A kiságy fekvőfelülete 3 magassági fokozatban állítható. Míg újszülött-, illetve pár hónapos korában a legfelső pozíció kényelmes hozzáférést biztosít az anyukának, addig a gyermek növekedésének megfelelően a fekvőfelület a későbbiekben további két fokozattal lejjebb helyezhető.
Rácsaiból 2 oldalpálca könnyen kivehető, ennek köszönhetően, ha gyermeke már önállóbb, egyedül ki-be járkálhat, így nem szükséges mindig kisegíteni őt onnan. Eközben mégis biztonságosabban alszik, mint egy sima heverőn, hiszen így a rácsoknak köszönhetően nem gurul le. A pelenkázószekrény jobb és bal oldalra egyaránt felszerelhető. A síneken futó ágyneműtartó pedig még praktikusabbá teszi a terméket, segítve a kényelmes tárolást.
A kiságy rácsos-babaágyként körülbelül 3 éves korig (max. 15 kg), junior gyermekágyként pedig körülbelül 12 éves korig használható. A gyerekágy az oldalrácsok és a pelenkázószekrény eltávolítása után egy ifjúsági heverővé és egy éjjeli szekrénnyé alakítható. Az ágy könnyedén átalakítható, amihez nincs szükség pótalkatrészek megvásárlására, ezek a termékkel együtt járnak.
A termék megfelel az Európai Unió és a Magyar Szabványügyi Testület által előírt szigorú szabványoknak
A fehér egy letisztult szín, és éppen ennek köszönhetően kortalan, sosem megy ki a divatból. A fehér egy alapszín, éppen ezért a szoba berendezésekor csak a fanzázia szab határt, hogy milyen más színekkel gazdagítjuk tovább. A fehér szín egyben eleganciát is kölcsönöz. Az ágy külleme annyiban változik a már ismert ágyakhoz képest, hogy a letisztult fehér szín mellett marás technikával készült csillag minta is került a termékre, így még dizájnosabbá, még kiemelkedőbbé válik a többi termékkel szemben
Lorelli MiniMax ringatható kombi kiságyTulajdonságai: - MiniMax bölcsőfunkciós átalakítható kombiágy - a kombiágy egyszerre babaágy és pelenkázókomód - a kiságy, a komód és a rácsok levételével egyszerűen átalakítható ifjúsági heverővé és éjjeliszekrénnyé- bölcsőfunkció: a rácsos kiságyrész oldalirányba ringatható, később fixálható - három magasságban emelhető fekvőfelület - a pelenkázó komód része jobb és bal oldalra egyaránt felszerelhető- 3 fiókos-egy ajtós-polcos elrendezésű pelenkázó - 2 nagy méretű
Maxi-Cosi adapter Espiro Galaxy babakocsihoz A Maxi-Cosi adapter az Espiro Galaxy sport babakocsival kompatibilis.Könnyű használat és biztonságos rögzülés érhető el az adapteres rögzítés által.Egyszerű lesz a mindennapi használat.Az adapter a Maxi-cosi Pebble Plus és Cabriofix autósülésekkel kompatibilis.A csomag 1 pár adaptert tartalmaz.
A láda kapacitásának köszönhetően tökéletes rejtekhelye lehet a gyereke játékainak, ezért kiválóan alkalmas plüssök, gyermekholmik gyors és egyszerű tárolására. Mart elefánt mintája egyediséget és játékosságot kölcsönöz minden szobának. Használata a picik számára is teljesen biztonságos, hiszen felnyílását egy ollós felnyílópánt segíti, mely meggátolja a láda tétjének lecsapódását, és ezzel Ön vagy gyermeke ujjainak odazárását. Mindemellett masszív szerkezete miatt a láda akár ülőhelyként is használhat
Maxi-Cosi adapter Espiro Sonic és Sonic Air babakocsihoz A Maxi-Cosi adapter az Espiro Sonic és Sonic Air sport babakocsival kompatibilis.Könnyű használat és biztonságos rögzülés érhető el az adapteres rögzítés által.Egyszerű lesz a mindennapi használat.Az adapter a Maxi-cosi Pebble Plus és Cabriofix autósülésekkel kompatibilis.A csomag 1 pár adaptert tartalmaz.
Adagolók “MAXI JUMBO” toalettpapírokhoz. Egyesével csomagolt. Nagy forgalmú helyek számára ideális. A Jumbo toalettpapírok teljes termékskálájával kompatibilis.
Vitorlázó repülő Felix IQ fesztávolság 600 mm gyerekeknek
MAXI KLT Műanyag Láda a Végtelen Tároláshoz A Maxi-KLT tárolóládák meggyőzően nagy űrtartalommal rendelkeznek. A kis méretű tárolóeszközöket (KLT) különösen az autóipar számára fejlesztettük ki, és tökéletesen alkalmasak automatizált munkafolyamatokhoz történő alkalmazásban. A Maxi méretű ládák rendelkeznek a hagyományos KLT ládák tulajdonságaival, csak egyszerűen nagyobbak. Miért érdemes használni? Nagy űrtartalom, szinte bármilyen termék tárolásához. Hőállóság -20 °C és 100 °C
MAXI KLT Műanyag Láda a Végtelen Tároláshoz A Maxi-KLT tárolóládák meggyőzően nagy űrtartalommal rendelkeznek. A kis méretű tárolóeszközöket (KLT) különösen az autóipar számára fejlesztettük ki, és tökéletesen alkalmasak automatizált munkafolyamatokhoz történő alkalmazásban. A Maxi méretű ládák rendelkeznek a hagyományos KLT ládák tulajdonságaival, csak egyszerűen nagyobbak. Miért érdemes használni? Nagy űrtartalom, szinte bármilyen termék tárolásához. Hőállóság -20 °C és 100 °C között
NINCOAIR Maxi Glider 0,85 méteres szárnyfesztávolsággal. Könnyű és tartós konstrukció kiváló aerodinamikával a hosszú repülésekhez. Nagyon egyszerű összeszerelés ragasztás és szerszámok nélkül. Élénk sárga kivitel a jó láthatóságért. Gyermekeknek 3 éves kortól.
Lorelli Trend Plus ringatható kombi kiságy színesJellemzők: - a kiságy levehető az ifjúsági ágyról- a kiságy részét könnyedén berakhatjuk a hálószobába- később visszahelyezhetjük az ifjúsági ágyra- két gyerek esetén a kisebbik gyerek használhatja a kiságyat, míg a nagyobbik már a kombi ágy ifjúsági ágy részét Trend Plus bölcsőfunkciós átalakítható kombiágy- egyszerre babaágy és pelenkázókomód- a komód és a rácsok levételével egyszerűen átalakítható ifjúsági heverővé és éjjeliszekrénnyé- bölcsőfunkció: a r
JELLEMZŐK:Használata újszülött kortól ajánlottA Maxi Plus egyszerre kiságy és pelenkázó komód, így nem kell plusz költségeket kiadni a pelenkázóért.A komód 3 fiókjában higiénés dolgokat, kisebb ruhadarabokat kényelmesen tudunk tárolni, így pelenkázás közben mindig kéznél lesznek.A komód bármelyik oldalra felszerelhető, így maximálisan a berendezéshez szabva lehet kialakítani.A komód része le is vehető, így nagyobb korban a gyerekszoba éjjeli szekrényeként avanzsálhat.A kiságy önmagában is használható, his
Gyönyörű Airliner X350 modell vitorlázó tartós hop EPP kék
A plüss figura puha anyagból készült. A változatos játék elősegíti a baba fejlődését.Újszülött kortól használható. A szundikendő kímélő programmal mosható.
A plüss figura puha anyagból készült. A változatos játék elősegíti a baba fejlődését.Újszülött kortól használható. A szundikendő kímélő programmal mosható.