Szerelem bevonzása, talizmán hajózáskor - Korall és kagylóhéj karkötő angyalszárnnyal

Szerelem bevonzása, talizmán hajózáskor - Korall és kagylóhéj karkötő angyalszárnnyal

A karkötő 8 mm-es korall és hófehér kagylóhéj gömbökből, valamint 8 mm-es gyöngyház szív felhasználásával készült, gyöngyfűző gumira fűzve. A díszítőelem antiallergén 13 mm-es angyalszárny.

A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést.

A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos anyagokkal érintkezve kioldódik. 

A korall hatása : a korall szerelemvonzó hatással is rendelkezik. Már az ókori Rómában is a nők korall ékszert pl. fülbevalót viseltek, mert úgy tartották, hogy a korallnak férfivonzó hatása van. A tizenhatodik században pedig a rózsaszín vagy piros gyertyákat égettek a szerelem vonzására, amelyet korall vett körül. A tengerrel való kapcsolata miatt talizmánként viselték hajózáskor.

Néhány vastaghéjú kagyló házából tudnak különböző méretű gömböket készíteni, mint ékszeralapanyagot. Ezek a színe döntően fehér, de ritkán látható benne kisebb barna sáv. Nem gyöngyházfényűek.



megvesz
Kitágult lelki horizont, emésztőrendszeri fájdalom - Kagylóhéj és korall karkötő angyalszárnnyal

Kitágult lelki horizont, emésztőrendszeri fájdalom - Kagylóhéj és korall karkötő angyalszárnnyal

A karkötő 8 mm-es hófehér kagylóhéj és korall gömbökből, valamint 8 mm-es gyöngyház szív felhasználásával készült, gyöngyfűző gumira fűzve. A díszítőelem antiallergén 13 mm-es angyalszárny. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos a

megvesz
Vérszegénység, szemprobléma - Lótuszvirágmintás kagylóhéj és korall karkötő

Vérszegénység, szemprobléma - Lótuszvirágmintás kagylóhéj és korall karkötő

A karkötő 8 mm-es lótuszvirágmintás, fehér kagylóhéjból és szivacskorallból készült duplasorosan gumira fűzve. A díszítőelem  20x24 mm-es ezüstszínű lótuszvirág.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést.  A korall hatása : a korall piros változata felhasználható emésztőrendszeri fájdalom csillapítására, főleg gyomorrontás esetén. De hasznos még vérszegénység és szembántalmak e

megvesz
Kagylóhéj 8 mm-es karkötő

Kagylóhéj 8 mm-es karkötő

A karkötőhöz a kagylóhéj 8 mm-es gömbjeit használtuk fel, gumira fűzve.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. Néhány vastagabb héjú kagylóból ékszer-alapanyagot tudnak készíteni. Az így kapott golyók nem gyöngyház fényűek, hanem fehérek. 

megvesz
Pénz bevonzása - Jáde 8 mm-es karkötő

Pénz bevonzása - Jáde 8 mm-es karkötő

A karkötő 8 mm-es jáde ásvány gömbökből készült, gyöngyfűző gumira fűzve.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód pontos méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést.  A jáde hatása : a jáde a szívcsakra köve, amelyről azt tartják, hogy aki ilyen ékszert visel képes megnyitni a szívét a szerelem előtt. Segítségével több pénzt tudsz bevonzani, és megfontolt döntéseket tudsz hozni megtakarításidra vonatkozóan. Ha jádé

megvesz
Szerelem, szövetek jobb vérellátása - Rózsakvarc 8 mm-es karkötő

Szerelem, szövetek jobb vérellátása - Rózsakvarc 8 mm-es karkötő

A karkötő 8 mm-es rózsakvarc gömbökből készült gumira fűzve. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. Görög mitológia szerint Erosz a szerelem istene ajándékozta az embereknek. Ha a romantikus rózsakvarcot használod az életedbe beköltözik a szeretet, a szerelem és a béke. A rózsakvarc megnyugtat és megnyitja a szíved. Erősíti a nemi szerveket. Hatására javul a szövetek vérellátása. Csillagjegy :

megvesz
Festett, virágos kagylóhéj karkötő

Festett, virágos kagylóhéj karkötő

A karkötő 8 mm-es sima és lótuszvirág-mintás kagylóhéjból, valamint narancssárgára festett 18 mm-es kagylóhéj virágból és 8 mm-es karneolból készült. A kagylóhéj virágokon megfigyelhetők ( a képen a jobb oldali virág felső részénél ) barna részek, amelyeket a festék nem úgy fogott be, mint a fehér részt, így árnylatbeli különbségek vannak. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezel

megvesz
Megbocsátás, szerelem bevonzása - Rózsakvarc karkötő strasszal és szívvel

Megbocsátás, szerelem bevonzása - Rózsakvarc karkötő strasszal és szívvel

A rózsakvarc 8 mm-es gömbjeiből fűztük ezt a karkötőt, gyöngyfűző gumira. A díszítő elemek 8 mm-es extra minőségű strasszgömb, 4 mm-es strasszgyűrű és 6 mm-es golyókosár, illetve 1 db kb. 20 mm-es rózsakvarc szív. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. Ha Te is a Nagy Öt keresed, hívd segítségül a rózsakvarcot, mert ez az ásvány, amely bevonzza az életedbe. Ha eddig elutasítottad mások szeretetét

megvesz
Vérképző, nyirokkeringés - Korall 10 mm-es karkötő virággal

Vérképző, nyirokkeringés - Korall 10 mm-es karkötő virággal

A korall 10 mm-es gömbjeit kombináltam 10 mm-es antiallergén ezüst színű virággal. Gyöngyfűző gumira fűztem.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 2-2,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos anyagokkal érintkezve kioldódik.  A korall hatása : a korall vérképző hatású

megvesz
Vérnyomás, fehérvérsejtszám - Korall virágos karkötő

Vérnyomás, fehérvérsejtszám - Korall virágos karkötő

A korall 8 mm-es gömbjeiből, gumira fűzött karkötő. A díszítő elem : fűzhető virág 8 mm-es, 7 mm-es falevél és 13x10 mm-es virág medál. A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos anyagokkal érintkezve kioldódik.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód pontos méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist é

megvesz
Ezüst színű Szerelem karkötő

Ezüst színű Szerelem karkötő

Az ezüst színű Szerelem karkötő tökéletes kiegészítője lehet a mindennapoknak, visszafogott dizájnjával ám annál nagyobb eszmei értékével. Ajándéknak is tökéletes választás hölgyek részére, mert minden nőben ott rejlik a romantika és ez a csodalatos karkötő ennek a megtestesítője. Hossza: 15 cm + 5cm-el hosszabbítható.

megvesz
Önbecsülés, szorongás oldása - Napkő, citrin és kagylóhéj karkötő

Önbecsülés, szorongás oldása - Napkő, citrin és kagylóhéj karkötő

A napkő, a citrin és a hófehér kagylóhéj 8 mm-es gömbjeiből készített gumis karkötő. A díszítő elemek : ezüst színű fűzhető virág és 10x19 mm-es virág medál.  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést.  A napkő hatása : a napkő a hagyomány szerint a jóakaratú istenekhez és a jó szerencséhez kötődik. Felderíti a komor hangulatot. Oldja a gátlásokat. Növeli az önbecsülést és a magabiztosságot. Optimistává tesz. A napkő serkenti a szervezet öngyógyító képességét. Enyhíti a gyomorfe

megvesz
Roboráló, veseműködés - Korall 10 mm-es karkötő

Roboráló, veseműködés - Korall 10 mm-es karkötő

A karkötő 10 mm-es szivacskorall gömbökből készült, gumira fűzve.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 2 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos anyagokkal érintkezve kioldódik.  A korall a tengerek, óceánok mélyén élő virágállatok váza, melyek évek, évtizedek alatt a

megvesz
Érzelmi problémák, gyomorbetegségek - Akvamarin 8 mm-es karkötő

Érzelmi problémák, gyomorbetegségek - Akvamarin 8 mm-es karkötő

Az akvamarin 8 mm-es ásvány gömbjeiből készített, gyöngyfűző gumira fűzött karkötő. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. Az akvamarin hatása : az akvamarin az ametiszthez hasonlóan alkalmazható érzelmi problémák esetén, illetve megnyugtatásra. A könnyedség és a vidámság köve. Hajózáskor vagy víz fölötti repülés esetén vidd magaddal, mert megóv a viharoktól. Használható az akvamarin az állkapocs, a

megvesz
Érvényesülés, magabiztosság - Matt ónix és korall strasszos karkötő

Érvényesülés, magabiztosság - Matt ónix és korall strasszos karkötő

A matt ónix 10 mm-es, valamint a szivacs korall szintén 10 mm-es gömbjeiből készített karkötő. Díszítő elem 4 db 8 mm-es strasszos golyó. A szemeket duplasorosan gyöngyfűző gumira fűztük.  A karkötő méretének meghatározása : a csuklód pontos méretéhez adj hozzá kb. 2 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést.  Az ónix hatása : az ónix fokozza az életerőt, következetességet és a kitartást. Támogatja az érvényesüléshez szükséges képességeidet. Magab

megvesz
Önismeret, jobb májműködés - Korall és hegyikristály karkötő

Önismeret, jobb májműködés - Korall és hegyikristály karkötő

A korall 6 mm-es gömbjeiből és a hegyikristály 4 mm-es laponfúrt kockáiból készített gumis karkötő. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód pontos méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. KÉRLEK VÁLASSZ MÉRETET !  Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. A korall ékszer ne érintkezzen semmilyen vegyi anyaggal, ugyanis a köztes részeket gyantával szokták a gyártók kitölteni, hogy ne legyen érdes, de a gyanta savas vagy lúgos anyagokkal érintkezve kioldódik.  A korall hatása :

megvesz