vas alapú    hosszú lábú  iratokhoz is (100 db/cs) 28 Ft/pár

Ringli karika 5 mm vas alapú hosszú lábú iratokhoz is (100 db/cs) 28 Ft/pár

Ringli karika 5 mm ömlesztett, vas alapú . méret: 5 mm belső lyuk átmérő  A ringli magassága: 9 mm , 5-ös aparát kell hozzá Kiszerelés: 100 pár/ csomag  cipészkarika, fűzőlyuk, bújtató karika, felsőruházati fémkellék, iratfűző karika

megvesz
Little Dutch Evi baba mózeskosárban

Little Dutch Evi baba mózeskosárban

Mit kell tudni a játékról? Evi baba mózeskosárban - Little Dutch Pihe-puha plüss  kislány baba lágy tapintású, kellemes színárnyalatú textilből. A hordozható kis kosár mellett cumisüveg, cumi és takaró is tartozik a készlethez. Az aranyos kislány sötétbőrű és fekete hajú, ruhái és kiegészítői kellemes pasztellszínekben pompáznak. A kisgyermekek a mózeskosárnak köszönhetően bárhová magukkal vihetik, gondoskodhatnak róla - a cumisüveggel és a cumival, valamint fel tudják öltöztetni, illetv

megvesz
Little Dutch Bowling szett

Little Dutch Bowling szett

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch Bowling szett Fa teke játék gyerekeknek, mellyel bent a lakásban és kint a kertben is játszhatunk. A szett 6 darab különböző pasztell színű, festett, számozott fa bowling bábut és 2 fa golyót tartalmaz. A cél, hogy minél több bábut ki tudjank ütni egy gurítás során. Hogy milyen távolról indítjuk a golyót, azt a gyermek életkorától, ügyességétől tegyük függővé. Amellett, hogy remek szórakozás a tekézés, a bábuk ledöntése közben, a rajtuk lévő szám

megvesz
Little Dutch építőkocka 50 db-os

Little Dutch építőkocka 50 db-os

Mit kell tudni a játékról? Little Dutch 50 db-os építőkocka Gyönyörű építőkocka készlet a klasszikus fa építőkocka elemeivel, kockák, hasábok, hengerek, félkör elemek és állatfigurás fa elemek állnak a gyermek rendelkezésére a fakockával építés során. Pasztell színű, tárolóban tartható, kiváló minőségű fajáték fiúsabb színekben. Az építőjátékok jelentősége 2 éves kortól egyre nő, hiszen a kisgyermek egyre több ismeretet, tapasztalást hasznosít a játék során. A rombolás helyébe lép az épít

megvesz