Egy rendkívül innovatív termék, amely nem igényel barkácsolást, diszkrét, észrevehetetlen mégis nagyszerűen működik. A tolatószalag telepítéséhez nem kell a lökhárítót megfúrni, úgy mint a hagyományos ultrahangos tolatóradarok esetében, így a fényezés nem sérül és akár otthoni környezetben is könnyen installálható. A technológia elektromágnesség elvén alapul: Az elektromágneses mező az elektromos és mágneses mezők által létrehozott, a tér teljességét betöltő hatásmező, amely a nyílt rezgőkör hatására az autó mögött alakul ki, hasonlóan mint a hagyományos rádiók kihúzható antennája. Ha ebbe a mezőbe bármilyen tárgy kerül a tolatószalag beltéri egysége hangos csipogással, sípolással jelzi, a tárgy közeledését és azt, hogy ne tolassunk tovább. A tolatószalag erős öntapadós réteggel rendelkezik, amely hő határása sem oldódik, ezt a lökhárító belső oldalalára szükséges ragasztani, majd csatlakoztatni hozzá a vezérlő egységet. Az energiaellátást a tolatólámpa izzójáról oldjuk meg, így csak akkor aktiválódik a szenzor ha tolatunk. Ha bizonytalan a beszerelést illetően kérjük szakszervízben végeztesse el a telepítést!
Innovatív, elektromágnesesség elvén működik
Nem szükséges a lökhárítót megfúrni
Nincs holttér az érzékelőszalag folytonossága miatt
Könnyen installálható utólag is
Kompatibilis bármilyen autóval
A kívánt hosszúságra vágható a szalag
Igény szerint akár az autó elejébe, oldalába is telepíthető
Hangos közelségjelzés (csipogás, sűrű csipogás, sípolás)
Nem szükséges bekábelezni az egész autót
Telepítés:
Ha szükségesnek érzi a jobban hozzáférhetőség miatt, vegye le a lökhárítót!
Tisztítsa meg és zsírtalanítsa a lökhárító belső oldalát
A dobozban található tolatószalagot ragasztás nélkül próbálja oda, majd vágja a kívánt méretre! A holtterek kialakulásának megakadályozása érdekében akár a lökhárító oldalához is befordíthatja a szalagot ha elég hosszú.
Ragassza fel a szalagot sík felületre, ügyeljen arra, hogy ne gyűrődjön meg, egyenes legyen! Ha vonóhoroggal rendelkező autója van magasabbra kell helyeznie a szalagot, hogy ne lógjon bele a mágneses térbe a vonóhorog, mert téves riasztást okozhat.
FIGYELEM! A szalag felragasztás után eltávolítható, de újra nem ragasztható fel!
Csatlakoztassa a vezérlő egységet a szalag csatlakozójához és helyezze vízmentes helyre. Gondoskodjon az egység energiaellátásáról a tolatólámpa izzójáról. Ügyeljen a csatlakozók helyes szigetelésére!
A hangszórót helyezze a kívánt helyre (hátsó ülés alá, csomagtartóba), a tartozék kétoldalú ragasztószalaggal rögzítheti.
Tegye hátrameneti fokozatba az autót és kérjen segítséget a teszteléshez.
Energiaellátás:
12 V
Érzékelőszalag hossz:
220 cm
Érzékelési távolság:
kb. 60-70 cm
Érzékelési technológia:
Elektromágneses
Egy rendkívül innovatív termék, amely nem igényel barkácsolást, diszkrét, észrevehetetlen mégis nagyszerűen működik. A tolatószalag telepítéséhez nem kell a lökhárítót megfúrni, úgy mint a hagyományos ultrahangos tolatóradarok esetében, így a fényezés nem sérül és akár otthoni környezetben is könnyen installálható. A technológia elektromágnesség elvén alapul: Az elektromágneses mező az elektromos és mágneses mezők által létrehozott, a tér teljességét betöltő hatásmező, amely a nyílt rezgőkör hatására az a
MARMY Rejtett konzol (350mm) Cikksz m: 1 038 00 00 00 43 A 350 mm-es rejtett konzolt azokhoz a mosd inkhoz haszn lhatjuk, melyek technikai le r s ban ez jel lve van. Az r 1 p rra rtendő. Tov bbi inform ci k rt k rem, t ltse le a műszaki rajzot! Kieg sz tőink kiz r lag az ltalunk forgalmazott MARMY mosd khoz v s rolhat ak meg.
Wellis Clement fali bid Fali bid Rejtett r gz tőkonzol Az r a csaptelepet nem tartalmazza! Rejtett r gz t s Mind a fali, mind pedig az ll Wellis WC-k rejtett r gz t ssel k sz lnek. A szaniter fel let n csak egyetlen apr r gz t si pont l that . Ez az eszt tikai szempontokon t l k nnyű, higi nikusabb tiszt t st tesz lehetőv .
Teherbírás 20 kg Termék kategória fiókcsúszó rejtett Tulajdonság részleges kihúzású
Teherbírás 20 kg Termék kategória fiókcsúszó rejtett Tulajdonság részleges kihúzású
Kingsmill alapanyag: 65%PÉ, 35% pamut Anyagvastagság: 210g/m2 Rejtett zipzáras záródás Rejtett ollózseb
Rejtett helytakarékos szifon Tulajdonság 1 Helytakarékos Becsatlakozás Típusa egymedencés Szín. Fehér, Fekete Szifon típusa helytakarékos csőszifon, piszoár szifon
Wellis Ditte fali bidé Fali bidé Rejtett rögzítőkonzol Az ár a csaptelepet nem tartalmazza! Rejtett rögzítés Mind a fali, mind pedig az álló Wellis WC-k rejtett rögzítéssel készülnek. A szaniter felületén csak egyetlen apró rögzítési pont látható. Ez az esztétikai szempontokon túl könnyű, higiénikusabb tisztítást tesz lehetővé.
Wellis Ditte álló bidé Álló bidé Rejtett rögzítőkonzol Az ár a csaptelepet nem tartalmazza! Rejtett rögzítés Mind a fali, mind pedig az álló Wellis WC-k rejtett rögzítéssel készülnek. A szaniter felületén csak egyetlen apró rögzítési pont látható. Ez az esztétikai szempontokon túl könnyű, higiénikusabb tisztítást tesz lehetővé.
Feszültség230 Volt (50/60Hz)Áramerősség16 AmperBeépített kapcsolóNincsSzínFekete-szálcsiszolt fémIP védelmi szintIP20Magasság325 mmAlapanyagMűanyag + fémVezeték hossza150 cmUSBNincsÁtmérő85 mmBeépítési furat (+/- 2mm)60 mmMaximális terhelhetőség3500 Watt

A rejtett cipzárok fogazata valójában spirál, mely kívülről nézve nem látható, mert a húzózár vászna eltakarja. Általában blúzoknál, szoknyáknál vagy olyan ruházatoknál használják, ahol fontos, hogy a cipzár ne csúfítsa az adott ruhadarabot és ne rontsa el az összképet. Ennél a típusnál a húzókát a kocsi másik oldalára helyezik, így a cipzár fogai bevarrás után a ruha belseje felé néznek, míg a kocsi húzókája kifelé, ezáltal teljesen észrevétlen lehet a cipzár.

Feszültség230 Volt (50/60Hz)Áramerősség16 AmperBeépített kapcsolóNincsSzínFekete-szálcsiszolt fémIP védelmi szintIP20Magasság325 mmAlapanyagMűanyag + fémVezeték hossza150 cmUSBVanÁtmérő85 mmBeépítési furat (+/- 2mm)60 mmMaximális terhelhetőség3500 Watt