MediNatural Aktív C-vitamin szérum 30ml

MediNatural Aktív C-vitamin szérum 30ml

MediNatural Aktív C-vitamin szérum 30ml


A MediNatural Aktív C-vitamin szérum a bőr varázspálcája. Olyan készítmény, amely nemes egyszerűséggel csodát tesz. Önmagukban is nagyszerű összetevői olyan kombinációt alkotnak együtt, amely a női arc számára maga a megmentő. Ez a szérum a kozmetikumok haditengerésze, aki szembeszáll az igazságért és bőszen harcol a gonosz ellen, aki nem más, mint az öregedés. 


Ha egy nő elmúlt húsz éves, rettenetesen kritikus a világgal és legfőképpen magával szemben. Harmincon túl már kissé megfontoltabb már, de törekszik a tökéletességre és igyekszik megtenni mindent ennek érdekében. Ha a nő a negyvenet lépte át, már tudja, hogy hányadán áll a világgal és tudja azt is, hogy mostantól az idő nem a barátja és a tükörrel is megkérdőjelezhető lesz a viszonya.
Ekkor tudatosul benne, hogy minden nap meg kell küzdenie az öregedés látható jeleivel és ebben a küzdelemben jól jön egy szuperszónikus fegyver, a MediNatural Aktív C-vitamin szérum.
Ezt a szérumot állatkísérletek nélkül tesztelték, egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőket és teljes egészében magyar gyártmány.


Alkotó elemei közül külön meg kell említenünk az alábbiakat: 5% stabil C- vitamin -Sodium Ascorbyl Phosphate,  Hialuronsav,  Gotu Kola,  E  vitamin, Aloe vera.


Ezek az anyagok olyan erőteljes antioxidáns hatással bírnak, amely egyedülálló a natúrkozmetikumok világában. 


A MediNatural Aktív C-vitamin szérum segít a megfáradt bőr regenerálódásában, felerősíti a kollagéntermelést, elhalványítja a hegeket és a pigmentfoltokat. Olyan sokoldalú készítmény, hogy még a pattanások kezelésére is kiváló. Hidratál, feltölt és lággyá varázsolja a kontúrokat. Ritka, hogy egyetlen szérum ennyi problémára megoldást nyújt. Bőröd a szérum használatától ragyogóvá, egységes szerkezetűvé, hidratálttá és egészségessé válik. Egyszerűen jó lesz ránézni, kellemes lesz tapintani és ismerőseid nem értik majd a változás okát. 


A MediNatural Aktív C-vitamin szérum azért is olyan nagyszerű, mert minden bőrtípusra használható és ez igazán nem gyakori a kozmetikumok körében.


Hogy kinek ajánljuk? Ajánljuk azoknak a nőtársainknak:



akik elmúltak már huszonöt, harminc vagy negyvenévesek,
akik tudják, hogy a szépségért tenni kell és tesznek is,
akik nem szeretnek órákat tölteni a fürdőszobában, hogy minden bőrproblémára külön kencét kenjenek, de törődnek bőrükkel és ápolják azt,
akik szeretnék megvédeni bőrüket az időjárás viszontagságai ellen,
akik tudják, hogy az anti-aging, az nem egy szitokszó,
akik fiatalabb arcukat nem csak a fotókon szeretnék viszontlátni,
akik hisznek abban, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát.


Ezentúl nem kell egy egész bőröndbe pakolni a kozmetikumainkat, ha utazunk. A MediNatural Aktív C-vitamin szérum önmagában ellát egy csomó funkciót. A fürdőszoba polcot sem szükséges mindig nagyobbra cserélni, mert négy-öt tégelynyi krémet helyettesít ez a szérum.


Ha elkezded használni, nem lesz kérdés többé, hogy mire van szüksége a bőrödnek. A bőrödnek, ami most már örökre hálás lesz neked ezért az igényes gondoskodásért. Kibékülsz a tükörrel és az idő múlására csupán egy sikkes kézlegyintéssel reagálsz. A reggelek könnyedebbek lesznek és értelmét veszti számodra az „elkeseredni” szó. A születésnapi tortádra ismét felkerülhet az összes gyertya. A barátnőid irigyek lesznek, vagy hálásak, ha úgy döntesz, hogy megosztod velük a titkot. Ráadásul mindezt egy maximálisan természetes összetevőkből álló natúr kozmetikummal éred el, amely webáruházunkban könnyen elérhető és megfizethető.


A MediNatural Aktív C-vitamin szérum lesz a hidratálód, a ránctalanítód is egyben és remek nappali krém helyett is. Főleg nyáron sokkal kellemesebb, mint bármely krém használata.
Ez a készítmény a társad lesz és a támogatód, megbízhatsz benne, soha nem fog elárulni, mindig számíthatsz rá, mint egy igaz barátra.


Összetevők/Ingredients:
Aqua, Sodium Ascorbyl Phosphate, Propanediol, Glycerin, Centella Asiatica (Gotu Kola) Extract, Sodium PCA, Sodium Levulinate, Potassium sorbate,

megvesz
Aktív C-vitamin szérum | erőteljes antioxidáns komplex, anti-aging programhoz

Aktív C-vitamin szérum | erőteljes antioxidáns komplex, anti-aging programhoz

MediNatural Aktív C-vitamin Olyan natúrkozmetikum, amely szinte csodát tesz a bőrrel. Rendszeres használata hozzájárul a bőr megújulásához, nagyszerű összetevői olyan kombinációt alkotnak együtt, ami miatt minden bőrtípusra ideális választás.  A száraz bőrt hidratálja, a zsíros bőrt normalizálja, az érzékeny bőrt nyugtatja, az érett bőrt táplálja és feszesíti. Segítségével sikeresen veheted fel a harcot az öregedés bőrön látható jeleivel szemben, magas antioxidáns tartalma révén hosszútávon biztos

megvesz
Anti-Aging | Aktív C-vitamin szérum 30 ml - Medinatural

Anti-Aging | Aktív C-vitamin szérum 30 ml - Medinatural

Ezt a szérumot állatkísérletek nélkül tesztelték, egyáltalán nem tartalmaz állati eredetű összetevőket és teljes egészében magyar gyártmány. Alkotó elemei közül külön meg kell említenünk az alábbiakat: 5% stabil C- vitamin -Sodium Ascorbyl Phosphate,  Hialuronsav,  Gotu Kola,  E  vitamin, Aloe vera.   Ezek az anyagok olyan erőteljes antioxidáns hatással bírnak, amely egyedülálló a natúrkozmetikumok világában.  A MediNatural Aktív C-vitamin szérum segít a megfáradt bőr regenerálódásában, f

megvesz
Bőrtökéletesítő, ráncellenes niacinamid szérum 30 ml - Medinatural

Bőrtökéletesítő, ráncellenes niacinamid szérum 30 ml - Medinatural

A Medinatural bőrtökéletesítő, ráncellenes niacinamid szérum könnyed szérum, mely láthatóan javítja a bőr minőségét, puha és finom bőrfelületet eredményezve. Nagyszerű választás azoknak, akik egységes bőrképet szeretnének, és hatásos megoldást keresnek a ráncok ellen. A szérum célterületei: • túlzott faggyútermelés • tág pórusok • akne, pattanások • hiperpigmentáció • bőregységesítés • regeneráció • szem-, szájkörnyéki és homlokon lévő ráncok • rugalmatlan arcbőr • kipirosodással jár

megvesz
Eye serum 30ml

Eye serum 30ml

Eye serum (Szem szérum)Kifejezetten az érzékeny szemkörnyék ápolására készült szérum. Más hatóanyagok mellett, tartalmaz euphrasia (szemvidítófű) és hamamelis (csodamogyoró) kivonatot, amelynek nyugtató és bőrösszehúzó hatása van. A stabilizált retinol (A vitamin) megelőzi a ráncképződést és az elasztint tartalmazó liposzómák növelik a bőr rugalmasságát. Ajánljuk a szemkörnyékápoló kezelést szépségszalonokban és/vagy otthon történő ápolására.

megvesz
Eucerin Hyaluron-Filler + Elasticity 3D szérum 30ml

Eucerin Hyaluron-Filler + Elasticity 3D szérum 30ml

Tulajdonságok: Egy öregségi foltok elleni szérum érett bőrre. Csökkenti az öregségi foltokat és megakadályozza azok újbóli megjelenését. Valamint feltölti a mély ráncokat és növeli a bőr rugalmasságát is.

megvesz
Elyn's Lab PIGMENT C-CONTROL 10% SAP C-VITAMIN-SZÁRMAZÉK SZÉRUM PEPTIDEKKEL 30ml

Elyn's Lab PIGMENT C-CONTROL 10% SAP C-VITAMIN-SZÁRMAZÉK SZÉRUM PEPTIDEKKEL 30ml

Pillekönnyű szérum, mely extra magas dózisú (10%) SAP C-vitamin származékot, kétféle peptidet és antioxidáns hatású zöld tea kivonatot tartalmaz. Hatékony pigmentfoltok és pattanások ellen, serkenti a bőr kollagéntermelését és antoixidáns bombaként hat a bőrödre. Szuper választás fényvédő alá, fokozza annak hatékonyságát. Könnyen beszívódik, nem hagy maga után ragacsos érzetet. Rendszeres használatával bőröd egységes és egészséges fényű lesz.  Illat-, alkohol- és színezékmentes, állatokon nincs tesztel

megvesz
NUXE Merveillance Lift Szérum 30ml

NUXE Merveillance Lift Szérum 30ml

Ez az öregedésgátló szérum egy erőteljes koncentrátum, 100%-ban aktív textúrával. Mindössze 3 csepp elegendő az azonnali simább megjelenéshez, rugalmasabb és tónusosabb bőrhöz. 1 hónap után +32% -al javul a bőr feszessége(1), erősebb és ellenállóbb lesz bőrünk és láthatóan fiatalabb megjelenésű. (1)Használati teszt– 18 önkéntes – a javulást az önkéntesek értékelték 28 nap használat után.  Vigye fel reggel és/vagy este megtisztított bőrre. 

megvesz
MediNatural Retinol szérum 30ml

MediNatural Retinol szérum 30ml

MediNatural Retinol szérum 30ml  A Retinol az A-vitamin egyik fajtája elismerten az egyik leghatékonyabb anti-aging összetevő a ráncok elleni küzdelemben. Hosszútávon fokozza a bőr természetes megújulási folyamatát, csökkentve a finom vonalak és a ráncok láthatóságát. Az arcbőr napról napra simábbá, feszesebbé, tömörebbé válik a retinol hatására. Számos készítmény közül jó szolgálatot tehet a MediNatural Retinol szérum, ugyanis a benne lévő retinol a bőrápolás alfáját és ómegáját adja. Hogy mi a

megvesz
MediNatural Hyaluron extra szérum 30ml

MediNatural Hyaluron extra szérum 30ml

MediNatural Hyaluron extra szérum 30ml A stresszes életvitel a bőrön is megmutatkozik, sőt talán ott láthatóak legelőször a szembetűnő jelei.  Amellett, hogy érdemes az életvitelünket felülvizsgálni és csökkenteni a stresszt okozót tényezőket, ilyenkor javasolt a koncentráltabb hatóanyagokkal történő kezelést beiktatni a bőrápolásunkba is. Ennek a problémának a megoldásában segítség lehet számodra a MediNatural hyaluron extra szérum. Ugyanis ez egy gyorsan beszívódó natúr arcszérum, amely érté

megvesz
La Roche-Posay Pure Vitamin C10 szérum 30 ml

La Roche-Posay Pure Vitamin C10 szérum 30 ml

LA ROCHE-POSAY C-vitamin különleges regeneráló öregedésgátló szérum magas tiszta C-vitamin koncentrációval, szalicilsavval és bőrnyugtató neurosensine-nel, fiziológiás pH-értékkel az érzékeny bőr ragyogásának felfedéséért. Érzékeny bőrre is alkalmas.

megvesz
Precious gold oil serum 30ml

Precious gold oil serum 30ml

Precious Gold oil serum (Nemes arany olaj szérum)Ez a növényi olaj-bázisú luxus szérum összetevőivel nemcsak ápol, hanem csodálatos arany fényt is kölcsönöz bőrének. Az arc, a nyak, a vállak és a dekoltázs bőrének ápolására. Olajhoz hasonlító állagával és a hozzáadott squalannal a szérum a száraz, és a száraz érett bőr elsőrangú ápolója. A szérum kicsi arany szemcséket is tartalmaz, amelyek a bőrt csillogóvá varázsolják.

megvesz
NUXE NUXURIANCE ULTRA Teljeskörű anti-aging szérum 30ml

NUXE NUXURIANCE ULTRA Teljeskörű anti-aging szérum 30ml

A fő bőrsejtek regenerációja a korunk előrehaladtával csökken. Szabadalmazott innováció – Kettős növényi sejt (Sáfrány értékes aktív molekulái Murvafürt virágából kivont sejtekben), egy intelligens aktív összetevő célzott, folyamatos hatással, amely segíti új bőrsejtek képződését. Ez a szérum a Kettős növényi sejtek segítségével azonnal kisimítja és hidratálja a bőrt. Mindössze 28 nap alatt a bőr fiatalabbnak tűnik: simább, tömörebb, és visszanyeri természetes ragyogását. Az arcszín kiegyenlítettebbnek

megvesz
Esthederm Intensive  E-vitaminban gazdag szérum 30ml

Esthederm Intensive E-vitaminban gazdag szérum 30ml

Környezeti ártalmakból fakadó öregedésnek, UV-sugárzásnak, légszennyezésnek kitett bőrre. Hiperreaktív bőr, bőrpír, irritáció során. Az Institut Esthederm az E-vitamin két, egymást kiegészítő, különösen stabil és nagy mennyiségben hozzáadott formáját egyesítette, hogy az E²-vitamin egy komplex és kizárólagos összetételét hozza létre. Ez az egyedülálló összetétel javítja az E-vitamin hasznosulását, és jelentősen megnöveli antioxidáns  hatását. Antioxidáns hatás:  Az E²-vitamin megvédi a sejtstruktúrát a ke

megvesz
Eucerin Hyaluron-Filler pórus minimalizáló, bőrmegújító szérum 30ml

Eucerin Hyaluron-Filler pórus minimalizáló, bőrmegújító szérum 30ml

Tulajdonságok: Az új Eucerin Hyaluron-Filler pórus minimalizáló, bőrmegújító szérum finomítja a pórusokat és felveszi a harcot az öregedés első jeleivel szemben. Az ultrakönnyű szérum három kulcsfontosságú hatóanyaga a hialuronsav, a glikolsav és a tejsav selymesen puhává teszi a bőrt. Emellett a formula antioxidánsokkal véd a szabadgyökök és az ártalmas környezeti hatások ellen. Minden bőrtípuson használható, beleértve az aknéra hajlamos bőrt is. Textúrája nem zsíros, könnyen beszívódik .

megvesz
Q10 plusz Acmella olaj szérum 30 ml - Medinatural

Q10 plusz Acmella olaj szérum 30 ml - Medinatural

Mit tartalmaz a Medinatural Q10 -acmella olaj szérum? Q10 koenzim Tudományos kísérletek sora igazolja, hogy a Q10 koenzimnek szerepe van a sejtek anyagcsere folyamataiban és akadályozza a káros szabadgyökök keletkezését. Lassítja a bőr öregedését, ám az életkor előrehaladtával a szervezet egyre kisebb mennyiségben tudja előállítani, ezért külső pótlása szükséges. A MediNatural Q10+Acmella olaj szérum kiváló minőségű Q10 koenzimet tartalmaz. Acmella kivonat Az acmella kevésbé ismert, de annál

megvesz