Stella társasjáték - Dixit játékcsalád

Stella társasjáték - Dixit játékcsalád

Mit kell tudni a játékról?


Stella társasjáték - Dixit játékcsalád

A Stella, a Dixit család legújabb tagja önálló játékként játszható társasjáték 8 éves kortól és legalább három főtől. Az asszociáció, mint feladat azonos ebben is mint a Dixit-ben vagy az Odyssey-ben. A módszer viszont kicsit más, mert itt a játékmenet fordított.

A játékosok a sok szókártya közül véletlenszerűen felfordítanak egyet. Ehhez az egy szóhoz kell a játékosoknak a 4x3-as táblázatban lévő kártyák közül asszociálniuk több képre.

A saját, letörölhető 12 mezőből álló tippelő táblán (ami a 12 kártya elrendezésével megegyező) kell az általunk választott képek helyét bejelölni. Fontos, hogy próbáljunk meg olyan képre asszociálni, amit más játékos is választana, hisz csak akkor kapunk pontot.  Amikor minden játékos bejelölte a saját tábláján az általa választott képeket, akkor pontozunk. Minden olyan X-el jelölt terület, amelyet más játékos is bejelölt pontot ér. A pontozósávon lelépjük a megszerzett pontokat, és következik a 2. kör. A játék 4 körből áll. Az a játékos, aki a legtöbb pontot szerezte megnyeri a játékot. Viszont érdemes vigyázni, mert ha túl élénk a fantáziánk, akkor pórul is járhatunk.

A Stella társasjátékhoz használhatjuk az összes Dixithez megjelent kiegészítő kártyákat. Ugyan így a Stella kártyáit is használhatjuk a Dixit társasjátékokhoz.

A játékot tervezte Gérald Cattiaux és Jean-Louis Roubira
Az illusztrátor Jérôme Pélissier

Ajánlott 8 éves kortól
Játékosok száma: 3-6 fő
Játékidő: 30 perc

Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Családi társasjátékok
Party, buli társasjátékok
Kártyajátékok gyerekeknek
​Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Játékok 8-12 éveseknek

megvesz
Stella társasjáték

Stella társasjáték

Dixit Univerzum társasjáték. Csillaglesők számára kötelező!

megvesz
Dixit 4 kiegészítő kártyák - Eredet

Dixit 4 kiegészítő kártyák - Eredet

Mit kell tudni a játékról? Dixit 4 kiegészítő kártyák a Dixit társasjátékhoz. Dixit 4: Ismét különleges 84 új, egyedi képi világgal bővül a Dixit társasjáték család más festőművész műveivel. A Dixit kiegészítők játszhatók az Dixit alapjátékkal és a sokjátékos (akár 12) Dixit Odyssey változattal is. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.25/5 ( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit

megvesz
Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Mit kell tudni a játékról? Dixit 5: Az Álmodozások kiegészítővel még változatosabb a Dixit társasjáték! Repülj el az álomvilágba ezzel az elbűvölő és fantáziát megmozgató játékkal! A Dixit társasjáték a családdal és a barátokkal egyaránt élvezetes! Ezzel a kiegészítővel pedig elég változatos, hogy gyakran újra és újra játszhasson vele a társaság! Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.18/5

megvesz
Dixit Jubileumi kiadás - kiegészítő a Dixit játékhoz

Dixit Jubileumi kiadás - kiegészítő a Dixit játékhoz

Mit kell tudni a játékról? A Dixit Jubileum képeinek elkészítésében az összes korábbi Dixit kiegészítő illusztrátora részt vett, hogy lenyűgöző festményeikkel csodálatos világokba röpítsenek. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.17/5( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: Társasjátékok gyerekeknek Családi t

megvesz
Dixit 10. kiegészítő - Tükörképek

Dixit 10. kiegészítő - Tükörképek

Mit kell tudni a játékról? Dixit 10. rész: Tükörképek - A Dixit 2020-ban megjelent új kiegészítője 84 gyönyörű, új kártyával egészíthetjük ki Dixit gyűjteményünket, hogy olyan asszociációkat mozgasson meg a tudatunkban, amikkel pontokat gyűjthetünk a játékban. Színes, vidám és különleges hangulatú kártyák. Egy újabb stílus keveredik a Dixit kártyáink közé. A Dixit 10 – Tükörképek segítségével a népszerű, Év játéka díjas asszociációs társasjátékot új festményekkel bővíthetjük.  A játékhoz

megvesz
Dixit Disney társasjáték

Dixit Disney társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Dixit Disney társasjáték A sokak által ismert, gyönyörű, díjnyertes Dixit társasjáték új, Disney mesés változata. A szabályok változatlanok, ugyanúgy asszociálni kell, csak ebben a játékban csupa mesékhez kapcsolódó csodaszép kártya és bábu van. A Dixit társasjáték 2010-ben az év játéka lett és azóta is töretlen sikernek örvend. Rengeteg kiegészítő kártya jelent már meg hozzá, valamint egy új társasjátékkal is bővült a család, a Stellában bár megmaradt az asszoci

megvesz
Dixit 6 kiegészítő - Memories, vagy Emlékek

Dixit 6 kiegészítő - Memories, vagy Emlékek

Mit kell tudni a játékról? Dixit 6 kiegészítő, varázslatos, meseszép új kártyák a Dixit alapjátékhoz... A Dixit 6 Memories-Álmodozások (Emlékek) kiegészítővel még nagyobb móka a Dixit! Egy meglepő, elbűvölő és fantáziát megmozgató játék, amely a családdal és a barátokkal egyaránt élvezetes!  A sokszoros díjnyertes játék most 84 új, még sosem látott kártyával tér vissza. Merülj el Franck Dion szürreális képeinek világában, ahol fantasztikus szereplők élik költői, vagy furcsán hétköznapi él

megvesz
Dixit 7 Látomások - kiegészítő

Dixit 7 Látomások - kiegészítő

Mit kell tudni a játékról? A világ legnépszerűbb asszociációs társasjátéka, a Dixit hetedik kiegészítője Marina Coudray grafikusművész keze munkája. A képek a már megszokott módon egységes, mégis sajátos stílust képviselnek, és tökéletesen illeszkednek a Dixit fantasztikus világába, így bármely más kiegészítővel és alapjátékkal keverve tökéletes játékélményt nyújt. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint

megvesz
Dixit 3 kiegészítő kártya csomag - Utazás

Dixit 3 kiegészítő kártya csomag - Utazás

Mit kell tudni a játékról? Dixit 3 kiegészítő kártyacsomag a Dixit társasjátékhoz... Dixit 3: Asszociáció, mese, empátia! Xavier Collette kortárs belga festőművész mesés festményeivel illusztrált 84 kártyalapot találhatunk ebben a Dixit 3-as kiegészítőben. Az álomvilágba repítő játék szabályai nem változtak az eredeti társasjátékhoz képest: a mesélő sejtelmes módon elmeséli, hogy a kezében tartott lapok közül az egyiken mi látható.  A többiek saját lapjaik közül kiválasztják azt, amelyik a l

megvesz
Dixit Odyssey társasjáték

Dixit Odyssey társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Dixit Odyssey társasjáték  A Dixit Odyssey egyben önálló játék és egy kiegészítő ( Dixit: Odyssey (kiterjesztés) ) Jean-Louis Roubira Dixit című művéhez , amely 2010-ben elnyerte a német Spiel des Jahres díjat. A Dixit Odyssey játékmenete megegyezik a Dixit játékával: Minden körben egy játékos a mesemondó. Ez a játékos titokban kiválaszt egy kártyát a kezében, majd ad egy szót vagy mondatot a kártya leírására – de nem túl nyilvánvalóan. Minden játékos kiválaszt eg

megvesz
Dixit 4 - Eredet

Dixit 4 - Eredet

A Dixit társasjáték harmadik kirándulása a képzeletünk határára, mely újabb nyolcvannégy kártyát tartalmaz a játék kedvelőinek legnagyobb örömére. Ebben a kiegészítőben Clément Lefevre festőművész képeivel ismerkedhetünk meg, melyek tematikája a mesék csodálatos világához kötődik. Ezekkel a kártyákkal is képesek lehetünk kifejezni szinte bármit. Hogy ezt majd hogyan fogják értelmezni játékostársaink, azt sosem tudhatjuk biztosan. Kihagyhatatlan, szemet gyönyörködtető, és mulatságos!

megvesz
Dixit 4 - Eredet

Dixit 4 - Eredet

A Dixit társasjáték harmadik kirándulása a képzeletünk határára, mely újabb nyolcvannégy kártyát tartalmaz a játék kedvelőinek legnagyobb örömére. Ebben a kiegészítőben Clément Lefevre festőművész képeivel ismerkedhetünk meg, melyek tematikája a mesék csodálatos világához kötődik. Ezekkel a kártyákkal is képesek lehetünk kifejezni szinte bármit. Hogy ezt majd hogyan fogják értelmezni játékostársaink, azt sosem tudhatjuk biztosan. Kihagyhatatlan, szemet gyönyörködtető, és mulatságos!

megvesz
Dixit 2 kiegészítő - Kalandok

Dixit 2 kiegészítő - Kalandok

Mit kell tudni a játékról? Dixit 2 kiegészítő, de önállóan is játszható az alap Dixit társasjáték nélkül... Dixit 2 egy önálló társasjátékként is megállja a helyét, de valójában kiegészítő az eredeti Dixit társasjátékhoz. A Dixit kiegészítők játszhatók az Dixit alapjátékkal és a sokjátékos (akár 12) Dixit Odyssey változattal is. 84 vadi új kártya a 2010-es Év Játéka nyertes Dixit társasjátékhoz, de (bár játéktábla nincs hozzá) önálló játékra is alkalmas. Kis méretű doboza ideálissá teszi

megvesz
Stella Gumis lepedő Kiságyra, kék 60 * 120

Stella Gumis lepedő Kiságyra, kék 60 * 120

Stella gumis lepedő kék Stella pamut strech lepedő kellemes kék színben. 60*120 és 70*140 cm-es kiságyhoz is megfelelő választás. Anyaga 100% pamut Magyar termék!

megvesz
Stella Gumis lepedő Kiságyra, kék 60 * 120

Stella Gumis lepedő Kiságyra, kék 60 * 120

Stella gumis lepedő kék Stella pamut strech lepedő kellemes kék színben. 60*120 és 70*140 cm-es kiságyhoz is megfelelő választás. Anyaga 100% pamut Magyar termék!

megvesz
Stella Gumis lepedő Kiságyra, rózsaszín 60 * 120

Stella Gumis lepedő Kiságyra, rózsaszín 60 * 120

Stella gumis lepedő rózsaszín Stella pamut strech lepedő halvány rózsaszínben. 60*120 és 70*140 cm-es kiságyhoz is megfelelő választás. Anyaga 100% pamut Magyar termék!

megvesz