Typha laxmannii – Rizsgyékény

Typha laxmannii – Rizsgyékény

A Typha laxmannii – Rizsgyékény főbb jellemző

 

Habitus: A rizsgyékény egy közepesen nagytermetű (100-130 cm) gyékényfaj, mely alacsonyabb és elegánsabb termetű, mint a széles vagy a keskenylevelű gyékény. Vízi- vízparti évelő.

Virág: Nyáron beérő, barna, kecses, buzogányra emlékeztető virágzata és termései igencsak dekoratívak.

Talajigény: Nem igényes a talaj iránt, viszont időnként érdemes pótolni a tápanyagot.

Fényigény: Kifejezetten fényigényes, akár tűző napra is ültethető, de kissé árnyékos helyen és félárnyékban is kielégítően fejlődik.

Vízigény: Vízigénye nagy. Fejlődéséhez mocsaras környezet, maximum 20 cm-es vízborítás szükséges.

Gondozás: Ültetőkosárban érdemes nevelni, mivel nem túl igényes faj, szinte bárhol gyorsan és könnyen terjed. Érdemes időnként erősen visszavágni a szárakat. Betegségekre és kártevőkre nem fogékony.

Társítás: A rizsgyékény egy finom, elegáns gyékényfaj, amely nem olyan robusztus, mint amit megszoktunk általában a gyékények esetében. A rizsgyékény hosszú, keskeny, finom lombtömeget nevel, barna buzogányai keskenyek, mutatósak.

Ha társítani kívánjuk, akkor ajánlom hozzá a törpe gyékényt, amelynek gömbszerű buzogányai játékos kontrasztot teremtenek a rizsgyékény terméseivel. A mélyebb zóna kiváló választása lehet a sárga virágszínű ’Chromatella’ tavirózsa.

A sekélyebb, vízparthoz közelebbi részekre ültessen kolokánt, amelynek levelei kissé hasonlítanak a gyékényekére, de habitusuk teljesen más, fehér, bájos virágai pedig igazi ékszerei a társításnak. Az összeültetést egészítsük ki mocsári gyíkfarokkal.

A tópartra kerüljön brazíliai óriáslapu, amelynek hatalmas levelei felhívják magukra és a társítás további részeire is a figyelmet. Ezzel egy színeiben sárga-zöld-fehér társítást hozhatunk létre, amely egyszerűségében válik különlegessé.

Társításra javasolt növényfajták:

Typha minima – Törpe gyékény
Nymphaea 'Chromatella' – Sárga tavirózsa
Stratiodes alloides – Kolokán
Saurus cernuus – Mocsári gyíkfarok
Gunnera manicata – Brazil óriáslapu

Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 100-130 cm
Ültetési tőtáv: 50 cm
Virágzási idő: Július-Szeptember
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Nagy vízigényű
Fényigény: Nagy fényigényű
Vízmélység: 10-20 cm

Felhasználási terület: kerti tavak

 

Védett tartalom

 

Amennyiben vízpari díszfákat szeretne rendelni, kattintson ide.

megvesz
Mimulus luteus – Chilei bohócvirág

Mimulus luteus – Chilei bohócvirág

A Mimulus luteus – Chilei bohócvirág főbb jellemző   Habitus: Terjedő tövű, felálló hajtásrendszerű évelő. A levelek formája mentára emlékeztető, de nincs illata. Virág: Aranysárga virágai tátikára emlékeztetnek. Májustól júliusig virágzik, de augusztusban még várható egy gyengébb virágzás. Talajigény: Tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde, nedves talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos vagy félárnyékos fekvés ideális a számára. Vízigény: Nagy ví

megvesz
Nymphaea 'Chromatella' – Sárga tavirózsa

Nymphaea 'Chromatella' – Sárga tavirózsa

A Nymphaea 'Chromatella' – Sárga tavirózsa főbb jellemző   Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és nagyméretűek (20-25 cm) és fiatalon bronzos színezetűek. A levelek a víz felszínen ülnek. Ideális a közepes- vagy nagyobb tavak számára. Virág: Virágai nagyméretűek és egész nyáron át pompáznak. A virág gömbölyded, sok szirommal rendelkezik, a színe világossárga, a külső sziromkörökön sem fakul a színe. Sárga porzóik é

megvesz
Veronica beccabunga – Ártéri veronika

Veronica beccabunga – Ártéri veronika

A Veronica beccabunga – Ártéri veronika főbb jellemző   Habitus: Az ártéri veronika egy alacsony termetű vízparti évelő növény. Kiváló talajtakaró és partvédő, de a mocsarasabb részeket is kedveli. Levelei kerekdedek, sötétzöld színűek. Nyár eleji virágzása során kék virágokat ont, amelytől csak még inkább bájos ez a növény. Lombozata nyáron kissé megfakul, de ősszel új, fényes és sötét lombozatot hoz. Virág: Tavasz végén-nyár elején hozza élénk kék színű, apró virágait. Talajigény: A talaj

megvesz
Scirpus lacustris – Tavikáka

Scirpus lacustris – Tavikáka

A Scirpus lacustris – Tavikáka főbb jellemző   Habitus: Magas termetű vízi-tóparti évelő növény, amelynek kifejlett magassága az 1,5 métert is elérheti. Levelei keskenyek, egyszerűek, felfelé törők. A színük ezüstösen sötétzöld. Virág: Májustól augusztusig virágzik, virágzása jelentéktelen. Fő díszítőértékét sötétbarna termései adják. Talajigény: Részleges vízborítást, vagy mocsaras körülményeket igényel. Fényigény: Kifejezetten fényigényes, akár tűző napra is ültethető, de kissé árnyékos h

megvesz
Typha latifolia – Széleslevelű gyékény

Typha latifolia – Széleslevelű gyékény

A Typha latifolia – Széleslevelű gyékény főbb jellemző   Habitus: 100-180 cm magasra megnövő vízi-vízparti évelő növény. Fő díszítőértékét a sűrű, zöld növényfelület adja. Levelei kissé ezüstös zöldek és kardszerűek. Szűri a vizet, és az algásodást is gátolja. Virág: Nyáron beérő, barna, kecses, buzogányra emlékeztető virágzata és termései igencsak dekoratívak. Talajigény: Nem igényes a talaj iránt, viszont időnként érdemes pótolni a tápanyagot. Fényigény: Kifejezetten fényigényes, akár tűz

megvesz
Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása

Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása

A Glyceria maxima 'Variegata' - Vízi harmatkása tulajdonságai   Habitus: Középmagas, erőteljes, felálló szárú, fehér-zöld tarka levelű díszfű. Virág: Halványsárga bugavirágzata nyár elején jelenik meg. Talajigény: Üde, nedves kissé meszes talaj az ideális a számára. Száraz talajokra ne telepítsük. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerüljük. Vízigény: Nagy vízigényű növény, kiszáradásra hajlamos területekre ne telepítsük. Gondozás: A száraz leveleket, virágszárat távolíts

megvesz
Juncus effusus – Békaszittyó

Juncus effusus – Békaszittyó

A Juncus effusus – Békaszittyó főbb jellemző   Habitus: Rizómával lassan terjedő évelő. Fűhöz hasonló megjelenésű, levelei bokros habitust kölcsönöznek a növénynek. Virág: Virágzata kezdetben zöldes-sárga színű, később barnára színeződik. Júniustól augusztusig díszít. Talajigény: Tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde, nedves talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos vagy félárnyékos fekvés ideális a számára. Vízigény: Nagy vízigényű, talaját óvjuk

megvesz
Utricularia vulgaris – Rence

Utricularia vulgaris – Rence

Az Utricularia vulgaris – Rence főbb jellemző   Habitus: A rence egy gyökér nélküli, víz alá merülő évelő vízi növény. Víz alatti szárai elérik a 15-60 cm-t is. A szárak a víz alatt lebegnek, és csak virágzás idején kerülnek a víz felszínére. A hajtások színe enyhén vöröses zöld színű. Levelei finoman szeldeltek. Ősszel rügyeket fejleszt, majd a tó fenekére süllyed. Következő évben ezekből a rügyekből fejlődik újra. Virág: Virágzása jelentéktelen, viszont ősz elejétől beérő, barna, kecses, buz

megvesz
Pistia stratiotes – Vízisaláta

Pistia stratiotes – Vízisaláta

A Pistia stratiotes – Vízisaláta főbb jellemző   Habitus: Kistermetű, viszont nagy, összefüggő telepeket alkotó évelő dísznövény, amely sokat segít az algák elleni harcban. A víz felszínén úszik, levelei kékeszöld színűek, húsosak, enyhén szőrösek, párhuzamos erezetűek és kissé laposan emelkednek a vízfelszín felé. Levélrózsákat alkot. Virág: Áprilistól egészen októberig virágozhat. Virágzata apró, zöld, szinte észrevehetetlen a dekoratív lomblevelek mellett. Talajigény: Talajt nem igényel, me

megvesz
Scirpus tabernaemontani 'Albescens' – Hosszanti csíkos káka

Scirpus tabernaemontani 'Albescens' – Hosszanti csíkos káka

A Scirpus tabernaemontani 'Albescens' – Hosszanti csíkos káka főbb jellemző   Habitus: Felálló szárú, hengeres levelű, zöld-sárga színben csíkozott tavi évelő dísznövény. Végleges magassága 1 méter. Rendkívül különleges, szinte mesebeli megjelenésű növény. Rizómákkal szaporodik. Virág: Virágzása nyáron történik, virágzata barna színű, jelentéktelen. Talajigény: Részleges vízborítást, vagy mocsaras körülményeket igényel. Fényigény: Kifejezetten fényigényes, akár tűző napra is ültethető, de k

megvesz