Spyderco Ambitious zsebkés

Spyderco Ambitious zsebkés

Spyderco Ambitious G10 fekete 8Cr13MoV pengével.A Spyderco Value szériájának minden darabja a kitűnő ár/érték arány jegyében született meg. Az Ambitious is ugyan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik mint a sorozat többi tagja, mint Spyderco nyitófurat, borotvaéles 8Cr13MoV rozsdamentes acél penge, ergonomikus G10 markolat, áthelyezhető övcsipesz és zsinórfurat.  Sal Glesser a Spyderco cég alapítója a kések gyártásánál a szakemberekhez fordult, akiknek különböző késeket szánta. Ilyen volt az első termékük, amit 1976-ban készítettek. Ez egy pók alakú eszköz volt, amit elsősorban ékszerészeknek illetve apró alkatrészek összeszerelésével foglalkozó embereknek szántak. A Spyderco nevet erről az eszközről kapta a cég. A Spyderco ezután együttműködött önvédelmi oktatókkal, sportolókkal és más szakemberekkel.  A Spyderco kések pengéi egyenesek, egyenetlenek vagy kombináltak. A Spyderco cég mindig élen jár az innovációban, például ők gyártották az első kést, amely egy kör alakú nyitófurattal készült, ez a furat jelenleg is a cég védjegye, ami segítségével a kést egy kézzel is ki lehetett nyitni, vagy a rögzítő klippel a nadrágra csatolni. A Spyderco fontosnak tartja, hogy késeinél nagy szerepet kap az egyszerűség, a megbízhatóság és a funkcionalitás, ezért nem véletlen, hogy egyaránt népszerűek a hivatásos szolgálatot teljesítők (rendőrök, tűzoltók, mentősök) ás az átlag késhasználók körében is.A Spyderco központja az USA-ban, Colorado állam Golden nevű városában van. A Spyderco legtöbb kést a Japán gyáraiban gyártja, és a kisebb részét az Egyesült Államokban. A pók jellel ellátott késeket rajongók, gyűjtők és a kiváló minőségű kések kedvelőinek ajánljuk. A Spyderco cég a kések gyártásánál nagy hangsúlyt fektet arra, hogy késeik rendkívül funkcionálisak, ergonómikusak, megbízhatóak és a maximálisan használhatóak legyenek. A Spyderco egyértelműen eltér a késiparban megszokottól, mivel a kutatást és fejlesztést helyezi előtérbe, új, továbbfejlesztett, jobban működő eszközök előállítását célozza. 

megvesz
Spyderco Delica 4 SS zsebkés

Spyderco Delica 4 SS zsebkés

Spyderco Delica 4 SS zsebkés rozsdamentes markolattal VG-10 pengével.A Spyderco Delica sorozat az egyik legnépszerűbb Spyderco kés. A Spyderco legnagyobb számban eladott modelljeiévé váltak, melyeknek fejlődése 1990 óta töretlen. Főbb tulajdonságai a japán VG-10 acélból készült penge, a stabil hátsó zár és 4 pozícióba áthelyezhető övklipsz. A könnyű nyitást-zárást foszforbronz siklócsapágyak teszik nagyon finommá, ezenkívül ez a kés is rendelkezik recézett pengeháttal, hogy használat közben precízen lehes

megvesz
Spyderco Native 5 Lightweight zsebkés

Spyderco Native 5 Lightweight zsebkés

Spyderco Native 5 Lightweight zsebkés fekete  CPM S30V rozsdamentes acél pengével.A Spyderco Native 5 Lightweight jellegzetes lándzsa formájú pengéje kiváló minőségű CPM S35V porkohászati acélból készül. A teljesen sík leélezés a hüvelykujj támasz és a finoman ívelő él ad jellegzetes megjelenést és igen széleskörű felhasználási lehetőséget ad ennek a késnek. A penge rögzítését egy továbbfejlesztett hátsó záras mechanizmus látja el, amely ötvözi a már eddig is kiváló zármegoldást a még precízebb gyártási t

megvesz
Spyderco Efficient zsebkés

Spyderco Efficient zsebkés

Spyderco Efficient G10 markolattal 8Cr13MoV pengével.Az Efficient a Spyderco olcsóbb szériájának újabb zsebkése. Ugy tervezték, hogy a Spydercotól megszokott színvonalat is hozza,de mindenki által megfizethető áron. Az Efficient kompakt és ergonomikus külsejének a lényege az egyenes leélezésű 8Cr13MoV rozsdamentes acélból készült penge. Széles alakjának köszönhetően nyagyon jó a vágóteljesítménye. A penge tövében kialakított ujjvájat segít irányítani a pengét finomabb használatkor. A szokásos Spyderco nyi

megvesz
Spyderco SAGE 5 LIGHTWEIGHT C123PBK

Spyderco SAGE 5 LIGHTWEIGHT C123PBK

SPECIFICHELUNGHEZZA LAMAcm 7,6SPESSORE LAMAmm 3LUNGHEZZA TOTALEcm 18,1PESOgr 77BLOCCO LAMAKompressziós LOCKAPERTURAManualeCLIPTip-Up ambidestraDESIGNERSpydercoORIGINEMade in Taiwannbsp Szeretnénk felhívni figyelmedet, hogy termékeink leírásai külföldről származó automatikus fordításon alapulnak. Számunkra fontos, hogy minőségi szolgáltatást nyújtsunk, ezért mindig igyekszünk a legjobb információkat biztosítani ügyfeleink számára. Amennyiben bármilyen kérdésed va

megvesz
Opinel Mushroom No.08 gombász zsebkés Tölgyfa + bőr tok díszdoboz

Opinel Mushroom No.08 gombász zsebkés Tölgyfa + bőr tok díszdoboz

Opinel Mushroom No.08 gombász zsebkés tölgy + tok Francia gombász zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés. A biztonságos használatról a szabadalmaztatott Virobloc biztonsági zárógyűrű gondoskodik, amivel nyitott illetve zárt állapotban is rögzíthető a penge.  

megvesz
Opinel Tradition No.08 Carbon Bükkfa zsebkés + bőr tok díszdobozban

Opinel Tradition No.08 Carbon Bükkfa zsebkés + bőr tok díszdobozban

OPINEL Tradition No.08 Carbon BükkfaFrancia hagyományörző zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés. A biztonságos használatról a szabadalmaztatott Virobloc biztonsági zárógyűrű gondoskodik, amivel nyitott illetve zárt állapotban is rögzíthető a penge.Különlegesen szép, és jól használható zsebkés díszdobozban, bőrtokkal együtt.

megvesz
Böker Plus Atlas SW Zsebkés

Böker Plus Atlas SW Zsebkés

Böker Plus Atlas SW EDC zsebkésAz Atlas egy kifejezetten minimalista EDC zsebkés. Elsősorban a mindennapi feladatok elvégzésére. Követve a munkakések aranyszabályát: „az egyszerű mindig nagyszerű”!A penge klasszikus penge 12c27 acélból készült. A nyitás körömakasztó segítségével történik.A markolat rozsdamentes acélból készült. A zsebkés slip joint elven működik, tehát nem található rajta másodlagos zárszerkezet.

megvesz
Spyderco KARAHAWK G-10 ALL BLACK PLAIN C170GBBKKP

Spyderco KARAHAWK G-10 ALL BLACK PLAIN C170GBBKKP

L'originale Spyderco Karahawk era una sintesi unica delle caratteristiche salienti del classico karambit del sud-est asiatico e del moderno design del coltello pieghevole all'avanguardia. Ora questo design dinamico è disponibile in una versione completamente nera.La spettacolare lama hawkbill del Karahawk è rettificata a sciabola in acciaio inossidabile VG-10 per fornire un eccezionale equilibrio tra forza, geometria del bordo e resistenza alla corrosione ed è ricoperta da un rivestimento a basso profilo

megvesz
Böker Plus Nylon-Etui Univerzális Zsebkés tok

Böker Plus Nylon-Etui Univerzális Zsebkés tok

Böker Plus Nylon-Etui univerzális zsebkés tartóMinden zsebkéshez használható tok, mely amellett, hogy tökéletes védelmet nyújt eszközeinknek, tökéletesen rejti azokat.

megvesz
Opinel Tradition No.04 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés

Opinel Tradition No.04 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés

Opinel Tradition No.04 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés Praktikus kiegészítő kulcstartóra, de még gyűjtők polcaira is remek kiegészítő. Opinel No.4 a tradicionális klasszikus Opinel zsebkés kicsinyített mása. Praktikus tartozéka minden kulcskarikának. Többszínű markolatban kapható, így mindenki meg találhatja a szívéhez közelebb állót A csekély 13 grammos súlyával az Opinel No.4 kényelmesen viselhető.

megvesz
Opinel Tradition No.02 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés

Opinel Tradition No.02 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés

Opinel Tradition No.02 Inox Bükkfa kulcstartó zsebkés Praktikus kiegészítő kulcstartóra, de még gyűjtők polcaira is remek kiegészítő. Opinel No.2 a tradicionális klasszikus Opinel zsebkés kicsinyített mása. Praktikus tartozéka minden kulcskarikának. Többszínű markolatban kapható, így mindenki meg találhatja a szívéhez közelebb állót A csekély 8 grammos súlyával az Opinel No.2 kényelmesen viselhető.

megvesz
Opinel Tradition No.02 Inox Bükkfa zsebkés

Opinel Tradition No.02 Inox Bükkfa zsebkés

OPINEL Tradition No.02 Inox Bükkfa Francia hagyományörző zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés.

megvesz
Opinel Tradition No.05 Inox Bükkfa zsebkés

Opinel Tradition No.05 Inox Bükkfa zsebkés

OPINEL Tradition No.05 Inox Bükkfa Francia hagyományörző zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés.

megvesz
Opinel Tradition No.03 Inox Bükkfa zsebkés

Opinel Tradition No.03 Inox Bükkfa zsebkés

OPINEL Tradition No.03 Inox Bükkfa Francia hagyományörző zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés.

megvesz
Opinel Tradition No.04 Inox Bükkfa zsebkés

Opinel Tradition No.04 Inox Bükkfa zsebkés

OPINEL Tradition No.04 Inox Bükkfa Francia hagyományörző zsebkés behajtható rozsdamentes acél pengével minőségi bükkfa markolattal ellátott zsebkés.

megvesz