A hallux valgus, azaz az öregujj butyök napjaink egyik leggyakoribb lábfej deformitása, melynek kialakulásához a nők által viselt, szűk orrú, magas sarkú cipők nagyban hozzájárulhatnak, de a genetika is jelentősen ludas ebben. Kialakulásának az oka a harántboltozat (lúdtalp) süllyedésével kezdődik, az öregujj (nagy lábujj) csontjai és ízületei leginkább statikai okoknak köszönhetően a többi lábujj felé mozdul, a lábfej belső részén pedig fájdalmas kitüremkedés, vagyis bütyök, jön létre. Ez az éjszakai sín anatómiailag kialakítású, bélelt műanyag sín, amely az öregujj gacsos állását korrigálja. Rögzítése és állítása tépőzárral történik. Elsősorban éjszakai rögzítőként használható. A cipőviselést akadályozza, cipőben nem használható.
A lábujjak alapos átmozgatását, az izmok lazítását követően az anatómiai szerkezetű éjszakai sín az öregujj alapízületének hatékony korrekciójára használható. A tépőzáras rögzítő pántok segítségével a pontos illeszkedés mellett a sín dőlésszöge is szabályozható.
Húzzuk a terméket a mezítlábas nagylábujjra a képen látható módon úgy, hogy az ortézis polietilén félhenger része a nagy- és a második lábujj között helyezkedjen el, majd a tépőzár segítségével rögzítsük az éjszakára. Langyos, szappanos vízzel mossa le, majd puha ruhával törölje szárazra. Mesterséges hőforrás közvetlen közelében ne szárítsuk.
A korrekciós ortézist fekvő-, vagy ülőhelyzetben történő használatra tervezték, ezért ne járjon a Hallux Valgus korrigáló ortézisben, mert az nem kívánt balesetekhez, vagy az eszköz töréséhez vezethet.
A csomagolás 1 pár korrigálót tartalmaz.
A termék fenntarthatósági előnyei:
Egészségvédelem: hozzájárul az egyének és/vagy közösségek életfeltételeinek javulásához, elősegíti és védi az egyének egészségét, jó közérzetét
Életminőség javítása: hozzájárul az emberek életfeltételeinek javulásához
Rugalmas ízület lazító eszköz Hallux Valgus kezelésére, melynek segítségével meglazíthatja a nagylábujj körüli kötött izomzatot, nyújthatja a megrövidült ínszalagokat. Elősegíti a nagylábujj anatómiai helyzetének visszaállítását, növeli a hallux valgus korrekciójára tartósan viselt eszközök hatékonyságát (pl. HalluStop hallux valgus kezelő, Hallux Valgus éjszakai sín). Egészségpénztárra is elszámolható!

BükkösMed: Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző eszközök a jobb életminőségért. A Qmed Hallufit elősegíti a nagylábujj anatómiai helyzetének visszaállítását. Továbbá – ha használ !- javítja a Hallux Valgus korrekciós eszközök hatékonyságát (pl. HalluStop hallux valgus kezelő), Hallux Valgus éjszakai sín).
A Hallux Valgus védő a nagylábujj és a metatarsus (lábközép) számára kialakított cső alakú, rugalmas anyagból készült termék. A nagylábujj belső oldalán szilikon bélés található, mely jelentősen csökkenti a hallux valgus (bütyök) okozta fájdalmat enyhíti a szűk lábbeli okozta felszíni dörzsölődést elősegíti az irritált bőrfelszín gyógyulását. Méret: univerzális Egészségpénztárra is elszámolható!

BükkösMed: Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző eszközök a jobb életminőségért. A Hallux Valgus védő a nagylábujj és a metatarsus (lábközép) számára kialakított cső alakú, rugalmas anyagból készült termék. A nagylábujj belső oldalán szilikon bélés található, mely - jelentősen csökkenti a hallux valgus (bütyök) okozta fájdalmat - enyhíti a szűk lábbeli okozta felszíni dörzsölődést - elősegíti az irritált bőrfelszín gyógyulását
Főbb jellemzők: Hallux valgus (bütyök) deformitás komplex korrekciójára szolgáló segédeszköz Harántboltozat emelő párna + korrigáló sin + bütyökvédő gyűrű biztosítja a komplex kezelést Nappali és éjszakai viselésre is alkalmas Antibakteriális, ezüstionokkal Elnyeli a nedvességet Légáteresztő anyag A méret kiválasztása lábfejkerület alapján: S 17 – 19 cm M 20 – 21 cm A termék oldalasítva van: jobb bal Hogyan előzzük meg vagy kezeljük a bütykös lábat? Ezen éjszaka
BükkösMed: Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző eszközök a jobb életminőségért. Termék jellemzői: - hallux valgus, vagy bütyök kezelésére szolgáló segédeszköz - javasolt fájdalma bütyök korrekciójára - neoprém anyag habszivacs puhítással - a termék tartalmaz egy oldalsínt, amely adaptálható (hozzáigazítható) a láb alakjához. A sín hossza: 11 cm. - Használata: a korrigáló sínt hajlítsa a megfelelő alakúra, majd a nagylábujj távtartó padot (csomag tartalmazza) helyezze az I és II ujj közé
BükkösMed: Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző eszközök a jobb életminőségért. A QMED márka kifejezetten mozgásszervi panaszokra kifejlesztett minőségi termékeket tartalmaz, többek közt felső- és alsó végtag ortéziseket, medenceöveket és egyéb prevenciós, terápiás eszközöket. A QMED termékek hatékonyan segítik különböző panaszok enyhítését és gyógyítását. A magas minőségű alapanyagoknak köszönhetően a QMED eszközök optimális komfortérzetet biztosítanak a használat során és megfelelnek a ter
BükkösMed: Gyógyászati segédeszközök és egészségmegőrző eszközök a jobb életminőségért. A korrekciós ortézist fekvő-, vagy ülőhelyzetben történő használatra tervezték, járás közben nem használható, mert az nemkívánatos balesetekhez, vagy az eszköz töréséhez vezethet. Az eszköz a járást, cipőviselést akadályozza.
A BORT Generation Hallux-Valgus Sínt a nagylábujj és a nagy lábujjízület korrekciós vagy posztoperatív stabilizálására készült, éjjel és nappal is használható gyógyászati segédeszköz. Anatómiailag illeszkedő forma biztosítja a lábujj gömbizület fiziológiailag helyes korrekcióját. Két tépőzáras zárható szalag teszi lehetővé a korrigáló erők pontos beállítását teljesen egyénre szabva. Vékony és magas komfortot biztosító anyagból készült, hogy kényelmes és jól használható legyen. A BORT Generation Hallux-