Swanson Rhodiola Rosea 400 mg - 100 Capsules

Swanson Rhodiola Rosea 400 mg - 100 Capsules

Reggel 10-ig leadott rendelése még aznap feladásra kerül!

Az aranygyökér vagy más néven rózsagyökér (Rhodiola rosea) elsősorban a Távol-Keleten, Kínában és Szibériában, de Európában is, pl. a vikingek és – számos feljegyzés szerint – a görög orvosok által használt és nagy becsben tartott herbárium. Máshol rózsagyökérnek is nevezik.

Több néven is ismert a Rhodiola Rosea más néven: Aranygyökér vagy rózsagyökér kivonat

Elsőként felismert és ma már tudományosan is igazolt hatása az állóképességet, a fizikai és a mentális (kognitív) funkciót jelentősen serkentő hatása.

A Rhodiola rosea “tudományos” története az 1960-as években kezdődött, amikor orosz kutatók – épp a népi megfigyelések okán – alapos kémiai és klinikai vizsgálat alá vetették a gyökér kivonatát. Sikerült bizonyítaniuk, hogy a Rhodiola rosea kivonata valóban fokozza a testi és szellemi teljesítményt.* Nehéz fizikai munkát végző dolgozók, űrhajósok és élsportolók esetében azt találták, hogy azok fizikai teljesítőképessége 18-25%-kal nőtt egy hónapos kúraszerű alkalmazás után. Más kísérletek során pedig kimutatták, hogy az aranygyökér a szellemi (kognitiv) képességekre is pozitív hatást gyakorol. Ennek már néhány hétnyi fogyasztás után érezhető a hatása.*

Ezen kívül több olyan hatással rendelkezik, amelyek pozitívan befolyásolják a szervezet működését. Antioxidáns hatással bíró tápanyag, melynek köszönhetően gátolja a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatokat, védi a sejteket, elősegíti azok megfelelő működését.*

Az aranygyökér (rózsagyökér) másik igen fontos tulajdonsága, hogy hozzájárul a keringési rendszer egészséges, normális működéséhez, és a sejtek oxigénnel és tápanyaggal való ellátottságához.

Nettó tömeg: (54 g +/- 7,5%) 100 db SW1004

Aktív összetevők 1 kapszulában
Név                         Mennyiség    *RDA%
Aranygyökér        400 mg          **%
(Rhodiola rosea)

*RDA%: felnőttek számára javasolt napi bevitel
Összetevők: porított drogszárítmány: aranygyökér por, zselatin, csomósodást gátló anyag: szilícium-dioxid.

Napi ajánlott mennyiség: 1 kapszula
A felhasználási javaslatban megadott mennyiséget ne lépje túl!
A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet, és az egészséges életmódot.
A doboz gyermekek elől gondosan elzárva tartandó!
Száraz, hűvös helyen tartandó!
Minőségét megőrzi a doboz oldalán jelzett hónap végéig. (hó/év)
Gyártja: Swanson Health Products USA.
Forgalmazza: Vitaking Kft. Hungary 8200 Veszprém, Állvány u. 10.
OÉTI: 5090/2009

p.p1 {margin: 0.0px 0.0px 0.0px 0.0px; font: 14.0px Helvetica; color: #444444}
span.s1 {font: 12.0px Helvetica; color: #000000}
span.s2 {font-kerning: none; background-color: #f0f0f0}

Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egyén szervezetének összetétel felhasználásától.
A kép csak illusztráció a termékleírást minden esetben olvassa el!

megvesz
Stressz komplex, Swanson Rhodiola Holy Basil & Valeriana Stress Complex, 180 kapszula

Stressz komplex, Swanson Rhodiola Holy Basil & Valeriana Stress Complex, 180 kapszula

Ne hagyja, hogy a stressz megakadályozza abban, hogy egészségesnek és energikusnak érezze magát - lazítson a Swanson Premium Rhodiola Szent Bazsalikom Valerian Stressz Komplex-szel Ez az egyedülálló gyógynövénykeverék egyesíti a rodiola gyökér stressz elleni erejét a szent bazsalikom levelek és a valeriánagyökér nyugtató tulajdonságaival, hogy létrehozzon egy nyugalmat és relaxációt elősegítő formulát. Ez az ideális formula, amely mindig kéznél van, amikor a stressz szintje az életedben megnehezíti a rela

megvesz
Stressz komplex, Swanson Rhodiola Holy Basil & Valeriana Stress Complex, 3x180 kapszula

Stressz komplex, Swanson Rhodiola Holy Basil & Valeriana Stress Complex, 2x180 kapszula

Rhodiola rosea (rózsagyökér) 400 mg/kapszula 100 db - Swanson

Rhodiola rosea (rózsagyökér) 400 mg/kapszula 100 db - Swanson

Legfontosabb tulajdonsága, hogy segítheti a szervezetet alkalmazkodni a fizikai megterheléshez, az érzelmi stresszhez, segíthet serkenteni az idegrendszert, illetve jótékony hatással lehet a stressz okozta tünetekre.

megvesz
Rhodiola rosea kivonat 250 mg, Life Extension Rhodiola Extract, 60 kapszula

Rhodiola rosea kivonat 250 mg, Life Extension Rhodiola Extract, 60 kapszula

A Rhodiola egy stressz-moduláló adaptogén, amely elősegíti a sejtenergia-anyagcserét, emellett támogatja a jó fizikai és szellemi teljesítőképességet, valamint a jó fizikai állóképességet. A Rhodiola (Rhodiola rosea) támogatja a sejtenergia-anyagcserét azáltal, hogy elősegíti az adenozin-trifoszfát (ATP) hatékony termelését a mitokondriumokban. Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Rhodiola rosea jótékony hatással van a fizikai és szellemi teljesítményre, a fizikai állóképességre és még sok másra. Rho

megvesz
Rhodiola rosea kivonat 250 mg, Life Extension Rhodiola Extract, 3x60 kapszula

Rhodiola rosea kivonat 250 mg, Life Extension Rhodiola Extract, 2x60 kapszula

Swanson Fibro Essentials - 90 Veggie Capsules

Swanson Fibro Essentials - 90 Veggie Capsules

Swanson Fibro Essentials - 90 Veggie Capsules A Swanson Fibro Essentials egy különleges komplex formula,‌ amely segíthet enyhíteni a fibromyalgia tüneteit. Tartalmaz⁣ almasavat, magnéziumot, metionint, trimetilglicint (TMG-t) és B⁢ vitaminokat, amelyek fontosak az izmok egészségének és‌ az idegrendszer működésének támogatásában. Könnyen lenyelhető növényi kapszulák formájában kapható, amelyeket naponta egyszer kell bevenni. Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egy

megvesz
Swanson Beta Glucan 250 mg - 60 Capsules

Swanson Beta Glucan 250 mg - 60 Capsules

Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egyén szervezetének összetétel felhasználásától. A kép csak illusztráció, a termékleírást minden esetben olvassa el!

megvesz
Swanson L-Glutathione 100 mg - 100 Capsules

Swanson L-Glutathione 100 mg - 100 Capsules

A szervezetet a Swanson L-glutation készíti fel a szabad gyökök elleni háborúra! A fehérje három aminosavból áll, az L-glutation a szervezet elsődleges antioxidáns védelmi rendszerének fontos eleme. Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egyén szervezetének összetétel felhasználásától. A kép csak illusztráció, a termékleírást minden esetben olvassa el!  

megvesz
Rhodiola Rosea (Aranygyökér) kapszula -Swanson-

Rhodiola Rosea (Aranygyökér) kapszula -Swanson-

Termékleírás: Alkalmazták rossz hangulat, krónikus fáradtság ellen, a nagy magasságokban jelentkező hegyi betegség ellenszereként és mint serkentőszert a munkateljesítmény javítására is. A modern kor emberének azonban sokkal inkább a stressz okozta tünetek enyhítése, az általános roboráló, antidepresszáns és adaptogén hatása keltette fel érdeklődését. A Rhodiola rosea tartalmazza a rosavint és a vele rokonságban álló fitovegyületeket, a rosint, a rosarint és a salidrosidot. Aktív hatóanyagi fokozzá

megvesz
Swanson Andrographis Paniculata 400 mg - 60 Capsules

Swanson Andrographis Paniculata 400 mg - 60 Capsules

Swanson Andrographis Paniculata 400 mg - 60 Capsules Segíthet a Lyme-kór tüneteinek enyhítésében. Az Andrographis egy gyógynövény, amelyet évszázadok óta használnak Kínában, Indiában és Délkelet-Ázsiaban. A legfrissebb tudományos kutatások rámutattak, hogy az andrographis aktív alkotórészei hozzájárulhatnak az egészséges és kiegyensúlyozott immunrendszeri reakció kialakulásához. Az Andrographist a mai napig használják Indiában Influenza járványok idején. Érdemes a fertőzés kezdetleges, legenyhé

megvesz
Aranygyökér kivonat 380 mg, Viridian Rhodiola Rosea, 90 kapszula

Aranygyökér kivonat 380 mg, Viridian Rhodiola Rosea, 90 kapszula

Nem az aktuális problémák megoldását, hanem a hosszú távú funkcionális támogatást segíti, ezért mindazoknak ajánlható, aki mentálisa vagy fizikailag megterhelő munkát végez, vagy aktívan sportol. A Rhodiola rosea kivonat kombinációja (standardizálva 3 rosavinra) egész Rhodiola gyökérporral lucerna, spirulina és fekete áfonya alapban. Előnyei A hosszú távú támogatás mentális vagy fizikai stressz idején Az energiaszint növelése és egyben a relaxáció támogatása Az alvás minősége A termék tisztasága

megvesz
Ginkgo Plus Rhodiola 10x10 ml ampulla

Ginkgo Plus Rhodiola 10x10 ml ampulla

Ginkgo Biloba, Ginseng és Rhodiola gyökér kiváló ötvözete 10x10ml A Tibeti szerzetesek már 1200 éve ismerik a Rhodiola rosea /„százévesek gyökere”/ központi idegrendszeri pályákra és a keringési rendszerre gyakorolt jótékony hatását. Antidepresszáns és roboráló szer, mely a ginseng hozzáadásával még jobban erősíti az immunrendszert, illetve a Gingko Biloba segítségével megnöveli az idegrendszer stressztűrő képességét. Stressz- és depresszió ellenes hatású, hozzásegít az életminőség javít

megvesz
Swanson Lemongrass 400 mg - 60 Capsules

Swanson Lemongrass 400 mg - 60 Capsules

Hozzájárul a normál idegállapot, lelki egyensúly fenntartásához, a megfelelő relaxációhoz, egészséges alváshoz. Gyakran alkalmazzák idegi eredetű alvászavarok kezelésére. Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek és nem garantált, függően az egyén szervezetének összetétel felhasználásától. A kép csak illusztráció, a termékleírást minden esetben olvassa el!

megvesz