Fürtökben lógó, apró, fodros virágjai nagyon hosszan, akár három hónapon keresztül is folyamatosan nyílhatnak a nyár közepétől. Mediterrán növényként tarthatjuk dézsában is, amit a téli fagyok idején melegebb helyre telepítünk. Azok közé a mediterrán növények közé tartozik - mint a Magnolia grandiflora, Füge, Selyemakác, Camelia sasanqua vagy a Szamócafa - amelyek egy kis körültekintéssel tarthatók a kertben télen-nyáron. Erős, kissé viaszos leveleinek köszönhetően gyakorlatilag semmilyen kártevő nem támadja meg de néha felütheti a fejét a lisztharmat, amit megfelelő kezeléssel gyorsan el lehet távolítani. Eredeti élőhelyén nagyobb fa vagy bokor fejlődik belőle de ez Magyarországon csak nagyon jó körülmények között ér el jelentős méretet. Védett helyre ültessük, pl. déli fekvésű fal vagy rézsű elé, ahol nyáron kap elegendő napfényt, télen pedig nem fúj át rajta a metsző hideg
A Lagerstroemia hybrida 'Powhatan' - Kínai selyemmirtusz főbb jellemzői: 1-2 méteres magasságra nő meg (ideális körülmények között akár a 3-4 métert is eléri) ez a mediterrán hangulatot árasztó selyemmirtusz napfény- és melegkedvelő lombhullató cserje virágzási időszakban bőségesen öntözze, mert a nagy szárazságban víz hiányában mind leveleit, mind virágait lehullajtja a telepítést követő két évben rendszeresebb öntözést igényel, mint felnőtt korában savanyú, laza szerkezetű, jó vízgazdálk
A Lagerstroemia indica 'Rhapsody in Pink' - Kínai selyemmirtusz főbb jellemzői: rózsaszín virágait tavasszal-nyáron hozza
Fürtökben lógó, apró, fodros virágjai nagyon hosszan, akár három hónapon keresztül is folyamatosan nyílhatnak a nyár közepétől. Mediterrán növényként tarthatjuk dézsában is, amit a téli fagyok idején melegebb helyre telepítünk. Azok közé a mediterrán növények közé tartozik - mint a Magnolia grandiflora, Füge, Selyemakác, Camelia sasanqua vagy a Szamócafa - amelyek egy kis körültekintéssel tarthatók a kertben télen-nyáron. Erős, kissé viaszos leveleinek köszönhetően gyakorlatilag semmilyen kártevő nem táma
A Lagerstroemia indica 'Rosea' – Kínai selyemmirtusz főbb jellemzői: 1-2 méteres magasságra nő meg (ideális körülmények között akár a 3-4 métert is eléri) ez a mediterrán hangulatot árasztó selyemmirtusz napfény- és melegkedvelő lombhullató cserje virágzási időszakban bőségesen öntözze, mert a nagy szárazságban víz hiányában mind leveleit, mind virágait lehullajtja a telepítést követő két évben rendszeresebb öntözést igényel, mint felnőtt korában savanyú, laza szerkezetű, jó vízgazdálkodás
A Lagerstroemia indica 'Red Imperator' - Kínai selyemmirtusz főbb jellemzői: 1-2 méteres magasságra nő meg (ideális körülmények között akár a 3-4 métert is eléri) ez a mediterrán hangulatot árasztó selyemmirtusz napfény- és melegkedvelő lombhullató cserje virágzási időszakban bőségesen öntözze, mert a nagy szárazságban víz hiányában mind leveleit, mind virágait lehullajtja a telepítést követő két évben rendszeresebb öntözést igényel, mint felnőtt korában savanyú, laza szerkezetű, jó vízgaz
A Ginkgo biloba 'Weeping Wonder' (syn.: 'Mutant Weeper') – Páfrányfenyő főbb jellemző Habitus: Közepes termetű, szabálytalan, elágazó koronát nevelő ginkgo fajta, melynek magassága 10 év után éri el a 2 métert. Növekedési üteme lassúnak számít, évente 15-20 cm az elvárható mértéke. Levelei tapintásra vastagok, formájuk legyezőszerű, de olyan levelek is találhatók a növényen, melyek keskenyek és középen végig hasítottak. Ivar: Nőivarú egyedről szelektált fajta. Termés: Terméséről nincs adat. Talaji
Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, bal. Bal hátsó lámpabura Sprinter, Crafter kont neres kisteherautóhoz. Fontos, hogy csak a kont neres típushoz jó. Típusok, amihez megfelelő: TGL Man Mercedes Sprinter kontener VW Crafter kontener A 2006-tól gyártott modellekhez. 2E0945111 A lámpa az autó bal, vagyis a sofőr oldalán helyezkedik el. Minek cser ln ki a teljes hátsó lámpát, ha csak a teteje s rült? Rendelje meg a lámpaburát s olcsóbban megússza!
Mercedes Sprinter hátsó lámpabura, jobb oldali. Jobb hátsó lámpabura Sprinter, Crafter kont neres kisteherautóhoz. Fontos, hogy csak a kont neres típushoz jó a lámpatest. Típusok, amihez megfelelő: TGL Man Mercedes Sprinter kontener VW Crafter kontener A 2006-tól gyártott típusokhoz. A lámpa az autó jobb, vagyis utas oldalán helyezkedik el. Minek cser ln ki a teljes hátsó lámpát, ha csak a teteje s rült? Rendelje meg a lámpaburát s olcsóbban megússza!
26 cm hossz , 14 cm magas s 10,5 cm sz les, 3 tengelyes. 1 ves kort l aj nlott. Leemelhető kont nerrel.
Örökzöld orbáncfű, Hypericum calycinum. Sárga virágai júniustól szeptemberig nyílnak.
Fészek Luc. Szabályos sugárirányban növő kis termetű, lapított gömb alakú fenyő. Nem túl igényes, a sziklakertek kedvelt növénykülönlegessége.Tűlevelei aprók, fényes zöldek. Általános igényei a többi luccéhoz hasonló.
spirea antony waterer, Ciklámen, törpe gyöngyvessző. Alacsony (maximum 1 méter) növésű, bőséges virágzatú, könnyen nevelhető lombhullató cserjék. Mekkora a szállítási méret?
Ez a fajta rendkívül ellenálló és több éven át megmaradhat egy helyen, sőt terjed is, tehát néhány tő megvásárlásával is idővel nagy területet virágba tudunk borítani. Az Echinacea purpurea könnyen gondozható és nem igényel speciális környezetet.
Spirea golden princess, Arany Japán gyöngyvessző. Törpenövésű, bőséges virágdíszt adó, könnyen nevelhető lombhullató cserjék. Mekkora a szállítási méret?
Kúszóakác vagy kékakác egy fás szárú, lombhullató, évelő kúszónövény. Bár indás kúszónövény, de kialakítható belőle fa-jellegű alak, általában csavarodó törzzsel és ellapuló felső résszel.