Rosa 'Comte de Chambord' - rózsaszín - történelmi - portland rózsa

A portland rózsák az un. damaszkuszi rózsák alcsoportját képezik, mivel a damaszkuszi és a gallicák keresztezéséből jöttek létre feltehetőleg abból a célból, hogy remontáló fajtákat nemesítsenek.

A 'Comte de Chambord' a történelmi rózsafajták sorában az egyik legkedveltebb, mivel egyesíti magában a „régi” rózsák erényeit és az újakét, ismétlődő virágzásával. Eredetét tekintve több elmélet is kialakult. Az általános nézet, hogy Moreau és Robert francia tenyésztők 1858-ban hozták létre a Baronne Prevost és a Portland Rose keresztezésével. Egy másik teória szerint viszont a Svájcból New York-ba emigráló Daniel Boll volt a nemesítő, s felesége után Madame Boll-ra keresztelte, Franciaországba küldte, ahol Moreau és Robert átnevezve a sajátjukként mutatták be. A harmadik elképzelés pedig, hogy éppen fordítva történt a dolog. Ez az oka annak, hogy a rózsát szokás a 'Mme. Boll' névvel is illetni.

Bokra formás, erőteljes, felálló ágú, tüskés, kb. 90-150 cm magas. Dús lombozatát sötétzöld, elegánsan hosszúkás, finoman fogazott levelek alkotják. 

Június-júliusban hozza kis fürtökben leveleken „ülő”, tömve telt - kb. 40-60 sziromból álló - , áthatóan édes illatú, nagy virágait, melyek színe a középen mély rózsaszíntől a külső szirmok halványabb ezüstös rózsaszínéig terjed. 

Napos vagy félárnyékos helyet szeret, a különféle talajtípusokon jól növekszik, a szegényebb talajokkal szemben is toleráns, de gazdagabb a virágzása, ha korhadt trágyával vagy komposzttal takarjuk talaját. A betegségekkel szembeni ellenálló képessége jó. 

Méretéből és tulajdonságaiból adódóan tökéletes választás kis kertekbe szoliterként, virágágyásba vagy alacsony sövény kialakítására. Dézsában is nevelhető.

megvesz
Rosa 'Madame Knorr' - rózsaszín - történelmi - portland rózsa

Kiszerelés: 2 literes faiskolai konténerben megnevelt 1 éves begyökeresedett rózsatő 6 literes faiskolai konténerben megnevelt 2 éves begyökeresedett rózsatő 6 literes cserépbe beültetett, 3 éves magastörzsű rózsafa (90cm) Milyen állapotban szállítjuk ki Önnek megrendelt rózsáit

megvesz
Rosa 'Duchesse de Rohan' - rózsaszín - történelmi - portland rózsa

Spiraea x vanhouttei 'Gold Fountain'- Aranyló közönséges gyöngyvessző

A Spiraea x vanhouttei 'Gold Fountain'- Aranyló közönséges gyöngyvessző főbb jellemző   Habitus: Sűrű, bokros habitusú, felfelé törő, majd ívesen elhajló ágrendszerű, maximum 1,5 méter kifejlett magasságú, lombhullató díszcserje. Levelei élénk, sárgás-zöld színűek, melybe egy narancsos árnyalat is vegyül. Virág: Fehér színű virágai májusban a vesszők teljes hosszán nyílnak. Talajigény: Középkötött, üde talaj ideális a számára, mely tápanyagban gazdag. Fényigény: Közepes fényigényű növény, n

megvesz
Rosa 'Frau Dr. Schricker' - rózsaszín - történelmi - china rózsa

Rosa 'Frau Dr. Schricker' - rózsaszín - történelmi - china rózsa

Kiszerelés: 2 literes faiskolai konténerben megnevelt 1 éves begyökeresedett rózsatő 6 literes faiskolai konténerben megnevelt 2 éves begyökeresedett rózsatő 6 literes cserépbe beültetett, 3 éves magastörzsű rózsafa (90cm) Milyen állapotban szállítjuk ki Önnek megrendelt rózsáit

megvesz
Rosa 'New Maiden Blush' - rózsaszín - történelmi - alba rózsa

Rosa 'Queen of Bourbons' - rózsaszín - történelmi - bourbon rózsa

Rosa 'Général Kléber' - rózsaszín - történelmi - moha rózsa

Rosa 'Marie de Blois' - rózsaszín - történelmi - moha rózsa

Rosa 'Minnehaha' - rózsaszín - történelmi - rambler, futó - kúszó rózsa

Rosa 'Madame Alfred Carrière' - rózsaszín - történelmi - noisette rózsa

Rosa 'Geschwinds Orden' - rózsaszín - fehér - történelmi - régi kerti rózsa

Rosa 'American Pillar' - rózsaszín - rambler, kúszó rózsa

Élénk rózsaszín futó rózsa, fehér szirombelsővel. Egyszer virágzó fajta. Betegségekre nem érzékeny.

megvesz
Rosa 'Alexandra - Princesse de Luxembourg ®' - rózsaszín - nosztalgia rózsa

Világos rózsaszín, csokrosan és gazdagon virágzó, rozettás, régimódi virágformájú romantikus rózsa.  A második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta. Nemesítő: Kordes

megvesz
Rosa 'Topolina®' - rózsaszín - talajtakaró rózsa

Rózsaszín, sárga szirombelsejű, csokrosan virágzó, szimpla virágú, kompakt talajtakaró rózsa, a második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta. Nemesítő: Tim Hermann Kordes

megvesz
Rosa 'Superb Dorothy' - rózsaszín - rambler, kúszó rózsa

Rózsaszín, apró virágú kúszó rózsa, virágait csokrosan hozza, remontál, a második virágzása nem olyan bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta.

megvesz