Path Path Logic - Djeco logikai játék

Path Path Logic - Djeco logikai játék

Mit kell tudni a játékról?


Path Path Logic - Djeco logikai játék

Útvonalépítős egyedüljátszós logikai játék a Djeco márkától 5 éves kortól, melyben az azonos állatpárokat kell összekötni egymással 40 feladványon és 4 nehézségi szinten keresztül.


A gyerekek választanak egy tetszőleges feladványt, majd felrakosgatják a rajta látható állatokat és útszakaszokat a feladatban látható módon. Ezek után a feladat, hogy az ugyanolyan állatpárok össze legyenek kötve - az útvonallapkák színe is megegyezik az állatok színével.


Az útlapkák két oldala különbözik, a játék során bármelyik oldalát fel lehet használni. Ráadásul az útlapkákon látható kis pötty színe a másik oldalon található út színét is jelöli. A nehezebb feladványokon már lesznek olyan jelölések, amik ismeretlen állatot szimbolizálnak, ilyenkor a játékosnak kell kikövetkeztetni, hogy vajon milyen állat kerülhet oda.


Minden feladványnak egyetlen megoldása van, a megoldások pedig az idegennyelvű füzet hátulján találhatók.


A játékkal fejleszthető a gyerekek logikai- és megfigyelőkészsége, valamint a térlátása is. Kis méretének köszönhetően könnyen le lehet vinni nyaralásra is.


Tartalma:



8 db bábu fából
17 db útvonal lapka
20 db kihíváskártya (40 feladvány)


Az Path Path Logic játékszabályát megtalálod a "Letölthető játékszabály" fül alatt!


Ajánlott: 5 éves kortól
Doboz mérete: 15 x 15 x 4,3 cm


Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Logikai játékok
​Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Játékok 5-8 éveseknek
Játékok 8-12 éveseknek
Az összes Djeco játékot itt találod: Djeco játékok

megvesz
Képes sudoku logikai játék - Space logic

Képes sudoku logikai játék - Space logic

Mit kell tudni a játékról? Képes sudoku logikai játék - Space logic Sudokuhoz hasonló logikai játék űrhajós témában, melyben a négyzetrácsos alaplapok négyzeteit kell megtöltenie a játékosnak a korongokkal úgy, hogy a sorok és oszlopok elején megadott ábra biztosan szerepeljen az adott sorban/oszlopban mégpedig a jelölt darabszámban. Amikor a játékos minden korongot lerakott, ellenőrzi, hogy a kereten található összes kritériumnak megfelel-e a kép. Minden feladványnak egy megoldása van. A

megvesz
Piramis logikai játék - Pyramid Logic Djeco

Piramis logikai játék - Pyramid Logic Djeco

Mit kell tudni a játékról? Piramis logikai játék - Pyramid Logic Djeco logikai játék 7 éves kortól, melyben a feladat kiválasztása után a gyermeknek a hieroglifákkal díszített fa lapkákat kell a táblára helyeznie úgy, hogy a Piramis kártyán található hieroglifát azonos hieroglifának kell fednie. Könnyű, közepes és nehéz feladatlapokkal találkozhat a gyermek a területlefedős logikai játékban, melyben tetrisz elemeken hieroglifákat láthat. A piramisok körvonalát követő feladatokra kell elhelye

megvesz
Djeco logikai társasjáték - DJ8488

Djeco logikai társasjáték - DJ8488

Logikai játék a Djecotól gyerekeknek. A játék során egy 4 x 4-es rácsot (kihívás kártya) kell kitölteni 16 kis zsetonnal. A játék tartalma: 16 zseton 40 kihívás kártya Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 3 cm

megvesz
Logic Garden - Djeco logikai játék

Logic Garden - Djeco logikai játék

Mit kell tudni a játékról? Logic Garden - Djeco logikai játék Djeco egyszemélyes logikai játék, melyben a játékos célja, hogy úgy ossza szét a gyümölcsöket és a zöldségeket a négyzetrácsos felosztású kertben, hogy minden ágyásban mindegyik csak egyszer szerepelhessen. A 20 darab kétoldalas feladványkártyán számok jelzik a pályák sorrendjét, és ezt érdemes betartani, hiszen a feladatok nehezednek. Minden lapon ugyanazt a négyzetrácsos elrendezést találjuk, 5x5-ös felosztásban, azonban a ter

megvesz
Finish Logic - Fejezd be logikai játék

Finish Logic - Fejezd be logikai játék

Mit kell tudni a játékról? Djeco Finish logic logikai játék  Egyedül játszható állatos logikai játék a Djeco márkától már 6 éves kortól, melyben a cél, hogy a versenyzőket helyes sorrendben állítsák fel a gyerekek a megadott szempontok alapján. A játék 40, különböző nehézségű feladatkártyát tartalmaz. A játék elején a gyerekek kiválasztanak egy feladatkártyát. A kártya tetején látható, hogy a feladathoz mely versenyző falapkákat kell felhasználni. A kihíváskártya azt is megmutatja, hogy

megvesz
Djeco társasjáték - Tetris négyzetkirakó - Polyssimo

Djeco társasjáték - Tetris négyzetkirakó - Polyssimo

Ez a Djeco társasjáték a számítógépes világból valóságba helyezi át a tetris játékot. Egy szabályos négyzet alakzatot kell kirakni a feladat kártyák alapján 2D-ben. A játék fejleszti a megfigyelő képességet, a logikai készséget, a térlátást, a kombinációs képességet. A játék tartalma: 11 db tetris alakzat 30 db feladatkártya Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 3 cm

megvesz
Fém ördöglakatok - Djeco logikai játék

Fém ördöglakatok - Djeco logikai játék

Ez a fém ördöglakat készlet igazi kihívást jelent. Vajon sikerül szétszedni-összerakni őket? Csak egy megoldás van? A játék nagy türelmet igényel, fejleszti a megoldó képességet, a logikai készséget, a szem és kéz koordinációt is. A játék tartalma: 6 féle fém ördöglakat Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 4 cm

megvesz
Cubissimo logikai játék Djeco - Djeco

Cubissimo logikai játék Djeco - Djeco

Mit kell tudni a játékról? Djeco Cubissimo kocka játék Tornáztasd meg az agytekervényeid! A Djeco Cubissimo a logika és a türelem játéka. A cél, hogy összerakjunk egy kockát az összes fadarab felhasználásával. A játékban 60 kihívás kártya található, amelyek megadják az alaphelyzetet és a maradék darabokkal kiegészítve kell kirakni a kockát. Minden kihívás esetén csak egy helyes megoldás létezik! Egy nagyszerű játék, amely segít fejleszteni a logikát, megfigyelést, térlátást és koncentrác

megvesz
Fa ördöglakatok - Djeco logikai játék DJ8464

Fa ördöglakatok - Djeco logikai játék DJ8464

Fa ördöglakatok leírása: Ez a fa ördöglakat készlet igazi kihívást jelent. Vajon sikerül szétszedni-összerakni őket? Csak egy megoldás van? A játék nagy türelmet igényel, fejleszti a megoldó képességet, a logikai készséget, a szem és kéz koordinációt is. A játék tartalma: 6 féle fa ördöglakat Doboz méret: 21,5 x 21,5 x 5 cm

megvesz
Wildanimo - Djeco logikai játék

Wildanimo - Djeco logikai játék

Mit kell tudni a játékról? Wildanimo - Djeco logikai játék Okos, állatos, szudoku jellegű logikai játék, melyben az adott feladatban az állatok helyét kell megtalálnia a játékosnak. A Wildanimo-ban egyre nehezedő feladványokkal találkozhat a logikai játékokat és a sudoku szerű játékokat kedvelő gyermek és felnőtt. Minden feladatban a kijelölt tetrisz elemeket helyezhetik el a kártyán úgy, hogy megfeleljenek a kártyán megadott instrukcióknak: a sorok és oszlopok elején/tetején látható k

megvesz
Traffic Logic - Djeco logikai játék

Traffic Logic - Djeco logikai játék

Mit kell tudni a játékról? Traffic Logic - Djeco logikai játék  LOgikai sorrendet, szerialitást fejlesztő Djeco játék járművekkel és szállítandó utasokkal. A 60 feladványt magában foglaló játékban a játékos célja, hogy eljuttassa a feladványban szereplő utasokat a célállomáshoz a megfelelő járművek használatával, mindezt a feladatkártyán megadott akciószám betartásával. A feladatlapok számozottak, és nehezednek, ezért mindig érdemes betartani a számozást, a könnyűtől a nehezebbig haladni

megvesz
Logic Cards logikai kártya (kék)

Logic Cards logikai kártya (kék)

A Logic Cards logikai kártyajáték kártyapaklijában 53 kártyát találsz logikai fejtörőkkel. Húzz egyet a lapok közül és oldd meg a feladványt a matematikai és a következtető képességeidet felhasználva! A feladatok 5 különböző nehézségi szintet ölelnek fel, és a klasszikus IQ tesztekből is ismert típusokra bukkanhatsz köztük: melyik a hiányzó ábra, vagy melyik szám illik a többi közé? Az izgalmas logikai feladványok csomagjában megtalálod a játékszabályokat és a feladványok megoldásait is.

megvesz
Logic Cards logikai kártya (kék)

Logic Cards logikai kártya (kék)

A Logic Cards logikai kártyajáték kártyapaklijában 53 kártyát találsz logikai fejtörőkkel. Húzz egyet a lapok közül és oldd meg a feladványt a matematikai és a következtető képességeidet felhasználva! A feladatok 5 különböző nehézségi szintet ölelnek fel, és a klasszikus IQ tesztekből is ismert típusokra bukkanhatsz köztük: melyik a hiányzó ábra, vagy melyik szám illik a többi közé? Az izgalmas logikai feladványok csomagjában megtalálod a játékszabályokat és a feladványok megoldásait is.

megvesz
Fa tetris játék -  Polyssimo logikai tetris játék fából Djeco

Fa tetris játék - Polyssimo logikai tetris játék fából Djeco

Mit kell tudni a játékról? A Djeco Polyssimo egy egyszemélyes logikai tetrisz játék fából. Térlátás, megfigyelés, kombinálás, gondolkodás, logika, mindezt fejleszti a komputer játékként ismert tetris mintájára készült négyzetkirakó. A világos színű tetris alakzatokból szabályos négyzet kirakása a feladat, lehetőleg ugyanazokkal a színekkel, darabokkal, amelyek a feladatkártyán találhatók. Rakd ki a feladatlapokon szereplő feladványokat, amihez nincs szükséged másra csak a logikádra, és

megvesz
Pentanimo - Logikai tetris játék

Pentanimo - Logikai tetris játék

Mit kell tudni a játékról? Pentanimo - Logikai tetris játék Egyszemélyes területlefedős logikai játék a kiváló és gyönyörű játékokat gyártó Djeco cégtől. A tetriszes játékban a feladatkártya által megadott elrendezésben kell a játékosnak az állatos elemeket az alaptáblára helyeznie. Azonban nem minden állat helyét mutatja meg a kártya, így az a feladata a játékosnak, hogy az összes állatos tetris elemnek megtalálja a helyét és lefedje a feketére festett területeket. Minél nehezebb egy fel

megvesz