Jellemzői: - 15-36 kg közötti gyerekek számára alkalmas (135 cm feletti testmagasságtól) 12-13 éves korig utazhat benne a gyermek- megfelel az ECE R 44/03 szabványnak, így rendkívül biztonságos ülésmagasító- puha ülése révén szívesen utazik majd benne a gyerek, s kényelmesen nézelődhet az út során- az autó 3 pontos biztonsági övével lehet mind az ülést, mind gyereket bekötni- ezt mindig precízen, odafigyelve, a használati utasítást követve tegyük, hiszen gyerekünk biztonságáról, életéről van szó- a 15 kg-os súlyhatárt (és 135 cm-es magasságot) elérve egy ülésmagasítóba ülhet gyereked mindaddig, míg szüksége van rá- ezek az autósülések tágas kialakításúak, a felcseperedő, már nagyobb gyerekek kényelmét, szabadságérzetét is figyelembe veszik Bekötése: az autósülést menetiránynak megfelelően kell bekötni az autó hátsó ülésére, annak 3 pontos biztonsági övével.Súlya: kb. 1,45 kgMérete: 40x48x22 cm
Jellemzők:Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet.Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas.Rögzítési mód: az autó 3 pontos biztonsági övével5 pontos biztonsági öv puha vállpárnákkal;szűkítőbetétt
JELLEMZŐK: kényelmes alvóhely 6 hónapos kortól 15 kg-ig, körülbelül 3 éves korig ajánlott használata puha matraccal tágas belső tér 2 oldala hálós könnyen összeállítható összezárva kompakt méretű könnyű súly oldalán lecipzárazható kibújónyílás található MŰSZAKI ADATOK: Méret: Kinyitva: 126x65x74 cm Összecsukva: 20x20x75 cm Súly: 8 kg TARTOZÉKOK: hordozótáska matrac
JELLEMZŐK: 6 hónapos kortól 15 kg-os súlyhatárig használható ultrakönnyű vázszerkezet kis méretre, esernyő alakúra csukható ergonomikusan kialakított vázszerkezet első kerekei körbeforognak, így könnyen irányítható kényelmes kialakítású tolókar állítható kupola 5 pontos biztonsági öv fékezhető hátsó kerekek lábtartóval a nagyobb kényelemért Tartozékok: – lábtartó – biztonsági övMérete:kinyitva: 80x41x97összecsukva: 106x23x24 cm Súlya : 4,7 kg
JELLEMZŐK: újszülött kortól 15 kg-ig használható. belső emelőbetétje 6 hónapos korig használható. az emelőbetét eltávolításával járókaként és kiságyként is funkcionál, amibe betehetjük a gyermeket nyaraláskor és a délutáni játszó és pihenőidőben is. 2 oldala hálós, hogy a kicsi kiláthasson, illetve hogy mindig figyelemmel kísérhessük őt. a 4. oldalán pedig az anyag egy része lecipzározható, hogy a nagyobb gyermek ezen keresztül és ne az utazóágy tetején hagyja el a játszóhelyét. A cipzár egyszerűen, könn
Jellemzői: - 125-150 cm-ig használható ülésmagasító- megfelel az új R129-es szabványnak, így rendkívül biztonságos ülésmagasító- puha ülése révén szívesen utazik majd benne a gyerek, és kényelmesen nézelődhet az út során- az autó 3 pontos biztonsági övével lehet a gyereket bekötni-az ülésmagasítót isofix-el lehet rögzíteni- ezt mindig precízen, odafigyelve, a használati utasítást követve tegyük, hiszen gyerekünk biztonságáról, életéről van szó- ezek az autósülések tágas kialakításúak, a felcseperedő, már
JELLEMZŐK:VÁZ:Különleges kialakítása révén kényelmes a használata. Nagyméretű, hálós bevásárlókosarában minden elfér, ami a séták során szükséges lehet. Rendkívül jó rugózása és gumikerekei a rosszabb minőségű utakon is élvezetessé teszi a sétákat.magasminőségű alumínium váz két kézzel, lapalakúra összezárhatómechanizmus 4 dbgumikerékelső kerekei bolygósíthatóak, hátsó kerekeiegyszerre, lábbal fékezhetőekrugós felfüggesztés az első kerekeken2 kg-ig terhelhető, nagyméretű, hálós bevásárlókosár3 magassági f
Jellemzők:Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet.Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas.ISOFIX rendszer az ülés járműhöz rögzítéséhez100-150 cm magasságú gyermekek számára az ülés járműhöz val
Jellemzők:Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet.Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas.Rögzítési mód: az autó 3 pontos biztonsági övével5 pontos biztonsági öv puha vállpárnákkal;szűkítőbetétt
Jellemzők:Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet.Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas.Rögzítési mód: az autó 3 pontos biztonsági övével5 pontos biztonsági öv puha vállpárnákkal;szűkítőbetétt
Jellemzői: - 15-36 kg közötti gyerekek számára alkalmas (135 cm feletti testmagasságtól) 12-13 éves korig utazhat benne a gyermek- megfelel az ECE R 44/03 szabványnak, így rendkívül biztonságos ülésmagasító- puha ülése révén szívesen utazik majd benne a gyerek, s kényelmesen nézelődhet az út során- az autó 3 pontos biztonsági övével lehet mind az ülést, mind gyereket bekötni- ezt mindig precízen, odafigyelve, a használati utasítást követve tegyük, hiszen gyerekünk biztonságáról, életéről van szó- a 15 kg-
Jellemzők:Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet.Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas.ISOFIX rendszer az ülés járműhöz rögzítéséhez100-150 cm magasságú gyermekek számára az ülés járműhöz val
Jellemzők: Az i-Size vagy az R129 irányelv az autóülésekre vonatkozó jogszabály, amely új törésteszteket alkalmaz, beleértve az új oldalütközés-vizsgálati módszert is. Ahelyett, hogy a gyermek súlyát használnák a megfelelő ülés meghatározásához, az i-Size ülések a gyermek magassága alapján határozzák meg a megfelelő ülésméretet. Az autósülés 76-150 cm magas, 9-36kg körüli súlyú gyermekek számára alkalmas. ISOFIX rendszer az ülés járműhöz rögzítéséhez 100-150 cm magasságú gyermekek számára az ülés járműhöz
Lorelli Univerzális esővédő fólia- tökéletes védelmet nyújt - esős időszakra - gyors és kényelmes felhelyezés és lehúzásMinden típusú babakocsira felhelyezhető!
JELLEMZŐK:Az autósülés 0-36 kg (újszülött kortól kb. 12 éves kor) közötti testsúly esetén használható.Az ECE R44/04 szabvány szerint készült isofixes autósülésMegerősített oldalvédelemmel ellátottLevehető kupolaAz ülés 360°-ban forgatható a talpon, így mindkét irányból beköthető isofixes rendszerrelA támasztóláb, amely a szett része, extra stabilitást biztosít az autóülésnek.Az ülés 3 pozícióban dönthetőPárnázott váll- és ágyékvédővel ellátott 5 pontos biztonsági öve 3 magassági fokozatban állíthatóFejtám
JELLEMZŐK: Az autósülés 15-36 kg közötti testsúly esetén (135 cm testmagasságtól kb. 12 éves korig) használható. Az ECE R44/04 szabvány szerint készült isofix rögzítési renndszerrel Karfája lehetővé teszi a kényelmes utazást Huzata egyszerűenlevehető, és 30° fokon mosható BEKÖTÉS: Rögzítése az autóba: 15-36 kg között: menetirány szerint az autó 3 pontos biztonsági övével vagy isofix rendszerrel Gyermek bekötése: 15-36 kg között: az autó 3 pontos biztonsági övével 135 cm testmagasság alatt a haszná