Mikronizált Galagonya/Szíverő tabletta

Mikronizált Galagonya/Szíverő tabletta

A hatóanyagot tartalmazó növényrészt, a milliméter EZREDrészére darabolják fel. Ezáltal nagyobb felületet kapnak, a cél ugyanis az, hogy a nagyobb felületen több biokémiai reakciót érjenek el. Ezzel nagymértékben megnövekedik a hatóanyag felszívódása és természetesen a termékek hatékonysága is. Sőt ez a technológia 95 fitovegyületet eredményez és mindössze 5-ra csökkenti a segédanyagok jelenlétét, szemben az egyéb étrend-kiegészítőkkel, ahol ez a szám 35-ot is elér. Így tesszük képessé a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el. A formula a galagonya fő hatóanyagára, a vitexinre standardizált. Így minden egyes tablettában ugyanazt a hatásért felelős hatóanyag mennyiséget találjuk meg.
A galagonya az egyik legbiztonságosabb gyógynövény. Még egyéb betegségre felírt gyógyszerrel együtt is szedhető, csak arra vigyázz, hogy a galagonya rendszeres alkalmazásával azok szükséges mennyisége egy idő után módosul (csökken). Azok azonban, akik az előírt gyógymód mellett a galagonyát is szeretnék kipróbálni, feltétlenül konzultáljanak orvosukkal, és beleegyezése nélkül soha ne hagyják abba az általa felírt gyógyszerek szedését (de még a szedett adagon se változtassanak)

Összetevők 100 g-ban
galagonya (Crataegus oxyacantha) virág és levél száraz kivonat és mikronizált por, tömegnövelő szerek (mikrokristályos cellulóz, maltodextrin), csomósodást gátló (növényi magnézium-sztearát,kolloid szilícium-dioxid)
A galagonya hosszú távon és késleltetve hat, akár hónapok is eltelhetnek, míg jótékony hatását megérzed.

megvesz
Mikronizált Sörélesztő tabletta - Máj, idegrendszer, emésztőrendszer és kötőszövet egészsége...

Mikronizált Sörélesztő tabletta - Máj, idegrendszer, emésztőrendszer és kötőszövet egészsége...

Azt régóta és sokan tudjuk, hogy a sörélesztő az összes B-vitamint tartalmazza, azt már kevesebben, hogy jelentős foszforban gazdag ásványi anyag (főként szelén és króm), aminosav és fehérje (tekintélyes biológiai fontosságú fehérjéket, glucideket, lipideket, kolint és ergosterolt tartalmaz) forrásként is szolgál. Ezt a sörélesztőt egy egysejtű gombából, a Saccharomyces cerevisiae -ből nyerik ki. Elölt élesztőgombából készült, ezért candidások is fogyaszthatják, nem tartalmaz élő gombákat, nem er

megvesz
Mikronizált Citromfű tabletta

Mikronizált Citromfű tabletta

A citromfű nyugtató hatásának köszönhetően hozzájárulhat az idegrendszer normál működéséhez, a szorongás, feszültség oldásához, segíthet az immunrendszer erősítésében, a vírusok és baktériumok legyőzésében. Citromfű A citromfű levelében különlegesen erős baktérium- és vírusölő illóolajok, gyógyhatású növényi immunanyagok, antioxidáns flavonoidok, érösszehúzó, rugalmasító triterpének, szaponinok, gyulladáscsökkentő cseranyagok és antitumor hatású, anyagcsere-szabályzó kávésav található. Kimagasló

megvesz
Dr. Chen Galagonya  filteres tea

Dr. Chen Galagonya filteres tea

Galagonya a szív gyógynövénye A galagonya kiváló szívnyugtató, erősíti a szívizmokat ezt már évszázadokkal ezelőtt is tudták. Rendszeres fogyasztása beállítja a szívritmust, a vérnyomást és megerősíti az érfalakat. A galagonyát a szív gyógynövényének is nevezik, mert bizonyítottan jó szíverősítő és szívnyugtató. Jótékony hatással van a fáradt, túlterhelt, stresszben élő szívre, javítja a szívizomsejtek aktivitását, serkenti a szívizom vérellátását. Segít a vérkeringési problémák enyhítésében, visszaszorí

megvesz
Dr. Chen C-vitaminos Ginkgo-Galagonya kapszula

Dr. Chen C-vitaminos Ginkgo-Galagonya kapszula

Adagolás (felhasználás) naponta 1-2 kapszula Összetevők olívaolaj, zselatin, galagonya gyümölcs kivonat (Crataegus pinnatifida), Ginkgo biloba levél kivonat, C-vitamin (aszkorbinsav) Aktív anyagok napi 1 kapszulára Galagonya gyümölcs kivonat (Crataegus pinnatifida) 90 mg, Ginkgo biloba levél kivonat 60 mg, C-vitamin 30 mg (NRV 37,5)   NRV napi beviteli referenciaérték  felnőttek számára.   Ne lépje túl az ajánlott napi adagot Gyermekek elől elzárva tartandó. Az étrend-

megvesz
ERECTON  - 10 DB

ERECTON - 10 DB

ErectOn tabletta Férfiak részére Kiváló minőségű tabletták férfiaknak, amelyek tartós és erős erekciót biztosítanak. Ez a termék növényi hatóanyagok keverékét tartalmazza, amelyek együttesen javítják a pénisz vérkeringését és növelik a libidót. Ezzel képes javítani a szexuális életét, és segíthet a szexuális élvezetben. A tabletták természetesek, és nem okoznak mellékhatásokat. Tapasztalja meg a kőkemény erekciót és a maximális élvezetet. Adagolás: Szexuális együttlét előtt 40 perccel vegyen be

megvesz
Delayxetine - étrend-kiegészítő zselé férfiaknak (7 tasak)

Delayxetine - étrend-kiegészítő zselé férfiaknak (7 tasak)

Nettó tömeg 30,65g (7x2950mg)OÉTI száma 28224/2022 Összetevők Közönséges orbáncfű kivonat (Hypericum per foratum extract) 350 mg örögszéna kivonat (Fenugreek extract)300 mg Galagonya kivonat (Hawthorn extract) 250 mg Szurokfű kivonat (Origa num vulgare extract) 250 mg Golgotavirág kivonat (Passion flower extract) 250 mg Zeller kivonat (Apium graveolens extract) -200 mg Szamár-bogáncs kivonat (Onopordum acanthium extract ) 175 mg Királydinnye kivonat (Tri bulus terrestris extract) 150 mg Csipkebogyó kivona

megvesz
Dr. Chen Szív meridián tea filter 

Dr. Chen Szív meridián tea filter 

A kínai galagonya és a fahéj támogatja a szív és a keringés egészségét, a citromfű a keringési rendszer egészségét. A sáfrányvirág segíti a relaxált állapot fenntartását, az édesgyökér támogatja a mentális funkciókat, az emésztőrendszer komfortérzetét, a természetes védekező képességet. A pozitív életszemlélet, a jókedv igen kedvező hatással vannak a szívre, ezért törekedjen arra, hogy kerülje a stresszt és a lehangoltságot. Összetevők vörösgyökerű zsálya gyökér, kínai galagonya gyümölcs, sáfrányvirág, éd

megvesz
Szerves Króm Aktív tabletta - Normál vércukorszint és anyagcsere

Szerves Króm Aktív tabletta - Normál vércukorszint és anyagcsere

Szerves Króm Aktív tabletta PRÉMIUM MINŐSÉGŰ KRÓM KÉSZÍTMÉNY TABLETTÁNKÉNT 200MCG SZERVES KRÓMMAL TÖKÉLETES BIOHASZNOSULÁSSAL A NORMÁL VÉRCUKORSZINT FENNTARTÁSÁÉRT ÉS A NORMÁL ANYAGCSERÉÉRT Naponta 1 szem könnyen lenyelhető tabletta 2 hónapra elegendő mennyiség Nem tartalmaz mesterséges színezéket, tartósítószert, aromát Vegetáriánus termék, nem tartalmaz állati eredetű összetevőt Nettó tömeg 10,8 g (60 tabletta) Összetevők tömegnövelő szer mikrokristályos cellulóz; szilárdítóanyag hidroxipropil-metil-

megvesz
ANDRO MAXMAN - 60 DB

ANDRO MAXMAN - 60 DB

ANDRO MAXMAN Férfi részére Étrend-kiegészítő 500 mg - 60 tabletta Összetétel: Kiszerelés: 1 tabletta (500mg) Adagok száma/ doboz: 60 tabletta Összeg adagonként   %DV* L-arginin HCL (L-Arginine HCL) 120 mg * Gránátalma - ellagsav (Pomagranate 40% Ellagic Acid)

megvesz
PENIS FIT - 60 DB

PENIS FIT - 60 DB

PENIS FIT XXL Nettó tömeg: 60g/60 db tabletta. Növényi összetevőket tartalmazó étrend kiegészítő tabletta. Ajánlott napi mennyiség (RDA) 2 tabletta (2g bő folyadékkal bevéve. Összetevők a napi adagban (hatóanyag tartalom): sziberiai ginseng (400mg), kálcium (210mg, 26%RDA), l-arginine (200mg), muria puama (150mg), saw palmento (100mg), tribulus terrestis (100 mg). Csomósodás gátló szerek: Magnézium sztearát, sztearinsav, szilikonoxid. Emulgeáló szerek: cellulóz. Használati utasítás:

megvesz
Dr. Chen KoleSZTÁR 800 tabletta

Dr. Chen KoleSZTÁR 800 tabletta

Növényi szterinekkel a koleszterinszint fenntartásához.A készítmény javasolt napi adagolásával (1 1 tabletta) 800 mg növényi szterin bevitel érhető el. Jobb hatásfokot érhetünk el napi 2 1 tabletta alkalmazásával. A normál koleszterinszint fontos faktor a szív és az érrendszer egészségének fenntartásához. A vér koleszterinszintje számára előnyös az étrendbe jelentős mennyiségű zöldség, gyümölcs, beillesztése a karotinszint fenntartása érdekében. Javasolt kerülni a kései, nehezen emészthető ételekből kés

megvesz
PENIMAX KAPSZULA - 60 DB

PENIMAX KAPSZULA - 60 DB

Penimax Penimax fantázianevű tabletta. Növényi összetevőket tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta. Ajánlott napi mennyiség: 2 tabletta Összetevők a napi adagban 2 tabletta 1,9mg (hatóanyag tartalom): Szibériai Ginzeng (Eleutherococcus Senticosus) – 400 mg Kálcium (Calciumcarbonat) – 210 mg L-Arginin (L-Arginine) – 200 mg Muira puama (Ptychotepalum Oladoides) – 150 mg Fűrészpálma (Serenoa Repens) – 100 mg Királydinnye (Tribulus Terrestris) – 100 mg Emulgeáló

megvesz
Mikronizált Lepkeszeg/Görögszéna tabletta

Mikronizált Lepkeszeg/Görögszéna tabletta

Mikronizálással a szemcseméret mikrométeres a méter egymilliomod része, a milliméter ezredrésze- nagyságrendűre csökkent, ez fokozhatja a hatóanyagok felszívódási sebességét, ezáltal erőteljesebb élettani hatást biztosít. A formula szabványosított; a standardizált, titrált kivonatok garantálják a hatóanyagok állandó napi mennyiségét. Fitoösztrogén flavonoid vegyületeket tartalmaz, mely a változókori tüneteket-és annak szövődményeit (csontritkulás, diabetesz, magas vérnyomás, izomsorvadás), továbbá a PMS

megvesz
Natur Tanya® Szerves Koenzim Q10 tabletta

Natur Tanya® Szerves Koenzim Q10 tabletta

Szerves, fermentált koenzim Q10 Fermentációval előállított 60 mg UBIKINON adagonként, a szívben természetes módon is megtalálható koenzim Q10-zel. FERMENTÁLT, TERMÉSZETES COQ10 VEGÁN FORMULA SZÓJAOLAJ-MENTES NEM TARTALMAZ MESTERSÉGES SZÍNEZÉKET, TARTÓSÍTÓSZERT ÉS AROMÁT NAPI 1 TABLETTA 2 HÓNAPRA ELEGENDŐ MENNYISÉG Nettó tömeg 33 g (60 db) Összetevők tömegnövelő szer (mikrokristályos cellulóz), fermentált koenzim Q10 (UBIKINON); csomósodást gátlók (szilícium-dioxid, talkum, zsírsavak magnéziumsói), maltode

megvesz
Dr. Chen gyomor meridian filteres tea

Dr. Chen gyomor meridian filteres tea

A tea előállítása során a Hagyományos Kínai Orvoslás (TCM) tapasztalatai mellett a kutatók felhasználták az európai népgyógyászat és a modernkori orvoslás tudományos eredményeit is. A gyomor és emésztési rendszer egészségének fenntartásához. A TCM elvein alapuló öt elem tanítása szerinti étkezés a szervezet ritmusához igazodó táplálkozási mód. Rohanó világunkban nem mindig áll módunkban ezt megtenni, de egy kis odafigyeléssel az alapelvek nagy részét be tudjuk tartani. Próbáljuk erősíteni a gyomo

megvesz