Syma Q2 verseny hajó 2.4GH, Li-Po akku, vízhűtéses motor 20km/h, proporcionális vezérléssel.
Régen a SYMA márka az egyszerű és nagyszerű helikopteriről vált közismerté, majd ezt a kitaposott utat folytatták a syma népszerű drónjai.
Most pedig a hajók birodalmába próbál beférkőzni.
Idestova öt éve már, hogy az Rayline kisméretű hajói a kínálatunk részét képezték. Jellemző volt rájuk az elképesztő sebesség, a fordulékonyság, és a könnyű kezelhetőség. A képet egyedül a könnyen haló motorok és szervók árnyalták. Lassan kikopott tőlünk a modell, de nem is bánjuk, mert egy sokkal naprakészebb és jobban felszerelt modell tölti be a helyét, ami ráadásul nem is drágább ami nem más mint: A SYMA Q2. Ami végsebesség tekintetébe is hozza a bátran elvártat, így akár 20km-es sebesség felett is száguldhatunk. A léghűtéses villanymotort, a hatalmas tempó miatt, felváltotta a vízhűtéses változat.
Aki nem ismerné ezt a kategóriát, először azoknak mutatjuk be.
Látott már távirányítású hajót? Nos, minden bizonnyal. Azok az apró műanyagkasznik amiket a vízre helyezvén várjuk a csodát, és komótos vánszorgásuk ugyan elsőre megelégedéssel tölt el, de a második fordulónál egyből hiányérzetünk támad: Nem kellett volna egyel jobbat venni…? Hasonló helyzet állhat elő abban az esetben, ha nagy hajót veszünk: az akkumulátor hosszas töltése után a vízre téve impozáns látványt nyújtó hatalmas test megindul. És szöttyög, vállalhatatlanul lassan. Hiába a nagy hang, hiába a kér üveghangon pörgő villanymotor, a cucc nem tetszik.
Ilyenkor jön be a képbe a kissrác, aki valami másfél arasznyi hajót vett az Alamodellnél. Nem is „vízre teszi”, hanem csak úgy hanyagul behajítja a mienktől nem messze. A kis hajó erre hármat sípol, majd az első gázadásra a vízből kiemelkedve suhan, rettenetes, hajmeresztő tempóban. Kedves olvasó! Ilyenkor teszem fel a korrigált kérdést. Látott-e már modell kategóriájú távirányítós hajót? A kategória belépő szintű modelljei is már jócskán több élvezetet nyújtanak annál, mint amit valaha elvárhatunk az egyszerű játékoktól.
De mitől jobb ezt vezetni, mint egy egyszerűbb hajót? Nos, a válasz ugyan nagyrészt a sebességen múlik, de nem az az egyetlen dolog ami beleszól az összképbe. Fontos, hogy a jel megbízható és nagyon távolra is kiváló – hála a 2.4Ghz szabvány alkalmazásának -, illetve fontos, hogy a modellünk proporcionált, azaz fokozatmentes vezérléssel rendelkezzen. Ezzel megszűnik a vagy megy vagy nem effektus, lehet a hajóval „kicsi gázt adni” illetve „kicsit kanyarodni”
Ami azonban viszi a pálmát, az nem csupán a tény, hogy a játék jó egy ilyen modellel.
Ha tömören akarom összefoglalni, pontosan azt tudja, A Syma Q2-es modell amiről az ember csak álmodni mer.... Gigahertzes irányítás, amivel olyan messziről vezérelhetjük a hajót, ahol még épphogy csak látszik és mellesleg, még jóval kevesebbet is fogyaszt. A modell továbbá vízhűtéses motorral rendelkezik, ami pozitív az élettartamot tekintve. Akinek ajánlottuk a több akkumulátoros üzemeltetést, mind meg volt elégedve ezzel a megoldással, hiszen a hűtésnek köszönhetően nem halálozott el a hajtáslánc. A nagyobb motornak köszönhetően pedig még a sebesség is érezhetően nagyobb. Ezt a hajót már nyugodtan kivihetjük a Balatonra, sokkal zártabb rendszerű és kezesebb, mint egy alap R/C hajó.
Ha a hullámok felborítják a távirányító használatával könnyedén visszaállítható, tehát nem kell a hajóhoz bemenni a vízbe hogy vissza fordítsuk. Ráadásul a néző tekintetek nem hisznek a szemüknek amikor hajó felborul és utána minden bonyodalom után folytatódhat a móka. Volt olyan hogy a kissé hullámzó vízben eltűnt a hajó, pár másodperc leforgása után gyakorlatilag kirepült a víz felszínére és folytatta útját.
Apropó, kezesség. A hajó teljesen fokozatmentes irányítással rendelkezik, és még szervo és gáz-trimmeket is kapott. Amivel játsszad könnyedséggel állítható a távirányítóról a hajólapát dőlésszöge illetve a gáz fokozat is állítható róla. Precízen irányítható modell, ami kiválóan viselkedik nyugodtabb vizeken. A lítium akkumulátornak köszönhetően igazán erős, rob
SYMA X4-17-Transmitter 2.4GHz Távirányító 100% Syma Original Product
Udi U001 – Az elsüllyeszthetetlen Hogy lehetne jellemezni két mondatban: A kis méret ne tévesszen meg, extra erős és szuper gyors egyszerűen fantasztikus. Minden professzionális technológia egy helyen. Teljes értékű szervo, GHz.-es távirányító, Li-Polymer akkumulátor, extra erős villanymotor, és szédületes tempó. Ha felborul a vízen a távirányítóval a hasára visszaállítható, és mehet tovább a száguldás. Lassan két és fél éve már, hogy az Rayline kisméretű hajói a kínálatunk részét képezik. Je
Feilun FT007 Versenyhajó közepes 360 mm hosszú Mit kapunk, ha a hatalmas ShenQiWei hajók motorját éppen csak egy kicsit megkurtítjuk, majd beletesszük egy alig két tenyérnyi lélekvesztőbe? A válasz döbbenetes teljesítmény, fantasztikus áron! És ha ez még nem lenne elég, az elmúlt két-három év nagy technológiai újításai mind belekerültek, így ez a hajó vált termékpalettánk egyik legjobb ár-érték arányú modelljévé. A csomagban a hajó mellett, a távirányító, az akkumulátor, a töltő, egy állvány, és egy
Double Horse 7007 gigász méretű kétmotoros R/C hajó 2.4Ghz.-es távirányító és Li-Poly akkumulátor! A Double Horse 7007 hajó hossza 80cm, ami lehetővé teszi a hajó használatát nagy vízfelületeken is, pl. Balaton. (Sós vízbe nem való!) A felejthetetlen száguldást két darab 380-as villanymotor biztosítja. Kormányzáskor a két villanymotor fordulatszámának különbségét állítjuk. A precíz, egyenes haladás elérését a két hajócsavar egyenletes futása biztosítja. Az új digitális adó vevő rendszer lehetővé teszi
Syma Z1-15 Arm-A/ Syma Z1 - 15 Kar szett A A csomag 2db A-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product
Syma Z1-15 Arm-B/ Syma Z1 - 15 Kar szett B A csomag 2db B-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product
Feilun FT009 Versenyhajó nagy 470mm hosszú Hajók. Balatoni gyerekként mondhatom, mindig nagy figyelmet kaptak a fürdőzők körében régen a gazdag külföldi turisták modellhajói, ahogy a vízen cikáztak. Egyszerűen megbabonázott minket a látvány. Néhányunk el is mormolt az orra alatt egy „nekem is kell egy ilyen”-t. Nos, ők lettek azok, akik összekuporgatott zsebpénzükből modellezőanyagokat vásároltak, és néhány próbálkozás után – lehetett ez sikeres vagy sikertelen – vagy feladták, vagy ők is a Balaton viz
A GUAN HUI átfordulós kaszkadőr autó pörög, forog, minden akadályt legyőz. Mozgása olyan különleges, hogy gyakorlatilag megunhatatlan és órákig képes lekötni a gyerkőc figyelmét. Ez a járgány menő kinézetével minden tekintetet magára vonz. Független kerékvezérlésének köszönhetően egy helyben is képes forogni, a forgatható keréktartóknak köszönhetően pedig akrobatikus mutatványokat és ugratásokat is lehet vele végrehajtani. Strapabíró kialakításának köszönhetően kül- és beltéren egyaránt használható és a 2
A GUAN HUI átfordulós kaszkadőr autó pörög, forog, minden akadályt legyőz. Mozgása olyan különleges, hogy gyakorlatilag megunhatatlan és órákig képes lekötni a gyerkőc figyelmét. Ez a járgány menő kinézetével minden tekintetet magára vonz. Független kerékvezérlésének köszönhetően egy helyben is képes forogni, a forgatható keréktartóknak köszönhetően pedig akrobatikus mutatványokat és ugratásokat is lehet vele végrehajtani. Strapabíró kialakításának köszönhetően kül- és beltéren egyaránt használható és a 2
A WLTOYS L929 gyorsasági és kaszkadőr autó 2.4GHz távval, 5 sebességi fokozattal,30 km/h sebességgel és mindössze 125 mm nagyságával ebben a kategóriában igazán verhetetlen! Kis méret, nagy teljesítményű motor jellemzi ezt a távirányítós kisautót. A WLtoys-tól megszokott magas minőségű távirányítós autó irányítását az első percben meg lehet szokni, így gyorsan élményben részesül irányítója. A fokozatmentes kormányzás és gyors kormányműnek köszönhetően rendkívül stabil és könnyen fordul. A csúcstechnoló
Syma Z1-20 Light-Board set/ Syma Z1-20 LED világítás szett Az ár egy szettre értetendő. 100% Syma original product.
Syma Z1-06 Protective-Gear/ Syma Z1-06 Rotorlapát védő A szett 4db rotorlapát védőt tartalmaz. 100% Syma original product.
SYMA X5 Led+burkolat szett A csomag 4db burkolatot és 2db led világítást tartalmaz. 100% Syma Original Product
SYMA X20/X20S-06-Rubber pad Motortartó gumi 100% Syma Original Product A csomag 8db-ot tartalmaz. Kompatibilis: SYMA X20, SYMA X20P, SYMA X20S
SYMA X20/X20S-08-Protective frame Rotorvédő 100% Syma Original Product A csomag 4db-ot tartalmaz. Kompatibilis: SYMA X20, SYMA X20P, SYMA X20S