A könyveket nem lehet elég korán kezdeni. Nagyon fontos, hogy a legkisebbek is találkozzanak a nekik megfelelő fejlesztő hatású lapozókkal. Először a kontrasztokkal a fekete-fehér színekkel, aztán kicsit megbolondítjuk másik színnel, és a babák élvezettel fejlődnek. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre nagyobb a választék a könyvek terén. Ez nyilván a szülőkön is múlik, nekik mi a szimpatikus. A fejlesztő hatásúak mellett azért ne feledkezzünk meg a mesekönyvekről sem. Elengedhetetlenül fontos, sőt manapság, a technika világában kiemelten lényeges, hogy a gyerekek a meséket mesekönyvekből, a szülők által felolvasva. Így tud igazán fejlődni a képzeletük, és a kreativitásuk.
A könyvek segítenek a nyelvi fejlődésben, hisz bővül a gyerekek szókincse, és a nyelvi készségeik. A könyvek segítenek a gyerekeknek megérteni és azonosítani az érzéseket, érzelmi reakciókat, illetve empátiára tanítanak.
A meséken keresztül pedig inspiráló történeteket ismerhetnek meg, ami növelheti a tanulás iránti motivációjukat, és az új dolgok iránti érdeklődésüket!
Magyarázd el nekem... című könyv ezen része szép rajzokkal illusztrált válaszokat ad a mindenre kíváncsi gyerekek kérdéseire az emberi testről, 3-6 évesek számára.
Hogy kerül a kisbaba anya hasába? Mikor leszek olyan magas, mint anya vagy apa? Miért dobog a szívem? Miért gőzölög a szám, amikor hideg van? Miért pisilünk? Miért kell előbb lefeküdnöm, mint a felnőtteknek? Tej van a fogaimban?
Ilyen kérdésekre ad választ ez a szuper könyv, természetesen a gyermekek számára megfelelő formában.
Kiadás éve: 2020
Méret: 206x206 mm
Terjedelem: 32 oldal
Tiéd a szívem szerelmes bögre - a Toner webáruház Bögre > Valentin-napi kategóriájában kedvező 2990-os áron. Rendeljen Tiéd a szívem szerelmes bögre terméket tőlünk gyors kiszállítással! Ha keresi az ideális ajándékot párjának, amely melegséget és emlékezetességet hoz az iváshoz, akkor ne keressen tovább. A szerelmes bögrénk mindenkit elbűvöl. Lepje meg párját szerelmes bögrével! A bögre mindkét oldalán ugyanaz a minta szerepel! Kiváló minőségű kerámia (vagy fém): Alapértelmezés szerint
Az Érzésre memóriajáték egy olyan játék, amely képeket és emlékeket társít a gyermekek érzelmi és mindennapi életének témájához az ölelgetős odabújós játékhoz. Miért is érdemes megvenni az egészen csöpp gyermekeknek is? Korai érzelmi intelligencia fejlesztő játéka. Az első emlékezetet fejlesztő játék. Fejleszti a megfigyelést és az együttműködés készséget. Vastag karton részekből áll, könnyen megfoghatóak a pici kezek számára is. Olyan témájú, ami közel áll a gyermekekhez: a odabújós
Flashforge PETG gyártásra hangolva! A Flashforge PETG filamentje a legtöbb FDM 3D nyomtatóval használható. Stabil minőségének köszönhetően tökéletes választás lehet azoknak, akik bérnyomtatással foglalkoznak. Miért a Flashforge PETG filament? Stabil minőség Alacsony vetemedés Jó mechanikai tulajdonságok Flashforge PETG Specifikáció: Szál átmérő: 1.75mm Átmérő pontosság: ± 0.02mm Súly: 1KG Orsó méretei: Külső átmérő: 200mm Szerelőnyílás átmérője: 53mm Szélesség: 65mm Javasolt nyomtatási beállí

Flashforge magas minőségű ABS filamentje! A Flashforge ABS filamentje a legtöbb zárt dobozos FDM 3D nyomtatóval használható. Stabil minőségének köszönhetően tökéletes választás lehet azoknak, akik bérnyomtatással foglalkoznak. Miért a Flashforge ABS filament? Stabil minőség Alacsony vetemedés Jó mechanikai tulajdonságok Aceton gőzzel simítható Flashforge ABS Specifikáció: Szál átmérő: 1.75mm Átmérő pontosság: ± 0.02mm Súly: 1KG Alacsony zsugorodás Orsó méretei: Külső átmérő: 200mm Szerelőnyílás

Flashforge magas minőségű PLA Pro filamentje, nem csak kezdőknek! A Flashforge filamentje a legtöbb FDM 3D nyomtatóval használható. A PLA Pro filament a standard PLA megerősített változata, amely számos kiváló tulajdonsággal rendelkezik. Miért a Flashforge PLA Pro filament? Tartósabb mint a sima standard PLA Stabil minőség Az első és közbenső rétegek jó tapadása Flashforge PLA Pro Specifikáció: Szál átmérő: 1.75mm Átmérő pontosság: ± 0.02mm Sűrűség: 1,24 g/cm³ Súly: 1KG Alacsony zsugorodás Könnyen