Rozsomák és Deadpool keménytáblás képregény előrendelés

Rozsomák és Deadpool keménytáblás képregény előrendelés

Rozsomák és Deadpool keménytáblás képregény előrendelés
KÉT FÉRFI AZ X-FEGYVER PROGRAMBÓL. GYILKOLÁSRA KIKÉPZETT SZUPERHARCOSOK.Az egyikük azt állítja, ő a legjobb a szakmában, a másik meg nem más, mint a nagydumás zsoldos, aki mély tiszteletlenséggel jelzi, hogy ezzel nem ért egyet. Bizony, Deadpool ezúttal magával Rozsomákkal csap össze, és ebben a küzdelemben nincs kegyelem. De hogyan is lehetne, ha mindkét harcos fél pillanatok alatt bármilyen sérülésből fel tud épülni Mondjuk, pont emiatt azt se lesz egyszerű eldönteni, hogy ki nyeri meg a csörtét. Valahogy pedig muszáj lesz, a győztesnek ugyanis azonnal szembe kell néznie egy olyan rettenetes gyilkológéppel, aki szintén öngyógyító, és képes eltenni láb alól akár mindkettejüket isTartalmazza Wolverine Origins 2125
keménytáblás, színes képregény
fordította Benes Attila
120 oldal
ISBN 978-963-470-396-9

megvesz
Én vagyok Rozsomák keménytáblás képregény előrendelés

Én vagyok Rozsomák keménytáblás képregény előrendelés

Én vagyok Rozsomák keménytáblás képregény előrendelés TUDJ MEG MINDENT ROZSOMÁKRÓLRozsomák a legjobb a szakmájában, de ki is ő valójában Mutáns, Logan, James Howlett, rónin, Bosszúálló, X-man, mentor, iskolaigazgató Rozsomák mindez és még annál is több. Ismerd meg őt jobban ebből a karrierjének legemlékezetesebb epizódjait bemutató antológiából és a képregényeket összekötő informatív írásokból. alkotók Len Wein, Herb Trimpe, Chris Claremont, Larry Hama, Marc Silvestri, Jim Lee, Adam Kubert, Terry Dodson,

megvesz
Mark Millar: Rozsomák - Az állam ellensége NORMÁL változat keménytáblás képregény előrendelés...

Mark Millar: Rozsomák - Az állam ellensége NORMÁL változat keménytáblás képregény előrendelés...

Mark Millar Rozsomák - Az állam ellensége NORMÁL változat keménytáblás képregény előrendelés Rozsomák egy két lábon járó, élő fegyver ami rossz kezekbe került. Senki sem érti, Logan miért veti rá magát vadállati dühvel korábbi szövetségeseire és barátaira, legyen az az X-Men, a S.H.I.E.L.D. ügynökei vagy akár a Fantasztikus Négyes. És ha a S.H.I.E.L.D.-nek egyáltalán sikerül fogságba ejtenie, vajon milyen árat kell majd fizetnie ezértA Kéz által agymosott Rozsomák ellenséget és barátot miszlikbe aprítva t

megvesz
LIMITÁLT Mark Millar: Rozsomák - Az állam ellensége keménytáblás képregény előrendelés

LIMITÁLT Mark Millar: Rozsomák - Az állam ellensége keménytáblás képregény előrendelés

LIMITÁLT Mark Millar Rozsomák - Az állam ellensége keménytáblás képregény előrendelés Extrák a normál változathoz képest - védőborítóval ellátva- látványos sketch kötetborító uv-fóliával- szalagkönyvjelző- 32 oldalnyi extra tartalom a Wolverine 32. szám teljes történet, exkluzív fekete-fehér változatban- extra vázlatrajzok- alternatív előzékekkel- erősen korlátozott példányszám; csak komoly gyűjtőknek Rozsomák egy két lábon járó, élő fegyver ami rossz kezekbe került. Senki sem érti, Logan miért veti rá ma

megvesz
Fumax Deadpool-sorozat kedvezményes csomag (Zsémbes zsoldos, Ölőhang, Deadpool-alakulat, Ölégia k...

Fumax Deadpool-sorozat kedvezményes csomag (Zsémbes zsoldos, Ölőhang, Deadpool-alakulat, Ölégia k...

Fumax Deadpool-sorozat kedvezményes csomag (Zsémbes zsoldos, Ölőhang, Deadpool-alakulat, Ölégia keménytáblás képregények) Deadpool, a nagypofájú zsoldos négy kivételes kalandja különlegesen kedvezményes csomagban rendelhető A csomag tartalma négy keménytáblás, nagyalakú képregény - Deadpool Zsémbes zsoldos - Deadpool Ölőhang a Deadpool-alakulathoz - A Deadpool-alakulat - Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást

megvesz
Rozsomák Noir puhaborítós képregény előrendelés

Rozsomák Noir puhaborítós képregény előrendelés

Rozsomák Noir puhaborítós képregény előrendelés Bowery, Manhattan, 1937. Jim Logan, New York legádázabb késszakértője a LOGAN & LOGANnevű lepukkant nyomozóirodát vezeti haszontalan, félkegyelmű társával, Vérebbel.Ők a legjobbak a szakmájukban. Ám amikor egy Mariko Jasida nevű előkelő hölgy toppan be az irodába, egy fájdalommal teli világot nyít meg Logan számára, és arra kényszeríti, hogy újra átélje véres múltját. alkotók Stuart Moore; C.P. Smith fordította Szabó András 168x254 mm 96 oldal ISBN 9

megvesz
SZÉPSÉGHIBÁS Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény

SZÉPSÉGHIBÁS Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény

SZÉPSÉGHIBÁS Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény

megvesz
Deadpool-alakulat keménytáblás képregény

Deadpool-alakulat keménytáblás képregény

Deadpool-alakulat keménytáblás képregény Nézz bele ide kattintva Deadpool-alakulat beleolvasó Ezt az intergalaktikus küldetést csakis a Deadpool-alakulat képes teljesíteni Az Univerzum Vénei összeállították akciócsoportjukat a párhuzamos valóságok legerősebb Deadpooljaiból, és öngyilkos misszióra indítják őket. Egy tisztességes Deadpool hogy mondhatna erre nemet Így verődik össze a zsémbes zsoldos, Kobakpool, Kölyökpool, Ebpool, Lady Deadpool és már szólhat is a rocknroll Vagy mégsem. Ugyanis felbukkan e

megvesz
A teljes Deadpool-alakulat keménytáblás képregény sorozat kedvezményes csomag

A teljes Deadpool-alakulat keménytáblás képregény sorozat kedvezményes csomag

A teljes Deadpool-alakulat keménytáblás képregény sorozat kedvezményes csomag

megvesz
Deadpool: Zsémbes zsoldos keménytáblás képregény

Deadpool: Zsémbes zsoldos keménytáblás képregény

Deadpool Zsémbes zsoldos keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Deadpool Zsémbes zsoldos beleolvasó ZOMBIK DINOSZAURUSZOK ZOMBI-DINOSZAURUSZOK D I M E N Z I Ó K A P U K S Z E R E L E M , S Z E X , G Y E N G É D S É G G O N O S Z V I L Á G U R A L M I T Ö R E K V É S E K Deadpool az A.I.M. bűnszövetkezet megbízásából a Vadföldre utazik, hogy megszerezze minden idők legveszélyesebb biológiai fegyverét a saját fejét Ami, bármilyen hihetetlen, egy másik, zombik lakta világból keveredett valahog

megvesz
Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény

Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény

Deadpool A Megtorló ellen keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Deadpool a Megtorló ellen beleolvasó FRANK CASTLE, AKI MINDIG ELŐBB LŐCSALÁDJA TRAGIKUS HALÁLA ÓTA SZENTÜL HISZI, HOGY BŰN NEM MARADHAT MEGTORLATLANUL.WADE WILSON, AKIT NEM LEHET LELŐNIHALÁLOSAN IDEGESÍTŐ SZEMÉLYISÉGÉBŐL ADÓDÓAN SZENTÜL HISZI, HOGY ŐRÜLTEN VICCES.A Bank nevű bűnöző egy napon felbérli a nagydumás, zsémbes zsoldost, Deadpoolt, hogy vadássza le és ölje meg magát Frank Castle-t. Ezzel új szintre lép a két kőkemény harc

megvesz
A Megtorló - A kezdetek 2. keménytáblás képregény előrendelés

A Megtorló - A kezdetek 2. keménytáblás képregény előrendelés

A Megtorló - A kezdetek 2. keménytáblás képregény előrendelés FOLYTATÓDJÉK A MEGTORLÁS Sorozatunk második kötetében a Megtorló, a Marvel-univerzum kérlelhetetlen igazságosztója folytatja véres hadjáratát a legveszedelmesebb bűnözők ellen Jelen kötetünkben egy igen bonyolult és talán az egész országot fenyegető összeesküvés nyomába ered a Wall Street farkasait követve, és küldetését nem könnyíti meg, hogy minden jel szerint ezzel egyidejűleg egy sorozatgyilkos is elszabadult. Ezután egy rejtélyes, és aljas

megvesz
Deadpool és Kábel 2. keménytáblás képregény

Deadpool és Kábel 2. keménytáblás képregény

Deadpool és Kábel 2. keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Deadpool és Kábel 2. beleolvasó Miközben Kábel előző kötetünk viszontagságait piheni ki szigetén, a Gondviselésen, a paradicsomi állapotokba ocsmány gyilkosság rondít bele. És a nyomozást ki más is vállalná magára, mint Na, ki Egyet találhatsz Bizony, nem más, mint Deadpool Aki azonnal neki is látna, hogy nyakló nélkül kivallasson boldog-boldogtalant, és az sem zavarja, hogy a bolygó legjelesebb tudósairól és legnevesebb pacifistáiról v

megvesz
Deadpool Sólyomszem ellen keménytáblás képregény

Deadpool Sólyomszem ellen keménytáblás képregény

Deadpool Sólyomszem ellen keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Deadpool Sólyomszem ellen képregény beleolvasó A régi szép időkben szupererejű bajnokok emelkedtek ki az arctalan tömegből, hogy harcoljanak a gonosz ellen, hogy megvédjék mindazt, ami jó. Ezek az önfeláldozó, lovagias vitézek igazi hősök voltak. Ezek itt pont nem azok a hősök. Itt van például Sólyomszem, aki kedvelt (céltábla) a hölgyek körében, verhetetlen íjász,  valamint Bosszúálló. Mondjuk, éppen csak szuperereje ninc

megvesz
Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást keménytáblás képregény ...

Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást keménytáblás képregény ...

Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást keménytáblás képregény Olvass bele ide kattintva Ölégia beleolvasó Nem azért öl, mert élvezi, hanem mert így helyes. A probléma ott kezdődik, amikor <SPOILER> Deadpool legyilkolja a Marvel-univerzumot. Ezerszer. De mi indítja ezt a párhuzamos világból származó Wilsont arra, hogy leölje a multiverzum összes jelmezes igazságosztóját és gonosztevőjét És honnan ered végtelen vérszomja, miért támadja meg gyilkos indulattól fűtv

megvesz
Jason Aaron: A hatalmas Thor: Vérében a mennydörgés keménytáblás képregény előrendelés

Jason Aaron: A hatalmas Thor: Vérében a mennydörgés keménytáblás képregény előrendelés

Jason Aaron A hatalmas Thor Vérében a mennydörgés keménytáblás képregény előrendelés A MENNYDÖRGÉS ISTENNŐJE HADBA VONUL Asgard számára ellenségben sosem volt bár hiány, de mostanra a háború mind a Tíz Birodalmat fenyegeti. Eközben Midgardon Thor egykori szerelmének, Jane Fosternek egy jóval személyesebb ellenséggel szemben kell csatát vívnia a rákkal, amely lassan felemészti a testét. Loki ezt a sorsdöntő pillanatot választja, hogy újra színre lépjen Thor életében. De vajon segíteni fog a bajban, vagy cs

megvesz