Logikai játék - Vörös szamár - Âne rouge

Logikai játék - Vörös szamár - Âne rouge

Mit kell tudni a játékról?


Logikai játék - Vörös szamár - Âne rouge

Az Âne rouge (Vörös szamár) logikai játék egy klasszikus és szórakoztató kihívás, amelynek célja, hogy a játékos megtalálja az utat a vörös szamár kiszabadítására. Ez két módon lehetséges. 


A gyönyörűen illusztrált faelemek különböző mintákkal és színekkel vannak díszítve, így a játék nem csak szórakoztató, hanem esztétikus is.


Előkészületek:
A játék elemeit rendezzük el a táblán a képen látható módon!


A játék menete:
• A játékelemeket úgy kell ide-oda tologatni a táblán egymás után, hogy a csacsinak szabaddá tegyük az útját.
• A csacsi csak a „hivatalos” kijáraton távozhat.
• Csak a csacsi hagyhatja el a kijáratot.
• A játékelemeket tologatással mozgatjuk, felemelni, kivenni a tábláról nem megengedett.


A füzetben megtaláljuk a kiinduló helyzet két lehetséges megoldását. Egyéb feladatokat nem tartalmaz a játék, hiszen a szamarat az első variáció szerint 78 lépésből, a második szerint 93 lépésből lehet kivezetni, így a feladat megoldása jó időre leköti a játékost.


Kiválóan fejleszti a szerialitást, a logikus gondolkodást, a térbeli tájékozódást, a türelmet, és a problémamegoldó készséget.


A játék tartalma:



1 fa vörös szamár figura
1 játéktábla
9 db színes fa blokk
füzet


A Vörös szamár logikai játék szabályát megtalálod a "Letölthető játékszabály" fül alatt!


Doboz mérete: 21 x 21 x 4 cm
Játékosok száma: 1 fő
Ajánlott kor: 7 éves kortól

Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Logikai játékok
Fa logikai játékok
​Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Játékok 8-12 éveseknek
Térlátást fejlesztő játékok
Az összes Djeco játékot itt találod: Djeco játékok

megvesz
Laki a szamár - bébi játék-70005

Laki a szamár - bébi játék-70005

A Laki a szamár bébi játék egy fejlesztő játék, mely tökéletes választás a kisgyermekek számára. Ez a játék szamár csörög, így még izgalmasabbá teszi a játékélményt. Emellett a belsejében található papír pattogása további izgalmat kínál a kisbabáknak. A puha anyagú játék segít enyhíteni a fogzás okozta kellemetlenségeket is, így különösen hasznos lehet a baba számára. A Laki a szamár bébi játék ideális választás minden korosztálynak, hiszen már a legkisebbek is élvezettel játszhatnak vele. Az ő dicsőítés

megvesz
Djeco logikai társasjáték - DJ8488

Djeco logikai társasjáték - DJ8488

Logikai játék a Djecotól gyerekeknek. A játék során egy 4 x 4-es rácsot (kihívás kártya) kell kitölteni 16 kis zsetonnal. A játék tartalma: 16 zseton 40 kihívás kártya Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 3 cm

megvesz
Alma csavar logikai játék Smart Games

Alma csavar logikai játék Smart Games

Mit kell tudni a játékról? Alma Csavar logikai játék a Smart Gamestől Ebben a különleges logikai játékban a kukacokat kell elhelyezni az almában. Azonban ez nem olyan könnyű, hiszen a kukacok is hajlíthatóak (egy bizonyos ponton) és az alma "szeletei" is csavarhatóak. Az "Alma csavar" 60 feladványt tartalmaz, az egyszerűtől az összetettig! A játék fejleszti a logikai gondolkodást, térbeli tájékozódást, probléma megoldást, előre tervezést. Ajánlott életkor: 5 éves kortól Játékosok szá

megvesz
Sakk készlet - klasszikus játék - logikai fejlesztő játék -  92210

Sakk készlet - klasszikus játék - logikai fejlesztő játék - 92210

Sakkkészlet, szépen megmunkált fa bábukkal, fa tárolódobozzal, ami egyben a játék táblája is. A tárolódoboz segítségével könnyen hordozhatóvá válik ez az igényesen kialakított fából készült sakkkészlet, tehát bárhová magunkkal tudjuk vinni.  A játék fejleszti:  logikát gondolkodást megfigyelő készséget türelmet A játék főbb adatai: anyag: fa méret: 38 x 38 x 2.5 cm súly: 0.96 kg nem: unisex életkor: + 3 év

megvesz
Logikai fejtörő - fa tetris játék - fejlesztő játék - montessori játék - fajáték 91918

Logikai fejtörő - fa tetris játék - fejlesztő játék - montessori játék - fajáték 91918

A népszerű tetris játék nyomában... Dobj a dobókockával egy színt!  Amilyen színt dobsz, olyan színű építőelemet kell elhelyezni a táblán. De vigyázz! Üres kocka nem maradhat a táblán! Az építőelemeknek illeszkedniük kell. Meg tudod oldani? Eljutsz a végéig? Mérete: 17,5 x 15 x 1,9 cm Darabszám: 48 Életkor: 3+

megvesz
Szivárványlabda logikai játék - Yongjun

Szivárványlabda logikai játék - Yongjun

Mit kell tudni a játékról? Szivárványlabda logikai játék  Nyomkodós, töprengős logikai játék. Ebben a kis labdában különböző színű golyókat kell egyik helyről a másikba terelgetni. Összekeverés után meg kell keresnünk azt a logikai sorrendet, mellyel vissza állíthatjuk az eredeti állapotába, azaz az azonos színű golyók a saját lyukukba kerüljenek. A játék megfigyelést, kézügyességet és türelmet is igényel. Ajánljuk nyaraláshoz, hosszú utakra a kocsiba. Átmérője: 7 cm. A dobozán feltüntet

megvesz
Fém ördöglakatok - Djeco logikai játék

Fém ördöglakatok - Djeco logikai játék

Ez a fém ördöglakat készlet igazi kihívást jelent. Vajon sikerül szétszedni-összerakni őket? Csak egy megoldás van? A játék nagy türelmet igényel, fejleszti a megoldó képességet, a logikai készséget, a szem és kéz koordinációt is. A játék tartalma: 6 féle fém ördöglakat Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 4 cm

megvesz
Day and Night - Smart Games logikai játék

Day and Night - Smart Games logikai játék

A DayNight egy vidám logikai játék a színekkel, formákkal és árnyékokkal. Építsd meg a feladatban szereplő képet. Ahogy az éjszaka követi a nappalokat, úgy a fényes (1-24) feladványok segítenek felfejlődni a nehezebb "éjszakai" feladványokhoz (25-48). A legegyszerűbb feladványoktól eljuthatunk a gyakorlott építészeket is megizzasztó összetett feladatokig, miközben a játék fejleszti a logikai gondolkodásmódot, a térlátást, a kézügyességet. 48 feladvány 4 különböző nehézségi szinten.

megvesz
Fa ördöglakatok - Djeco logikai játék DJ8464

Fa ördöglakatok - Djeco logikai játék DJ8464

Fa ördöglakatok leírása: Ez a fa ördöglakat készlet igazi kihívást jelent. Vajon sikerül szétszedni-összerakni őket? Csak egy megoldás van? A játék nagy türelmet igényel, fejleszti a megoldó képességet, a logikai készséget, a szem és kéz koordinációt is. A játék tartalma: 6 féle fa ördöglakat Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz
Hintajáték dallammal PlayTo szamár

Hintajáték dallammal PlayTo szamár

Hintázó játék PlayTo szamár. Üléssel, fogantyúval és lábtartóval rendelkezik. Melódiát játszik. 18 hónapos kortól ajánlott. Mérete kb 65x60x40 cm, ülés magasság kb 25 cm, fotel kb 20x17x26, lábtartó kb 13x13 cm. Teherbírás 30 kg.

megvesz
Balance Beans logikai játék

Balance Beans logikai játék

Old meg a Balance Beans - logikai játék kihíváskártyáit! Állítsd fel a libikókát, majd húzz ki egy feladatot a 40 darab kártya közül, és helyezd el a babokat a képen látható módon. Ezek után próbáld elhelyezni a maradék babot a libikókán úgy, hogy az meg se billenjen! Mivel a játék doboza 3 darab egy szemből, 3 darab két szemből és 3 darab három szemből babot tartalmaz, így ez a logikai játék a tudtodon kívül fejleszti matematikai tudásodat. Ha egy kicsit is jobban megnézed, igazából egyenleteket oldasz m

megvesz
Balance Beans logikai játék

Balance Beans logikai játék

Old meg a Balance Beans - logikai játék kihíváskártyáit! Állítsd fel a libikókát, majd húzz ki egy feladatot a 40 darab kártya közül, és helyezd el a babokat a képen látható módon. Ezek után próbáld elhelyezni a maradék babot a libikókán úgy, hogy az meg se billenjen! Mivel a játék doboza 3 darab egy szemből, 3 darab két szemből és 3 darab három szemből babot tartalmaz, így ez a logikai játék a tudtodon kívül fejleszti matematikai tudásodat. Ha egy kicsit is jobban megnézed, igazából egyenleteket oldasz m

megvesz
Mágikus kígyó logikai játék (1db)

Mágikus kígyó logikai játék (1db)

Mit kell tudni a játékról? Mágikus kígyó logikai játék Az ár 1 db kígyóra vonatkozik! Babrálós, tekergethető logikai játék, mellyel különböző formákat, vagy akár állatokat is ki lehet rakni. A műanyag, hosszú rúd elemeit csavarni, hajtogatni lehet. A játék különböző színű háromszög alakú elemekből áll, melyek mindegyike mozgatható, ezáltal rengeteg mindent ki lehet rakni belőle, az alkotásnak csak a képzelet szabhat határt. A kígyó színei: kék-fehér, fekete-fehér, piros-fehér S

megvesz
Cubimag mágneses logikai játék

Cubimag mágneses logikai játék

Mit kell tudni a játékról? Cubimag mágneses logikai játék Színes térbeli tetrisz elemek, melyekből a feladványban szereplő 3D-s testeket lehet összeállítani a mágnesességet kihasználva. A mágnesek erősek, az elemek jól tartják egymást, a műanyag tapintása kellemes, a játék azon kívül, hogy okos, még esztétikus is. A mágneses építőjáték kiválóan fejleszti a szín- és formafelismerést, a problémamegoldó készséget, a térlátást és a kreativitást. Tartalma: 7 db színes játékelem

megvesz
Cat Stax Macska Mancs Brancs logikai puzzle játék

Cat Stax Macska Mancs Brancs logikai puzzle játék

Mit kell tudni a játékról?   Cat Stax egy cicás logikai játék, melyben sok jó macska kis helyen is elfér és ennek a kis helynek az alakja feladványonként változik. Rendezd úgy a különböző méretű és formájú cicákat, hogy pontosan kitöltsék a lapot. A játék remekül fejleszti a térlátást, a logikai gondolkodást és a probléma megoldó készséget.  A játék tartalma: - 48 feladatkártya különböző nehézségi szinten - 12 cica - játékszabály Doboz mérete: 9x13x4 cm Cicák anyaga: műanyag

megvesz